Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)
1. szám - Megemlékezések Dégen Imre (1910–1977) vízügyeink 1955–1975 közötti vezető egyénisége elhunytának 25. évfordulója alkalmából (Szeged, 2002. június 17-én) - Török Imre György: Emlékbeszéd Dégen Imre domborműve megkoszorúzása alkalmából
HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2003. 83. ÉVF. 1. SZ. vízügyesek már akkor környezetvédők voltak. Az ünnepség utáni fogadáson az Államtitkár mindenkivel kezet fogott, mindenkihez volt néhány szava, és szóba került ez az esemény is. Hamarosan, még ugyanebben az esztendőben az egyetemi katedrán láttam, és hallgattam előadásait a Budapesti Műszaki Egyetemen, a mezőgazdasági, vízgazdálkodási szakmérnöki kurzuson, majd vizsgáztam is nála, a vízgazdálkodás közgazdasági alapjai című tantárgyból. Hiszem, hogy az integrált vízgazdálkodás fogalmának bevezetésével korát megelőzte, és még ma is sok tekintetben érvényesek az akkor előadottak. Az egyetemi tanulmányokkal egy időben, azután többször volt alkalmam személyesen találkozni az Államtitkárral az 1970. évi árvízvédekezés során. Többször, és mindig a legélesebb helyzetek alkalmával, sohasem az irodában, hanem mindig kint a terepen. A Tisza és a Maros bal parti VI. védszakaszának védelemvezetője voltam. Volt néhány forró pillanat, hónapokon keresztül megfeszített munkát végeztünk. Dégen Imre többször meglátogatta a védvonalat, általában előzetes bejelentés nélkül. Tájékoztatást kért, instrukciókat adott, mindig komolyan, szigorúan, de sohasem éreztem a felelősségre vonást, lekezelést. Általában, kérdezett. Pl . a Maros fölött repülőről rádión kérdezte, szükség lenne-e a VI/5. és VI/6. gáteljárásokban folyó töltésmagasításhoz néhány további dózerre, és kell-e ehhez segítség. Kapásból válaszoltam, jelentettem, hogy már intézkedtem, de ez nem volt teljesen igaz. Tiszasziget térségében, a jugoszláv országhatár környékén az ószentiváni szivattyútelep alatti szikes talajú kis szelvényű töltés altalaj rendkívüli megfolyósodása ellen védekeztünk, kőzsákos megtámasztással, szivárgó építéssel, több száz katonával és közerővel. Helikopterrel érkezett, majd végiggyalogolta a mintegy másfél km hosszú szakaszt. Megismerkedett a feladattal, azzal, hogy szinte ingoványos területen kellett szivárgó árkot nyitnunk. Néhány nap múlva kaptam egy különleges árokásó gépet, amely ezen a terepen is tudott lépegetni. 1971. december 10-én ünnepélyes keretek között avatta a tápéi gépüzem nagycsarnokát, és a 6 szintes szociális épületet, amelynek főépítésvezetője voltam, és engem ért az a megtiszteltetés, hogy a szalagátvágás előtt jelentést adjak, majd felkísérjem az 5. emeleti munkásszállásra a felvonóval. Sajnos, a felvonó nem működött, így gyalog ballagtunk fel. Ezért a kis hibáért nem kaptunk letolást. Mire felértünk, megjavították a liftet, és lefelé már azzal közlekedtünk. Alig 10 esztendő telt el, amíg Dégen Imre vezetése alatt dolgoztam, mégis számos találkozásról számolhattam be, amelyeken ő különböző szerepben, de mindig figyelemfelkeltően adta önmagát. Kitüntetések átadása, létesítmény avatás, egyetemi előadás, vizsgáztatás, kritikus árvízvédelmi helyzetben ellenőrzés, segítés. Legalább 20-25 cm-rel magasabb voltam nála, mégis mindig úgy éreztem, hogy nekem kell felfelé tekintenem, amikor pár szót válthattam vele, akár munka során, akár az egyetemi vizsgán. Befejezve a vele való találkozások élményeinek felelevenítését, talán úgy foglalhatnám össze, nagyon könnyű volt Dégen Imrét tisztelni, és elfogadni, amit mondott, amit tett Fiatal, talán kezdő, kevés tapasztalattal rendelkező szakember voltam akkor, bár az idő tájt, amikor őt leváltották, már mögöttem volt 10 év felelős vezetői munka, közöttük jó néhány embert próbáló vízkár-elhárítási esemény és nagy építkezés. Biztos voltam, hogy rosszabb lesz a vízügy nélküle, de nemcsak nekünk a vízügyben dolgozóknak, hanem az egész országnak, így is lett! Az emléktáblát tiszteletünk, megbecsülésünk jeléül kiérdemelte. A szegedi vízügyesek nevében őszintén mondhatom ezt. A mi igazgatóságunk épületében, és annak homlokzatán számos emlékmű van. Ha körülnéznek, Tisza Lajos monogramjával díszített emléktáblát, Rapaics Radó emlékművét, Vedres István, Széchenyi és Vásárhelyi szobrokat láthatnak itt, és a lépcsőházat, a "nemzet ínzsellér"-einek arcképei díszítik. És itt van a méltó helyen Dégen Imre domborműve is. Hagyomány, kötelező hagyomány Szegeden a vízügyi igazgatóságon tisztelni a nagy elődöket, és megemlékezni róluk. Büszke voltam erre beosztottként, és büszke vagyok erre vízügyi igazgatóként is. Talán, mégis legbüszkébb a Dégen domborműve vagyok, és nagyon örülök annak, hogy ilyen népes ünneplő közönség előtt volt lehetőségem a dombormű megkoszorúzása alkalmával Önökhöz szólni. Befejezésül a 12 évvel ezelőtti avató beszédből idéznék. Dr. Simády Béla akkori igazgató, az akkor legfiatalabb mérnökünket, Vitális Attilát bízta meg ezzel a megtisztelő feladattal. Fiatal kollegánk rövid beszédét Göncz Árpád köztársasági elnöknek a Magyar Hidrológiai Társaság 1990. október 16-iki közgyűlésén mondott emlékezetes soraival fejezte be. Én is ezt teszem, mert ezek a szavak az egész vízügyi szolgálatnak szólnak: „Önök nem szorulnak biztatásra, hanem Önöktől kell mintát vennie minden szakmai közösségnek Magyarországon, amelyik az ország javát s az ország érdekét akkor is figyelembe veszi, hogyha az áldozatot kíván tőle". * Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és engedjék meg, hogy felkérjem dr. Kemény Attila államtitkár urat a vízügyi szolgálat, dr. Starosolszky Ödön elnök urat a Magyar Hidrológiai Társaság, dr. Kováts Gábor elnök urat, és Nagy Zoltán tagozati elnök urat a Magyar Mérnöki Kamara nevében koszorúzásra. Address before the memorial relief of Imre Dégen Török, I.,Gy. Abstract: By his activities Imre Dégen has opened a new chapter in the history of water management in Hungary, while pursuing the ambitious objectives of his prominent predecessors like Pál Vásárhelyi, Jenő Kvassay, Ödön Bogdánffy and Elemér Sajó Keywords: water management history, Imre Dégen.