Aszód - Aszódi Tükör, 2023 (35. évfolyam, 2-6. szám)
2023-02-01 / 2. szám
TÜKÖR. ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI HAVILAPJA Ingyenes kiadvány XXXV. évfolyam, 2. szám | 2023. február Színház mindenkinek! A 2020-ban indult Déryné Program jelmondata hűen tükrözi célkitűzését, amelynek lényege, hogy olyan településekre is eljussanak a színvonalas produkciók, ahol nincsen állandó színház, egyben lehetőséget teremt az előadók, alkotótársulások számára is, hogy minél szélesebb körben mutatkozhassanak be. A program támogatásával január 19-én ismét ellátogatott városunkba az elmúlt években már Aszódon is ismertté vált nyárádszeredai Bekecs Néptáncszínház, akik Erdély legfiatalabb hivatásos néptáncegyütteseként a magyar kultúra megismertetését és terjesztését tűzték lobogójukra. A társulat évente nagyjából kilencven előadást tart Erdélyben és Magyarországon, olyan magyarlakta városokban és falvakban is, ahova más kulturális intézmények nem vállalnak kiszállást. Az együttes feladatának érzi a magyarság szolgálatát, a népművészet széleskörű hirdetését és a hagyomány őrzését. A nyárádmenti utánpótlásképzésen túl rendszeresen szórványprogramokat indítanak, nagy nemzeti turnékat szerveznek szerte a Kárpát-medencében, ahol évi kilencvenszáz alkalommal lépnek színpadra. Ezúttal Örkény István örök érvényű klasszikusát, a Tóték című művet mesélték el a tánc és a zene nyelvén. Ez az újszerű előadásmód, a karakterek és a szituációk erőteljes megjelenítése hangsúlyossá tette az ismert történetet, még inkább láthatóvá téve a benne rejlő tragédiát. Bár a szereplők nem folytattak párbeszédet egymással, erőteljes mimikájukkal, mozdulataikkal, a népi énekekkel, valamint a díszletre vetített levelekkel végigkövethettük a cselekményt. A felcsendülő ismerős dalokkal Erdély és a magyarság sorsa is megelevenedett, ami még mélyebb értelmet adott a történetnek. A nyárádszeredai székhelyű, de gyakran útra kelő néptáncszínház stábja most is profi színpadtechnikával érkezett, amelynek köszönhetően az evangélikus gimnázium aulája egy estére színházzá változott. A nézőtér is megtelt, sokan voltak kíváncsiak a produkcióra és nem csalódott, aki eljött, a darab nagy sikert aratott. A jövőben is érdemes lesz figyelni az AIKI facebook oldalát és az újságban megjelenő plakátokat, mert még számos nagyszerű program vár ránk az elkövetkező időszakban is. Zádori Mónika NYERTES PÁLYÁZATOK TÖBB TERÜLETEN A 2023-as év biztatóan indult a pályázatok tekintetében, az AIKI többféle program megrendezéséhez nyert támogatást. Cikkünk az 5. oldalon olvasható A MÚZEUM LEGÚJABB KINCSEI Több aszódi, vagy aszódi kötődésű polgár ajándékozásának köszönhetően különleges múltbéli tárgyakkal gazdagodott a múzeum. Cikkünk a 7. oldalon olvasható A SEGÍTSÉG MINDIG FONTOS A Sikeres Anya pályázat egyik díjazottjával, Törökné Sebők Ritával beszélgettünk jó célokról és a közösség megtartó erejéről. Cikkünk a 10. oldalon olvasható