Hidrológiai Közlöny 1985 (65. évfolyam)

1. szám - Ziegler Károly†

2 Hidrológiai Közlöny 2985. 1. sZ. Gorup féle szivattyúját. Kiváló gyakorlati érzék­kel rögtön rendel feelők­e a gyárnál. A szivattyúit az öntözés szolgálatába állítja, majd ő építi meg az első telesz­kóp csöves, a vízállásnak megfelelően mozgatható vízkivételi berendezést. E berendezé­sek képeziték a további fejlesztéseik műszaki alap­ját. E nélküli a mai modern változatok sem való­sulhattak volna­­meg. A már nagy tekintélynek örvendő Ziegler Ká­roly a vízügyek államosítása után sorra kapja az egyre felelősségteljesebb feladatokat. 1949-ben már a Szolnoki Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Kirendeltség vezetője.­­A kirendeltség megszerve­zése után máris új feladatot bíznak rá, kinevezik a Gyulai Vízgazdálkodási Körzet vezetőjévé. A szakmai szervezési teendők mellé ismét a konk­rét műszaki gyakorlat párosul: kormánymegbí­zottként irányítja a nagy szárazság miatti vízkor­látozási teendőket. 1951-ben újra Szolnokon találjuk, az ottani Ár­vízvédelmi és Folyamszabályozási Hivatal főmér­nöke. 1952-ben a KPM-ben az Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Osztály vezetésével bízzák meg, majd 1953-tól ugyanezt a beosztást tölti be az Országos Vízügyi Főigazgatóság keretében, ahol 1957-től a Vízrendezési Főosztály vezetője. Végül 1958-tól 1960. december 31-ig az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjének helyettese. Saját ké­résére ment nyugdíjba 1961. január 1-én. A hivatali pályafutás állomáshelyei jelzik: Ziegler Károly végigjárta a szolgálat minden lép­csőfokát, s emellett művelte a vízgazdálkodás jó­formán valamennyi szakterületét. Mindig a te­endők sűrűjében, az élvonalban látjuk, akár békés szervezőmunkáról, akár „hadi"állapotról, árvíz­védekezésről van szó. Az emlékezetes 1954. évi és 1956. évi dunai árvizek idején a védekezés legfőbb műszaki vezetője. E nagy árvizek idején elévülhetetlen érdemeket szerzett, s nevéhez fű­ződik a magyar árvízvédelem további fejleszté­sének megalapozása, amellyel döntően járult hoz­zá a későbbi, köztük az 1965. évi nagy dunai árvíz elleni sikeres védekezéshez. Főigazgató-helyettesként aktív részt vállalt a nemzetközi ügyekben is. A magyar—-román víz­ügyi bizottságban kormánymeghatalmazott volt, és részt vett a szovjet, a csehszlovák, az osztrák kétoldalú vízügyi bizottságok munkájában is. Nyugdíjas éveiben is fáradhatatlan. Az OVH-nak és szerveinek tudományos tanácsadója volt, részt vett a Magyar Hidrológiai Társaság ülésein, bejárt a Műszaki Egyetemre, ahol az egyetem tanácsa gyémántdiplomával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét. Sokoldalú ember volt, aki a felelősségteljes be­osztások mellett mindig talált módot arra, hogy tudását közkinccsé tegye. A Magyar Hidrológiai Társaság Vízgazdálkodási Szakosztálya az ő el­nöksége idején fejlődött az egyik legtekintélye­sebb szakosztállyá. Tagja volt a Hidrológiai Köz­löny szerkesztő bizottságának és tevékenyen részt vett az oktatási bizottság munkájában is. Mun­kásságát elismerve a társaság Vásárhelyi Pál­díjjal jutalmazta és tiszteleti taggá­ választotta. Szakmai érdemei és emberi tulajdonságai elis­meréséül számos magas kitüntetésben részesült, többek között a Szocialista Munkáért Érdemér­met, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta meg, a Munka Érdemrend arany fokozatával pe­dig két alkalommal tüntették ki. Mindig gondja volt a fiatalokra. A munkasze­retetet, a hivatástudatot adta át a fiatal nemze­déknek, amelyet mindig a tudás tiszteletére, má­sok megbecsülésére nevelt. Nemrég adott inter­jújában mondotta: „A műszakiaknak, az ifjú mérnököknek üzenem, merjenek mérnökök lenni.'' Ezen azt értette, hogy a mérnök szó értelmének megfelelően ne feledkezzenek el a gyakorlatról. Azt vallotta, hogy a mérnök gyakorlat nélkül fél­karú ember. Óriási szakmai, elméleti tudása, példátlan gya­korlati tapasztalata megnyerő szerénységgel pá­rosult. Határozottan megalkuvás nélkül mondott véleményt, de hangját sohasem emelte fel, soha nem bántott meg senkit. Szakmai hírneve, bölcs derűje, emberszeretete széles körben ismertté tet­te, mindenki szerette nagy műveltsége, közvetlen emberi kapcsolatai miatt, és ezért is vették körül munkatársai a kultikusoktól a mérnökökig min­dig megbecsüléssel. Legendás emlékezőtehetsége, rendszeressége, páratlan munkabírása, mindvégig töretlen szellemi frissessége közmondásos volt, mindnyájunkban őszinte tiszteletet ébresztett. Önzetlensége és segítőkészsége mindenki számára például szolgálhat. Tisztelettel és hálával-emlékezünk vissza Zieg­ler Károlyra, reá gondolva, munkásságát soha nem feledve - csakis egy lehet a feladataink: megőrizni mindazt, amit tőle kaptunk. Megőrizni és tovább­adni a jövő nemzedékének. Bencsik Béla

Next