Heti Válasz, 2003. január-március (3. évfolyam, 1-13. szám)

2003-01-03 / 1. szám

Közélet MÁDL FERENC A REALISTA SZÁMVETÉSRŐL, A GYŰLÖLETBESZÉDRŐL ÉS A MÉDIABÉKÉRŐL Nem a Kánaán - a lehetőségek ideje Az utolsó napok igencsak mozgalmasak Mádl Ferenc köztársasági elnök parlamenti dolgozó­­szobájában. Zajlanak az évzáró-évnyitó megbe­szélések, találkozások, a sajtó összegzést, értékelést kér, és csendesen folyik a mindennapi munka is, a politikai egyeztetések, a jogszabá­lyok tanulmányozása, a mérlegelés. 2002 utolsó hetében először korábbi hitvallásáról kérdeztük a köztársasági elnököt. ►M Az utolsó esztendő 2003, amelyet az Európai Unión kívül él meg Ma­gyarország. Tudjuk, hogy fiatal ösz­töndíjasként hallhatta az európai gondolat háború utáni nagy politiku­sait, Konrad Adenauert, Robert Schu­­mant és a többieket. Amint visszaem­lékezéseiből, korábbi nyilatkozatai­ból tudható, már akkor arról álmodo­zott, hogy Magyarország egyszer majd csatlakozni fog a közös Európá­hoz. A szellemi értékek által vezérelt Európáról szólt akadémiai székfogla­lójában is. Most, hogy itt állunk az unió küszöbén, elégedett? Nem gon­dolja, hogy ez az Európa más, mint amilyenről a vasfüggöny mögött áb­rándoztunk? ►H A vasfüggöny mögött a nyugati demokráciákról olyan képet kaptunk, amelyet a diktatúra festett, s ez eleve hamis volt. Emlékezhetünk rá: Európa szabad országait ellenségként állították elénk. Ennek kétféle következménye volt. Az emberek egy része valóban el­lenséget látott ezekben az országokban, a másik részében viszont ezzel ellenté­tes, már-már idealisztikus kép alakult ki. Kevés lehetőségünk volt, hogy valós ismeretet szerezzünk. Az elmúlt tizen­két év tehát értelemszerűen a megisme­rés jegyében zajlott. Kiderült, hogy nem az ördögtől való országok, és nem is a felhőtlen boldogság színterei. Mind­azonáltal olyan értékeket is képvisel­nek, amelyek számunkra is fontosak. A legfontosabb ezek közül a szabadság. Fontos az eltérő érdekek és azonos ér­tékek egyensúlyba hozá­sa, a sokszínűségből adó­dó toleranciára törekvés - állami szinten minden­képpen, és az emberek részéről is egyre inkább. ►W Bevallva­ bevallat­­lan­abban reménykedtünk, miután tizenkét éve mi is élvezzük a szabadságot, hogy kedvezőbb feltéte­lekkel csatlakozhatunk. ►N A realitásokkal számolnunk kell. Recesszió van a világgazdaságban, ke­vesebb az újra elosztható pénz. De ezen hiába kesergünk, inkább azt kell mér­legre tenni, milyen esélyeket nyit az uniós tagság. Mit hoz a technológia, a tőke, az árufélék szabad áramlása, mit jelent a nyitott piac, a szabad mozgás, a verseny, hogyan fejlődik ezzel a ma­gyar infrastruktúra, a kultúra, a tudo­mány, az oktatás. És nem szabad elfe­lejteni, hogy a csatlakozás nemcsak azt jelenti, hogy a magunk által is vallott értékeket képviselő közösség tagjai le­szünk, hanem azt is, hogy teljes jogú tagként részt vehetünk e közösség for­málásában. Ez lesz a jövőben az egyik legfontosabb feladatunk. Számos kér­dést kell ezzel kapcsolatban végiggon­dolnunk. Például azt, hogy milyen feladatok ellátását, mely célok teljesí­tését várjuk az uniótól. Át kell gondol­nunk az unió szerepét a világban, Euró­pában, Magyarországon. Számot kell vetnünk az unió előtt álló kihívásokkal, a szervezet minket is érintő változásai­val, amelyek a közeli jövőben minden bizonnyal napirendre fognak kerülni. Hiszen nem csupán arról van szó, hogy a mostani bővüléssel néhány országgal több tagja lesz az uniónak. Sokkal lé­nyegesebb ennek a következménye, ne­vezetesen az, hogy az unió tovább szí­nesedik, új kultúrákat, hagyományokat, értékeket, szokásokat fogad be. Ezáltal tovább gazdagodnak a nemzetek, így természetesen a magyar is, hiszen nem egyirányú hatásról, hanem kölcsönös­ségről van szó. Nem szabad szemérmes­nek lenni, nincs okunk a kisebbrendűsé­gi érzésre, hiszen gazdag, termékeny és értékekkel teli kultúra a miénk, amely ezer szállal kapcsolódott régen is és kapcsolódik ma is az európai kultúrá­hoz. Ha szem előtt tartjuk, hogy az unió sokszor eltérő érdekeket képviselő, de azonos cél felé tartó nemzetek közössé­ge, amely a múlt század értékvesztése után egy kiegyensúlyozottabb, gazda­gabb és biztonságosabb Európát szeret­ne felépíteni, akkor világos a felada­tunk is. A saját értékeinket kell hozzá­tennünk a többiekéhez. ►M Az elvek és eszmék szintjén ez szépen hangzik, de miniszterként ön is megtapasztalta, miként illant el pár hónap alatt a rendszerváltozás euró- ►«­ 2003/01/03 heti Válasz 5

Next