Heves Megyei Építők Lapja, 1981 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1-2. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XVII. évfolyam, 1—2. szám Munkastílust kell változtatni! Mérlegen a gazdaság­politikai munkánk A párt-végrehajtó bizottság határozata Párt-végrehajtó bizottságunk január 26-án tartotta meg soros ülését. A testület jelentést hallgatott meg a pártbi­zottság elmúlt évi programjának végrehajtásáról. A vég­rehajtó bizottság a jelentést vita után elfogadta. A jelen­tés rámutatott azokra a hiányosságokra, amelyek kedve­zőtlen hatást gyakoroltak a termelésre, a gazdálkodásra, a pénzügyi helyzetre és az eredményességre. A vállalattól függő gátló tényezők többsége évek óta visszatérője, kísé­rője a vállalatnak. Ezek közül legfőképpen a termelés ütemtelensége, a határidő csúszások, a munkahelyi szer­vezetlenség, az év végi munkacsúcsok döntően befolyásolják vállalatunk tevékenységét, erkölcsi és politikai megítélé­sét. A vállalattól független tényezők közé sorolható, hogy az építményösszetételünk nyereségtartalmát tekintve ked­vezőtlenül alakult. A jelentésben megfogalmazódott az is, hogy pártbizottságunknak, pártszervezeteinknek hatéko­nyabb politikai munkát kell végezni ahhoz, hogy gazda­ságpolitikai, termelési célkitűzéseink megvalósuljanak, hogy eredményeket érjünk el. A jelentés egyebek mellett foglalkozott a termeléssel, a a szervezési és vezetési feladatokkal, a lakásépítéssel, a kiemelt beruházásokkal, valamint a munkaerő-gazdálko­dással, a munkafegyelemmel, a szocialista brigádokkal, a KISZ­ és a szakszervezet termelést segítő munkájával. A testület tagjai a vitában kritikusan véleményt mondtak a hiányosságokról, de elismeréssel szóltak a kékesi tv-to­­rony és a gabonasiló építéséről. Különös hangsúllyal ke­rült a vita középpontjába az irányítói munka és ennek hi­ányosságai. Egyöntetű volt a vélemény, hogy a korábban kialakult vezetői munkastílus, magatartás nem alkalmas arra, hogy a vállalati célkitűzéseket maradéktalanul vég­­rehajtsuk. Ezzel összefüggésben állapította meg a végrehaj­tó bizottság, hogy csak azok a gazdasági és politikai ve­zetők tudják a vállalati munkát elősegíteni, akik elsődle­gesnek tartják a közösségi érdeket. Továbbra is kiemelt feladatnak tekintjük a munkahelyi szervezettség és minden szintű irányító, vezetői munka javítását, a vezetők és kommunisták példamutató magatartását, munkavégzését. Az elmúlt gazdasági év kedvezőtlen alakulása azt mutatja, hogy ezen a területen még sok tennivalónk van. A vállalat veszteséggel zárta az 1980-as gazdasági évet, a termelési tervet nem teljesítettük, adósak vagyunk a terv szerinti lakásátadással, romlott a pénzügyi helyzetünk. A beszerzésnél továbbra is gond — állapította meg a végre­hajtó bizottság — a bátortalan differenciálás, a teljesít­ményektől független bérkifizetés. Még sok vezetőnél elő­fordul a „mindenkinek adok” bérfejlesztési szemlélet. A párttestület egyetértett a gazdaságvezetés által kidolgozott, a nyereséget­­előirányzó programmal, és felhívta a figyelmet a program következetes végrehajtására és ellenőrzésére. A kitűzött nyereség elérése követelmény. Ezzel összefüg­gésben határozta­ meg a párttestület az 1981. évre vonat­kozó gazdaságpolitikai feladatokat a gazdaságvezetés, a párt, a szakszervezet és a KISZ szervezeteinek feladatait. A gazdaságpolitikai célokat a testület reálisnak, megvaló­síthatónak ítéli meg. A mérce magasabb! Prokaj Ferenc pb. titkár Nődolgozóink helyzete A dolgozó nők helyzete, élet- és munkakörülményük javítása, közéleti tevékeny­ségük elősegítése a figyelem előterébe került vállalatunk­nál is. Tervszerűbb keretet kapott a nőket érintő kérdé­sekkel való foglalkozás, a határozatokban megjelölt feladatok végrehajtásának ellenőrzése is rendszereseb­bé vált. A Heves megyei Állami Építőipari Vállalatnál dolgo­zó 31 szocialista brigádban 240 nő tevékenykedik a hár­mas jelszóban foglalt alapel­vek megvalósításáért. A ta­pasztalatok azt bizonyítják, hogy a női brigádtagok ak­tívan tevékenykednek. Ezál­tal növekedett a politikai, a szakmai és az általános mű­veltségük, tudatosabbá vált részvételük az építőmunká­ban. Ennek számos tanúje­lét adják a vállalatnál adó­dó nehézségek leküzdésében, a gondok megoldásában. A káderpolitikai elvek kö­vetkezetes érvényesítése folytán a politikai és társa­dalmi szervezetek vezető tes­tületeiben — a munkások és fiatalok mellett — megfe­lelő arányban kaptak helyet a nők is. Szakszervezeti vo­nalon is számosan dolgoz­nak. A nők társadalmi és közéleti tevékenysége érté­kelésénél elismerés illeti a nőbizottságokat, a nőfelelő­söket. Munkájuk biztosíték a helyi tartalékok, erőfor­rások feltárásához, az ér­dekegyeztetés és az érdemi ellenőrzés szélesebb körű kibontakoztatásához, ame­lyek elősegítik a dolgozó nők élet- és munkakörülményei­nek folyamatos javítását. A nemzetközi nőnap kö­zeledtével sem rejtjük vé­ka alá: bőven van még ten­nivalónk a nők fokozottabb anyagi és erkölcsi megbe­csüléséért. Éppen azért, mert munkájukkal, közéleti tevé­kenységükkel számolni kell. Nem tagadjuk: közös ös­­­szefogással még sokat kell változtatnunk a nők társa­dalmi szerepével kapcsolatos szemléleten. A továbblépés iránya: a nők fokozódó rész­vétele a társadalmilag szer­vezett munkában, műveltsé­gük emelésében. A kedves köszöntők mel­lett ezekre is gondolunk... A HEVES MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI V­ÁLLA­LAT DOLGOZÓINAK LAPJA ÁRA: 1,80 FT Szervezési tájértekezlet Kecskeméten Kecskeméten a Bács me­gyei ÁÉV-nál került sor az alföldi vállalatok szervezési vezetőinek tájértekezletére. A házigazda vállalat részé­ről Kertész Gábor termelé­si igazgató köszöntötte a résztvevőket és röviden be­mutatta a vállalatot. Kitért az 1980-as esztendőben elért szervezési eredményekre amelyek közül az úgyneve­zett Zlobin-módszer alkal­mazásának tapasztalatait is­mertette. Az önelszámoló brigádok jelentős termelé­kenységnövekedést értek el, ennek megfelelően jövedel­mük is 20—30 százalékkal emelkedett. Felhívta az igaz­gató a figyelmet arra is, hogy a módszert csak akkor szabad alkalmazni, ha a bri­gádoknak minden tárgyi fel­tételt folyamatosan biztosí­tani tud az építésvezetőség, vagy üzemvezetőség. Ellen­kező esetben a módszer al­kalmazása visszájára fordul­hat. Az értekezleten a vállala­tok szervezési vezetői be­számoltak az 1980-as évben végrehajtott szervezési te­vékenységről és az 1981. évi tervezett feladatokról. Az építőipari főosztály részéről dr. Markó Attila értékelte a vállalat szervezési tevékeny­ségét. Kiemelt helyet kapott a megbeszélésen a típus mun­kaszervezési utasítások al­kalmazásának helyzete és tapasztalatainak megtárgya­lása. Uhrig László osztályvezető ALAPJA 1981. január—februhár hó LEGYEN FOGANATJA A VÉLEMÉNYÜNKNEK Az idei tervek a szocialista brigádvezetők fóruma előtt Rendhagyó volt a szocia­lista brigádvezetők tanács­kozása január 29-én. A szakszervezeti bizottság — a napirend fontosságára hi­vatkozva — meghívta a megbeszélésre vállalatunk vezetőit: az osztályok, az építkezések, az üzemek veze­tőit, valamint a pártszerve­zetek titkárait, a végrehajtó bizottság és a szakszervezeti bizottság tagjait. A megbí­zottak jó „társaságban”, a szocialista vezetőkkel vitat­ták meg idei feladatainkat. Régi fórum már a brigád­vezetői tanácskozás az üze­mi demokrácia gyakorlatá­ban, és az is igaz, hogy az egyik legeredményesebb fó­ruma a termelésre mozgósí­tásnak, az őszinte eszmecse­rének a tennivalókról, a fel­tételekről. Mint ismeretes az 1981-es termelési és gazdasági ter­veket már jóváhagyták vál­lalatunk vezetői­­ elfogadták és megvalósításra ajánlották azt a szakszervezeti bizott­sági tagok és a bizalmiak. Bevallom, hogy a tanácsko­zás előtt az járt az eszem­ben : azon túl, hogy a ter­veket jó, ha ismerik, min lehet még vitatkozni? Nos, erre kaptam választ a meg­beszélésen, ahol az előre megküldött írásos beszámo­lót Rakusz József igazgató egészítette ki. Felhívta a figyelmet arra, hogy a meg­változott gazdasági­ körülmé­nyek között keményebb munka árán lehet csak elér­ni mérsékelt eredményeket. S ezt minden munkahelyen érezniük kell a közösségeknek. Ne csak elv legyen az ész­szerűbb munkaerő-gazdálko­dás, a drága energia takaré­kos felhasználása, a veszte­ségidők csökkentése. Mint mondotta, romlott vállala­tunk hatékonysága, tavaly a bázishoz képest 40 millió­val kevesebbet termeltünk. Pedig egymilliárdos érték megvalósítására is képesek vagyunk !... Ilyen helyzetben egysze­rűbbnek látszik nem vitat­kozni, hanem utasítani és keményen végrehajtani a rendelkezéseket. Egyszerűbb valóban, de kevesebb ered­ményt hozna. A tanácskozá­son az ellenérvekkel is szembenézve születtek meg a jó ötletek, javaslatok. Ezek­re annál is inkább szükség van, mert az idei esztendő­ben 16 millió nyereséget ter­veztünk. A tavalyihoz ké­pest 100 millióval kell­­ fo­gunk?! többet termelni. A tanácskozáson megaján­lások, többletre vonatkozó javaslatok hangzottak el. Gyurkó László asztalos fel­szólalásában egyebek mel­lett hangsúlyozta, hogy bri­gádja csak úgy teljesítheti vállalásait, ha a munkafel­tételeket megteremtik szá­mára. Még mindig előfordul, hogy tengenek-lengenek, mert nincs anyag. „Amit ránk bíztak Eger­ben, az M 5—6 jelű épüle­ten, azt becsülettel elvégez­zük” — mondta Bereczki Bertalan kőműves, aranyko­szorús brigádvezető. A lel­kesedés, a közösség összefo­gása felülmúlhatatlan erő, amelyre mindig lehet építe­ni, de elpazarolni annál na­­gyobbb hiba lenne. A brigádvezetők — kol­lektívájuk megbízásából — helyeselték a vállalatveze­tésnek azt a döntését, amely­nek értelmében a létesítmé­nyek műszaki átvételét úgy­nevezett belső átadás előzi meg. Ez garanciát nyújthat arra, hogy javulni fog az építkezések minősége. Simon János pevaszerelő javasolta, hogy a brigádok munkáját gyakrabban ellen­őrizzék a vállalat vezetői. Mészáros István üzemvezető a megbízások hibamentes, határidőben történő elvég­zését kérte az ipari főüzem­ben dolgozó kollektíváktól, ugyanakkor ígéretet tett a munkafeltételek megteremté­sére. A munkaidőalapok haté­kony felhasználásáról is élénken vitatkoztak a részt­vevőik. Dr. Zsíros István gaz­dasági igazgatóhelyettes fel­szólalásában hangsúlyozta, hogy a tervezett 750 milliós épí­tés­i -s­zerelés­i te­véken­y­ség során megvalósuló nyeresé­ges gazdálkodás lehetőséget nyújthat a bérfejlesztés 5 százalékos emelésére. Har­­math Gyula aranykoszorús brigádvezető kifejezte az ál­tala képviselt dolgozóknak azt a törekvését, hogy a munkafegyelem, a munka­­szervezés­ javításával a mun­kaidőt optimális mértékben használják ki. A vállalati intézkedési tervek valamint a munka­­verseny-célkitűzések vitájá­ban összesen 12-en fejtették ki véleményüket. Jobb mun­kaszervezés, fegyelmezett irányítás az igazi őrzője a közösségi lelkesedésnek. — mika — Simon János pevaszerelő Bereczki Bertalan kőműves Építési szalagban dolgoznak a szerelők is Egerben épül az új 16 tantermes általános iskola (Fotó: Mika István'

Next