Helikon, 2000 (11. évfolyam, 303-324. szám)

2000-01-10 / 1. szám (303.)

» »»»»» t­iban nem ok nélkül támadt, azóta többszö­rösen bebizonyosodott. A távolabbi rokono­kat is jó helyen kereste, ugyanis a szamojéd nyelvekre is kiterjedt a figyelme (Affinitás 214-216), ez pedig annak a jele, hogy úttörő volt a ma urálinak nevezett nyelvek közös származásának megállapításában. És az az igény is alapelvvé vált a nyelvhasonlításban, hogy a vizsgálatot a nyelvi rendszer egészére ki kell terjeszteni. Már az Affinitásban, később még inkább az 1816-ban Bécsben kiadott Vocabulariumá­­ban, Gyarmathi világosan látja a genetikus és a kulturális (areális) kapcsolatok közötti kü­lönbséget, és annak szükségességét, hogy a kutatás elhatárolja egymástól főként a szó­készletben a kontaktuselemeket (jövevény­szavakat) az eredetiektől. A kölcsönelemek a szomszédság (tartós együttélés) és a kereske­delmi kapcsolatok (esetleges érintkezés) ré­vén kerülnek át egyik nyelvből a másikba, és ez más, mint az ősi örökség. Noha a történeti szempont, a nyelvek történeti változásának vizsgálata csak a következő században válik általánossá a nyelvtudományban, Gyarmat­hi fontos észrevételei ebben is előremutatók. Közvetlen erdélyi tapasztalata is volt, amely­re majd a Vocabulariumban hivatkozik, hogy a közvetlen népi érintkezésnek szükségszerű következménye a szókincsbeli kölcsönhatás. Még az Affinitáson dolgozott Göttingen­­ben 1798-ban, amikor az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság tervbe vette egy szótár megalkotását. Erről Gyarmathi már akkor értesült, és jelezte is levélben Arankának, mennyire fontosnak tartja egy jó szótár elké­szítését. Szabó T. Attila, Erdély századunkbe­­li nagy nyelvtudósa, aki maga is élete hato­dik évtizedében kezdte el monumentális szó­tárának, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárnak a szerkesztését és kiadását, Gyarmathi lexi­­kográfusi érdeklődésében saját elődjét, pél­daképét fedezi föl. Abban a tanulmányban, amelyet Gyarmathi halálának másfél száza­dos évfordulóján írt (Nyelvészeti tanulmányok 1983. Szerk. B. Gergely Piroska. Bukarest, 1983. 178-202). Szabó T. Attila úgy látja: "A tervezet kelte és a Vocabularium megjelenésé­nek időpontja közötti csaknem két évtized­nyi időbeli különbség mutatja azt, hogy milyen soká hatott bénítólag Gyarmathira az Affinitás rideg fogadtatása miatti csalódás, csüggetegség." (199) A nagy szófejtő-törté­­neti szótár, a Vocabularium, tudvalévőleg 1816-ban jelent meg Bécsben. Itthon Erdélyben az Affinitást a teljes el­utasítás, elhallgatás fogadta. A szerzőről a szakmabelieken kívül ma is kevesen tudnak saját hazájában, Kolozsvár elszakadt saját múltjától, hajdani neves szülötteinek emlé­kétől. Ezzel ellentétben külföldön osztatlan volt az elismerés, Gyarmathit levelező tagjá­vá választotta a Göttingai Tudományos Aka­démia, majd a Jénai Természettudományi Társaság. A nyelvtudomány története pedig egyre inkább megerősíti, hogy a maga korá­ban Gyarmathi az európai nyelvtudomány élvonalában állt, sőt sok vonatkozásban meg is előzte korának tudósait. Joggal összegzi úgy értékelését művének legjobb mai isme­rője, Gulya János, a göttingai egyetem pro­fesszora, hogy: "Művével hatással volt az egész korabeli nyelvtudományra, többek kö­zött az indogermanista A. Schleicher-re is. Elsőként operált absztrakt (feltételezett) nyelvi alakokkal." HELIKON 3 EGYED EMESE VERSEI Adj békességet Szégyen nem szégyen magammal csatázom akárcsak Sappho, lángban égek, fázom, minden bajom van, mind bevallhatatlan, száz éles mélység szélén szakadatlan, félés magasság közelében járok, mindennap messzebb látom a világot, érzem kihunyó bolygók hamvadását, szavak zsibbadását. Sirályok jöttek, új lakók a vízre, sírtak, pöröltek, szedtek ízről ízre csöndet, halacskát, zsömlemaradékot. Tollak, acélok. Mint acélpenge hasított a szívbe. Mintha a távol sikoltozva szülne, birtokba vették rendjét napjainknak, bánatainknak. Szégyen, nem szégyen, sikoltok sirállyal, múlandó csönddel, ostoba madárral, fordulj felém hát, nem lehetsz a másé, nem lehetsz másé. Próbáltam, nem ment, leszakadni tőled, elvette vágyam minden csepp erőmet, nem tudok szólni, hallgatni se bírok, verseket írok. Hogy mi miért van, ki parancsol nékem, miért te lettél vágyott menedékem, mért kel a sóhaj áruló mód szárnyra, jöttödre várva, honnan is tudnám, hogy is tudnék bármit, messzi bajomban szégyen szele barnít, erőm is elhagy mielőtt elérne: orcapirító álom szövevénye csal könnyeimnek látható tavához, csal küszöbödve, tétováz, határoz: jaj, be ne lépjek, megtiltotta isten. Szerelmes Isten. Fonatok Attól ne tarts, hogy kereslek manapság. Sem holnap-napság, megvagy nálam nélkül. Megvagyok nálad nélkül: tűz kifáradt — a patak árad és kiszárad végre. Megérkeztünk a semmi küszöbére, a kongó szavak termei elé. Egymás felé is fordulhatunk végül: végtére. Nem borult a bárka fénybe. Az evezők elkorhadtak a parton. A gazdátlan madarat továbbadják. (És versbe szedjük kóbor javainkat: egy elképzelt helyet, dalt, mohapadkát, és fejemet az ősz vállára hajtom.) Attól ne tarts, hogy kereslek manapság. Fordul a hold Micsoda bolondság szólnék hozzád veled a hely nem ismerős és nem lel rád, nem talál akármilyen zokogó, hívó az üzenet keres a vers a folyó mentén szólít így szólít kedvesem kedvesem merre jársz ne fuss előlem a nevetésed szeretem az arcod a vállad is a karodat erős karjaid túl közelről láttam sohasem fogsz te megölelni vélük soha nem fogsz te átkarolni engem az a pillanat végtelen biztonság nem adatik meg nekem mégsem nem alszom fürdetsz mosolyodban nem nyughatom túl messze vagy és túl közelről láttalak Várakozás Hogyha sírnál, mégse sírj. Ha nevetnél, csak nevess te, kő világba merevedve hogyha sírnál, mégse sírj. Idegen hold nő veled. Otthonod hiába félted, lehetetlen révet érned, idegen hold fogy veled. Harmat frissít perceket, Hajnalodván megpihenjünk, ég könnyével keveredjünk. Harmat frissít perceket. Vége Kertek alján vaspatak. Héja, réja, héja, hó! Álmomból kiirtalak. Héja, réja, héja, hó! Távoztatlak, hűtelen. Héja, réja, héja, hó! Elenyésztél szívemen. Héja, réja, héja, hó! Héja, réja, héja, hó! Dombtetőkön máglya gyúl. Héja, réja, héja, hó! Vér vihara csillapul. Héja, réja, héja, hó! Völgy árnyékán máglya hamvad, híre-pora szép szavadnak héja, réja, héja, réja, héja, réja, réja, hó.

Next