Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

1. szám - Megemlékezések Dégen Imre (1910–1977) vízügyeink 1955–1975 közötti vezető egyénisége elhunytának 25. évfordulója alkalmából (Szeged, 2002. június 17-én) - Török Imre György: Emlékbeszéd Dégen Imre domborműve megkoszorúzása alkalmából

HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2003. 83. ÉVF. 1. SZ. vízügyesek már akkor környezetvédők voltak. Az ünnep­ség utáni fogadáson az Államtitkár mindenkivel kezet fo­gott, mindenkihez volt néhány szava, és szóba került ez az esemény is. Hamarosan, még ugyanebben az esztendőben az egye­temi katedrán láttam, és hallgattam előadásait a Budapesti Műszaki Egyetemen, a mezőgazdasági, vízgazdálkodási szakmérnöki kurzuson, majd vizsgáztam is nála, a vízgaz­dálkodás közgazdasági alapjai című tantárgyból. Hiszem, hogy az integrált vízgazdálkodás fogalmának bevezetésé­vel korát megelőzte, és még ma is sok tekintetben érvé­nyesek az akkor előadottak. Az egyetemi tanulmányok­kal egy­ időben, azután többször volt alkalmam személye­sen találkozni az Államtitkárral az 1970. évi árvízvédeke­zés során. Többször, és mindig a legélesebb helyzetek al­kalmával, sohasem az irodában, hanem mindig kint a te­repen. A Tisza és a Maros bal parti VI. védszakaszának védelemvezetője voltam. Volt néhány forró pillanat, hó­napokon keresztül megfeszített munkát végeztünk. Dé­gen Imre többször meglátogatta a védvonalat, általában előzetes bejelentés nélkül. Tájékoztatást kért, instrukció­kat adott, mindig komolyan, szigorúan, de sohasem érez­tem a felelősségre vonást, lekezelést. Általában, kérdezett. Pl . a Maros fölött repülőről rádi­ón kérdezte, szükség lenne-e a VI/5. és VI/6. gáteljárá­sokban folyó töltésmagasításhoz néhány további dózerre, és kell-e ehhez segítség. Kapásból válaszoltam, jelentet­tem, hogy már intézkedtem, de ez nem volt teljesen igaz. Tiszasziget térségében, a jugoszláv országhatár kör­nyékén az ószentiváni szivattyútelep alatti szikes talajú kis szelvényű töltés altalaj rendkívüli megfolyósodása ellen védekeztünk, kőzsákos megtámasztással, szivárgó építés­sel, több száz katonával és közerővel. Helikopterrel érke­zett, majd végiggyalogolta a mintegy másfél km hosszú szakaszt. Megismerkedett a feladattal, azzal, hogy szinte ingoványos területen kellett szivárgó árkot nyitnunk. Néhány nap múlva kaptam egy különleges árokásó gé­pet, amely ezen a terepen is tudott lépegetni. 1971. december 10-én ünnepélyes keretek között avat­ta a tápéi gépüzem nagycsarnokát, és a 6 szintes szociális épületet, amelynek fő­építésvezetője voltam, és engem ért az a megtiszteltetés, hogy a szalag­átvágás előtt jelentést adjak, majd felkísérjem az 5. emeleti munkásszállásra a felvonóval. Sajnos, a felvonó nem működött, így gyalog ballagtunk fel. Ezért a kis hibáért nem kaptunk letolást. Mire felértünk, megjavították a liftet, és lefelé már azzal közlekedtünk. Alig 10 esztendő telt el, amíg Dégen Imre vezetése a­latt dolgoztam, mégis számos találkozásról számolhattam be, amelyeken ő különböző szerepben, de mindig figye­lemfelkeltően adta önmagát. Kitüntetések átadása, létesít­mény avatás, egyetemi előadás, vizsgáztatás, kritikus ár­vízvédelmi helyzetben ellenőrzés, segítés. Legalább 20-25 cm-rel magasabb voltam nála, mégis mindig úgy éreztem, hogy nekem kell felfelé tekintenem, amikor pár szót vált­hattam vele, akár munka során, akár az egyetemi vizsgán. Befejezve a vele való találkozások élményeinek felele­venítését, talán úgy foglalhatnám össze, nagyon könnyű volt Dégen Imrét tisztelni, és elfogadni, amit mondott, a­mit tett Fiatal, talán kezdő, kevés tapasztalattal rendelke­ző szakember voltam akkor, bár az idő tájt, amikor őt le­váltották, már mögöttem volt 10 év felelős vezetői mun­ka, közöttük jó néhány embert próbáló vízkár-elhárítási esemény és nagy építkezés. Biztos voltam, hogy rosszabb lesz a vízügy nélküle, de nemcsak nekünk a vízügyben dolgozóknak, hanem az egész országnak, így is lett! Az emléktáblát tiszteletünk, megbecsülésünk jeléül ki­érdemelte. A szegedi vízügyesek nevében őszintén mond­hatom ezt. A mi igazgatóságunk épületében, és annak homlokzatán számos emlékmű van. Ha körülnéznek, Ti­sza Lajos monogramjával díszített emléktáblát, Rapaics Radó emlékművét, Vedres István, Széchenyi és Vásárhe­lyi szobrokat láthatnak itt, és a lépcsőházat, a "nemzet ín­zsellér"-einek arcképei díszítik. És itt van a méltó helyen Dégen Imre domborműve is. Hagyomány, kötelező hagyomány Szegeden a vízügyi igazgatóságon tisztelni a nagy elődöket, és megemlékezni róluk. Büszke voltam erre beosztottként, és büszke va­gyok erre vízügyi igazgatóként is. Talán, mégis legbüsz­kébb a Dégen domborműve vagyok, és nagyon örülök annak, hogy ilyen népes ünneplő közönség előtt volt le­hetőségem a dombormű megkoszorúzása alkalmával Ö­nökhöz szólni. Befejezésül a 12 évvel ezelőtti avató beszédből idéz­nék. Dr. Simády Béla akkori igazgató, az akkor legfiata­labb mérnökünket, Vitális Attilát bízta meg ezzel a meg­tisztelő feladattal. Fiatal kollegánk rövid beszédét Göncz Árpád köztársasági elnöknek a Magyar Hidrológiai Tár­saság 1990. október 16-iki közgyűlésén mondott emléke­zetes soraival fejezte be. Én is ezt teszem, mert ezek a szavak az egész vízügyi szolgálatnak szólnak: „Önök nem szorulnak biztatásra, hanem Önöktől kell mintát vennie minden szakmai közösségnek Magyarországon, amelyik az ország javát s az ország érdekét akkor is fi­gyelembe veszi, hogyha az áldozatot kíván tőle". * Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és engedjék meg, hogy felkérjem dr. Kemény Attila államtitkár urat a víz­ügyi szolgálat, dr. Starosolszky Ödön elnök urat a Ma­gyar Hidrológiai Társaság, dr. Kováts Gábor elnök urat, és Nagy Zoltán tagozati elnök urat a Magyar Mérnöki Kamara nevében koszorúzásra. Address before the memorial relief of Imre Dégen Török, I.,Gy. Abstract: By his activities Imre Dégen has opened a new chapter in the history of water management in Hungary, while pursuing the ambitious objectives of his prominent predecessors like Pál Vásárhelyi, Jenő Kvassay, Ödön Bogdánffy and Elemér Sajó Keywords: water management history, Imre Dégen.

Next