Hazánk, 1905. június (12. évfolyam, 129-153. szám)
1905-06-01 / 129. szám
HAZAMÉ. 129 szám.______________ jogtalan kiűzetésekről beszélgettek és a szövetkezett ellenzék vezérlő bizottsága pénteken délután 4 órakor, a függetlenségi párt pedig ugyancsak pénteken délután 6 órakor tartandó értekezletén fog ez ügygyel foglalkozni. A jelentés tárgyalására valószínűleg szombaton kerül a sor a Házban és így minden bizonynyal nagyon mozgalmas ülésre lesz kilátás. Belépés a függetlenségi pártba. Gróf Batthyány József, a keszthelyi kerület képviselője, akit pártonkívüli programmal választottak meg képviselőnek, belépett a függetlenségi és 48-as pártba. Hibaigazítás. Hibás tördelés következtében ■— ami a nyomdatechnikai berendezés mai tökéletessége mellett is a gyors munka miatt néha majdnem kikerülhetetlen — a képviselőház tegnapi üléséről hozott részletes tudósításunkban elcserélés történt, amelyet e helyen annál is inkább kell helyreigazítanunk, mert máris félreértésekre adott okot. Az történt ugyanis, hogy Rubinek Gyula és Laehne Hugó képviselő urak beszédeinek végét a nyomdában hibás beemeléssel kölcsönösen kicserélték. A két szónok ugyan gazdaságpolitikai felfogásban igen közel áll egymáshoz, de tegnap úgy osztották meg a munkát, hogy míg Rubinek egy Ausztriával kötendő vámkonvencióról vagy vámunióról beszélt, mely bizonyos iparfejlesztő vámok állítása mellett is Ausztria fogyasztó piacain a magyar mezőgazdasági termények kizárólagos dominációját továbbra is biztosítaná, addig Laehne a pártállásából kifolyó polemikus beszéde keretében a fősúlyt azoknak a gazdaságszervezeti belső reformoknak taglalására vetette, amely reformok az önálló berendezkedésre való áttérést a magyar gazdáknak megkönnyebbitik s illetve a magyar mezőgazdaságtól a nagyobb rázkódásokat távol tarthatják. Bármily rokonság legyen is e két téma között, azt hiszszük, az emigy fölvilágosított olvasó észreveszi a tegnapi lapunkban foglalt sajnálatos tévedést s a két szónok fejtegetéseit szigorúan el fogja különíteni egymástól. A técsői mandátum. Técsöről táviratozzák, hogy a gróf Keglevich István halálával megüresedett mandátumra eddig függetlenségi párti programmal Gabányi Miklós volt képviselő a jelölt alakjai, amelyeket a leányáról, Laviniáról és amelyeket Eleonora Gonzagaról, Francesco della Rovera, az urbinói herceg feleségéről festett. Az előbbiek közül a legnevezetesebb a Lavinia című, amely ma a berlini királyi múzeumban függ és amely a mester leányát magasra tartott gyümölcsös kosárral ábrázolja, az utóbbiak közül La bella di Tiziano. Ez most a firenzei Pitti-képtár tulajdona. Van Dycknek a felesége, Maria Ruthven volt nem egyszer a modellje. A veneziai klasszikusok és a hollandiai művész nőalakjai kivétel nélkül a szépségnek általánosan elismert elemeit egyesítik magukban. Sőt behatóbb vizsgálat arra is rávezeti a szemlélőt, hogy ezek a mesterek a női testből, amikor azt a klasszikus szobrokra emlékeztető és valóságban talán meg sem levő szabályossággal ruházták fel, elhagytak mindent, ami az esztétikai szépnek érzésén kívül egyéb érzelmet is kelthetne a szemlélőben. Továbbá hogy nőalakjaiknak arca valóságos oltára a nőiességnek, a szelídségnek, szendeségnek és áhitatnak. Ők az abszolút női szépség papjai. Rubens és Rembrandt fellépése pedig a lángragyújtó női test apotheózisát jelenti. A középkori művészek közül bizonyára Rubens az, akit legtöbben ismernek. Azt is tudják sokan, hogy az ő művészete három nőalakot rajong körül. Már az első időkből való képein felbukkanik a rózsaszintestű, aranyhajú nőalak, aki aztán a mester bűvös ecsete alatt számtalan változáson megy át, de úgy, hogy azért Magdolnában, a Kekropsz leányában, a két istennőjében, a magát piperésző Vénuszban azonnal felismerjük sugárzó testének azonosságát. Érdekes, hogy ennek a nőnek a teljes arcát csak a Vénusz képen lehet látni, ám azon is csak a kezében tartott tükör reflexiójának közbejöttével. A többi képen kizárólag en profile van megfestve. Hogy ki volt ez a nő, azt ma sem tudjuk. Amikor Rubens Itáliából visszatért Antwerpenbe és ott nőül vette Isabella Brantot, hűtlen lett régi kísértetéhez. Ebből az időből való képei kivétel nélkül a feleségét glorifikálják és a női szépség felfogását illetőleg, visszatérést mutatnak a velencei mesterekhez, mert például a Máriát ábrázoló kép nőalakjának arcáról az anyagi felett valónak érzése sugárzik le. Sokkal nagyobb szerepet játszott azonban Rubens művészetében Helene Fourment, akit az özvegységre jutott művész ötvenhárom éves korában vett nőül. A Helene-képek Rubens legismertebb munkái. A művész maga mondta, hogy ebben az asszonyban találta fel a női szépség ideálját. És boldogságában nem fáradt bele, hogy ezt a"nyíló rózsához hasonlatos, vérhajszoló, duzzadó női testet újra és újra megörökítse. És minden ez időbeli munkáján meglátszik, hogy nemcsak a művész, de a férfi is gyönyörködött a saját modelljében. Ki ne ismerné a Hét Pelsken című képet, amely most a bécsi császári képtárban függ és amelyen Helene buja testét csak ott fedi el a ruha, ahol az ízléstelenség kezdődnék? Vagy a berlini királyi múzeumban őrzött Andromedát? Hány sóvár férfiszem simogatta ezt a csodás női testet a mester óta ? És ezeken kívül még számtalan, jól ismert remek hirdeti Helene szépségét. Rubensnek kijutott mindaz a dicsőség és ünneplés, amely csak kijuthat a művésznek. Nem így történt honfitársával, Rembrandttal. Neki életében nem jutott babér, ő meghalt elfeledetten és vele sírba szállt a középkor legeredetibb egyéniségű festője. Rembrandt túltette magát mindenen. Magábavonultságát a régi patricius-családból származott, szép Saskia Ulenburgh édesítette meg, aki egyszersmind modellje is volt. Róla festette azt a színpompás portrét, amely most a bruxellesi képtár tulajdona, később pedig a Danae című képet, amelyen a nőalak testének egyetlen vonala sem marad elrejtve és amely a maga hétköznapi sóvárgásra ingerlő expozíciójával Watteau egyik szellemes, művész barátját erre az ötletre vitte. Rembrandt művészete a legjobb kora a szerelem ellen. Amikor Rembrandt özvegységre jutott, magához vette Hendrickje Stoffelst, a huszonkét éves parasztasszonyt, akinek semmi lebilincselő tulajdonsága nem volt, csak a nagy egészsége. A Louvre-ban függ ma az a kép, amelyik Hendrickjét a lehető legkedvezőbben, úgy ahogy az arca a szerelmes művész szemében visszatükröződött, ábrázolja. De az asszony még ott sem szép. A Fürdő asszony című kép pedig, amelyik a művész barátnőjét a legizgatóbb helyzetek egyikében ábrázolja, csak relatíve szép. Attól függ a szépsége, vájjon a férfiasságnak- milyen hangulatában szemléli meg az érdeklődő? De mindez persze egyáltalán nem akar a Rembrandt művészete felett gyakorolt kritika lenni. Ezt illetőleg a hivatottság is hiányoznék ennek a cikknek a szerzőjéből. Mindössze ez említett két képről van szó, amelyek bennünket mostani szempontunkból azért érdekelnek, mert hiszen a nagy mesterek modelljeiről beszélünk. És róluk még igen sokat lehetne beszélni. De például már közönséges szenzációhajhászat lenne sokat bolygatni annak a művészeti szempontból nagyértékű eseménynek az előzményeit, hogy Antonio Canova megörökítette Borghese hercegnőt mint fekvő Vénuszt, az istenasszonynál megszokott fedetlenségben és helyzetben. Persze, akkor ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, május 31. A képviselőház mai tanácskozási idejét a vámterület kérdésénél Polónyi Géza és utána Tisza István miniszterelnök foglalta le. Az igaz, hogy Polónyi Géza csak egy óra után engedte át a szót Tiszának, aki aztán a tanácskozást két órán túlra húzta ki. Polóniyi Géza nagyszabású beszédének nagy részét Hieronymi Károly miniszter minapi felszólalása ellen irányította, polemizálván a kereskedelmi miniszter beszédjének, majd minden kiijelentésével. Mint az önálló vámterület rendületlen híve, azokat az érveket csoportosította, amelyek feltüntetik a közös vámterület hátrányait s kidomborítják az önálló vámterület előnyeit. Felszólalását zajos tetszéssel fogadta az ellenzék. Tisza István miniszterelnök előadását mentegetődzéssel kezdte, tényekkel iparkodván magát igazolni arra vonatkozólag, hogy hivatalos működése alatt nagy szolgálatokat tett a mezőgazdaságnak. Támadta Pelényit azért, mert a kereskedelmi miniszter beszédjét elferdítette. A miniszterelnök sem az önálló nemzeti bankot, sem az önálló vámterületet nem tartja hasznosnak az országra nézve s iparkodott is a Ház szokatlan csöndje alatt állításainak támogatására bőséges érveit csokorba kötni. A szabadelvű párt a miniszterelnök beszédét nagyon szórványos tetszéssel fogadta. A mai ülésről szóló tudósításunk a következő : A képviselőház ülése. Justh Gyula elnök megnyitja az ülést s a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után előterjeszti az irományokat. Bejelenti, hogy a kivándorlási bizottság megalakult s elnökéül Kossuth Ferencet, előadóul Simonyi-Semadam Sándort választották meg. Felhatalmazást kér a Háztól arra, hogy a gróf Kegleoich István elhalálozása folytán megüresedett técsői mandátumra uj választást kiírhasson. (A Ház a felhatalmazást megadja.) Laehne Hugó beterjeszti a Ház múlt évi számadásait. Elnök: Ki fog nyomatni s annak idején napirendre tüzelik. Az interpellációs könyv felolvasása után következett napirend szerint az autonóm vámtarifa tárgyalása. Polónyi Géza: Elismeri Hieronymi kereskedelmi helytartónak és Tisza Istvánnak tudását és tekintélyét a szőnyegen fekvő kérdésről, de hibáztatja a külföld miatt azt az állapotot, hogy a többség által elfogadott álláspont dacára a miniszteri székekben ülő férfiak annak ellenkezőjét állítják. Ez nemcsak hibáztatandó, hanem veszedelmes állapot is. (ügy van a baloldalon.) A külön vámterületről szólva, azt a nézetet vallja, hogy azt nem szabad egyoldalúig pusztán agrárszempontból tekinteni, egyenlő mértékben kell az ipari és kereskedelmi érdekeket is szem előtt tartani. Miután a kereskedelmi miniszter fölemlítette, hogy a horvátok is követelik az önálló vámterületet, a honizoknak az ehhez való jogukat, épp úgy, mint az önálló hadsereghez való jogukat határozottan tagadja épp az 1868 : XXX. t.-c. alapján. A horvátoknak e követelései határozottan közjogi lehetetlenség. Rendkivül veszedelmesnek tartja azt a jelenséget, hogy mikor a magyar nemzet jogait követeli, akadjon egy oly elem, amelyre támaszkodhatnak azok, akik jogainkat el akarják konfiskálni. (Zajos helyeslés balfelöl.) A kereskedelmi miniszterrel polemizálva azt látja s állítja határozottan, hogy a miniszter el sem olvasta Kossuth indítványát, mert az ő nagy szaktudásával nem jut oly konklúziókra, mint amilyenekre jutott. Nem érti, milyogon meri Hieronymi Kossuth indítványát szemfényvesztésnek minősíteni, mikor éppen Hieronymi és kabinetje lépten-nyomon követ el szemfényvesztést és ezt az állítását bizonyítja Széll Kálmánnak az 1899 : XXX. t.-c. tárgyalása alkalmával elmondott beszédeiből vett idézetekkel. De a kormány nemcsak szemfényvesztést, hanem törvénysértést is elkövetett, mikor a 99. XXX. t.-c. ellenére szerződést kötött Olaszországgal és Németországgal. Hieronymi miniszter: Mindig jogukban lesz elvetni. Kaas Ivor báró : Majd előbb magukat fogják kivetni. Polónyi Géza : Beszél a német szerződés hátrányairól. Ezen szerződés által a németek védték a nyers terményeiket nagyon magas vámokkal a mi nyers terményeinkkel szemben, ami által az eddig, Németországban piacot nyert terményeink kiszorulnak onnan s Ausztriában maradnak, természetesen olcsóbban kell terményeinket adni, de Ausztria az ő ipartermékeit, miután a német ipari termék nem jöhet be hozzánk, konkurrencia híján úgy adja, ahogy akarja. (Zajos helyeslés balfelől.) A kereskedelmi miniszternek azt az állítását, hogy ha nemzeti bank lesz, nem olcsóbb a kamatláb, nem tudja felfogni s azt határozottan tagadja. Szünetet kér. Elnök öt perc szünetet ad. Szünet után Polónyi Géza folytatja beszédét. Amit eddig a német kereskedelmi szerződésre mondott, annak az a konklúziója, hogy minket, önálló független államot. Csütörtök 1905. június 1.