Hazánk, 1905. március (12. évfolyam, 52-78. szám)

1905-03-01 / 52. szám

HA­ZÁNK. 52. számi való értelmezése akár helyes, akár hely­telen, semmi esetre sem érdeke a nem­zetnek és a kibontakozásnak. Sőt nem méltó ez az értelmezés azon politikusok­hoz sem, kiket csupán a politikai élet viszontagsága tartott bent máig a szabad­elvű pártban, de nem a minden áron való érvényesülési vágy. De hát akinek ez a méltatlan szerep nem tetszik, annak tes­sék kibontakozni a pártfegyelem nyűgei alól, helyezze magát jó meggyőződésének egyedüli parancsszava alá s minden ki­csinyes szempont feszélyeitől felszabadul­tan, igyekezzék a kialakulás előnyeit a nemzet és a haladás javára kiaknázni. Az ország üdvözölni fogja azokat a szabadelvű képviselőket, akik most a lelkiismereti szabadság önálló vámterüle­tére lépnek át. Budapest, február 28. A német kereskedelmi szerződés. Berlinből táviratoztak. A külügyminisztériumban ma a belügyi és külügyi államtitkárok és az osztrák­­magyar nagykövet aláírták azt a póthatározatot az Ausztria—Magyarországgal való új kereske­delmi szerződéshez, mely szerint az életbelépés határidejét 1906. jelenk­or 15-ről 1906. március 1-ére halasztják el. Minisztertanács. Ma este a miniszterelnöki palotában miniszteri tanácskozás lesz, melyben részt vesz a kormánynak minden Budapesten időző tagja. A tüzérség újjászervezése. Az új ágymintákkal a Bécs melletti Steinfelden, Hajmáskéren és Örkény­ben a minap megkezdődtek a gyakorlati kísérletek, melyek nyolc hétig fognak tartani. Körülbelül hús­­vétig befejezik az utolsó kísérletezést is és akkor meglesz a végleges döntés valamelyik ágyutípus mellett. Kérdés azonban, hogy a döntés után nyom­ban következik-e az új ágyuk megrendelése? Az 1904-ik évi delegáció megszavazott ugyan e célra ötven millió koronát, az állampénztár azonban ezt az összeget nem fizetheti ki mindaddig, míg az országgyűlés is meg nem szavazza az új ágyuk költségeit. A hajmáskéri tüzérségi lövőtérra Lobkovitz Rudolf herceg táborszernagy, budapesti hadtestparancsnok elnöksége alatt egy tizennyolctagú bizottság küldetett ki az új szerkezetű gyorstüzelő ágyuk kipróbálására. A bizottságban résztvesz Kropacsek Alfréd tábor­szernagy, tüzérségi főfelügyelő is, aki Lobkovitz herceggel együtt Hornig Károly püspöknek lesz a vendége. A bizottság 12—14 napra tervezi kísérle­tezéseit. A bizottság tagjainak teljes névsora a kö­vetkező : Lobkovitz herceg táborszernagy, Kropacsek Alfréd lovag táborszernagy, Austerlitz dr. százados, Krompecher százados, Derna László táborszernagy, Schreiber Viktor, Linhart Emil és Tengler Tivadar tábornokok, Magyar­, Dornnis, Maudry és Schöffler ezredesek, Hofer alezredes, Grandovszky, Rotter, Wunschheim, Noeth, Michalek és Falbrecht szá­zadosok. Kossuth Ferenc üdvözlése. Kossuth Ferenchez, a függetlenségi és 48-as párt elnökéhez legutóbb a következő üdvözlő táviratok érkeztek: Siklós: «Gróf Benyovszky Móric tiszteletére egy­­begyült választópolgárai a siklósi járásnak szívből üdvözült Nagyságodat, úgyis mint a párt elnökét s mint a szövetkezett ellenzék vezérét s hazánk érde­kében kitartást, áldást kívánunk működésére. A siklósi választópolgárok és Baranya vármegye jelenlévő öt képviselője.» Petrozsény: A «zsilvölgyi függetlenségi párt Petrozsényben történt megalakulása alkalmával ha­zafias lelkesedéssel üdvözli Nagyságodat. A párt nevében Madersparch Viktor elnök, Pál Dénes jegyző.» Bonyhád. «A mai napon megalakult független­ségi pártkör elnökválasztására összegyűlt, százakra menő választópolgárok, meleg, hazafias lelkesedés­sel üdvözlik Nagyságodat. A választópolgárok nevé­ben dr. Rákos Miklós ügyvéd, a függetlenségi párt elnöke.­ Az V. kerületi szabad polgárok szövetsége. A Lipótváros több száz ellenzéki érzelmű polgára el­határozta, hogy szervezetté alakul. A napokban volt meg a szövetség alakuló gyűlése. Elnökké a kerület volt ellenzéki képviselőjelöltjét, dr. Halmai Elemért választották meg. Társelnökök lettek: Fekete József és Szabó Sándor. Titkárok: Taksonyi József és Miklós Tibor. Jegyzők : Csathó Marcell,­­dr. Cenner Jenő és Emkő Gyula. Pénztáros: Persián Iván Háznagy: Zimár Gyula. Ügyész: dr. Balassa János" Választottak még 30 választmányi tagot. A megvál­lasztott tisztikar nevében dr. Halmai elnök köszönte meg a polgárság bizalmát. Csatlakozások egyelőre Gyárfás Jenő. — A Hazánk eredeti tárcája. — Irta: Jakab Ödön. Vannak emberek, akik előbb temetkeznek el s csak E­zután halnak meg. úgy kell ezt érteni, hogy még java erejükben félrevonulnak a világ durva tülekedéséből s valamely nyugalmas rej­­teken begubancolják magukat gyöngéd lelkük szelíd álmodozásaiba, mint a selyemhernyó a maga lágy szövedékébe. Lassanként kiesnek egé­szen az aktualitásból s barátok, ismerősök, ver­senytársak napró-napra addig felejtik, felejthetik a csöndes elvonultat, míg emlékezetükben, érdek­lődésükben lassanként majdnem halottszámba meg­yen. Az ilyen emberek aztán csak az igazi halálukkor ötlenek még egyszer szemünkbe, mint a meteorok, melyek útjuk végén fényesen felragyogva végzik be a pályát. Koporsójuknál, ha kiválók voltak, rendesen feljajdul az alvó közvélemény s érdemeiket sorba szedve és visszavonulásukért másokat vádolva siratja őket, akiket annyi időn keresztül közömbös nembá­­nomsággal el tudott feledni. Gyárfás Jenő is ezek közé a korán magányos­ságba vonult emberek közé tartozik, akit ma tán sokan felejtenek, de valamikor aztán annál for­róban meg fognak siratni! Az ő festői pályája annyi dicsőséggel indult, amennyivel kevés ma­gyar festő kezdette a pályát. A «Tetemre hivás»-át ott őrzi a Nemzeti Múzeum képtára s nem egy hírneves műértő állott már az előtt a festmény előtt csodálkozva. És ez a sok szépet igérő, ki­válóan erős tehetségű művész, miután az előbb említett nagyszabású képet egész gyermekifjan megfestette, alkotott még egy pár érdemes, szép dolgot s aztán a nyilvánosság elől egyszerre csak hirtelen elvonult a szülőföldjére. A fővárosi élet fényes magaslatait végképp idehagyta s le­szállóit a vidéki élet szürke magányába­n to­vább álmodozni. Nem a megszorult farkasok példáját követte, melyeket télviz idején leszorít az éhség a bércekről a völgybe, mert hiszen az ő erős tehetségének a főváros művészi élete könnyen megadta volna a mindennapi kenyér szükségletét. Sőt sokkal könnyebben, mint oda­lent a vidék. Kisebb tehetséggel is élnek itt em­berek, csak ő nem tudott élni. Könnyen sértődő lelkét talán bántotta a kenyérhajhászó verseny nyersesége; talán egy-két, féltékenykedésből származó megjegyzés vette el a kedvét; talán a szülőföld fekete rögei vonzották, húzták ellen­állhatatlan erővel a szívét; nehéz volna erre fe­leletet adni! Miért is keresnék az okot? Talán maga Gyár­fás Jenő sem tudná hamarjában megmondani, ha kérdőre fognak. Vegyük tudomásul egysze­rűen a szomorú tényt, hogy a művész már jó régóta el van temetkezve. Elvonultságában any­­nyira zajtalanul tölti a napjait, hogy a legtöbb ember mit se tud felőle, vagy ha tud, nem a valót tudja. A minapában egyik napilapunk felbolygatta nevét: cikket irt róla. A cikk teli volt tisztelettel és jóakarattal. Millet-vel tette Gyárfás Jenőt párhuzamba s az összehasonlítást Gyárfás Jenő javára végezte. De a cikk személyi vonatkozá­saiból világosan látszott, hogy az elvonulva élő művész magánviszonyait az érdemes cikkíró éppen nem ismeri. Azt írta Gyárfásról, hogy valahol vidéken tengeti életét mint írnok, vagy mint rajztanító. Ugyanaz a tévedés ismétlődött ebben a cikkben is, amit más alkalommal más érdeklődők is elkövettek, megtévén a művészt kereskedőnek, földmivesnek s tudom is én minek. Budapest, február 28. A holt­pont zátonyáról tegnap és ma sem mozdult el a magyar politikai élet hajója. Pedig már négy hete múlt, hogy a nemzet megnyilat­kozott s nyilatkozatával elitélte a régi kormány­zati rendszert. Ennek dacára ma még mindig ennek az erőszakos rendszernek vezérei vezetik tovább az ország kormányzati ügyeit s aknázzák ki maguk és bukott párthíveik javára az adott helyzetet. A szövetkezett ellenzék győzött, a politikai észszerűség tehát azt követelné, hogy már ma az ennek kebeléből kialakult minisz­térium gyakorolná a felelősségteljes kormány­zati tisztet. De ennek még mindig nagy akadá­lyai vannak s ezek között a legfőbb, hogy nagy űr tátong a szövetkezett ellenzék katonai nem­zeti követelései és a király akarata között. Ha ez az úr kölcsönös engedékenység által valahogy kitöltetnék, akkor azonnal felragyogna a béke és békés alkotások napjának sugara s remélhetőleg jobb idők, a hasznos alkotások ideje következnék be a legutóbbi politikai ziva­tarok és választási viharok által megtépázott nemzeti közvéleményre, a politikai bizonytalan­ságot szenvedő nemzetre. Hogy eddig nem sike­rült gróf Andrássy Gyula hazafias vállalkozása és szinte emberfölötti fáradozásai dacára sem az átmeneti, sem a koalíciós kormányzat, annak első oka a katonai kérdésekben rejlik, de sokan tudnak és látnak egyéb okokat is. Ezek közé az okok közé tartozik az is, ame­let a szövetke­zett ellenzéknek egy tekintélyes, de nem függet­lenségi párti tagja mondott el politikai munka­társunk előtt a következőkben :. — Nagy baj — úgymond — hogy a füg­­getlenségi pártban nincs meg a teljes fegyel­mezettség. A vezérek megállapodásait nem respektálják feltétlenül, ami az egységes­re-Holott a valóság az egészből csak annyi, hogy Gyárfás Jenő csakugyan a vidéken él. A szülő­városában, Sepsi-Szentgyörgyön, van egy kis jószága, jobban mondva: kertje. Ez a kert tele van ültetve gyümölcsfákkal s van egy kis méhes is benne. Hátul a kert fenekében áll egy cikk­cakkos falazatú, tornyos nagy épület, a világtól egészen elrejtve, mint egy remetelak. Ez az épü­let a művész nyugodalmas, zajtalan otthona. Je­lentékeny részét a pompás világítású, tágas mű­terem foglalja el, hol reklám nélkül, csendesen folydogál a munka, de állandóan folyik. Mert nagyon tévedne, aki azt hinné, hogy Gyárfás Jenő elvonulva alszik, mint a medve a barlang­jában télen. Korántsem! Dolgozik ő ott is foly­tonosan, csakhogy nem a képkiállítások számára dolgozik. Megrendelései elég sűrűn vannak, leg­inkább arcképek, melyeknek némelyikét büszke­séggel emlegetik Háromszéken az idegen előtt, mint megnézni való nevezetességet. A Kossuth­­képéről az beszélik, hogy alig van párja az országban. A napokban magam is megfordultam a Gyár­fás Jenő sepsiszentgyörgyi műtermében s öröm­mel láttam, hogy munkakedve és ereje nem lan­kadt. Éppen egy nagyobb arányú képen dolgoz­gatott. Gábor Áronnak, szabadságharcunk hír­neves ágyuöntőjének, festi most elestét a kökösi ütközetben. Eleven élet és mozgalom a kép. A mély távlatú vidéken folyik az ütközet; kosár­­sáncok mögül ugyancsak dolgoznak a harangok­ból öntött székely ágyuk. Az előtérben a Gábor Áron alakja dominál: vadul ágaskodó fehér paripája nyergéből halálosan találva hanyatlik hátra szép, daliás alakja. Egy ingujjra vetkőzött, hatalmas, tagbaszakadt székely ember zárja az előtért, amint megriadva iparkodik segítségére a lova hátán haldokló vitéznek. Hátrább a kö­zelben, egy éltesebb honvédet imára roskasztott ______________________________ Szerdai 1905. március 1. az elnökséghez (Kálmán­ utca 10. szám.) jelenten­­dők be. Justh Gyula üdvözlése. A makói képviselőtestület Farkas József polgármester indítványára elhatá­rozta, hogy Justh Gyula képviselőházi elnököt fel­­iratilag üdvözli. A feliratot a polgármester vezetése alatt e hó 9-én nyújtja át egy küldöttség Justhnak. Ezenkívül arcképét a tanácsterem részére meg­festetik. A válság.

Next