Heves Megyei Építők Lapja, 1982 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1982-01-01 / 1. szám

tS­TÖK LAPJA 2. ingázók faluja Pillanatképek Kápolnáról HOVA megyek? Ahol a magyar szabadság­­harc emlékét idézik. Ahol 1919-ben földet osztott Káro­lyi Mihály. Ahol a régi épí­tésű házakon még jól lát­ható az alföldi és a palóc építési jelleg. Ahonnan so­kan ingáznak a közeli és tá­voli munkahelyekre, noha a községben mindenkinek jut­na munkaalkalom. Ahol az Elnöki Tanács rendeletileg lehetővé tette 1982. január 1-től a Kompolit—Kál nagy­községhez való csatlakozást. Kápolnára indulok. A KÖLCSÖN Fogcsikorgató téli napon, amikor az égen lomha, sűrű hófelhők­ úsztak, a fehér földekről fekete varjak reb­bentek fel, s a hármas or­szágutat csonthideg jégpán­cél borította, a nagyközségi tanács vendégeként betértem a kápolnai takarékszövetke­zetbe. Aki ide bejön , nem megy könnyen el. Varga Jó­­zsefné kirendeltségvezető készséggel ad tanácsot pénz­ügyekben, a fénylő forinto­kat még a takarékszövetke­zetben sem könnyű nyakon­­csípni. Házaspár érdeklődik, této­vám Sertésól építésére kér­nek mezőgazdasági kölcsönt. Legalább tizenötezret. — Malac van? — kérdi Vargáné. — Nincs. — Előbb szerződjenek le az áfésszel. Igazoltassák, hogy sertésre, terményre, ta­karmányra kell a kölcsön. A fiatalok nekibátorodtak. Hát persze, hogy megveszik előbb a malacokait és szer­ződést kötnek. Aztán vis­­­ssz­ajönnek a kölcsönért. EGYETÉRTÉS A közösség lakossága azt várja a társulattól, hogy a tanács könnyebben intézze az ügyeit, s az eddiginél többért fordítson település­­fejlesztési célokra. Kál, Komapolt és Kápolna lakói­nak száma eléri a hét és fél ezret, bőven van tehát mun­kája a közös apparátusnak. Egyébként a kápolnaiak már hosszú évek óta várták az egyesülést. Öreg apó­sza parázzá lép­teit a Kossuth utcában. Kér­désemre süves szóval felel. — A három község terme­lőszövetkezet eddig is jól megfért a Károlyiban, remé­lem a közös tanácsban sem lesz veszekedés... BIZAKODÓ HANGULAT Szabó Béla az általános iskola igazgatója, a tanács­tagi csoport vezetője arról beszél, hogy az egyesülés óta növekedett a tanács ön­kormányzati, népképviseleti szerepe, tervezik a lakóhe­lyi demokrácia erősítését, a lakoság erőteljesebb bevo­nását a településfejlesztési döntések előkészítésébe. — Községünkben a han­gulat bizakodó, az emberek örülnek a változásnak — mondja Szabó Béla. A Ká­polna azelőtt is jól szerve­zett község volt. Az iskola­bővítés óta megfelelő okta­tási intézményhálózatunk van. Nemrég költözött új otthonba a tízezer kötetes községi könyvtár, pezsgő élet folyik a művelődési házban, jó a körzeti orvosi ellátás, befejezés előtt áll a vezeté­kes ivóvízhálózat kiépítése. Megszűnt a falu kiörege­désének folyamata — foly­tatja. — Az ipar vonzásával szemben létrehoztuk azokat a munkahelyeket, amelyek megfelelő munkaalkalmat teremtenek községünk mun­kaképes lakosságának. No persze, az ingázók — ilyenek a Fémművekbe eljárók is — nem cserélik fel a mun­kahelyüket az itthoniért sem, hiszen köti őket a gyár, a hűség. Aggodalomra azonban nincs ok, hiszen a fiatalság nagyobb része a községben marad, a modern mezőgaz­daság szakember-utánpótlá­sának jövőjét nálunk nem fenyegeti veszély. TANULNAK A CIGÁ­NYOK IS Ifjú Báder Gergely és Bá­­der Gyula az általános isko­la elvégzése után géplakatos tanulók lettek a Mátravidéki Fémművekben. Apjukat kö­vetik, munkások lesznek. Egyedülálló a megyében az az igyekezet, amellyel a nagyközség vezetői lehetővé teszik a cigánylakosság tár­sadalmi beilleszkedését. Az iskolaigazgató szerint Kápol­na kettő és fél száz cigány­lakosa kereső állásban van, nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is tanulnak. A hetedikes Báder Csabá­val ismerkedem a kápolnai emberekkel, a községgel. Édesapja, a Fémművek anyagmozgatója hívott meg vendégszerető házába. A családban a hetedikes Csaba kivételével mindenki befejezte az általános isko­lát. Csak természetes, hogy a családfő, Báder Gergely sem akar lemaradni. — Félévkor négyes-ötös voltam. A matek a kedven­cem. Már volt rá eset, hogy hamarabb megoldottam a példát, mint a többiek. A falu lakossága — ma­gyarok és cigányok — a kö­zösen végzett munka alapján igen közel kerültek egymás­hoz. Ebben az értelemben Kápolna olyan falu, amely­ben kinek-kinek az értékét nem a bőr színe, vagy anya­nyelvének magyar vagy ide­gen csengése méri, hanem a saját maga és valamennyiük érdekében végzett munka minősége és mennyisége. Bá­­derék, mint sokan mások a cigányok közül, jól sáfár­kodnak a lehetőséggel. Ger­gely háromszobás családi házában már egy értelmes élet fényei lobognak. Nem újság náluk a televízió, a mosógép. A nappali szoba falára viszont, a túldíszített, virágos képek mellé egy újabb került. Goya: Lány korsóval. A LAKOSSÁG ÉRDEKÉ­BEN Jócskán vannak, akik a község érdekeit képviselik Kápolnán. Kerek István, Szalóki János, Fónad Sándor tanácstagok, a Fémművek dolgozói. Nem kis részük van abban, hogy a település egy­re szépül, fejlődik. Az eljá­rók tekintélyét olyan mun­kások vigyázzák, mint Han­­sovszki Ferenc, a Fémművek lakatosa, háromszoros kiváló dolgozó. „A lakatosmestersé­get nem elég megtanulni. Ebbe a munkába bele kell szeretni. Utána az ember már nem tud mást csinálni­. Az utcák csendesek, de a tél nem tudja feledtetni az itteniek kezemunkáját. Ká­polna a faluszépítési ver­senyben tavaly az első he­lyezést szerezte meg a járás­ban. Az utcákon fenyőfák, nyírfák, díszbokrok. Csaba meséli, hogy karácsony előtt egy idegen embre fenyőfát lopott a községből, de rajta­veszett. A tetthelyen megta­lálták az igazolványát. Ká­polnán — emeli fel hangját a gyerek — nem szokás a lopás, megbecsülik egymás munkáját az emberek. Csaba szakmát akar tanul­ni és olyan sokat szeretne keresni, mint az apja. LÁNY KORSÓVAL Szentistván utca 36. Itt la­kik Báder Gergely, s négy­tagú családja. A házigazdá­nak eltörött a lába, ágyban fogad. Felesége nincs otthon, a kápolnai dohánybeváltó­ban dolgozik. — Egy osztályba járunk a fiammal. Azzal a különb­séggel, hogy én a dolgozók hetedik osztályába járok — mondja mosolyogva a holló­fekete ember. — Csak meg­lenne már a járógipszem, el­bicegnék az iskolába! — Az iskolában dicsérik a szorgalmát. AZ ARC KIGYÜL — Az ember legyen okos. Ha elvégzem a nyolcadikat, beiratkozom valamilyen tan­folyamra a gyárban. Én is, akárcsak a szakmunkás fi­am, szívesen végeznék laka­tos munkát. A szellem pallérozását Szabó Béla irányításával a falu értelmisége végzi. — A gyermekek őszinték. Ezt szeretem bennük — mondja az igazgató. És most közösen tanulgat­ják faluvezetők, pedagógu­sok, szülők és diákok, ho­gyan lehet ezt a nagyközsé­get még nagyobb eredmé­nyek felé vezetni. Új létesítmény készül Egerben, a Csebokszári­ városrészben. Amióta a munkák üteme felgyorsult, egyre többet mutat magából az épülő Csuvas Étterem. A kupolát Dányi Lajos ácsbrigádja készíti. 1982. január — február Fiatal építők háza Eger, Lenin út 62. Közel a vasútállomáshoz és a nép­kerthez külsőleg is tetszetős épület hivalkodik alacso­nyabb szomszédai között. Az újdonatúj négyszintes ház­nak a tetőterét is beépítet­ték. A járókelőknek és az erre utazóknak már készültében is feltűnt, mert szokatlanul gyorsan épült. De ők sem gondolhatták, hogy ebben a házban a karácsonyi ünne­pek előtt a legkedvesebb vendégek a gázosok és a vil­lanyszerelők lesznek. A lakók hamar függönyöket akasztot­tak az ablakokra, elrendez­ték a bútorokat, és kará­csonykor már koccintottak az új otthonban. Harminc­két fiatal építő családjának a szeretet ünnepén „lakást hozott” az OTP. Alig egy év telt el az ala­pozástól a kulcsátadásig. De­cember 17-én, a szerződéses határidő előtt két héttel ad­ta át az épületet a kivitelező Heves megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat. Szerencsi Márton, művezető: — Lassan húsz éve, hogy a cégnél vagyok, de olyan örömmel még sehol sem dol­goztam, mint ezen az épít­kezésen. De az is igaz, hogy annyi „műszaki ellenőrrel” sem találkoztam sehol, mint a fiatal építők házánál. Az történt ugyanis, hogy az új otthonokat a tanácsi és az állami építőipari vállalat dolgozói vásárolták meg. A tulajdonosok igen elége­dettek a lakások minőségé­vel, szépek a szőnyegpad­lók, hibátlan a tapéta, kifo­gástalanok a műanyag nyí­lászárók. Külön-külön lép­csőházban laknak a tanácsi és az állami építők dolgozói. Lőrincz Lajos és családja az épület harmadik emele­tén, a tetőtéren lakik. For­galomirányító Egerben, a Meder úti telepen, felesége adminisztrátor a PIÉRT-nél. — Mennyi volt a kettő és félszobás lakás „beugrója”? — 171 ezer forint. Négy éve házasodtunk össze, azóta gyűjtögettük a lakásra valót —válaszolja a férj. A lakásban szinte minden megtalálható, amire a mo­dern háztartásban a család­nak szüksége van. — Hála az anyósoméknak! Segítségük nélkül most üres lenne a lakás... A lakók dicsérik az álla­mi és tanácsi építőipari vál­lalatok vezetőségét, amelyek új lakásokhoz juttatták őket. Úgy érzik, hogy érdemes tisztességesen dolgozni, kö­zösségi célokért kommunis­ta műszakot is vállalni. Kun Sándor művezető, el­ső éves katona. Most már boldog, hiszen nem kell töb­bé albérletben lakni a fele­ségével, akivel a leszerelést várják... A megtakarított pénzüket ők is a maguk boldog!tására váltották át : lakást és bútort vásároltak. Szabó Tamás üzemvezető, családjával hat évig várt sa­ját otthonra. Korábban Pa­rádon laktak a szüleinél. — A gázfűtés nem olcsó, de mint a gyártóüzem veze­tője is tanúsíthatom, hogy a műanyag nyílászárók és a hőszigetelt üvegek a leghide­gebb télben is kiállják a próbát. Szabóék egyébként az új la­kásba új bútort vásároltak. Az ügyes kezű Tamás fiuk azon­ban kiegészítette a gyermek­­bútort, egy saját maga fabri­kált Onedin-hajóval... Az állami építők dolgozói között két család még feb­ruárban sem volt hajlandó beköltözni lakásába, pedig ők is csak szorongatott la­kásgondjaik alapján válhat­tak az OTP-s lakás tulajdo­nosaivá. Már nem olyan fon­tos a lakás? Ki érti ezt? !... Rajtuk kívül valamennyi­en — Kádár József, Mika István, Takács Judit, Ceiner István, Kalo Ernő, Kiss Gá­bor, Kovács József, Kormos Zoltán, Szabó Lajos, Nagy Károly, Pusztai Zoltánné, Ficzere György, Kormos Zol­tán és Mező Gábor már ja­vában csinosítják, újabb bú­torokkal teszik kényelmessé otthonukat. A fiatal építők házában azonban nemcsak arra vágynak, hogy szebb legyen az otthon, szeretné­nek mielőbb ajtót nyitni a szomszédoknak, ismerkedni, barátkozni akarnak egymás­sal. Hiszen egy jó szomszéd többet ér, mint egy rossz ro­kon... — mi — — Az egri építésvezetősé­gen az irányításom alatt dol­gozók többsége szakszerűen látja el feladatát — mondja Lőrincz György, akinek a tavalyi lakásátadások telje­sítéséért, a példás igyekeze­téért vállalatunk igazgatója a közelmúltban adta át a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést. Azt tartják róla, hogy nyughatatlan ember. Sosem elégedett a feladatai elvég­zésével, a gyors, a célrave­zető megoldásokat keresi. Erre biztatja munkatársait is. A rangos kitüntetésnek szívből örül, büszkén mond­ja, hogy az elismerés azok­nak is szól, akik vele együtt dolgoznak Egerben a létesít­mények jó minőségű átadá­sáért. Az építésvezető sokat tesz a jó munkahelyi légkör megteremtéséért, talán ennek köszönhető hogy a Csebok­­szári városrészben az elmúlt évben 240 lakást adtak át határidőben. Vajon mi a titka a mun­ka sikerének? Hogyan lett a kőművesből kiváló építésve­zető? Huszonnégy éve dolgo­zik a szakmában, már az el­ső években brigádja élére került, majd a technikum elvégzése után középvezető lett. Mosolyogva mondja, hogy ha a családjával sétál­ni megy a városba, a fele­sége gyakran figyelmezteti: ’’Folyton csak az épületeket az építkezést mustrálod. Hát nincs elég tennivalód mun­kaidőben a vállalatnál? !...” — Ma már sokkal inkább, mint korábban számonkérik tőlünk a jó minőségű mun­kát — sorolja a kiváló szak­ember. — A követelmények­nek sajnos nem minden eset­ben tudunk eleget tenni: nemcsak a partnerüzemek, de magunk sem tartjuk meg mindig a technológiai elő­írásokat. .. Szigorú munka­helyi ellenőrzéssel, a mu­lasztók következetes felelős­­ségre vonásával szeretném megakadályozni az ilyen és ehhez hasonló eseteket. A lakásokat a tervezettnél ha­marabb és jó minőségben át lehetne adni, ha a brigádok megbecsülnék egymás mun­káját. — Milyen a vezetési mód­szere? — Jól ismerem az építke­zések programját, a szerve­zési, irányítási problémákat, a munkánkat akadályozó gondokat. De mindig arra tö­rekszem, hogy úrrá legyünk a nehézségeken. Az én mód­szerem talán azért jó, mert idejében elébe megyek az igényeknek a munkafeltéte­lek teljesítése, a dolgozók szociális ellátottságának biz­tosítása végett. Fontosnak tartom a differenciált bére­zést a teljesítmény arányá­ban és az anyagi ösztönzést a munkaköri kötelességet meghaladó többletmunka arányában. — Fegyelmi határozatok is vannak az íróasztalán. Van foganatja? — Nem olyan, mint kelle­ne. A fegyelmezetlen embe­rekre, a hanyag, gondatlan mulasztókra az írásbeli fi­gyelmeztetés már kevésbé hat. Más a helyzet viszont abban az esetben, amikor a „visszaesők” kártérítést fi­zetnek. — Erre is sor kerül? •— De még mennyire! A panelszerelőknek például 5—600 forintot kellett fizet­niük termeléskiesés miatt. Az történt ugyanis, hogy amikor megeredt az eső, a munkások az öltözőben elő­vették az ördög hib­­ját és még akkor is kártyáztak, amikor a nap már javában sütött. —­­Milyen segítséget kap a művezetőktől? — Szerencsére olyan am­biciózus, újra fogékony kö­zépvezetőim vannak. — tech­nikusok, üzemmérnökök —, akik nemcsak szeretnének, de tudnak is alkotni. Nap mint nap közöttük vagyok, segítek nekik eligazodni a kivitelezésben, arra kérem őket, hogy szövetkezzenek a rendes emberekkel és ne szégyelljék a szakemberek véleményét kérni, ha arra szükség van. Lőrincz György több alka­lommal volt pártvezetőségi tag, tavaly esti egyetemet végzett. Szüntelenül gyara­pítja elméleti és szakmai tudását, hogy megfeleljen a követelményeknek. M. I. Kiváló építésvezető

Next