Helikon, 2020 (31. évfolyam, 783-806. szám)

2020-10-25 / 20. szám (802.)

„nincs ember a Holdon” HELIKON IRODALMI FOLYÓIRAT. MEGJELENIK KÉTSZER EGY HÓNAPBAN KOLOZSVÁRON . XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 20. (802.) SZÁM­­ OKTÓBER 25 . ÁRA 3 lej / 300 ft PAPP ATTILA ZSOLT Haza magadban Szálinger Balázs frissen megjelent Al-dunai álom című útiraj­zában van egy váratlan és szép passzus: így írja le a pillanatot, amikor Szerbiából a román határ felé tartva megpillantja a Kár­pát-medencét jelző hegyvonulatot: „Ismeretlen tájon, egy idegenül viselkedő Duna mellől meglátni kívülről a Kárpátokat... Lehet­ne így-úgy csavarni-csűrni, visszavonni-kitágítani-lábjegyzetel­­ni, korrektté tenni, azt mondani, hogy bizonyos értelemben, de ne, hadd ne. Felemelő érzés volt, hogy az ott már­ a hazám. Mint ami­kor hosszú éjjeli út vége felé az M5-ösön Kecskemét után meglátom Budapest fényeit. Mint amikor az M7-esen Fonyód után egy-egy fa­sor mögött már látszik a Keszthelyi-hegység. Csak ez mindkettőnél élesebb, mellbevágóbb és egyszerre megnyugtatóbb volt, kívánom mindenkinek.” Könnyű lenne ezt betudni - különösen ebben az év­ben - egyfajta trianoni nosztalgiának, de az ereje éppen az egysze­rűségében és magától értetődőségében áll. Igen, visszaérkezni va­lahonnan, akárhonnan a Kárpát-medencébe (akár az Al-Dunához egy zalainak): hazaélmény; aki araszolt már a Prahova völgyén Er­dély felé, tudja, miről beszélek. De miféle haza ez? Országnak nem ország, legalábbis nem egy ország, sőt nem is országok halmaza, de hát ezt tudjuk. Mondanánk, hogy a nemzeti összetartozás teszi - de ez nem magyarázza meg az otthonosságérzést olyan helyeken, ahol magyarok már hírmondónak is alig maradtak. Ennek a makacsul továbbélő hazafogalomnak kétségkívül léte­zik térbelisége, úgy érzem, konkrét, behatárolható térbelisége­­ és időbelisége is, mert az emocionális keretét mégiscsak a történelem évszázadai teremtették meg, enélkül nem értelmezhető és nem át­élhető. Ahogy Térey Jánosnál, aki hangsúlyozta, hogy számára a haza földrajzi fogalom is. Nem „eszme”, nem a haza a magasban nyelv- és kultúraközpontú, a világon bárhol megélhető elemel­sége ez, nem kontúrtalan, virtuális szellemi tér, és nem is pusztán em­berek közössége: ez a haza a tájban rejlik, de valahogy úgy, mint Michelangelónál a műalkotás, amelyről a szobrásznak le kell fej­tenie a kőtömb roppant feleslegét. Csak hát hányan akarják ma­napság lefejteni, előhívni, megrajzolni a mentális térképét, megél­ni­­ és minek? Hiába tett lakatot a járvány a fél világra, a glóbusz mégis zsugorodik, a mobilitás nő, az otthonok egyre inkább lak­hellyé válnak, a lakhelyek pedig felcserélhetőek: a „valahol” begyö­­kerezettségét, régióhoz és helyhez kötöttségét felváltja az „akárhol” kötődés nélküli világ polgárisága. De vonulhattak át itt különféle népek, változhattak az impériumok, elkülönülhettek és kevered­hettek a nyelvek és nemzetiségek ebben a nagy teknőben, ma is, ha váratlanul szembetalálkoznak, felismeri egymást a táj és az ember, aki valahol akar lenni benne. Art Residency Lapszámunk 1., 5-9., 11-17. oldalait Benedek Levente CAPSLOCKDOWN címmel, a kolozsvári Planetárium kávézóban megrendezett plakátkiállításának anyagával illusztráltuk. A dekonstrukció a részletekben, az angyal az egészben rejlik BESZÉLGETÉS ORBÁN JOLÁNNAL /2 Anubhar Tulasi VERSEI /17 PAVILON 420 ■ Werner Nikolett versei Vida Krisztina prózája

Next