Heti Válasz, 2001. november-december (1. évfolyam, 30-38. szám)

2001-11-02 / 30. szám

­T£i rry Felelős kiadó: Elek István a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány kuratóriumának elnöke Főszerkesztő: Toót H. Zsolt Főszerkesztő-helyettes: Osztovits Ágnes Olvasószerkesztők: Apáti Miklós, Marafkó László Közpolitika: Halász Csilla (rovatvezető), Bódis András, Élő Anita, Rosdy Pál, Sümegi Noémi, Szálnyi Szilárd, Vöő György Külpolitika: G. Fehér Péter (rovatvezető), Estefán Zsolt, Pósa Tibor Gazdaság: Füsi Piroska (rovatvezető), Facsinay Kinga, Gyüre József Környezetkultúra: Dulai Sándor (rovatvezető), Hanga Piroska, Mangel Gyöngyi, Vasali Zoltán Életmód: Révi Judit (rovatvezető), László Dóra, Regényi Huba, Székely Anna, Varga Imre, Vollner Judit Kultúra: Devich Márton (rovatvezető), Gyarmati Orsolya, Nagy Viktória, Szederkényi Éva, Takács Géza (főmunkatárs), Tornai Szabolcs Szemle, publicisztika: Faggyas Sándor (rovatvezető), Horkay Horcher Ferenc (főmunkatárs), Moldoványi Tibor, Molnár Pál (főmunkatárs), Pócza Kálmán, Végh Attila Tematikus összeállítások: Pelle János (főmunkatárs) Fotó: Lenyó László (rovatvezető), Griechisch Tamás Archívum: Kiss Gergely (vezető), Deme Áron Szerkesztőségi asszisztens: Takács Eszter Lapterv: Csontó Lajos Művészeti vezető: Ivanov György Képfeldolgozó: Koryarek Ágnes Tördelőszerkesztők: Lusztig Tibor, Sóti Gábor, Valer Vilmos Beíró: Sipos Julianna Korrektorok: Csapó Mária, Lázár Gábor Számítógépes rendszergazda: Pásztor Imre Címlapfotó: MTI Kiadja a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1062 Budapest, Andrássy út 125. Levélcím: 1241 Budapest, Pf 11 Telefon: 461-1400, fax: 461-1460 E-mail: szerkesztoseg@hetivalasz.hu Honlap: www.hetivalasz.hu Kiadóigazgató: Kovács János Terjesztési vezető: Schneider Zsuzsanna Terjesztési részleg: 461-1407, fax: 461-1462 Hirdetési vezető: Bálint Tibor Hirdetésfelvétel: 1062 Budapest, Andrássy út 125. Telefon: 461-1452, 461-1443,461-1445 Terjeszti: a Hírker Rt., a Lapker Rt. és részvénytársaságai. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Levél- és Hírlapüzletági Igazgatóság (LHI). Előfizethető: Budapesten az LHI kerületi ügyfélszolgálati irodáinál, a hírlapkézbesítőknél, valamint a Hírlap-előfizetési Irodában (HELIR, 1089 Buda­pest, Orczy tér 1.). Vidéken a postákon és a kézbesítőknél. Külföldi előfize­tés: HELIR 1900 Budapest. Előfizetési díj egy hónapra: 730, negyedévre 2190, fél évre 4380, egy évre 8760 Ft. Nyomás: Révai Nyomda Kft., 1037 Budapest, Kunigunda útja 68. Felelős vezető: Lázár László ügyvezető igazgató ISSN 1587-0804 (nyomtatott) ISSN 1587-298X (online) Halottak napja Szabó Dezső írta, hogy ha meg akarunk ismerni egy idegen várost, jól tesszük, ha el­megyünk a temetőbe. Ott nézhetünk szembe a közösség igazi arcával. Minden évben egyszer szembe kell néznünk önmagunkkal. Nálunk halottak napján egy ország útra kel. A szomorúságot mint nagykabátot vállunkra vesszük, beállunk a sorba a virágárusoknál, vagy a kertben vágjuk le az ezért ültetett krizantémokat, vonatra szádunk vagy autóba, és visszaindulunk az idő­ben. Az őszi ködben, szitáló esőben árnyalakok bolyonganak a sírok között a domb­oldalban, mécsesek pislákolnak a korán ránk boruló estében, betűzgetjük szeretteink nevét a sírköveken. Hívők és hitetlenek, hiába menekülünk egész éven át a felelős­ségvállalás elől, végül nincs egérút. Emlékezünk azokra, akik már nincsenek közöt­tünk, de emlékük itt él velünk. A halál félelmetes a ma embere számára, mint ahogy félelmetes volt régen is. Es azért iszonytató, mert nem talál rá magyarázatot. Valaki itt él velünk, úgy hozzátar­tozik életünkhöz, mint a levegővétel, aztán hirtelen eltűnik. Nem a halál szükségsze­rű ténye a magyarázhatatlan, hanem általa életünk válik magyarázhatatlanná. A mai kor kultúrája (már vagy egyelőre?) nem találja a választ arra a kérdésre, mit kezd­jünk félelmeinkkel. Nem merünk szembenézni azzal, ami életünkhöz természetes mó­don kapcsolódik: az elmúlással. Az ember a jelenben él, a múltat és a jövőt felejti. Felejteni muszáj: annak, aki nem tud felejteni, élhetetlenné válna az élete. De a múlt és a jövő nélkül érthetetlenné válik a jelen is. A jövő a halálé az egyes ember számára. De mindenki tovább élhet saját életénél, ha van, aki emlékezik rá. Mert a halál tényével, az örök élet vallásos hitével sem tu­dunk mit kezdeni. Túlságosan földhözragadt a gondolkodásunk ahhoz, hogy el tud­juk képzelni az örökkévalóságot. De ha azt mondjuk, szeretteink bennünk élnek to­vább, mi pedig majd tovább élünk a mi szeretteinkben, ez nagyon konkrét és mégis vigasztaló gondolat. Nézzük meg azokat az idős embereket, akik hetente, olykor naponta kijárnak egy­­egy sírhoz. Lesöprik a sírkövet és környékét, megöntözik a virágot, tevékenykednek körülötte. Sokszor még beszélgetnek is a halottal. Vagy csak ülnek a temetőpadon, és emlékeznek. Együtt vannak drága halottakkal. Nem igazából, csak a képzeletük­ben, feleselhet egy tamáskodó hang. De hiszen a halálfélelem is ugyanott fészkel: a képzeletünkben. Ha képzeletben győzünk a halál fölött, akkor a halálfélelemmel ténylegesen sikerül megbirkóznunk. Az ember élete hétköznapi tényekből áll, szoktuk mondogatni. Felkelünk, mosak­­szunk, reggelizünk, munkába megyünk, este hazajövünk, foglalkozunk a gyerekekkel, este egymással is, és lefekszünk. Csupa megfogható és szilárd tény. De a képzeletünk teszi ilyen megfoghatóvá és szilárddá tényeinket: a mi munkánk nélkül, hozzájuk fű­ződő viszonyunk nélkül semmik volnának. A tényeknek mi adunk jelentést. A képze­let rendezi be a világot szilárd és megingathatatlan bizonyossággal. A munkahely légköre, egymás közötti kapcsolataink rendje, a szabályok és tilalmak, viszonyunk a leghétköznapibb eseményekhez: mindezt mi alkotjuk meg a magunk számára, s mégis mennyire valóságosak. Ugyanígy van ez érzelmeinkkel, vágyainkkal, kötődé­seinkkel, szorongásainkkal. Az ember még saját halála képét is magának alkotja meg. Az, hogy világunk szilárd tényei képzeletünk alkotásai, még nem teszi könnyebbé a boldogulást velük. Félünk a haláltól, az ismeretlen árnyékvilágtól, az iszonyú, je­ges hidegtől. Hogy egyszer csak bennünket szólítanak ki a sorból. Halottak napja er­re is emlékeztet bennünket. Mégis van ebben a napban valami megnyugvást adó is. Állunk a családi sír felett, és emlékezünk. Eljöttünk, itt vagyunk, emléketeket őriz­zük. A folytonosság lánca nem szakadt meg. Esendő hibáink ellenére tudjuk a köte­lességünket, az egyetlent, ami megszeghetetlen. Egy család tagjai vagyunk. Előtte­tek nem mismásolhatunk, nem csalhatunk, nem játszhatjuk el mindennapi játsz­máinkat. Egy percre tiszták lehetünk. Bár csak emlékezetünk őriz benneteket, olyan­nak képzelünk benneteket, akik előtt nem alakoskodhatunk. Mindennél élesebben raj­zolódnak ki arcunk vonásai az általatok tartott képzeletbeli tükörben. Ti gondoskod­tok róla, hogy lelkiismeretünk könnyebbé váljon. Ha veletek vagyunk, könnyebb szembenéznünk önmagunkkal! 2001/11/02 hetiVálasz­­ 3

Next