Kiskunmajsa - Bácskapocs, 1990 (1. évfolyam, 1-11. szám)
1990-01-09 / 1. szám
Január 9. KÖZÉLETI HETILAP 18,50 Ft Diktátorok és zsarnokok Elnézően mosolygunk vagy nagyképűen legyintünk, ha a „Halhatatlanok”-ról esik szó. A francia akadémia zöldfrakkos, díszkardos grémiuma - többnyire fél lábbal már a sírban - ugyanis a francia szótárat szerkeszti. Egyhuzamban és lankadatlanul, s ha ezt a törekvést lekicsinyeljük, óriási hibát követünk el. Egy közösség, egy társadalom, egy nép morális és anyagi (meg minden egyéb) züllése ugyanis semmiben sem nyilvánul meg jobban, mint nyelvében. Ha nem vigyázunk rájuk, szavaink is elrohadnak, szövetük szétmállik, ha tüköreként világunknak. Mindezt persze csak azért bocsátottam előre, mert egy olyan szó jelentéséről szeretnék kicsit elmélkedni, amelyik ma unos-untalan kíséri életünk. Szomorú aktualitást pedig a szomszédságunkban zajló véres tragédia ad neki. A diktátor, a diktatúra szóról van ugyanis „szó”. Tudom, hogy nem túl szimpatikus e kifejezésről bármi jót is mondani, de a pontosság és méltányosság mégis ezt követeli. Lejárattuk már ezt a megfogalmazást, használjuk okkal, ok nélkül, s aggatjuk mindazokra a szörnyetegekre, akik ezerszer jobban megszolgálták már a hóhér kötelét, mint ezt a - hajdanvolt kitüntető - titulust. A rómaiak, akik nagyjából mindent kitaláltak - vagy átvettek - már a közéletben, amit valaha is érdemes volt, valamikor régen „fedezték fel” ezt az intézményt. Ha a város, a közösség, a Birodalom valami végzetes veszélybe került, ha mindent egy lapra kellett feltenni: diktátort választottak. Nem úgy általában és nem is hebehurgyán, hanem olyan római módra. Mindenekelőtt fontos az ige: választottak. Nem akármeddig meghatározott időre: hat hónapra. Az a veszély, amelyet hat hónap alatt nem lehet elhárítani, már nem veszély, az katasztrófa. Nem akárhogyan választották, hanem korlátlan hatalommal! Tetteit utólag senki nem kérhette számon rajta, s ha küldetése sikerrel járt, babérjának levelei soha sem fonnyadtak meg. Milyen is lehetett az a társadalom, amely bizalmát, sorsát és jövőjét egyetlen ember kezébe bízvást se merte és tudta tenni? Milyen lehetett az a társadalom, amelyben nem csak hogy került alkalmas és méltó ember a diktátorságra, de engedték, hogy éljen is? Mi több: ismerték és értékelték. Milyen lehetett az a társadalom, amely a vész múltával vissza tudott térni a demokratikus játszadozáshoz, de ha szüksége volt rá, azt félre is tudta tenni? Milyen lehetett az a nép, amelyik nem csak parancsolni és uralkodni tudott, de engedelmeskedni is? Ki tudja már?! Lehet, hogy csak álmainkban létezett, s az évszázadok szivárványos emlékezete tisztította meg a mindennapok szennyétőlnyűgétől. Mindegy is, az álom akkor is szép! Ezek a vacak kis mázosok, postarabló szeminaristák, talpalásra is képtelen pancser cipészek, vagy papagájtarka egyenruhákban pöffeszkedő pojácák pedig nem érdemlik meg, hogy őket diktátornak aposztrofáljuk. Nevezzük őket azoknak, amik: közönséges bűnözők, tirannusok, zsarnokok. Erőss Lajos (Rajz: Hegyi Füstös László) „Nem szeressük az elferdített dolgokat" (2. oldal) Korom és Biszku a vizsgálóbizottság előtt (3. oldal) A bajai Blévisz-torta" szeletei (4. oldal) Félegyházi legények libát tömtek, szegények (5. oldal) Nyilvános kivégzés '56-ban (1.) (6. oldal) (11. oldal) Marosánt tolláról . . . (12. oldal) (16. oldal)