Heti Válasz, 2001. szeptember-október (1. évfolyam, 22-29. szám)

2001-09-07 / 22. szám

Felelős kiadó: Elek István a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány kuratóriumának elnöke Főszerkesztő: Toót H. Zsolt Főszerkesztő-helyettes: Osztovits Ágnes Olvasószerkesztők: Apáti Miklós, Marafkó László Közpolitika: Halász Csilla (rovatvezető), Bód­is András, Éles Anita, Rosdy Pál, Sümegi Noémi, Szőnyi Szilárd, Vöő György Külpolitika: G. Fehér Péter (rovatvezető), Estefán Zsolt, Pósa Tibor Gazdaság: Füsi Piroska (rovatvezető), Bohus Péter, Facsinay Kinga, Gyüre József Környezetkultúra: Dulai Sándor (rovatvezető), Hanga Piroska, Mangel Gyöngyi, Szederkényi Éva, Vasali Zoltán Életmód: Révi Judit (rovatvezető), László Dóra, Regényi Huba, Varga Imre, Vollner Judit Kultúra: Devich Márton (rovatvezető), Gyarmati Orsolya, Nagy Viktória, Székely Anna, Takács Géza (főmunkatárs), Tornai Szabolcs Szemle, publicisztika: Faggyas Sándor (rovatvezető), Horkay Horcher Ferenc (főmunkatárs), Moldoványi Tibor, Molnár Pál (főmunkatárs), Pócza Kálmán, Végh Attila Tematikus összeállítások: Pelle János (főmunkatárs) Fotó: Lenyó László (rovatvezető), Griechisch Tamás Archívum: Kiss Gergely (vezető), Demetron Szerkesztőségi asszisztens: Takács Eszter Lapterv: Csontó Lajos Művészeti vezető: Ivanov György Képfeldolgozó: Koryarek Ágnes Tördelőszerkesztők: Lusztig Tibor, Só­ti Gábor, Valer Vilmos Beíró: Sipos Julianna Korrektorok: Csapó Mária, Lázár Gábor Számítógépes rendszergazda: Pásztor Imre Címlapfotó: Grand Photo Kiadja a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1062 Budapest, Andrássy út 125. Levélcím: 1241 Budapest, Pf. 11 Telefon: 461-1400, fax: 461-1460 E-mail: szerkesztoseg@hetivalasz.hu Honlap: www.hetivalasz.hu Kiadóigazgató: Kovács János Terjesztési vezető: Schneider Zsuzsanna Terjesztési részleg: 461-1407, fax: 461-1462 Hirdetési vezető: Bálint Tibor Hirdetésfelvétel: 1062 Budapest, Andrássy út 12.. Telefon: 461-1442, 461-1443, 461-1441 Terjeszti: a Hirker Rt., a Lopker Rt. és részvénytáraságai. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Levél- és Hírlapüzletégi Igazgatóság (LHI). Előfizethető: Budapesten az LHI kerületi ügyfélszolgálati irodáinál, a hírlapkézbesítőknél, valamint a Hírlap-előfizetési Irodában (HELIR, 1089 Buda­pest, Orczy tér 1.). Vidéken a postákon és a kézbesítőknél. Külföldi előfize­tés: HELIR 1900 Budapest. Előfizetési díj egy hónapra: 730, negyedévre 2190, fél évre 4380, egy évre 8760 Ft. Nyomás: Révai Nyomda Kft., 1037 Budapest, Kunigunda útja 68. Felelős vezető: Lázár László ügyvezető igazgató ISSN 1587-0804 (nyomtatott) ISSN 1587-298JÍ (online) Határzárás Reggel úgy döntöttünk, tovább már nem halasztjuk a betervezett családi kirándu­lást, felkeressük a földi halandóktól negyven évig elzárt Hétvezér-forrást. Hatéves fiammal és a 70 éves nagymamával nekivágtunk a nyugati határszél rengetegének. Az öreg Wartburg csak nehezen kaptatott fölfelé a szűk hegyi úton. A fák lombjá­tól sötétbe borított, napfényt sosem látott meredélyen egyszer csak koppanást hallottunk a kocsi oldalán. Gyorsan fékeztem, arra gondolva, hogy a szerencsétlen „pára" most adta meg magát. Körüljártam az autót, de semmi rendellenességet nem tapasztaltam, amikor is az út oldalán letekintve, a bozótban egy szőke fejet pillantottam meg. A fej lassan emelkedett, és egy világoskék szempár nézett rám fürkészve, riadtan. A segítségért nyúló kezet megfogtam, és kihúztam az árokból a tulajdonosát, egy 18 év körüli német leányzót. Pontosabban NDK-s leányzót, aki, elmondása szerint, már 48 órája az erdőben bujkált, az esőtől-széltől teljesen át­fagyott, miközben állandóan attól rettegett, hogy a határőrök elfogják és vissza­­toloncolják szülőhazájába, az úgymond demokratikus Németországba, ahova egyáltalán nem vágyott. Beültettük a kocsiba, ahol is a nagymama rögtön megállapította, „ez a gyerek lázas". A diagnózist a probléma megoldásának szándéka követte. „Vissza kell vin­ni a faluba." A célt elérve azonban kis csapatunkon a tanácstalanság lett úrrá. Ho­va helyezzük el a nyilvánvalóan igen gyenge állapotban lévő menekültet? Lakhe­lyünkre nem vihettük, mert félő volt, hogy valaki feladja, és akkor nem kerülheti el sorsát. A patikában viszont megvettük a recept nélkül kapható összes lázcsilla­pítót, és sikerült némi élelmet is belediktálnunk védencünkbe. A nagymama, mint háborút viselt, mert Budapest ostromát egy légópincében szerencsésen átvészel­te, most elemében érezte magát, azonnal átvette a menekültszállítóvá átalakult jármű parancsnokságát. Megértette németül a lánnyal - az átkos Horthy-rendszer polgári iskolájában úgy beleverték az idegen nyelvet a nebulókba, hogy az még hat évtized után is alkalmas volt kommunikációra­­, hogy nincs más megoldás, át kell jutnia a határon, majd mi segítünk. A döntést tett követte. A „parancsnok" utasítására egy vegyesbolt előtt álltam meg. Az instrukció értelmében egy közönséges falusi kosarat, egy konyharuhát, némi élelmiszert, egy piros babos kendőt és feltétlenül egy hosszú nyakú üvegbe palackozott bort kellett vásárolnom. Ez utóbbi némileg meglepett, és reményked­tem abban, hogy a sikeres szöktetés után a bort áldomásként ihatom meg. Csalód­nom kellett, mert a nagymama az élelmiszert és a bort elrendezte a kosárban, rá­­terítette a kendőt, úgy, hogy a palack nyaka jól láthatóan a kosár pereme fölött legyen. A kendővel bekötöttük Susanne - mert így hívták a német lányt - fejét, kezébe adtuk a kosarat. A nagymama minden részletre odafigyelt. Imigyen Julis­kává gyúrtuk a germán hajadont, majd elindultunk a határ felé. Ahogy közeledtünk az éppen bontás alatt álló vasfüggöny felé, egyre nehezebben jutottunk előre. A magyar határőrség, rendőrség, munkásőrség és civil ruhás önkéntes rendőrök egy­más után állították meg az NDK-rendszámú kocsikat, és rángatták ki belőlük uta­saikat, üvöltöttek velük, természetesen magyarul, mert a szocialista oktatási rend­szer nyelvi képzése korántsem állt olyan magas színvonalon, mint a háború előtti. Velünk azonban a kutya sem törődött, mert egy ócska Wartburgban négy ember, amint éppen elemózsiát és itókát visz a szőlőbe a nagypapának, nem volt érdekes, így sikerült száz méterre megközelíteni a határállomást. Közben a nagymama-pa­rancsnok elmagyarázta Susanne alias Juliskának, hogy majd megállunk egy kisebb domb alján, amelynek közepén egy présház van. A présházig nyugodtan mehet, mert délidőben szoktak Magyarországon a kint dolgozóknak ebédet vinni. Amint elérte a présházat, attól kezdve viszont futás. Körülbelül ötven métert kell meg­tenni a domb tetejéig, akkor már biztonságban lesz. Ott lép át Ausztriába. Minden a terv szerint történt. A rendőrök üvöltöttek, mi haladtunk, Juliskát a megadott helyen kitettük, majd visszafordultunk. Még láttuk, amint a piros babos kendő üte­mesen halad a zöld szőlőlugasok között. Majd végleg elvesztettük szem elől. 1989 augusztus közepén jártunk. Magyarország külügyminiszterét akkor Horn Gyulának hívták, aki minden év szeptember 11-én megemlékezik a határnyitásról. G. Fehér Péter 2111711/17 hetiVálasz / 3

Next