Herkules, 1908. január-december (25. évfolyam, 1-20. szám)
1908-01-15 / 1. szám
2 mm** is valóban szép eredményt tud felmutatni, hanem rendesen csak az első csapat tornászaival, sőt ezek már akár az egyleti tornászok színvonalát is felülmúlják, de az alsóbb csapatok kevés kedvvel mutatják be hátramaradottságukat. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a jó tornászokat vissza kell tartani a haladásban, hanem azt, hogy az ügyetlenebbek végezzenek kevesebb gyakorlatot, de ezeket tanulják be tökéletesen. Ne féljen itt egy tornatanár se, hogy a túlontúl hangoztatott egyenletes testképzés elve ellen vét a gyakorlatoknak ily módon való vezetésével, mert ezt az elvet nem kell a kicsinyeskedésig szem előtt tartani. A téli tornázás arra is módot nyújt a tornatanárnak, hogy a kézi szerekkel végzett szabadgyakorlatokat a legszabatosabb kivitelben igyekezzék begyakoroltatni. Itt is szükséges hangoztatnunk, hogy az iskolai tornázásnak nem az a czélja, hogy a tornalexikon összes gyakorlatain végig menjen, hanem az, hogy a kedvelt, szép gyakorlatok útján ügyes, edzett fiúkat neveljen, kik nem unottan, hanem vidám lélekkel tornáznak. Azt tapasztaljuk, hogy a zászló, a bot, rúd és buzogány gyakorlatokat legjobban szeretik a tanulók, tehát tegyünk kedvük szerint, csináltassunk velük főleg ilyen gyakorlatokat. A téli tornázás alatt azonban nem azt kell érteni, hogy ez idő alatt szüneteljen az alsó test erősítésére való tornázás, hanem csak azt, hogy a mindennapi korcsolyázás esetében az ily gyakorlatokra nincsen szükség. Ahol és amikor a tanulók nem korcsolyáznak, ott és akkor vigyázni kell a gyakorlatok és szerek kellő egybeállítására. Még csak arra kellene a legfontosabb dolgok elvégzése után a tornatanárnak törekednie, hogy a nálunk azelőtt oly kedvelt szánkázás, fakorcsolyázás (leereszkedő) ismét visszatérne a gyermekek edző játékául. Más országokban a hóesés a gyermekek legkedvesebb öröme, míg nálunk már a vidéki gyerek sem örül neki. Hegyes vidéken kellő elővigyázattal meg kellene kezdeni az ülő, fekvő szánkokon való leereszkedést. De mindenesetre a szánkozó helyeket a tornatanár jelölje ki, hogy baj ne történjék. A tanulni valók sokasága vagy az ifjúság satnyulása manapság az ily játékokra alig enged időt, de talán pár helyen mégis sikerrel járna e kedves szórakozás meghonosítása. A középiskolai tornafelügyelet A legnagyobb örömmel vettem Maurer igazgató tárgyilagos észrevételeit, amelyekre szóba hozván a Nemzeti Tornacsarnokot — egyébként el voltam készülve. Az ügy érdekében is tartom, hogy mentől többen foglalkozzanak a testnevelés kérdésével. Talán leghelyesebb lesz, ha összefoglalom, hogy miként kell a testnevelést szervezni Maurer szerint, ki e téren egyike a leghivatottabb embereknek és vele szembeállítom az én szerény véleményemet. Maurer szerint föltétlenül szükséges a tornafelügyelők intézménye, akik főleg a tornával foglalkoznának, míg a játékot illetőleg elég, ha csak a játékterekről gondoskodnak. Látszik tehát, hogy a kötelező játékdélutánok intézményével még mindig nem barátkozott meg, pedig Württemberg és Braunschweig már elrendelték és Németország többi államaiban is már követelik. A tornatanítók kiképzése a felügyelettől teljesen függetlenül továbbra is a Nemzeti Tornacsarnoknál maradna, mely két évre terjesztené ki tanfolyamát. Azonfelül kivánja, hogy az iskolaorvosok a testgyakorlati órákon jelen legyenek, habár nem mondja, hogy mily mértékben. Végül külön szakreferenst követel a minisztériumban. Ezzel szemben én a fősúlyt a jó tornatanárra helyezem, aki jobb előképzés és a mainál nagyobb fizetés mellett tanári czímmel örömestebb végezheti a munkáját. Ha valamely intézetnek egy vagy több gyenge tanára van, azzal segítenek magukon az igazgatók, hogy később a jobb tanárokra bízzák az elhanyagolt osztályt. Míg a torna számára egy tornatanár szokott lenni, ha tehát ez valami okból nem felel meg hivatásának, akkor azon intézet ifjúsága teljes hijjával lesz a testi nevelésnek, hiába dorgálják őt, vagy fegyelmezik. Ha elteszik, a másik iskola ifjúsága szenvedi meg. Az elbocsájtás nem megy olyan könnyen, ha egyszer véglegesítve van; itt a családra is kell tekintettel lenni. Egyedül akkor lehet segíteni, ha nem eléggé tájékozott, azáltal, hogy póttanfolyamra rendelik be és ahhoz neki a pénzt megadják. A mellett, szerintem, volna felügyelet is, amely mindenre, még a játékdélutánra is kiterjesztené a figyelmét, eltekintve a rendes felügyelettől, amit az igazgató és főigazgató amúgy is gyakorol és az iskolaorvosok részvételétől, amint határozottan fogalmazv-