Helikon, 2019 (30. évfolyam, 759-782. szám)

2019-01-10 / 1. szám (759.)

„Az otthonból mindig hazavágyok” Interjú Kovács Attila Zoltán irodalomtörténésszel­ ­ Nemrég volt az Erdélyi Helikon íróinak 8. Jubileumi Ünnepsége, ahol báró Kemény Jánosné Augusta Paton önéletrajzát is be­mutatták. A Szépmíves Könyvek Kiadó ve­zetőjeként, a könyv kiadójaként mit jelent számodra ez a mű? - Fontos, hiánypótló, érzelmileg is ki­hagyhatatlan volt számomra, hiszen az egyik legfontosabb téma más aspektusoi megvilágítása, az Erdélyi Helikon hét­köznapjainak bemutatása, az indulás és a kezdet nehézségei, egyáltalán az öt­let, mind olyan adalék, amely nem feltét­lenül tudott vagy ismert történet. Per­sze, ez csak egyik oldala a tematikának, a másik, a görög szál vagy az európai lét idő­szaka hasonlóan izgalmas, egyben hi­hetetlen is: egy nem erdélyi hölgy válasz­tott hazájának tekinti Erdélyt, egyszer­smind a kommunizmus idején sem hagyta el, olyannyira megszerette, ahogy írja: „itt mindig történik valami”. Mint könyv, il­leszkedik mindahhoz, amit a Szépmíves képvisel és vall, nem is volt kérdés, hogy mi adjuk ki.­­ Sok tevékenységgel kapcsolódik össze a neved, így az Erdélyi Szalon Kiadó Kft. ügyvezetője, a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének (KITÁSZ) elnö­ke és a Nemzeti Könyvtár szakmai tanács­adója vagy, de a kiadói munkák mellett ku­tatsz és fordítasz is. Ezek közül melyik a legfontosabb számodra? - A hangsúly a kutatásé, a többi csak keret és forma és lehetőség. Nem csak azokkal a szerzőkkel, életművekkel fog­lalkozom, amelyek megjelennek, számos projekt fut párhuzamosan vagy háttér­munkában, úgymint világháborús kato­nai naplók, kitelepítés-történetek, ügy­nökkérdés sok fronton. Saját kiadóm évekkel ezelőtt megjelentette nagynéném családtörténetét (vagyis nagyapámékét) a Duna-deltába kitelepítésről, adtam ki székely mesegyűjtést, de a legtöbb kiad­vány azokhoz a kiadókhoz köthető, ahol dolgoztam vagy dolgozom. A KITÁSZ ala­pítványi kultúr­munkát jelent, irodalmi­művelődéstörténeti konferenciákat, talál­kozókat szervezünk a Kárpát-régióban, a Nemzeti Könyvtár pedig anno felkért a bizottságba tématervezés kapcsán, for­dítani utóbbi időben pedig csak olyasmit fordítok, ami a kutatással merül fel (And­­rássy-levelek, például). Anno Wass Albert angolul írt műveit fordítottam többek kö­zött, ami nem volt egyszerű munka, mert rettentő rossz angolsággal íródtak. Igazá­ból az érdekel, amit valamilyen okból vagy nem adtak ki, vagy cenzúráztak, vagy is­mert, de kiadatlan munka, vagy ismert alkotó ismeretlen műve: a 20. század kul­túrtörténete elég sok izmust ölel fel, kel­lően kaotikus politikai évtizedekről van szó, melyeknek kulturális vetületei min­dig „csontvázakhoz” vezetnek, és sorra dőlnek ki a szekrényekből, ha valaki fe­szegetni kezdi a zárakat.­­ Hol helyezkedik el pályaképedben a Szépmíves Könyvek Kiadó? - Az eddigi legjobb történet kiadói fron­ton, azt hiszem, hiszen azért jött létre, hogy a művelődéstörténet fehér foltja­it kiszínezze. Elképesztően pozitív vissz­hangja van, noha egy kis műhelyről van szó, amelyik két év alatt mintegy félszáz címet adott ki. És nem mellékesen fél év alatt három díjat nyert! Nem életművek­ben gondolkodom, hanem az életművek­ből kimaradt dolgokban, illetve azok hát­terében. Persze ez is kutatásalapú, hiszen meg kell találni mindazt, amit kiadunk, ez igazi Sherlock Holmes-játék, de a nagy mátrixban rengeteg a kapcsolódási pont, ezek között kell és lehet kirakni az apró mozaikkockákból a teljes vagy vélt legtel­jesebb mozaikot. Ilyen értelemben (is) ab­szolút egyedi kezdeményezés és történet a Szépmíves.­­ Kötődésedet Erdélyhez egész munkás­ságod tükrözi, de a következő szavak be­szédesebbek az adatoknál: „[...] mert a múlt nem csak az áprilisi évfordulókon van a fejemben. Állandóan. És nem igaz, hogy a múlt elevenen felfal. Iszonyat erőt és magabiztosságot ad.” Vajon mit adott Neked a kolozsvári múlt, az ott töltött fia­tal évek, mennyire volt meghatározó a kor­szak emblematikus figuráinak jelenléte az életedben?­­ Ez valamelyik blogbejegyzésemből van, ugye? Igen, ez jó kérdés, már csak a családi szóhasználatból kiindulva is: ma is „hazamegyek” Kolozsvárra, Magyar­­ország meg az „otthon”. Ez valami örök kettősség, talán nem is oldható fel iga­zából, mert az otthonból mindig hazavá­gyok, aztán fordítva, hosszabb elidőzések után az otthonra vágyom megint, hogy aztán alig várjam, mikor megyek haza újra. 17 éves koromban jöttünk el Kolozs­várról, negyedévente hazamegyünk most is, hol munka miatt, hol csak úgy, de ez jól mutatja, hogy talán lelkileg soha nem is jöttem el onnan. Nem véletlen, hogy a munka is Erdélyhez köt, az akadémián Bánffyval foglalkozom elsősorban, kere­sem a Telekiek, Károlyiak, Bethlenek ki­adatlan írásos hagyományát... A kolozsvári évek nagy kalandot je­lentettek (gyerekszemmel más volt nyil­ván, mint anyáéknak, akik a menekü­lést fontolgatták már 1986-ban), hiszen a filharmónia, az opera, a színház, a lap­szerkesztőségek afféle nagy társaságként működtek akkoriban, együtt nőttünk fel, együtt nyaraltunk sok hírességgel (Tarnicán), rengeteg családi anekdota őrzi a sztorikat Csiki Laciról, Mózes At­tiláról, Tőkés Istvánról, Panek Katiról, Sata Árpádról... Apa a filharmónia le­gendás üstdobosa volt, lemezei tucatja­it őrzöm, mostanság például a „legfonto­sabb” dolgom újra lemezjátszót vásárolni, hogy újrahallgassam az egykor rongyos­ra hallgatott lemezeket, hiszen azok közt nőttünk fel húgommal, ma is kívülről is­merünk komplett nyitányokat, zenemű­veket (mindig szólt otthon, mert jót tett a lehallgatásoknak...). Apa évtizedeken ke­resztül csempészte be a könyveket a­nyu­ KOVÁCS ATTILA ZOLTÁN 1972-ben született Kolozsváron. Irodalomtörténész, szerkesztő, fordító, a Szépmíves Könyvek Kiadó vezetője. 1989 óta él Magyarországon, középiskoláit Kolozsváron, Bu­dapesten és Cegléden végezte. 1992-ben érettségizett, 1996-97-ig a JATE hallgatója volt, ezt követően irodalmi ösztöndíjas a Magyar Tudományos Akadémián. 2000-től a Szegedi Tudományegyetem PhD-je, kutatási témája az Erdélyi Irodalmi Társaság tör­ténete (1888—1937). 1999-től szerkesztő, főszerkesztő, irodalmi vezető több kiadónál, fő profilja az írói hagyatékok felkutatása, közreadása. 2005-től a Wass-életmű egyik gon­dozója, illetve angolul írt műveinek fordítója, emellett Bánffy Miklós, Daday Loránd, Márai Sándor, Szilvássy Karola, Tamási Áron, Mindszenty József és mások életművé­nek, az erdélyi arisztokrácia írásos emlékezetének kutatója, feltárója. 2 HELIKON

Next