Hazánk, 1903. május (10. évfolyam, 103-128. szám)

1903-05-01 / 103. szám

HAZÁNK. 103. szám, napi fejlődésnek útját állja. Ezt a politikát nemzeti politikának nevezi. Én a párt­önzés politikájának nevezem. Holnap kárörömmel mutathat rá az ellenzék, hogy álláspontja erősbödött, mert ellenfelét törvényen kívüli térre sodorta. E siker kétségtelen. Ám hogy kié a siker, az kétséges. Mert győzött-e a kisebbség? Nem! Legyőzetett-e a többség? Nem! Ezek most farkasszemet néznek egy­mással. A nemzeti képviselet izomza­­tának minden ereje abban összpontosul most, hogy a parlament leszögezze ön­magát a tehetetlenséghez. Örömujjongás­ban tör ki Ausztria s terveket sző elle­nünk az egész külföld. Lázas munkásság, nagy haditerv folyik itt is, ott is a zse­bünkre. Csak nálunk állott meg a nap, bámulni azt a csodát, hogyan örli meg önmagát a boldogtalan magyar. . Budapest, április 30. A képviselőház holnap délelőtt 10 órakor tart ülést, melyen folytatják az indemniti javaslat tárgyalását. Szólásra fel vannak iratkozva: Ber­­zeviczy Albert, Ráth Endre, Gál Sándor, Mala­­tinszky György. A törvényenkívüli állapot. A függetlenségi és 48-as pártok jóvoltából holnap következik be­­ a törvényen kívüli állapot Magyarországon, mi­dőn a kormány adóbeszedési és utalványozási felhatalmazás nélkül lesz kénytelen kormányozni. A minisztérium az ex-lex állapotra való tekin­tettel már meg is tette intézkedéseit. Elhatározta, hogy csak a legszükségesebb állami kiadásokat fedezi s így holnap, bár házbérnegyed is van, a miniszterek nem veszik fel fizetéseiket, a kép­­viselőház elnöke pedig nem utalványozza a kép­viselők fizetéseit, mert ezek nem a legszüksége­sebb állami kiadások. Az adóvégrehajtásokat már az egész ország területén beszüntették s az adópénztárak csak az önkéntes adóbefizetéseket könyvelik el. Erre vonatkozólag a pénzügymi­niszter a következő kör rendeletét intézte vala­mennyi pénzügyigazgatósághoz és a fővárosi királyi adófelügyelőhöz. Utasítom a Címet, hogy jelen rendeletem véte­lérül további intézkedésig, a közadóknak, a köz­adók módjára behajtandó kincstári követelések­nek és egyéb tartozásoknak végrehajtás útján való behajtását egész általánosságban szüntes­sék be. Ehhez képest rendelem, hogy sem a fő­­szolgabíráknak, sem azok segédeinek útielőlegeket ne utalványozzon, valamint az állami végrehajtó­kat további intézkedésekig behajtással ne fog­lalkoztassa. Budapest, 1903 április 28. Lukács s. k., pénzügyminiszter. Hogy meddig tart a törvényenkivüli állapot? Az volna most a legokosabb ember, aki erre a határozott feleletet meg tudná adni. *A független­ségi és 48-as párt harciasabb és nagyobb része tegnap este Barabás Béla elnöklete alatt össze­jövetelt tartott, melyen elhatározták — már tudja Isten hányadszor — hogy a kibontakozásra nem tesznek lépéseket, hanem ezentúl még erélye­sebben obstruálnak. A függetlenségi Ugron-párt részéről azt hangoztatják, hogy minden más kér­désben munkaképes volna a parlament, csak a katonai javaslatok kérdésében nem. Ebben is csak azért, mert ez a kérdés tisztázva nincs. Nem tudják, hogy a nemzettől követelt nagy áldoza­tok milyen erkölcsi és anyagi rekompenzációkkal lesznek elviselhetőkké téve. Ha majd ez a kér­dés tisztába jő, akkor a katonai javaslatok sorsa fölött is dönthetni foghat a képviselőház. Addig nem. De egyéb kérdésekben munkaképes a ma­gyar parlament, szavazhat is, sőt szavazni óhajt. Eddig az Ugron-párt. A kormány a súlyos hely­zet dacára pedig tovább intézi az ügyeket, hogy az ország kormányzatának szekere végképp meg ne sülyedjen a törvényenkívüli állapot kátyújában. Darányi programmja. A mostani politikai forgatagban nem csoda, hogy a lapok pártállá­suk szerint valósággal szétmarcangolják Darányi tegnapi beszédét s a beszéd jelentőségét csak a mostani politikai helyzettel szemben mérlege­lik. Pedig a képviselőház túlfűtött atmoszférájá­ban is megtörtént tegnap az a csoda, hogy a földmivelésü­gyi­ kormány programmja az egész Házat osztatlan érdeklődésben és figye­lemben tudta lebilincselni. Nagy megelége­déssel hallgattak a miniszternek a folyók szabályozásáról, a mezőgazdasági munkások se­gítéséről, az állattenyésztés fölvirágoztatásáról, a len- és kendertermelés fejlesztéséről, az érté­kesítés­ről szóló előterjesztéseit, nemkülönben azt is, amit a telepítési törvényjavaslat tartalmá­ról mondott. Ez a törvényjavaslat tudvalevőleg készen van. Célja egyfelől az, hogy a határszé­nezte Jancsi fia cigány hajlandóságát. Sokat ellenkeztek egymással apa és fiú s ezt az ellen­ségeskedést még a fiú mostoha anyja, az igen előkelő házból származó Névery Katalin is szította. Lavotta János nagy zenei talentumát először gróf Keglevich József kanonok fedezte föl. Hosszú Ferenc, a gróf komornyikja ugyanis, aki maga is jó hegedűs volt, néha napján hegedül­­getett a kis Lavottával Egy alkalommal, éppen homályos decemberi alkonyeste volt, mikor hazajőve Keglevich, hallja, hogy a folyosón he­gedülnek. —­ Ejnye, mintha Franci szebben húzná, mint máskor, — mondja a gróf egy vele jött vendé­gének, aztán nagyot kiáltott a komornyikra. A hegedülő fiú azonban nem ijedt meg. Abba hagyta a játékot és illedelmesen szólt bele a nagy homályosságba: — Ego sum Joannes Lavotta de eadem, convictor. A kanonok aztán beszédbe ereszkedett a gyer­mekkel s mig csak Nagyszombatba járt iskolába, taníttatta hegedülni. Első mestere Zavadi Bona­­ventura volt, áld egykor Eszterházy hercegnek, Haydn vezetése alatt állott híres zenekarában mint hegedűs működött, később Glantz, a Po­zsonyban állomásozó gróf Károlyi-ezred karmes­tere oktatta, majd Cziczler, esztergomi érseki karnagy vette át tanítását. A mostohaanyjával való folytonos­kopódások annyira elkeserítették Lavottát, hogy 1784-ben megszökött a szülői háztól s mint húsz éves ifjú beállt a Ferdinánd herceg gyalogos regement-­ jébe. Két hétig katonáskodott azonban csak leken az exponált pontokat telepítések által erő­sítsük, másrészt, hogy azoknak a fajoknak, ame­lyeket az Alföld törzsökös magyar lakossága, nemzeti erőnknek ez a kiapadhatatlan forrása, magából kiereget, a terjeszkedés és a gyarapo­dás föltételeit megteremtsük, vagyis hogy a ma­gyar nemzeti expanziónak ezt az erőgyarapodását egészségesen és tartósan elhelyezhessük. A tele­pítésből származó nemzeti erőgyarapodás fog igazán súlyt adni a magyar nemzeti követelé­seknek, bárhol és bármilyen formában jelent­kezzenek is azok. Nem akarunk minduntalan a napi politika vizeibe gázolni, de a Darányi által programmba vett nemzeti követeléseket súlyra és jelentőségre legalább is egyértékűeknek kell tartanunk azokkal, amelyekért most az ellenzék politikai közéletünket sarkaiból is kiforgatja. Az új országház záróköve. Az új parlamenti pa­lota zárókövének ünnepies elhelyezését május első napjaira tervezték; ekkor tekintette volna meg a király is az országházát. Ezt e szép ünnepet a poli­tikai helyzetre való tekintettel most bizonytalan időre elhalasztották, mert a terv szerint az országgyűlés két házának együttes ülése nyitotta volna meg a zárókő, elhelyezésének ünnepét, ami ebben az időben nem igen remélhető. Minisztertanács. Tegnap a késő délutáni órákban Széll Kálmán­ elnöklete alatt miniszteri tanácskozás volt, melyen gróf Széchényi Gyula kivételével részt vett a kormánynak minden tagja. A tanácskozás tárgya természetesen a súlyos politikai helyzetből következő további kormány­zati teendők megbeszélése volt. Viharok, izgalmak a képviselőházban. Hogy az ex-lex állapot küszöbén a robbanásra kész izgalom mennyire növekedett és ha majd meg lesz holnaptól kezdve a valóságos alkot­­mányon kívüli állapot, mennyire fog növekedni, azt mutatta a mai ülés képe. Mindjárt a tárgya­lás kezdetén heves vitatkozás volt affölött, hogy Berzeviczy Albert kezdje-e meg a vitát az indemnitási javaslat mellett vagy Eötvös Károly ellene. Berzeviczy Albert végre Eötvös Károly javára visszavonult a szólástól. Eötvös Károly ezután az A nagy tudásával, ékesszólásának minden erejével támadta nem az indemnitást, hanem inkább a katonai javaslatokat és gyak­ran és igaztalanul Széll Kálmán miniszterelnö­köt. Mikor Eötvös Károly beszédében a nemzeti közvéleménynek a katonai javaslatok ellen tör­tént nagyarányú megnyilatkozását magasztalta, báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter al-I Jancsi, mert atyja — mint egyetlen fiút — csak­hamar kiszabadította s többé nem ellenkezve vele, Bécsbe küldötte művészi kiképeztetése végett. Egy év leforgása alatt oly nagyot haladt La­votta, hogy a császárváros főúri köreinek dédel­getett kedvence lett s a legelőkelőbb termekben játszott. A rákövetkező évben azonban csodála­tos búskomorság lepte meg, ott hagyta Bécset s egy kis ausztriai városkában — Fürchtenstein — telepedett meg, kizárólag a vidék kolostorai­nak szerzeteseivel társalogva. A szervitákat any­­nyira megszerette, hogy kolostorukban hónapo­kat töltött s be is akart állani a rendbe. Nyug­talan természete azonban nem engedte, hogy ezt a tervét megvalósítsa. Búcsút vett a szervita atyáktól s Pestre utazott, ahol hangversenyeivel nagy hatást ért el és egyszerre feltűnt. Az akkori teljesen német viseletű, német be­szédű városban a muzsika is német volt s ekkor történt először, hogy Concert-Szolá­ban magyar muzsikát hallottak. Csakhamar gróf Beleznay Miklósné termeiben is játszott Lavotta, az egyet­len mágnásasszonynál, aki már abban az időben a szó szoros értelmében magyar szalont tartott, akiről Kazinczy írja: «Ajtaja nyitva volt minden­kinek, ha születés vagy érdem ajánlották.» A művész híre Budára, az akkori fiatal nádor­hoz, Sándor Leopoldhoz is eljutott, aki főudvar­­mesterét, gróf Szapáryt utasította, hívná meg a művészt az udvarhoz, még pedig ebédre. Olyan valami páratlan kitüntetés volt ez abban az idő­ben, amelyről a testvérfővárosban hetekig be­széltek Kovachich professzor házánál is gyakran hege- A HAZÁNK TÁRCÁJA Emlékezés Lavotta Jánosról. A Hazánk eredeti tárcája. Irta: Gróf Vay Sándor. Egy közeli nagy, alföldi magyar városban akadt a napokban dolgom. Az itt unalmas, jól is ismerem, vettem egy csomó újságot s a kupé­ban olvasással töltöttem az időt. Itt olvastam egyikben részleteket Zempléni Árpád gyönyörű elbeszélő költeményéből, amely Lavottát válasz­totta tárgyául. A versszakaszokat olvasva, mintha a múlt ködéből kibontakoznék Lavotta János alakja és mintha kiszínesednék, úgy mint mikor egy régi­régi pasz­tell­ képről törli le gondos kéz a hosszú évtizedek alatt rátapadt port és pókhálót. Volt valami nemes izsipfalvi Lavotta János­ban, ami a középkor trubadúrjaira, a fahrende Ritterekre emlékeztet. Világéletében nem ma­radt nyugton, mint nem maradt Tinódy, Balassa Bálint, Csokonai Vitéz vagy Csermák s több olyan kóbor természetű lángész, akiket tyúkkal, kalácscsal se lehetett megtartani, ha rájuk jött a menés vágya. Inkább nyomorogtak, küzdöttek, de mentek. Lavotta atyja, szintén János, jómódú birtokos volt a pozsonymegyei Fedémesen, a XVIII. szá­zad hatvanas éveiben pedig a Pozsonyban szé­kelő helytartótanács titoknoka. Mint a megye egyik tekintélyes honoráciorja, rendkívül elle­ . Péntek, 1903. május 1.

Next