Helikon, 1998 (9. évfolyam, 255-278. szám)

1998-01-10 / 1. szám (255.)

• HELIKON : SZILÁGYI ISTVÁN Magunk gravamen­­­e Amikor Szőcs István e számunk első két oldalán megjelenő tanul­mányát behozta a Helikon szerkesztő­ségébe, aligha gondolta, hogy annak egyik bekezdésével (a hazai kézi­könyv- és szótárkiadásokról szólóval) mennyire az elevenünkre tapint. Né­hány sommás ítéletét talán árnyaltab­bá oldja az itt következő sok hasábnyi háttérinformáció - de hátha ezzel fél­reértések tisztázásához is hozzájárul­hatunk. Úgy gondolom, ezt bízvást megkísérelhetjük, miután (többek kö­zött) magyar-román és román-ma­gyar szótár elkészíttetésével és ki­adásával a Helikon szerkesztősége is megpróbálkozott. A vállalkozás ugyan kudarcba fulladt, ám a tanulsá­gok talán nem érdektelenek. Egyéb­ként mindazzal, amit Szőcs szótárak, nyelvkönyvek stb. akut hiányáról s az ebből származó áldatlan állapotokról ír, maradéktalanul egyet lehetne érte­ni (nincs az a vészharangkongatás, mely e tárgyban fölösleges volna, fő­leg, ha erre végül rá is figyelne valaki), csupán e kiadványok elmaradtának okai húzódnak meg máshol (is), mint ahol ő azokat keresi - s így az ún. felelősök megnevezésénél is véthet. A Helikon szerkesztősége már a folyóirat alapítását követő hónapok­ban eltervezte irodalom- és nyelvok­tatást segítő kézikönyvek és anto­lógiák szerkesztését és megjelenteté­sét (a szépirodalmi műhely "mellék­gazdaságaként") - ezek sorában me­rült föl egy magyar-román szótár ki­adásának szükségessége is - mint leg­sürgetőbb feladat. A Nyelvtudományi Intézetben föl is kerestem Szász Lőrin­­cet, az egyetlen olyan magyar és ro­mán lexikográfiában és lexikoló­giában is jártas erdélyi magyar szak­tudóst, akit egy igen szótár elkészíté­sére, megszerkesztésére fölkérhetünk. Mindenekelőtt végigvettük a megelő­ző, mintegy harminc esztendő szótár­­kiadásait, kivéve a szakszótárakét. Eszerint: román-magyar szótár jelent meg 1957-ben (plusz ebből javított ki­adás 1964-ben); ennek magyar-román megfelelője 1961-ben (tehát egy ki­adás, ez is csökkentett példányszám­ban). Majd: román-magyar zsebszótár 1964-ben (második kiadás 1971-ben); ennek magyar-román megfelelője ugyanazon évben (ám ebből sem volt második kiadás). Időközben megje­lent a kétkötetes román-magyar nagy­szótár az R.N.K. Akadémiájának kiadásában 1964-ben. S végül: ugyan­csak román-magyar szótár (iskolások számára) 1974-ben. Valamennyi itt fel­soroltnak Kelemen Béla nyelvészpro­fesszor volt a szerkesztője, koordi­nátora. A szótárkészítés tudományára nyilván egész életet kell rááldozni, egyetlen alaposabb mű elkészülte né­ha évtizedes szívós munkát igényel. Szóba került az egyik, cseppet sem közömbös buktató is, jelesül, hogy a szótárkészítőnek a maga munkáját meg kell előlegeznie, ám mi van ak­kor, ha a kiadást vállaló nem nyújthat számára a megjelentetéshez kellő ga­ranciát?... Ám a fentiek alapján bemérhető volt, hogy a "portéka" - már akkor - közel másfél évtizede hiánycikk volt, s bár időközben még kerültek elő el­fekvő készletek, a nyolcvanas évekre végképp szótár nélkül maradt a könyvpiac, így utólag azt sem érti az ember, hogyan képzelték el a homoge­­nizálásunkat megfelelő "segédesz­közök" nélkül annak idején. Igaz, if­jabb korunkból az előttünk járók o­­lyan intelmére is emlékezhetünk: fiam, az állam nyelvét meg kell tanul­ni, de nem ám azért, hogy a magadét föladd (ami, ugye, itt az államéval ma­holnap nyolcvan éve nem azonos), ha­nem azért, hogy védhesd magad (érdekeidet, jogaidat stb.), nem utolsó sorban anyanyelvedet... Tehát amíg volt szótár, addig is rosszul saccolódott meg a szükséges mennyiség, no és láthattuk, román­magyar mindig több jelent meg, mint magyar-román. Ez nyilván korántsem azért volt így, hogy netán a román jobban megértse a magyart, s ne for­dítva (is) - hanem valami furcsa "sze­mérmes" meggondolásból. Mint minden nyomdában készült termé­ket, meséskönyvtől boráinkéig, nyil­ván a szótárakat is cenzúrázták - de mennyire! A magyar-román szótárak­kal iyenkor ráadásul az a plusz gond adódott, hogy ezek mindig terjedel­mesebbre, vastagabbra sikeredtek, mint a román-magyar megfelelőik. Ezen pedig Kelemen Béla professzor sem tudott segíteni, holott őt - a fáma szerint - azzal igazán nem lehetett vá­dolni, hogy a "rendszerhez" ne lett volna lojális annak idején. A szótárelőállítás egyébként nyomda technikailag is igen nyűgös foglalatosságnak számított az említett kiadások idején, merthogy ez az ipa­rág addig, legalábbis honi viszonylat­ban, egyetlen jelentősebb forradalmat ért meg Gutenberg óta, jelesül, föltalá­­lódott a csattogó szedőgép, mely egy sorba igazította az ólombetűt... Em­lékszem, Bálint Lajos, a Kriterion ak­kori (mindenkori) műszaki szerkesz­tője mint küszködött heteken, hóna­pokon át, míg az egyes szavak megfe­lelő hangjai alá a nyomatékjelzés, betűk aljához ragasztott pontocskák formájában, "kézivezérléssel", odake­rült. (Szász Lőrinc szerint mellesleg a hangsúlykitevés a szövegállag jó har­minc százaléka esetében téves, bi­zonytalan vagy vitatható - még a kétkötetes ún. akadémiai szótárban is.) Miután aztán a műszaki szerkesz­tő bajmolódása befejeződött, s a nyomdászok az ólomsorokat kender­madzaggal a könyvoldal-tükörnek megfelelően hasábokba kötözték, majd amikor ezekből pár száz elké­szült, végre kezdődhetett a könyv/ szótár-nyomtatás. De miután a ki­nyomtatott ívek a kötészetre átkerül­tek, a tonnányi ólmot tovább már nem őrizték betűsorokba öntve - egyrészt, mert az sem volt, ahol, másrészt, mert a drága fehérjémből soha nem volt elég -, rögvest olvasztották is be a kö­vetkező könyvekhez. Nem kalande­reztek, fotóztak, fóliáztak - így viszont újranyomásról szó sem lehetett. Az egyszer megadott példányszám tehát végleg eldöntötte, hány vásárlóhoz juthat el majd a könyv. Ha nagy ritkán valamely mű iránt harsányabb érdek­lődés mutatkozott (s ez külön is nem keltett gyanút), valamelyik következő év kiadói tervébe újra bekerülhetett. Későbbi kiadás esetén viszont ez az egész ólmos betűbütykölés, kender­­madzagbogozás kezdődött elölről. Mindezeken túl Szőcs számonké­rése persze indokoltak maradnak - visszamenőlegesen is. Ugyanakkor ő, ha emlékezetét megvallatja, talán Ke­lemen Béla professzor "munkatársi habitusáról" is föl tudott volna idézni egyet-mást. Annak a bizonyos "habi­tusnak" ugyanis alighanem több köze volt szótárkiadások elmaradtához az általam fölemlegetett áldatlan nyom­dai állapotoknál. Kelemen Béla pro­fesszor ugyanis, hajdani kiadói szer­kesztők elmondása szerint, igen ké­nyelmetlen, sőt kíméletlen partnernek számított; úgy tartotta: alapos mun­kához idő kel, az idő viszont pénz­­­társadalmi berendezkedéstől függet­lenül... Valamikor a hetvenes évek második felében (?) az Előre Kis­könyvtár megkísérelte román-ma­gyar stb. szótár megjelentetését, ezt, ha jól emlékszem, be is harangozták annak idején, s hogy erre nem került sor, az állítólag ugyancsak a szerző­szerkesztő szabta feltételek teljesíthe­­tetlenségén múlott. (A nagy sikerű könyvsorozatnak egyébként Majtényi Erik mellett Szőcs egyik kezdeménye­zője, társ-spiritusz rektora volt). Pedig az Előre akkoriban pénzforrások te­kintetében is nagyhatalomnak számí­tott. (Valami 240 000 lej honorárium­igényről lehetett hallani, ami azért elég hihetetlenül hangzik, ekkora összeg ugyanis száz (!) havi fizetésnek felelt volna meg azokban az években.) * ... Hanem lássuk a magunk könyvkiadás-kísérleteit. A Helikon szerkesztőinek már az indulást meg­előző évekből voltak némi kiadói ta­pasztalataik, azokénál mindenkép­pen több, mint akik 1990-ben vágtak bele iyen vállalkozásba. A lapelőd, az Utunk évkönyveinek kiadását ma­gunk készítettük elő s azt is eltervez­tük - még valamikor a 70-es-80-as évek fordulóján -, hogy antológiát je­lentetünk meg a század Nobel-díjasa­inak műveiből. A kötet összeállítását K. Jakab Antal vállalta, a benne sze­replő írók életrajzát is ő írta meg, ám ennek a könyvnek a megjelenését ak­kor megakadályozta a cenzúra. Mert­hogy abban miért nem szerepel "de al nostru" szerző! Vagyis tegyünk bele román irodalmi Nobel-díjast. Mond­tuk, nincs. Holland se. Magyar se, uk­rán se stb. stb. Ha román nincs, an­tológia sem lehet... A könyv kézirata szerencsére átvészelte az elkövetkező tíz esztendő viszontagságait. 1990- ben K. Jakab kiegészítette a nyolc­vanas évek Nobel-díjasaival, a Glória nyomda szedte (ez volt az első könyv, mely a számítógépeiken készült), álla­mi nyomda nyomta, december elején piacra került. És bő fél esztendő alatt nagyjából elkelt­­ harmincötezer pél­dányban. Az írószövetség megelőle­gezte költségek visszatérültek, s a hozadék a Helikon megjelenéséhez mankóul szolgálhatott pár hónapig. (Mára alighanem végleg a mesékbe költöztek át az igenszerű könyvsike­rek.) Ám hogy kiderült, e könyvtípus - lexikon és olvasmányantológia együtt -, amilyen hasznos, oly népsze­rű is, mindjárt az év őszétől elindítot­tuk a Helikonban a hasonlóan épít­kező Szöveggyűjteményt, melyből a hétszáz év magyar irodalmának négy­kötetes antológiáját akartuk kikerekí­teni - ugyancsak K. Jakab Antal szer­kesztésében. Addig viszont, míg az újabb összeállítás készült s megjelené­se a Helikon hasábjain előre araszol, lássuk a legsürgetőbbet, a szótárkia­dás ügyét. S itt visszatérek a Nyelvtu­dományi Intézetben tett látogatás­hoz. Szász Lőrincet pillanatig sem kel­lett győzködni, úgy fogadta az ötletet, mint aki régóta, talán évtizedek óta, arra vár, hogy egy huszonöt-harminc éves ikerszótár elkészítésére fölkérje valaki. Mint aki egy egész kutatói pá­lya termését kész csűrbe hordani. Az is egyből kiderült, néhai mesterétől nem tanulta el a kemény feltételek ki­kötését; honoráriumról nem esett szó közöttünk, igaz, a galoppból épp vág­tába váltó infláció közepette ugyan mire lehetett volna szerződni? Úgy gondolhattuk, miután a szótár rég ideje hiánycikk, igen kelendő lesz (ha elfogy, többször is utánnyomásuk), a ráfordítás megtérül, s majd csak hoz is valamit - annyit mindenképpen, hogy a szerző tisztességes honoráriu­mot kaphasson. Szász Lőrinc tehát pár hetes ké­szülődés után hozzálátott a munká­hoz, mellyel számításaink szerint (lévén szó jó erdélyi hagyományok­nak megfeleően egyszemélyes "csa­patmunkáról"), másfél-két esztendő alatt készülhetett volna el. Közben a Helikon szerkesztősége akkor már a folyóirat nyomdai előkészítését, (sze­dést, tördelést), maga végezte az ún. mesterpéldányig; úgy gondoltuk, a szótár nyomdai előmunkálatait is el­végezzük "házitag", s így csak a papír- és a nyomtatás költségét kell majd - megelőlegezendő - előteremteni. Hogy rendre kiderüljön, ez a "csak" nagyságrendekkel meghalad minden általunk mozgósítható - egyáltalán "belátható" - pénzforrást. Persze e­­gyelőre amoyen ütemben Szásztól kaptuk a kéziratot, délutáni, esti órák­ban ki is szedettük a szerkesztőség számítógépein, s így mintegy három­negyed éven át sikerült a nyomában maradnunk s az általa diktált tempót tartanunk, így jutottunk el a szövegál­lag mintegy tíz-tizenkét ívnyi, egyhar­­madáig... És azután kudarcélmények sorozata: 1. Ki ne emlékeznék rá, hogy a Román Akadémia, vagy valamelyik nyelvtudományi tartozéka egyszer csak kezdeményezte, hogy jó volna, ha az i hang osztódással visszapáro­sodnék - vagyis föltámasztották az ü betűt Azt aztán, hogy a régies betűjel (is) újra bevezettessék-e, vagy sem, a szakma méltóztatott vitatni sok-sok hónapon át. Majd persze a parlament is. Míg megtörtént a nagynemzeti rá­­bólintás, hogy igen, kell nekünk az á, Szász Lőrinc nyilván állt és várt. Mert mi mást tehetett volna. Egy új, tudo­mányos igénnyel készülő szótár ugyanis nem kerülhetett ki a kezéből a meghaladott román ortográfia sze­rint. Ezek után persze a már kész fe­jezeteket is át kellett volna dolgozni, kezdeni mindent élőtről, jóllehet 1996- ig nem tisztázódott megnyugtatóan a két betű helyes használata. Aztán más bajok is esőstől szakadtak ránk.­­ 1993 nyarán a Romániai Írók Szövetsége gazdaságilag csődbe ju­tott, oly mértékben, hogy a leköszönő alkalmazottaknak nem hogy a fizeté­sét, de a bérek után befizetendő társa­dalombiztosítási járulékot sem tudta rendezni. Pénz híján az általa addig támogatott folyóiratok (köztük a Hel­­likon) megjelentetését is felfüggesz­tette, majd beszüntette, hozzátéve, hogy aki (tovább)élni akar, az keres­sen magának más gazdát, támogatót. Számunkra igen nem "adódott", s et­től kezdve egy ideig híjával "legitimi­folytatás a 4. oldalon

Next