Heves Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-26 / 72. szám

2016. MÁRCIUS 26., SZOMBAT • XXVII. ÉVFOLYAM, 72. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT. HEVES EGY PERCBEN A szünetben is jár ingyenétel HEVES MEGYE Idén január 1-jétől je­lentősen módosult a gyermekvéde­lemről, illetve a gyámügyi igazgatás­ról szóló törvény. Ennek egyik lénye­ges eleme, hogy ettől az évtől már a tavaszi szünetben is ingyenesen ét­kezhetnek azok a rászoruló gyere­kek, akiknek a szülei ezt írásban ké­rik, ezúttal az önkormányzatoktól. Kí­váncsiak voltunk arra, hogy a mostani vakáció idejére megyénk településein hogyan oldották meg a feladatot, há­nyan éltek az állami segítséggel. Beilleszkedtek a Várhegy lakói FELSŐTARKÁN Felsorolni is hossza­dalmas­ lenne, hogy mi minden tör­ténik kora tavasztól az esztendő zá­rásáig megyénk egyik - nem váro­si státuszú - legnagyobb lélekszámú helységében. Felsőtárkányban arra kerestük a választ, vajon miből adó­dik, hogy mindig csupa jó hír jön a Bükk kapujában lévő faluból. Talán nincsenek nehézségeik? ► 4 Elhunyt Pozsgay Imre BUDAPEST Nyolcvanhárom éves ko­rában elhunyt Pozsgay Imre volt államminiszter, egyetemi tanár. A Kádár-korszak egyik jelentős poli­tikusaként ő volt az első, aki az 1956- os forradalmat „népfelkelésnek” ne­vezte. 1989-ben az MSZP köztársa­­ságielnök-jelöltje volt. Később eltá­volodott a baloldaltól. 2003-ban Ma­gyar Örökség díjat kapott. ► 10 Jó reggelt! S­ok pedagógus ismerősöm van, és köztük sok a fiatal, akik még jókat szórakoznak, ami­kor a diákjaik témazáróiban az alábbihoz hasonlító válaszokkal ta­lálkoznak: „Daidalosz egy félig bika, félig ember volt. Az apja egy isten volt. Daidalosz egy labirintusban élt, ahova gyermekeket vittek be, hogy játszadozzon velük. Ikarosz egy lány volt, aki próbált segíteni Daidalosz­­nak, s nyomokat hagyott a labirin­tusban, hogy kitaláljon. Végül nem sikerült kijutnia, az egyik őr észre­vette és keresztül szúrta a kardjá­val." Ezt a tanítónő így foglalta ös­­­sze, enyhe iróniával: valaki nem fi­gyelt eléggé. Nekem pedig a mákos bab esetét juttatta eszembe, amikor valaki szakácskönyvből főz, és fi­gyelmetlenségből kettőt lapoz. SZ. E. EGER Húsvétoló játszóház várta a napokban az egri Szivár­­­­vány Óvoda Arany János Tagóvodájának növendékeit. Tojásfu­tam, célba dobás, tojásterelgetés, nyuszibábkészítés. Ez csak­­ néhány azok közül a programok közül, amelyekkel csütörtö­kön várták a gyerekeket. Zakar Erika óvónőtől megtudtuk,­­ a gyerekeknek készítettek az óvoda kertjében egy hatalmas­­ húsvéti tojást, amelyet kedvükre feldíszíthettek. G. R. Elmarad a volános dolgozók sztrájkja HEVES MEGYE A közúti közle­kedési alágazatban működő szakszervezetek által már­cius 28-tól április 1-jéig ter­vezett sztrájk elmarad, így a KMKK Középkelet-magyar­­országi Közlekedési Központ Zrt. ellátási területén vala­mennyi menetrend szerinti helyközi (országos, elővárosi, regionális) és helyi autóbusz­­járat az érintett napokon to­vábbra is zavartalanul közle­kedik - tájékoztatta az utazó­­közönséget pénteken honlap­ján a KMKK. Mint azt korábban már la­punkban is megírtuk: öt nap­ra leállt volna a Volán-buszok egy része, mert a munkálta­tó és a tulajdonos - a növekvő sztrájkkészültség ellenére - nem fogadta el a szakszerveze­tek háromszázalékos béreme­lési követelését, és a cafeteria összegét sem voltak hajlandó­ak ötezer forinttal megemelni. Úri Csaba Mihály, a társa­ság vezérigazgatója szerdán még egyébként azt közölte, hogy sztrájk esetén a KMKK a szolgáltatást legalább elég­séges szinten biztosítja, így az utasok csak minimálisan ta­pasztalták volna a munkabe­szüntetést. SZ. E. Soron kívül ülésezett a megyei közgyűlés Vita az ügyvezetőről HEVES MEGYE, EGER Soron kí­vüli ülést tartott pénteken a Heves Megyei Közgyűlés. Tár­gyalni kellett a megyei ön­­kormányzat tulajdoni része­sedésével működő gazdasági társaságokról, illetve a TOP egyik pályázatáról, ami me­gyei foglalkoztatási együtt­működésekről szól. A pályá­zat célja az, hogy a megyei ön­­kormányzatok vezetésével az egész megyére kiterjedően létrejövő partnerségek (pak­tumok) hozzájussanak azon forrásokhoz, melyek segítsé­gével megvalósíthatják képzé­si, foglalkoztatási programja­ikat. Dr. Barta Viktor jegyző­től megtudtuk: a megyei ön­kormányzat a támogatásból a következő 3 évben 518 em­ber foglalkoztatását valósíta­ná meg a megyei kormányhi­vatal foglalkoztatási főosztá­lyával. A javaslatot a pályázat benyújtására a közgyűlés egy­hangúlag elfogadta. E témánál nagyobb vitát vál­tott ki a gazdasági társaságok­ról szóló napirendi pont, fő­ként a Heves Megyei Térség­­fejlesztési Nonprofit Kft. ügy­vezető­ változásáról szóló ja­vaslat. Az ellenzéki pártok aggályosnak nevezték, hogy a pozíciót pályáztatás nélkül foglalta volna el Dudás Ta­más projektmenedzser. Sza­bó Róbert, a közgyűlés elnö­ke Faragó Tamás (Jobbik) kép­viselő kérdésére elmondta: rá­termettség és munkahelyi ta­pasztalatai alapján esett a vá­lasztás Dudásra, pályáztatá­si kötelezettség nincs. Ez nem győzte meg az ellenzéket, s a kormánypárti frakció többség híján - egy képviselő, Gon­dos István hiányzott az ülés­ről - nem tudta megszavazni a javaslat elfogadását, ezért az ügyvezetői posztról most nem született döntés. SZ. E. A Dobó István Vármúzeum gyűjti és várja a lakosság szabadságharcos emlékeit Kész a terv a Lenkey-ház felújítására EGER Kiírták már a tervezői pályázatot a Szabadság-ház projektre, amire immár több ajánlat is érkezett, jelenleg ép­pen zajlik az egyeztetés ezek­kel kapcsolatban - tudtuk meg ifj. Herman Istvántól, a me­gyeszékhely önkormányzatá­nak alpolgármesterétől, ami­kor arról érdeklődtünk, hogy áll jelenleg a hányattatott sor­sú Lenkey-ház felújítása. - A TOP-os és a Modern Vá­rosok Program forrásain kívül még megjelent további két pá­lyázati lehetőség, mégpedig az Angyal István Program és a Dicsőségpont, amelyek az ön­­kormányzatnak is felkeltették a figyelmét. Sajnos, egyik pá­lyázattal sem lehet túl nagy összeget elnyerni, de a 15 mil­lió forintos Angyal-programot azért mi is megcélozzuk - tá­jékoztatott ifj. Herman István, aki lapunknak azt is elmond­ta: az idei esztendőben lesz az 1956-os forradalom 60. évfor­dulója, és szeretnék arra az időpontra, tehát október 23- ra időzíteni a Szabadság-ház megnyitóját. Nagyon reméli, hogy sikerül a megvalósítás. Mint azt korábban megír­tuk: nem múzeumot, hanem közösségi teret szeretne létre­hozni a jövőben az egri önkor­mányzat a Lenkey-házból. ► 2 Szeretné a megyeszékhely alpolgármestere, ha idén októberre elkészülne a Szabadság-ház 9 770865 910066 16072 MA HOLNAP SZERKESZTŐSÉG: E-mail: heol@heol.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 12 14» l­V­V Hét végén alapvetően száraz időre van kilátás, többórás napsütéssel. Jelentéktelen csapadékra legfeljebb csak a mai napon lehet számítani. ► 13 dog névnapot Emánuel, Larissza nevű olvasóinknak!

Next