Herkules, 1904. január-december (21. évfolyam, 1-11. szám)

1904-01-30 / 1-2. szám

Ez volt a helyzet, mikor az egyleti torná­­zás megállapítói és eszméjének első hordozói felismerték, hogy az általános részvétlenség si­vatagjában magára hagyott egyleti tornázás jö­vőjét csak úgy biztosíthatják, ha az egyleteket egy magasabb egységbe foglalják. Sok fáradság, sok előítélet, sőt talán féltékenységnek legyőzése után 1885-ben sikerült a Magyarországi T. E. Szövetséget megalakítani. Nagy lépés volt ez akkor; a Szövetség megalakításával az egyleti tornázás élete bizto­sítottnak látszott. És tényleg a Szövetség megalapítása után szép számban keletkeztek újabb és újabb egye­sületek, melyek az egyesületi testgyakorlást tőlük telhetőleg szolgálták. Szaksajtónk és szakférfia­­ink is becsülettel vették ki részüket a munkából A legteljesebb odaadással és önzetlenségből buzdítottak, irányították és szolgálták az egye­sületi érdekek mellett, az egyesületek közötti egyetértés az összetartás eszméjét. Azonban az úttörő apostolok és első tanítvá­nyaik közül is sokan kidőltek. És daczára egyes nagyon is buzgó és lelkes férfiainknak, nem volt hite, mint az egyetemes egyesületi test­­gyakorlás eszméjének hordozójára, mindnyájan bizalommal tekinthettünk volna.­­ Az egyesületek csupán saját egyesületeiket látták, csupán annak érdekeit szolgálták, telje­sen megfeledkezni látszottak arról, hogy saját egyesületeik érdekeit is leghathatósabban szol­gálják akkor, ha az egyesületek közötti egyet­értést és összetartást ápolva, a központot alkotó szövetséget teszik erőssé és tekintélyessé. És ha ezt a jelenséget menteni nem is, de meg lehet magyarázni, hiszen a vezető kéz nyomát senki sem érezte. Nekem mondta akkoriban egy, a hazai test­­gyakorlásra rövidre rá nagy befolyást gyakorló férfiú, hogy : „minduntalan hallom a Szövet­séget emlegetni, de sehol sem látom.“ Ilyen körülmények között nem csoda, ha ismételten, daczára néhány lelkes férfiú fárad­­hatlan kitartásának, daczára a szaksajtó buzdí­tásának, daczára a tornatanáraink önfeláldozó működésének, az egyetemes egyesületi tornázás szekere megakadt és a helyből kimozdítható nem volt. Ebben a milienben választotta meg előbb a Nemzeti Torna-Egylet, aztán a M. O. T. E. Szövetsége is dr. Berzeviczy Albert országgyű­lési képviselő, volt kultuszminiszteri államtitkár urat 1896-ban elnökévé. Azonban nagy tévedés volna, ha azt gon­­dolnók, hogy Berzeviczy megválasztásával egy csapással megváltozott a helyzet, hogy immár az egész ország a mi táborunkba sereglett, szó­val, hogy az ígéret földére már bevonultunk volna. Ellenkezőleg, tudjuk, hogy az egyesületi tornázásra még sok küzdelem vár, míg odáig jut, hogy hazánknak minden részét a testgya­korló egyesületek sűrű hálózata fonja körül és ezeket az egyesületeket lelkes és buzgó tagok serege töltse be. És mégis, mintha most erre a küzdelemre erősebbeknek és edzettebbeknek éreznők ma­gunkat. Mi tette ezt? Szerény nézetem szerint az, hogy Berze­viczy elnökségének első perc­étől kezdve tapasz­taltuk, hogy van vezérünk, tapasztaltuk, hogy nem csupán névleges elnöke, hanem valóságos vezére lesz az egyesületi tornázásnak, éreztük, hogy vezérünk, hisz a mi ügyünkben, hisz az egyesületi testgyakorlás országos és nemzeti missziójában, hisz abban, hogy a testgyakorlás egyike azon tényezőknek, melyek a mi szegény, százfelé tépett és tagolt nemzetünket egyesít­hetik, éreztük, hogy Berzeviczy szereti is ezt az ügyet, melynek vezérévé lett, hogy lelkének egész­­ melegévét gondozza, ápolja annak minden érdekét, hogy nincs oly zsenge kezdés, melyet gondos keze ne istápolna és nincs oly nehézség, melyet utunkból elhárítani ne igyekezett volna; éreztük, hogy bízik a mi ügyünkben, bízik abban, hogy szorgalommal, kitartással sikerül az országot a testgyakorlás eszméjének meg­nyerni. És nagy tudása, széles látköre és gaz­dag tapasztalata mellett csodáltuk benne a pél­dás kötelességtudást, munkaszeretet és kitartást. Csak természetes tehát, hogy ily vezéri tulajdonságok hatás nélkül nem maradhattak. A testgyakorlás ügye iránt táplált hitéből mi is merítettünk hitet, szeretete a mi szeretetünk forrása lett, bizalma bennünk is bizalmat keltett és kötelességtudásra és munkára serkentett. Ezt tartom én Berzeviczy számtalan érde­mes leg­nagyobbikának,­ hogy helyreállította hi­tünket, szeretetünket és bizalmunkat a test­­gyakorlás iránt. Ez volt az alap, melyen a munkát kezdeni lehetett. Bíztunk magunkban, tehát mások is bíztak bennünk. Elfelejtettük apró súrlódásain­kat és féltékenykedéseinket, mert elibénk tárta a közös czélt és megtanított bennünket a­­i önzetlenü szolgálni. Összetartottunk, mert tudtuk, hogy csak közös egyetértéssel mozdíthatjuk elő a hazai testnevelést. És e közben észre sem vettük, hogy a sokáig hiába keresett Szövetség nem­csak megvan, hanem, hogy tekintélye és ereje is van és hogy általános megbecsülésben ré­szesül.

Next