Hazánk, 1903. június (10. évfolyam, 129-152. szám)

1903-06-03 / 129. szám

bírálni, tárgyalását sürgetni fogjuk, — előbb azonban meghajtjuk zászlónkat Plósz Sándor előtt. Budapest, mulcus 2. Gróf Andrássy Gyula pünkösdi cikke. A Neue Freie Presse pünkösdi számában gróf Andrássy Gyula a magyar politikán most ural­kodó kérdésről, a közös hadsereg jövő fejlődésé­ről közöl érdekes, de kevésbbé meglepő cikket. Amit e cikkben megírt Andrássy, azokat mind elmondotta már a képviselőházban a katonai viták alatti híres beszédében. Andrássy most is a német szolgálati nyelv védelmére kel, hogy azzal védje a közös és egységes sereget E kije­lentése bizonyára általános tetszést aratott a Lajthán túl, mert azzal támogatta az osztrák felfogást, de nagy mértékben ártott vele a ma­gyar törekvéseknek és aspirációknak. Mi nem tartjuk szerencsésnek Andrássynak e kérdésben való politikáját, különösen most nem, mikor a leghevesebb ellenzéki küzdelem épp e kérdés körül forog s amely megteremtője a mai nyo­masztó és kritikus helyzetnek, amelyet pedig nem bonyolítani kell, hanem épp az ellenkezőjét, az abból való kivezető út szerencsés megoldását keresni. De nem hallgathatjuk el dicséretünket Andrássy cikkének ama passzusai mellett, ame­lyek erős nemzeti érzésektől duzzadnak s szólnak a nemzeti gondolatnak a közös hadsereg szel­lemében való érvényesüléséről. Gróf Andrássy e kérdésben tételeket állit fel, de nem mond konkrét dolgokat, amelyek a magyar nemzeti lelkületet e körben megvalósíthatnák. Pedig most éppen ezekre van szükség, konkrét dol­­gokra, a mai politikai helyzetet csakis azzal lehetne megoldani. Mert így bármily szépek is a kijelentések, kérdések maradnak, amelyek fö­lött lehet gondolkozni, de nem azok, amik egy politikai csomót megoldhatnának. Andrássynak kell tudnia ezeket a konkrét célokat, amelyeket kijelentései takarnak. S miután tudja, álljon elő velük, mert azokra épp most van szüksége a nemzetnek, nem pedig a jövőben, amely mindig bizonytalan s kérdés, nem lesznek-e bizonytala­nok Andrássy törekvései is? Gróf Andrássy Gyula cikkének az elején kije­lenti, hogy a közös és egységes sereget ezentúl is védeni fogja. Ezért védi a német szolgálati nyelvet is. A közös hadsereget magyar földön a siker remé­nyével csak akkor lehet fen­tartani, ha valóban kö­zös, nem pedig osztrák. Az osztrák felfogással szem­ben, hogy az egységes birodalmat fenn kell tartani s azt fejleszteni s annak érdekében a hadseregből a nemzeti érzést ki kell zárni, gróf Andrássynak az a véleménye, hogy a hadseregben a speciális nemzeti érzésnek tért kell engedni. Mindenki hazafiságát becsülni kell és a közös védelem érdekében kihasz­nálni. A politikai gondolat,, amelynek a hadseregben kifejezésre kell jutni, nem lehet rpés, mint a külön­­böző politikai egyéniségek együttműködése egy egy­ségesen szervezett hadseregben. Egy egységes had­sereg legtermészetesebb bázisa bizonyára a motívu­mok azonosságában, az egy haza iránti szeretetben van. De ez csak ott érvényesül, ahol a nemzetek életében megvan, ahol az természettől adatott. Erő csak élő valamiből keletkezik, csak az­ ősere­deti érzés, a vele született, a hagyományok által megszentelt, a polgári életben hatékony, állam, tár­sadalom és nevelés által kifejleztett közös érzés adja azt a bátorságot és lelkesedést, amely akkor szük­séges, mikor az élet-halálharcban pillanatok dönte­nek a sors felett. Kérdeznem kell magamat: hol van nálunk az a polgári társadalom, amely rendjét erre az érzésre alapította? Hol vannak a népiskolák, amelyekben az egyforma ragaszkodást, az egyforma nézete­ket és az egyforma kötelességérzetet a Habsburg­­monarchia különböző országai iránt tanítják és kö­vetelik? Hol vannak az anyák, akik a birodalmi öntudat csíráját már a fogékony gyermekben táp­lálj­ák ? Lépten-nyomon találkozunk azzal a szemrehá­­­nyással, hogy mi magyarok vagyunk azok, akik az egység fogalmát összetörjük. De hol van Ausztriá­ban az a közös érzés, amely a Lajthát nem tekinti határfolyónak s irántunk ugyanazon szeretettel visel­tetik, mint saját hazájuk iránt? Ha megvan, hogy maradhatott néma a közgazdasági kiegyezési kérdé­­sekben? Sajnos, még a baráti viszonynak megfelelő rokonszenv is gyengült. Az egységnek az az érzése, amely úgy a közjoggal, mint a történelmi múlttal ellentétben állana, még kevésbbé van meg. Ilyen érzést először teremteni kell a katonánál. A katonát izolálni kellene, kiszakítani az életközösség­ből, amelyben felnőtt, amelyhez minden fűzi, ami benne nemes. A magyar és osztrák hazafi megérthe­tik egymást, ha nevelésül: olyan, hogy természetes és jogos érzéseiket kölcsönösen becsülik. Ellenben az a magyar, aki szereti hazáját, ellenségének fogja tekinteni azt, aki a hazája fölé helyezett birodalom eszméjéért él, mivel mindegyikben hiányzik a meg­értése annak, hogy a másik érzései jogosultak. A mesterségesen nevelt érzések ápolásával tehát csak ellentétet teremtenénk a hadseregben, sőt még ugyan­­azon nemzethez tartozók között is. Aki reális politikát akar folytatni ebben a mon­­arkiában, annak számolni kell azzal a ténynyel,hogy Magyarország túlnyomó többségét csak a magyar­ hazáért lehet lelkesíteni. Csak a nemzeti öntudat ki­használása ad a hadseregnek valódi erőt. A hadseregnek ugyanolyan gondolatot kell szol­gálni, amelyen az uralkodó közjog épül. Soraiban tanulja meg a magyar állampolgár a király és a Szent István király koronájának 900 éves fogalma iránti feltétlen tiszteletet és szeretetét, az osztrák állam iránti hűséget, mindkettő egymás becsülését és az egymáshoz való testvéries érzést. Semmiféle érzés, amely a monarchia keretén belül jogosult, ne­ legyen fenyegetve azon hadsereg által, amelyben minden polgárnak szolgálni kell s amelyet fentartani hivatása. A nógrádi választás­ Balassa-Gyarmatról távira­tozzék . A nógrádi kerületben a képviselőválasztás késő éjjel a függetlenségi párt győzelmével végző­dött Az első szavazatszedő­ bizottságban Prónay Mihály szabadelvűre szavazott 563, Kálosy József függetlenségire 450,­ a második bizottságnál szava­zott Prónayra 366, Kálosyra 560 s így Kálosy Józsefet 81 szótöbbséggel megválasztották. Az árvapénz-kezelés reformja. A félhivatalos Bad. Tud. a következőket írja az árvapénz-kezelés reformjáról: Az egyszerűsítő törvény végrehajtási munkálatai sorában kiváló helyet foglal el az a két szabályzat, melyet az árvapénz kezelése tárgyában a belügymi­niszter a mai napon kibocsátott. A július 1-én élet­belépő kormányrendeletek az összes törvényhatósági és rendezett tanácsú városok, valamint az árvapénz kezelésére feljogosított községek gyámpénztári keze­lését — a városok és községek eltérő szervezetének A HAZÁNK TÁRCÁJA Miki­ál, a beszédes. A Hazánk eredeti tárcája. Irta: Szabó Ferenc. A kövér, kardos asszony — a második fele­ség — amíg nagy óvakodva leszállt a padlás­lépcsőjén (alant alázatos tótok álldogáltak), nem éppen lírai költeménybe illő szavakat dobált a köhögés Sommer Jákob fülébe. Jákob úr különben jobbra-balra futkosott, mint valamely megbomlott órainga, hogy rendet tartson a növényáruló tótok között s igy egyik-másik ingalendülés alkalmával eltűnt a leszálló asszony szeme elől. — Hol vagy, Jákob, te vén tökéletlen ? . .. Megmondom a Pepka urának, hogy virágot dug­tál át a kerítésen ... Ha nem ügyelsz pontosan a zsebrákokra, beosonnak a házba s ellopták mindenünket . .. Persze, neked elsőbb az asz­­szony .. . Hol vagy, Jákob ? Sommer Jákob, akit növénygyüjtő voltáért más­képpen Kraut Nácinak csúfoltak, pillanatig úgy tett, mintha nem értette volna a csafondáros beszédet: bámészan tekintett szét, hogy vájjon nem fedezhetne-e fel valakit a tótok között, akire a Jákob nevezet illenék. Igazán szokatlanul hangzott a saját tisztességes neve a megszokott Náci helyett, melyet (bizonyos férfierények el­ismeréséül) a gonosz nyelvek szerint azon egy­szerű okból akasztottak a nyakába, mivel a szürkebarátok vizet s szénát hordó szamara szintén e megszólításra hallgatott ... Félénk megalázkodással sietett a lépcsőhöz, hogy segít­ségére legyen a feleségének. — Ugyan, Zsófi, nem átalsz ilyen szégyenbe keverni .. . hiszen vén vagyok már! — mon­dotta halkan, kérlelő szóval. — A férfi sohasem vénül meg, ha asszonyokra kell kacsintania ... Ismerlek! — repült vissza a kérlelhetetlen beszéd, amely ugyan nem kevés büszkeséggel tölthette volna el a Sommer Jákob lelkét, ha­­ egyetlen szócskája igaz lett volna. De Jákob a hatvan évet már betöltötte, keszeg volt, köhögés s a betegeskedés bus melancho­­liája ömlött el az arcán, melyet a férfi­ ideál ellentétéül, egész szemöldökig nőtt be a szakáll­­bozót. — Pepka beteg. Napok óta köhög. Egy kis herbateát kért. Azt nyújtottam át. Zsófi asszony nem is azért pattogott, mintha talán igaz lett volna a vád: csak nem engedte az asszonyi természet, hogy helyeslő elismerés­sel felápolja a férfi büszkeséget. Oh, mert az ilyen emberrel szóba sem lehet állani többé. Olyan ez, mint a keménykérgű dió: fent büszkél­kedik az ág hegyén. Ezt bizony le kell rázni s összetörni jó erősen, hogy használható legyen. Ott laktak a város vége felé, formás kis kő­házban, melyet Zsófi, a színek évadja szerint, különböző színűre pingáltatott: egyszer sárgára, aztán zöldre, ódon zamatu palára, aszerint, amint ilyen vagy olyan színnel vonták be a város egyet­len ékességét: a Thurzók kastélyát. Ez volt előtte a mértékadó. Arisztokratikus hajlama nem engedte, hogy apróbb házat vegyen irányadó­nak. E merész hajlamnak tulajdonítható az a kis anakronizmus is, hogy a tótok előtt a nagy Thurzókkal való vérszerinti rokonságról beszélt, amire a tótok csendes, buta álmélkodással mond­ták : Hej ! Hej! De mivel a régen elhalt Thur­­zókat nem ismerték, nagyobb alázatot vele szemben sem mutattak. E formás ház terjedelmes padlása volt a her­bárium, hova messze földek gyógyító füveit hal­mozták össze, többnyire olcsó pénzen vásárolva össze a tótoktól, akik értelmetlen mivoltukban összegyűjtöttek mindenféle gyim-gyomot. Ilyenkor Zsófi asszonynak az a fontos feladat jutott, hogy a hasznavehető növényt kiválaszsza a hasznavehetetlenből, amit nagy szakértelem­mel s nyelvbeli ügyességének csodaszámba menő fitogtatásával hajtott végre. Szorgoskodó két ke­zének állandó tennivalója van ilyenkor: a gyó­gyít­ó részt papusába halmozta: ez volt a köny­­nyebb munka ; a nehezebb, de gyorsabban meg­oldható feladat a gyim-gyomnak a tótok fejéhez való vagdalása volt, ami nem kis mértékben já­rult a közegészségügy, meg a közbéke fentartá­­sához, ha tekintetbe veszszük, hogy a gyim-­­ gyomnak hosszú volt a dudvája s a gyökereken­­ rajta maradt a sár. Akinek egyszer-kétszer ilyen buzogánynyal végig kopogtatta a tarkóját, az bizonyos, hogy több maszlagos dolgot nem sze­dett össze, megrontására az emberiségnek. Rá­adásul a hasznos növények megismertetésével a kultúrát is hatalmasan mozdította elő. Ilyen alkalmakkor természetes, hogy a gyá­moltalan, semmihez sem értő Sommer Jákobnak is kijutott a jóból. Mert amióta elhagyta a fol­tozó szabóságot és Zsófi vette át a családfen­­tartás nehéz feladatát, Jákob úr semmihez sem értő, ötödik kerék lett a háznál. Odafent finom likőr rejtőzött a száraz füvek között, így tehát nem csoda, ha Zsófi asszonynak minden leszál­lás után pirosabb volt az arca, valamint az sem tartozott a csodák közé, hogy nyakán kettőzt­etett gyorsasággal pergett a szó.­­• Hát férfi vagy, Jákob­? Észre sem veszed, hogy az egyik zsebrák követ rejtett a kiválasz­tott papucsába, hogy annál többet nyomjon. Persze, ha az egyik szeme folyvást a szomszéd.

Next