Hazánk, 1905. május (12. évfolyam, 104-128. szám)
1905-05-01 / 104. szám
HAZÁNK. 104. szám. keres a múlt katholikus irányzatai és a mai mozgalom között, akkor sokkal messzebbre kellett volna visszamennie a XVII. századba, amikor az ellenreformáció mozgalmai között élt a nemzet. Ne tessék félreérteni: nem a kuruclaban e korral akarok példálódzni, a néppárt nemzeti irányzatában én most épp úgy hiszek, mint a mű szerzője. Nem a nemzeti küzdelem pártjai lebegnek szemem előtt, hanem még előbb : a Pázmányok, Esterházyak, Wesselényiek, Nádasdyak és Báthory Zsófiák, kik szintén az egyház — szerintük — megrendült hatalmát óhajtották visszaállítani. És ők is azt mondották, írták és cselekedték, amit Keményfy hirdet ma : nem az egyházat akarták hozzáformálni a nemzethez, hanem a nemzetet az egyházhoz. Higgye el Keményfy, hogy Pázmánynak sok iratát ki lehetne adni ma is, teljesen aktuális volna, csak talán kissé nyers és kemény. Akkor is az volt az elv, amit például legutóbb Zichy Nándor is hangoztatott, hogy első feladat a katholikus Magyarország visszaállítása. Ismét ide tolakodik a félreértés kísértete: e soroknál nem a Kollonichokra és Szelepcsényiekre, hanem Pázmányokra és Lippayakra gondolok. Jó magyarok voltak ezek még, de «elsősorban katholikusok.» Ezzel a korral van némi lelki közössége a néppártnak, a XIX. század konzervatív pártjával csak az a pozíció, melyet quasi a parlamentben elfoglal. A felfogás minéműsége már annyit változott, hogy míg a régi (XVII. századbeli) katholikus párt vallási fanatizmusból lassankint nemzetellenes áramlatba sodortatta magát s labanccá lett, a mai katholikusok, a néppárttal karöltve — miként Keményfy könyvéből is látom — a kuruc-katholicizmut óhajtják megteremteni. A néppárt november 18-ika óta, sőt már az obstrukció utolsó hónapjaiban is ezen az útón indult el. Ez újítás! Közelebb hozza a katholicizmust a nemzetihez. De még mindig a régi konzervatív katholikus egyházzal történik a kísérlet. E téren még egyelőre nincs újítás. Mokry Ferenc, 5. szám alól a parlament közelébe, V., Alkotmány u. 3. szám II. emeletre költözött.. A telefonszám maradt a régi: 37—53. Pártértekezletek. A disszidensek csoportja holnap, szerdán este fél nyolc órakor értekezletet tart a Kerepesi út 17. számú ház második emeletén bérelt új klubhelyiségben. Az értekezlet tárgyát a képviselőház munkarendjének megállapítása, a felirat, a klub házszabályai és folyó ügyek elintézése képezi. A szövetkezeti ellenzék vezérlő-bizottsága folyó hó 3-án, szerdán, délután négy órakor a függetlenségi pártkör helyiségeiben Kossuth Ferenc elnöklete alatt ülést tart. — Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt folyó hó 3-án, szerdán, délután 6 órakor saját klubhelyiségében értekezletet tart. — Az országgyűlési új párt folyó hó 3-án, szerdán, este 6 órakor az «Angol királynő» szállóbeli klubhelyiségében értekezletet tart. — A szabadelvű párt folyó hó 3-án, szerdán, este 7 órakor értekezletet tart. Budapest, május 2. A képviselőház május hó 3-án, szerdán délelőtt 11 órakor ülést tart, melyen a következő ülés napirendjét állapítják meg. Átköltözött kőnyomatos újság. Felkérettünk a következő sorok közlésére: A «Politikai Értesítő» szerkesztősége május hó elsejével V., Bálvány utca teljesíteni akaró emberek nem hátráltak. S az is természetes, hogy az egekig csapkodó diákvirtus pár perc alatt olyan csinos kis rohamot rögtönzött ellenük, hogy holmi szerb-bolgár háborúnak bátran beillett volna. S végül a legtermészetesebb, hogy a mindenfelől veszedelmesen szorongatott és jóval csekélyebb számú városiak végre is megelégelték a defenzívát s némileg megpermetezve és némileg szaladva visszavonultak — ezúttal trombitálás nélkül, — hogy másnap megtegyék a kollégium diákjai ellen a szokásos feljelentést. Az ütközet után mi is haza kevélykedtünk a fecskendőnkkel s beállítottuk rendes helyére: a nyomda udvarán külön ő neki épített fészer alá. A feljelentéstől nem félt senki. Nehezen is ment volna a dolog. Százötven— kétszáz legény zrinyimiklóskodott ezekben az ütközetekben. A fél kollégiumot becsukni pedig nem lehetett, így aztán csak gyűltek, csak nőttek, csak szaporodtak az akták — kiütötték kövér tömegükkel a menyezetet, kilökték hivatalából az igtatót meg a levéltárost — sorra azonban nem került egyetlenegy sem. Ott porladoznak ma is a városi levéltárban. Sok országosan ismert név vádoltatik bennük sokféle delictummal: alispán, főispán, egyetemi professzor, egy-két miniszter is, kik valamiképpen egytől-egyig gerundiummal védelmezték a birtokba vett «kollégiumi tűz»-et. Azóta nagyot fordult a világ. Rendén való, hogy a mai szelidebb és puhább derekú nemzedék furcsának találja, hogy apáit egykor ilykor ily szittya hiúság is izgathatta. 3 Szerda, 1905. május 3’ , válság. Budapest, május 1. Közvetlen a parlamenti tárgyalások megindulásának küszöbén állunk. A képviselőház holnap ül össze újból és ez alkalommal a jövő munkaprogrammja felett döntenek és valószínűnek látszik, hogy a felirat tárgyalásását tűzik ki az első érdemleges ülés napirendjére. Erre vonatkozólag megállapodás ugyan még nem jött létre, mert a szövetkezeti ellenzék vezérlő bizottsága csak szerda délután tartandó értekezletén fog e kérdéssel foglalkozni és határozatát még aznap este tartandó pártértekezletek elé terjeszteni. A szövetkezett ellenzék nagy többsége nem óhajtja ugyan a felirat tárgyalását továbbra elhalasztani, de azért nincsen kizárva, hogy egyelőre még egy kis ideig várnak vele, mert mint megbízható forrásból értesülünk, ismét éspedig erélyes törekvések indultak meg egy új kormány mielőbbi megalakítása iránt, egyúttal pedig odahatnak, hogy a jelenlegi lemondott kormány még a felirati vita kezdete előtt végleg vissza is vonulhasson, úgy tudjuk, hogy különösen a szabadelvű párt részéről sürgetik leginkább a kormány végleges távozását és ezen szándékát a pártnak maga a kormány támogatja minden erejével. Hogy mi igaz mindebből, az a legközelebbi órákban, de legkésőbb a szabadelvű párt holnap esti konferenciáján már nyilvánvalóvá válik. Arról, hogy milyen lesz az új kabinet, hogy csak a mostani kormány néhány tagjának kiválásáról és a hiánynak friss új erőkkel való pótlására törekszenek, vagy pedig egy hivatalnok vagy ügyvezető minisztérium alakítása van tervbe véve, semmi pozitív hír nincsen. Annyi bizonyos azonban, hogy a jelenlegi kormány végleges távozásával a politikai helyzet ha nem is változik meg teljesen, de legalább is tisztázódni fog. Egy koalíciós kabinet alakítására sem a talaj még kellőleg előkészítve, sem pedig a helyzet nincsen tisztázva s igy a legvalószínűbb az a feltevés, hogy egy átmeneti kormány kerül az ügyek élére. Ez lesz hivatva a koalíciós kabinetnek megalakulását elősegíteni, amely egyedül alkalmas a válság megoldására. A helyzet azonban ennélfogva ma is igen komoly és súlyos. Ezt igazolja az a körülmény is, hogy a király a legközelebbi időben nem jön még Budapestre. Már gyakran volt alkalmunk a király ideutazására vonatkozó híreszteléseket e helyen kétkedéssel tárgyalni és most csak igazolja ebbeli magatartásunkat egy megbízható forrásból vett azon értesülésünk, hogy illetékes helyen nem is volt mostanában tervbe véve a királynak május havi budapesti tartózkodása és minden erre vonatkozó híresztelés nem volt egyéb puszta találgatásnál Az uralkodó lejövetele csak akkor lett volna érthető, ha a viszonyok egy állandó kormány alakulására kedvezők lettek volna, minthogy azonban ez nincs így, ennélfogva a király budapesti utazása is felesleges. Hogy pedig a király egy átmeneti kabinet alakulása érdekében jönne körünkbe, az alig hihető, Így azután, ha csak valami véletlen nem jön közbe, sajnálattal le kell mondanunk a királyt ez idén tavaszszal körünkben üdvözölhetni, amit pedig annál inkább fájlalunk, mert eddig elég felsége minden év május hónapját Budapesten töltötte el. Tisza István Budapesten. A Bud. Tud. jelenti: Gróf Tisza István miniszterelnök ma délután Gesztről visszatér Budapestre. A holnapi ülés. A Pol. Km. jelenti: A képviselőháznak holnap megkezdődő ülései értesülésünk szerint a válság dolgában semminemű változást nem jelentenek, egyelőre a helyzet változatlansága tovább fog tartani s valószínűleg csak a király Budapestre utazása és itt tartózkodása folyamán fog a kibontakozási akció ismét megindulni. A pártok holnapi értekezleteiken fogják megbeszélni a felirati vitában elfoglalandó álláspontjukat és maguk tartását. Valószínű, hogy a kvalizált ellenzéki pártok teljesen egyöntetű magatartással fognak a felirat mellett állást foglalni. Parlamenti körökben azt hiszik, hogy a felirati vita nem fog túlságos hosszúra nyúlni. A képviselők nagy része már ma Budapestre érkezett. A pártok vezetőségei oda hatnak, hogy a holnap megkezdődő ülésekben a párttagok lehetőleg teljes számmal jelen legyenek. A zsolnai választás: Zsolnáról jelentik nekünk, hogy a mára kitűzött választás aktusa reggel 8 órakor vette kezdetét. A választási helyiség előtt több száz főre menő választóközönség gyűlt egybe, akik lelkesen éljenezték Smialovszky Valért. A választási elnök felhívására csupán egy ajánlat érkezett, amelyben több előkelő zsolnai választó Smialovszky Valért ajánlotta a kerület képviselőjelöltjének, mire a választási elnök Smialovszky Valért, a zsolna-rajeci választói kerület egyhangúlag megválasztott országgyűlési képviselőknek jelentette ki. Az ellenzék győzelme leírhatatlan nagy lelkesedést keltett a választók körében, akik nagyben ünnepük új képviselőjüket. A törvényhatóságok megnyilatkozása: Kaposvárról jelentik, hogy Somogy vármegye törvényhatósága tegnap tartotta meg rendes közgyűlését Tallián Gyula főispán elnöklése alatt. A közgűlés egyhangúlag elfogadta Heves megye átiratát a képviselőházi többség működése iránti bizalom kifejezése tárgyában, valamint Baja város törvényhatóságának a március tizenötödikének ünneppé avatására irányuló átiratát. Székesfehérvárról táviratozzák, hogy Fejér megye tegnapi közgyűlésén, amelyen Fiáth Pál főispán elnökölt, Heves megye ismeretes átirata került napirendre. A szokatlan nagy számban megjelent bizottsági tagok között ott voltak: gróf Zichy Jenő, gróf Zichy Aladár, Koller Tivadar, Gyapay Pál, Horváth Gyula, dr. országgyűlési képviselők, továbbá Széchényi Viktor gróf, Cziráky Antal gróf, Zichy Rafael gróf, Tallián Vilmos, Mannsdorff Géza báró, Meszlény Benedek birtokosok is. Az állandó választmány pártolólag terjesztette elő Heves megye átiratát, Fiáth főispán azonban egyszerű tudomásvételt indítványozott. A közgyűlés nagy többsége azonban 130 szóval 11 ellen elfogadta gróf Zichy Jenő indítványát, mely szerint a törvényhatóság öttagú bizottságot küld ki egy a heves megyei átirathoz hasonló felirat szerkesztésére. Győr megye törvényhatósági bizottsága szintén tegnap tartotta meg évnegyedes közgyűlését. Tárgyalásra kerültek Heves és Zemplén megye, továbbá Kecskemét és Baja város törvényhatóságának átiratai, amelyeket a közgyűlés nagy többsége elfogadott és a képviselőházhoz intézendő átiratokhoz hasonló felirat szerkesztését határozta el.