Helikon, 2014 (25. évfolyam, 639-662. szám)
2014-01-10 / 1. szám (639.)
HELIKON Beszélgetés kábái lóránt költővel, íróval A név és a semmi -írsz, festesz, szerkesztesz, korrektúrázol, követni lehet twitteren, a blogodon... hogy csinálod? Nem is értem teljesen a kérdést, végül is csak dolgozom, amenynyit bíroksokat; ez persze leginkább a Műút és az azzal járó nem kevés munka, a nyomtatott lap szépirodalmi és képregényrovata, a portál, a Dűlő, a Műút-könyvek szerkesztése, korrektúra...) - külön jó, ha marad a saját dolgaimra is idő. Persze e tempó mellett nem nagyon lazulhat el az ember... Pedig olykor szeretnék (legalább pár napot) „dzsentriskedni”, rendesen italozni, kártyázni... - És hogyan fér össze az írás a képzőművészettel vagy a performansszal? Mit adnak neked? Vagy mit nem? - Számomra nem kérdés, hogy „öszszeférnek”, sőt. Hogy mihez nyúlok épp, tollhoz vagy ecsethez, mindig az adott helyzet kérdése, mi tűnik éppen alkalmasabb formának, médiumnak. A performansz annyiban más, hogy ott egy hosszabb előkészületi idő van, hogy a performansz viszonylag rövid idejében valóban összesűrűsödjék minden, amit el akarok „mondani”. És hogy mit adnak ezek? Ebből, ezekből élek — itt most nem az anyagiakra gondolok, hanem az elviselésre. - Megéri? - Rávághatnám, hogy nem, dehogy éri meg, amikor úgyis rámegy az ember az egészre. De mégis elviselhetőbb minden így. Szóval nincs „megéri-e” kérdés, mert a szükségszerűség van, a belső kényszer. - Azt hallottam, te vagy a magyar Bukowski. Ehhez mit szólsz? - Ki terjeszt ilyen ostobaságot? Tény, hogy kedvelem a vén kujont, sőt fordítgatom is a verseit olykor, de hogy én lennék a magyar... Már az problémás számomra, hogy „XY a magyar Z” vagy „AB a női C”. Az egy másik dolog, hogy viszonylag keveset mozgok az úgynevezett irodalmi körökben, és az ilyenkor esetleg feltűnő dolgok (maga a felszín) olyan nyomokat hagyhat, melyek az egyébként is nagy kedvvel terjesztett pletykák kiindulópontjaivá válnak. És mi a vége? Az ilyen buta kijelentések. Szeretik a pletykák az ilyen könynyen elővehető branded. Talán jobb Bukowskinak is, ha kimarad a buliból és maradsz egyszerűen kábás lóránt. Aki azért mégsem olyan egyszerű. Régebb a neved előtt volt még egy k betű, amit azóta elhagytál. Miért? És miért írod kisbetűvel a neved? - Igen, néha tényleg jó kimaradni a buliból... A nevem elől azt a „k.”-t tavaly januárban hagytam el, mert teljesen feleslegesnek éreztem , amikor publikálni kezdtem, a bátyám, Kádái Zoltán már régóta közölt verseket, és azt a tanácsot kaptam, valamilyen megkülönböztető jel legyen a nevemben. A kisbetűket meg egyszerűen csak szeretem. Van persze szép poétikus magyarázat, Nemecsek Ernőre utalva, és van „szakszerű” is: a Bauhaus tipográfusai elhagyták a nagybetűket az általuk tervezett betűtípusból (ráadásul német nyelvterületen, ahol minden főnév nagybetűs!), mondván, nincs olyan funkciójuk, mely az értelmezést befolyásolná, elvégre az élőbeszédben sem jelöljük a nagybetűket, mégsem okoz kommunikációs problémákat. Szeptemberben nagy port kavart, hogy kiderült, te állsz a Spiegelmann Laura álnév mögött, amit elegáns gesztussal intéztél el: új köteted fülszövegében feltüntetted Laura regényét korábbi műveid között. Rengeteg spekuláció volt Laura kilétét és valódi nemét is illetően. Olvastam a Literára egy írást, ami cáfolja, hogy valóban te volnál az Édeskevés szerzője. Tényleg te vagy Spiegelmann Laura? - Többször hangsúlyoztam: nem én vagyok Spiegelmann Laura; én az vagyok, aki kitalálta Spiegelmann Laurát - ha ez érthető így. Nemcsak az Édeskevés volt az én munkám, hanem Laura háttértörténete életrajzostul, az interjúk, a netnapló a Literán stb. - az én teremtményem mindvégig, a kitaláltam-nőfigura volt, aki mintha maga akarna beszélni. Persze ezt így talán körülményesen fogalmaztam meg, de ha módosítjuk a kérdésed arra, hogy én írtam-e az Édeskevést, akkor a válasz: igen. Ez szerintem tényleg felismerhető a regényben: az intertextusok eredete, felhasználási módja (hogyan idézek jelöletlenül, torzítva, hogyan írok át teljes fejezetnyit más szövegből stb.) mindenképp árulkodó (lehetett volna). A Literán megjelent „cáfolat” érvei konkrétan éppen hogy az én szerzőségem mellett szólnak... De a tematika is eléggé jellemző rám, azt hiszem. - Utólag nekem is könnyebb volt észrevenni, hogy rengeteg minden utal viszsza rád az Édeskevésbe?. De mintha minden kötetedben más identitás szólalna meg, más-más megközelítésből vizsgálná ugyanazt a sorsot, a Laura könyvét is beleértve. Közös bennük a játék a nyelvvel, az intertextekkel, a részletekkel, a visszatérő motívumok, a farkasvakság, az alkohol, vagy például Jarmusch Halott embere, aki hirtelen főszereplő lesz egy történetben, ami igencsak idegen volt addig tőle. Jól érzem? - Igen, pontosan erre, ilyesmire gondoltam az imént, hogy ha a korábbi és az azóta megjelent könyveimet nézzük, valahogy mégis szépen beleillik a sorba így, tematikusan is. - Beleszólhat bárki saját sorsába? Vagy csak halott ember mind, akit megpecsételt a név és a körülmények? - Nem hiszek az eleve elrendelésben. Ha úgy lenne, akkor az erőteljesen meglőné a szabad akaratot, amiben nagyon is hiszek. Más kérdés, hogy olykor az ember bizony kerül olyan helyzetbe, hogy szabad akarata meglehetősen korlátozottá válik, és nem nagyon tehet mást, mint sodródik az eseményekkel, esetleg kapálózni próbál, hogy lassabban vigye az ár. Már ha érdemes kapálóznia. Előbbi kérdést azért is tettem fel, mert eszembe jutott Malik Roland, aki barátod volt. Számomra most is hátborzongató élmény olvasni, mert ha valaki, ő biztosan előre megírta sorsát. Életműve szubjektív mitológiát teremt, és leélt éle 2 kabai lóránt (1977) kisbetűs, férfi, ír, olvas, firkál stb., Miskolcon született, Ongán nőtt fel, Budapesten él. A Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat szerkesztője, kísérleti filozófus, „autentikus irodalmi zombi”. Kötetei: Holdfogyatkozás (versek Laczkó László rajzaival, Új Bekezdés, 1994); nem kijárat (esőkönyv) (versek és grafikák, Balassi, 2003); hiba nincs (versek, Szoba Kiadó, 2006); Édeskevés (regény Spiegelmann Laura álnéven, Magvető, 2008); klór (versek valakinek és bárkinek) (versek és fotók, Szoba Kiadó - JAK - prae.hu, 2010); avasi keserű (versek, Szoba Kiadó, 2013).