Kiskunmajsa - Új Kun-Majsa, 2007 (20. évfolyam, 1-52. szám)
2007-01-05 / 1. szám
HELYISMERET j TM 1. SZÁM Megjelenik hetente, pénteken Kiskunmajsa, Csólyospálos, Kömpöc településeken 2007. január 5. KISKUNMAJSA város hivatalos közéleti hetilapja Tolvajok garázdálkodnak Egy átlagos időszakhoz képest csendesen, nyugodtan teltek az ünnepek Kiskunmajsán a rendőrség szempontjából - tudtuk meg Valkai Ottó alezredestől, a Majsai Rendőrőrs parancsnokától. Ez azonban nem jelenti azt, hogy semmi sem történt - december 22-én a nevelőszüleitől édes szüleihez hazalátogató 13 éves gyermek elment a barátjához, ám a szüleinek nem szólt. A szülők bejelentését követően a rendőrség a polgárőrség és a halasi nyomozók bevonásával nagy erővel megkezdte az eltűntnek hitt gyerek után a nyomozást, aki az esti órákban szerencsésen megkerült - a barátja édesapja hazavitte. December 27-én, az esti órákban, egy Zrínyi utcában parkoló gépkocsi ablakát betörve jutottak hozzá az autóban hagyott táskához a tolvajok. A gépkocsi kerekeit aztán kiszúrták, hogy semmi esetre se tudják őket követni. A rendőrség információi szerint egy bűnözői csoportról van szó, akiknek kézre kerítéséig arra kérnek mindenkit, fokozottan ügyeljenek arra, hogy ne maradjanak értékek, okmányok a járműben. December 29-én hajnalban a Mini sörözőbe tért be egy hívatlan vendég, ahonnan készpénzt és cigarettát vitt magával 60 ezer forint értékben. Szilveszter éjszakáján különösebb rendbontás nem történt, az elszórt petárdázás jóval kisebb mértékű volt, mint amikor még legálin lehetett durrogtatni. Hajnalban a Jóbarát rozóban alakult ki verekedés, ami garázdaggá fajult. Mi fog történni 2007-ben? A 2006-os évtől búcsúzó előző számunkban visszatekintettünk - nem túl meglepő módon - a 2006-os évre. Most viszont már 2007-et írunk, így ideje a múlton tovább lépnünk, s tekintetünket előre vetni: mit a fog vajon hozni következő év? Ennek megmondásához nem kevés jóstehetség szükséges, de talán még ez is kevés: szerkesztőségünk ezért egy üveg St. Andrea Napkorból próbálta pontosan az évváltás csaknem sötét pillanatában kiolvasni a jövőt, ami a jelek szerint sikerült is. A Nap és a Hold mély értelmű együttállásából megtudhattuk mit hoz a 2007-es év, s mint a város HIVATALOS közéleti hetilapja ezt kötelességünk is nyilvánosságra hozni. Persze tudjuk, hogy a pillanat asztrológiai káciense inkább csak szimbolikusnak tekinthető, s ugye a szimbólumoknak nincs nagy szerepe mindennapi életben, a de azért mégis: Napkoron átsejlő holda fény nemcsak arra világított rá, hogy borban az igazság de arra is, hogy in vino veritas. Ezt ne feledjék. (Folytatás a 7. oldalon) Hív a vasút, vár a MÁV Az eltelt évtizedek meglátszódnak a majsai vasútállomáson is, ahonnan inkább elutazni jó, mint megérkezni. A gondozatlan, minden komfortérzetet nélkülöző környezet nem kelti jó hírünket, ezért rendkívül fontos, hogy a majsai vasútállomás igényes környezetben fogadja a városunkat toppanókat. A felújítást szorgalmazó kezdeti lépések megtörténtek, amiről lapunk második oldalán olvashatnak.