Hirnök, 1839. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)

1839-07-15 / 56. szám

esetek könnyebben történnek­ Később én, reménylik , ott is beálland a’ büntetés, mellyet hasonló esetekben a tulaj­donosokra róni szoktak, t. a’ locomotivnak elkobzása, mi ugyan sajátkép nem más mint pénzbüntetés, de legalább eléggé érzékeny. Hogy e’ mellett a felügyelők vagy igaz­gatók’ bűnös gondatlansága külön meglakol, természetes. Köz­érdekűvők voltak­ még Francziaországban a’ budgetvizs­­gáló biztosság’ nézetei a’ korunkba olly kevéssé illő „egye­temi (főiskolai) adónak’ eltörlesztése, melly bizonyosan a’ kamarák’ ’s az egész ország’ tetszését megnyerendi. Ál­talában egy idő óta minden, mi az oktatás’ és iskolák’ ügyé­vel kapcsolatban van, nagy részvétet gerjeszt Francziaor­­szá°ban. Kezdik érteni végre, hol van a’ bibe. — Az an­­gol°rskola­ vagyis inkább börtönrendszerről folyt parlamenti viták is érdekkel olvastattak a’ francziák által. Sajnálkozást gerjesztenek olly beszédek, miilyen például Winchelsea lordé, ki nem pirult a’ catholicusok’ emancipalionetajának eltörlését szóba hozni, ’s egy catholicus papnak valamelly fogháznál lévő­ alkalmaztatását veszalá, mivel, úgy mond, ez az uralkodó statusegyháznak árthat! A’ mai angol opposi­­tio egyáltalában sem a’ tanítás’kiterjesztésére sem a’ vallási, korszerű türelemre nem mutatott semmi jó hajlandóságot, ’s ezzel ugyan barátinak és párthiveinek számát az egész föld’ igazán felvilágosult lakosi közt nem nevelte. E*** Hagybritailniit. Londoni hírek szerint jul.­sról, a’ felsőház’ e’ napi ülésében Lindhurst 1. indítványára a’ Jamaica-bilinek első és fő záradéka 149 szóval 80 ellen félrevetteték. Junius’ 2 okán az alsó ház­ban ismét fölvétettek az­­ iz­landi vár­os hatósági bilit tárgyazó munkalatok, melly bili a’ múlt parlament óta, midőn a’ két ház nem egyezhe­tett meg iránta, veszteg maradt. Minthogy e’ rendszabály már elfogadtatott az alsóházban, isméti fölvételekor csak pro forma kelle az első ’s második olvasáson keresztülmen­nie, ’s mindjárt a’ választmány elébe vitettetett, hogy, ha lehet, olly változtatások tétessenek rajta, miszerint végre egyesülhessen iránta az alsóház a’ felsőházzal. Névszerint azon census’ nemének változtatása forog fen, melly szerint a’ városhatósági választásjog meghatározandó. Most csak még az első három évre szándék, 8 font szert. házértéket, azután pedig az adózást a’ szegényi ügyre nézve e’jog’ föl­tételéül elfogadni, hogy a’ netaláni csalások a’ választói qualificatióra nézve a’ lehetőségig elbánhassanak, és pedig jövendőben mindennek, ki csak valamelly szegényi adót fizet, bármilly csekély is az, szabad legyen részt venni a’ vá­rosi választásokban. A’ biki e’ végre 216 záradékról 260-re neveltetett, ’s több határozatok vétettek föl benne a‘ szegényi törvény’javítására. Azonban a’ fentemlített napon még nem jött a’ dolog e’ változtatások’ rendes feszegetésére, mivel a’ toryk, kivált Shaw és Jackson urak, mindjárt azt vetet­ték ellene, hogy a’ háznak előbb elegendő időt kell en­gedni a’ ministerek által a’ bilibe fölvett határozatok’ meg­fontolására. E’ két úr’ nyilatkozásiból az is kivehető, hogy e’ rendszabály nem csekélyebb oppositióra találand, mint előbb a’ toryk’ részéről, ’s ennélfogva a jelen parlamentben is alig tarthatni számot elfogadtatására. Jackson különösen azon nagy hatalomra panaszkodik, melly a’ városi tanács­nokoknak volna adatandó. Ok, úgymond Jackson, e’ bill szerint annyi hivatalt fognának ’s annyi fizetést kapcsolhatni azokhoz, a’ mennyi nekik tetszenék; péld. a’ dublini város­tanácsnokot a’ szerint semmi sem fogná gátolni, hogy O'Connell urat dublini lordmagosrá tegye, számára 50,000 font szert. fizetést rendeljen, ’s a’ dublini polgárokat e’ summa’ kikerítésére önkényesen megadóztassa, holott most Izlandban minden helyadók a’ nagy esküttszékektől, nem pe­dig a’ várostanácsnokoktól vettetnek ki. Ezen észrevételek után csak néhány, már többé nem vitás záradéka fogadta­tott el a’ bilinek, a’ választmány’ egyéb munkálatai pedig julius’ -re halasztottak. A’ felsőház’ jun 1zkei ülésében hoszú vitatkozás tá­madt a’ maltai ügyek felett, melly majd az egész ülést betöl­tötte. Ripon gróf szóba hozá a’ maltai főbiró’, főügyész’ ’s a’ országos jövedelmek’ beszedője’esetét, kik több évi hivatal­­viselésök után mindnyájan igazságtalanul és kárpótlás nélkül, tétettek le. A’ gróf azt állttá, hogy a’ nyomozó biztosság’ tudósítása (melly biztosság Gleriely lord’ gyarmatigazgatása alatt a’ máltaiak’ sokféle panaszb­a küldetett e’ szigetre) az anyaországban a’ kormány által koholtatott, ’s az eredeti tudó­sítástól több képen elüt. Glenelg­­ord szokatlan lelkesedéssel ’s élességgel felelé: ha valamelly hivatal eltöröltetik, ez se’ nem letétele se’ nem becsületrontása azon hivatal’ eddi­gi viselőjének. Az országos jövedelmek’ beszedői hivatala, úgy­mond, teljes sinecura, minthogy e’ hivatal’ kötelessé­gei mindig egy csekélyül fizetett helytartó által láttattak el, s a főbírói hivatal felesleges volt, mert annak eltörölteté­­se óta sokkal gyorsabb és kielégítőbb igazságszolgáltatás létezik, mint az előtt. L szerint an­ki* három úr’ esete egy­­szerűen arra szorítkozik, hogy három haszontalan tisztség eltöröltetett, a’ nélkül hogy azok’ viselői, mint vártak, te­temes nyugdíjakat nyertek volna, hogy mások verítékéből bőségben élhessenek. Krastinus Móra lady (kit a’ peelisták a’ királyné mellől szinte el akarvan távolítani, azt fogak ra, hogy az udvar­nál megesett és terhben van) megsértett becsületérzése’ kö­vetkeztében , mondják, halálos beteg; legalább az Argus vasárnapi lap így ír: „Egy haláloságyi jelenet: Flora la’dyt jun. 27kén a’ királyné meglátogatta, I haldoklatosan lihegve — mert tudja, hogy meghal — bizonyossá tévé ő felségét, hogy a’ ráfogott bűnben ártatlan, ’s hogy ellenséginek, kik őt kora sirba taszíták, megbocsát. A’ haldokló hölgg’ ne­mes bátyja, Has­ting , marquis, éjjen húga’ ágya fölé hajolt midőn a’ királyné belépe, de ettől egy tekintetre sem mél­­tattaték, miért is a’ marquis észrevétlenül eltávozott. A’ ki­rálynét e’ szomorú jelenet annyira megható, hogy látogatása után udvari orvosa, sir Clark James, tanácsié ő felségének, szórakozás végett egy erős lovaglást tenni a’ Hide-parkban.“ Azon sajnos udvari pletyka felől, mellynek most talán egy ifju és tiszta élet áldozatja lesz, a’ Spectator megjegyzi, hogy e’ pletykára az első alkalmat adta egy gőzhajói uta­­­zás, mellyet a’ lady Skócziába sir Conroy John’ társasá­gában tett. Francziaország. A’ pair szék’jun. 30-ai ülésében Nougués’ ’s az őt illető tanuk’ vallatása végeztetett be. Nougués nyilván kimondá, mikép azért ment a’ harczba, hogy respublica’ fel­állítására együttmunkáljon. Mi az előnyomozat’alkalmá­val tett vallomásait illeti, kinyilatkoztatja, hogy azokat ko­­ránsem hozza vissza, de ismételni nem akarja. A’ tanuk közt egy 13 éves, Marjolin Eugen nevű ifjú valt, ki a’ tör­vénypalota’ megtámadtatását látta, de igen ellenkező val­lomásokat ten. Végre azt állítá, hogy Barbés volt az, ki az őrálló tisztre tüzelt; kisült azonban összehangzó vallo­másokból, hogy, midőn a’ fiú kérdeztetek, valljon a’ vád­lottak közt (kik mindnyájan azon ruhákat viselék, mellyek­­ben elfogattak) megismeri­k azt, ki a’tisztre tüzelt? egyike azon csendőröknek, kik a’ vádlottak mellett ülnek, Barbés­­re mutatott. Ezt az őrálló hadnagy sem tagadó, ki a’ csen­dőrt jel által akaró megtartóztatni a’ mutatástól. A’ főügyész úgy magyaráza a’ mutatást, mintha a’csendőr, mivel a’ fiú nem mondotta meg világosan, kit akar értetni, csak kér­dezni akarta volna: ez e vagy amaz? Egy tanúnak azon mondására nézve, hogy fegyveres rendőr-ágensek polgári öltözetben küldettek ki az igazgatóságtól, több rendőrtiszt kinyilatkoztató, hogy a’ kiküldöttek legnagyobb részint for­maruhában voltak, másoknak csakugyan a’ tolongásban nem volt idejök, formaruhába öltözni. Bonnet vádlott, ki arról vétkeltetik, hogy május’ 12k én egy nyaláb töltést vitt szállásáról, hol Meillard és Roy megszökött vádlottakkal lakott, az utczára a’ lázadóknak, tagadó, hogy tudomása lett volna az összeesküvésről, ’s a’ töltésekre nézve minden vétket a’ megszökött Meillardra háríta. A’ Bonnet elleni tanúvallomások csekély fontosságúak. A’ pairszék’ jul. 1.ülésében legelőbb a’ 18 évű Rou­­dil és Guilbert vádlottak’ pere vétetett föl. Kroudil állítá, hogy hallván egy csődülésről a’ St.-Martin kapunál, oda ment. Útközben egy ablakból fiuskákat dobtak le, mellyek­­ből egyet fölvett; tovább, egy őrháznál egy kardot és töltés­táskát is talált ’s nyakába akasztá. Midőn elfogatott, a’ pus­kát elsüté, de senkit sem talált, nem is akart, mint állítá, sen­kit is meglőni. Roudil hét csomó törlést vitt magával, ’s pus­káját maga törté meg. Titkos szövetkezésről mit sem akar tudni; azt is mondá, hogy most semmi politicai párthoz sem tartozik. Guilbert állítja, hogy ő részegen egy csoport lá­­zongók közé jutott, kik neki puskát adtak,­­ elhurczoltatott, ’s magoktól a’ lázadóktól többször gunyoltatott ’s gyermeki örömet nyilványíta fegyvere’ szépsége felett. Puskáját el nem si­té, ’s kezei azért feketék, mert festő. Guilbert’ mestere azt valla, hogy ő (Guilbert) máj. 12én már 2 órakor ittas volt. Minlán vádlott, ki előbb fortélyos tolvajság miatt öt esztendei börtönre volt elítélve, állítá, hogy ő már. 12én kiment munkát keresni, miután neje azon 20 vagy 25 fran­kot, melly­eket nála leltek, vele adta volna. Útközben sze­rencsétlenségre egy golyós töltést talált és felvette, azután ismét hazafelé fordult. Titkos társasághoz nem akar tarto­­zottnak lenni ’s tagad minden részvételt a’lázadásban. Azon­ban megegyező bizonyságok szólnak ellene; ezekből kitet­szik, hogy őmaj. 12én neje’ és leánya’ kérelmeinek daczára is kiment, tettlegesen vett részt a’ torlaszték-csatában ’s ne­vezetesen Jonas helységi őrmestert agyonlőtte. Védője tanuk által akarta bebizonyítni, hogy Mialon, mint tébolyodott, tetteivel nem képes számolni. A’ pairszék’ jul.­ikai ülésében legelőször Delsade vádlottnak vallatása kezdeték meg. A’vádlott előadja, mi­kép május’ 12kén kiment, barátjával egy pohár bort ivandó. (Csakugyan ment is vele ekkor csapszékbe egy kapus, de csakhamar azután elhagya a’ vádlottat.) Deliade tagadja, hogy részt vett volna a’ lázadásban, sírt nem is volt úgy mond —a’ harcz’ helyén. Több tanuk ráismernek mint a’ lázadás’részesére, ’s bizonyítják respublicai érzelmeit.— Delsade után Lentiére’ vallatására került a’ sor. Ő is tagada minden ellene felhozott vádakat, ’s azt állítja, hogy soha sem tartozott semmi titkos egyesülethez. Állítja továbbá, hogy a’ támadók által háza’ ajtajából ragadtatott el ’s kény­­szeríttetett, egy puskát elfogadni; azután kardot adónak — úgy mond—neki, mivel látak, hogy a’ puskát nem hasz­nálja. Állítja végre, hogy esti 7 órakor a’támadóktól meg­szökött ’s haza ment. Az elnök mindezen vallomásokat ha­­zudságoknak nyilatkoztató. . A’ pairszék’ julz­ikai ülésében legnevezetesb eset volt három egészen gyanútlan tanú’ föllépése, kik Droui­eau­­nak Barbés általi megöletését ismét igen bizonytalanná te­vék. De Peine tanú azt erősíté, hogy ama’ tiszt’ gyilkosa nem a’ csoport’ vezére, hanem egy körülbelül 22 éves fia­tal ember volt, ki oldalvást állott. De Peine úgy szólott mint szemtanúja a’ törvénypalota előtti jelenetnek. Két másik tanú (egyik postatiszt) egyhangúlag beszélé, hogy f2kén egy csapat lázadót kisértek, kiknek egyike avval dicseke­dett, hogy a’ tisztet ő ölte meg, ez — az utóbbi két tanú’ le­írása szerint — egy közép nagyságú, nem több mint 23 éves fiatal ember volt. — A’ tanuvallatásból erős bizonysá­gok sültek ki Mialon vádlott ellen, ki már azelőtt egyszer öt évi kényszerített munkára volt ítélve, ’s ki is állotta bün­tetését. A’ tanuk közül sokan összehangzóleg jelentik, hogy látók, mikép Mialon a’ „nie aux Ours“-on egy városi őrt lőtt le lováról; mindnyájan rá ismertek. Mialon ezen igen hatá­rozott vallomásoknak vakmerő tagadást vete ellenök, melly gyakran mozgásra indítá a’ paireket. A’ vádlott sánczása, igen nyomorult, rongyos, durva és bárgyú, mint több tanuk állíták, kik azelőtt ismerték. Ezt a’ pairszék előtt adott fele­leteinek módja is megerősítni látszék. A’ követkamara’ jul. 1jén tartatott ülésében azon törvényjavaslat volt napi­renden, melly az 1839diki szolgá­latra a’ levantei hajóhad’ szaporítása végett kivont 10 millió frank rendkívüli hitelt tárgyazza. A’ diplomatái karzat tömve; itt többek közt a’török nagykövet szemlél­hető. A­ minister-elnök, Soult marsall emele szót legelső­ben , a’ jelen krisisből a’ kívánt rendszabály’ szükségét megmutatandó. Kinyilatkoztató, mikép azon érdekek, mely­lyek Francziaországra nézve a’porta ’s Egyiptom közötti há­ború által veszélyeztetni fognának, ollyneműek, hogy egy nagy belátás ét nemzet nem késedelmezhetik ; Francziaor­­szágnak most a’ hozzá illő szerepet el kell foglalnia. A’ marsai előadó azután a’ keleti kérdés’ történetét, ’s iparko­­dék megmutatni, hogy eddig elő Francziaország mindig egyetértőleg Angliával a’ „status quo’“ fentartására ’s egy mérséklő befolyás’ megerősítésére munkált; a’ szultán azonban átlépte a’ korlátokat, ’s háborútól lehet és kell tartani. E’ körülmények közt — úgy mond a’ marsal — czélja a’ kormánynak, az ozmán birodalom’ épségét ’s állandóságát egyetértőleg szövetségesivel fentartani. De e’ végre szükséges a’ hajóhad’ szaporítása.— Va­lmy herczeg (legitimista, Kellermann marsal’ unokája) azt veté szemére a’ kormánynak, hogy meglepetni hagyá magát az esemé­nyek által, nem nyúlt kellő rendszabályokhoz, a’ kitö­rést elhárítandó. Mi a’ kormánynak e’ kérdésbeni állását illeti, ez igen különös: a’ becsület azt parancsolja, hogy az egyiptomi basa büntettessék, Francziaország’ érdeke azt kívánja, hogy ótalmaztassék; mert ha a’ porta győz ’s a’ basa elnyomatik, akkor Anglia elérendené czélját ’s elju­­tandana Egyiptomban azon állásra, mellyre törekszik. Orosz­ország a’ „status quo“-val meg van elégedve ; a’ háborút nem akarja; Konstantinápoly’ kapui előtt áll, mint haldok­lónak ágyánál, készen, minden kedvező körülményeket használni. Ő a’kívánt hitel ellen fog — úgymond—szavazni, mert nem akarja, hogy Francziaország olly tusában, melly­­ben semmit sem nyerhet, csak egy hajót is, csak egy em­bert is koczkáztasson. — De Carné Egyiptom mellett szól, ’s kívánja, hogy Francziaország súlyt tegyen az alkirály’ mérlegébe; e’ czélra Francziaország, elismerve az alkirály’ függetlenségét­, küldjön ügyvivőt Alexandriába.— Auguis, ki a’ tengerészeti költségvetés’ megtekintését különös fel­adatává teszi, ’s ezért „admiral“ melléknevet nyert, azt állítá, hogy a’ kormány igen sokat kíván vagy igen keve­set, igen sokat, ha francziaország semmit sem nyer köz­­bejárulásával, igen keveset, ha csakugyan munkáján akar az élményekbe vágni; azonban Francziaországnak legna­gyobb érdeke van benne, hogy az ozmán birodalom’ épsége fentartassék, é s a’ basa visszautasíttassék korlátai közé. A’ k­ö­v­e­t k am a­r a’ jul.­ikai ülésében a’ levantei fran­­czia hajóhadnak szaporítására megajánlandó 10 millió ír. hitel feletti vitatkozás f­olytattatott. — A’ jul. 3kai ülésben, miután a’ tudósító (Jou­froy) röviden ismételte a’ két napi vitatásokat, az illető törvényjavaslat felett szavazás tarta­tott, ’s ugyanaz 287 szóval 26 ellen elfogadtatott. A’ követkamara’ jul. 3kai ülésében folyvást tartot­tak a’ keleti kérdés feletti tanácskozások ’s majd minden jelesebb szónok beszélt. Tocqueville­ur (utazásai és az egye­sült statusokról kiadott munkája által hires) legelső beszé­dét tartotta. Egy a’ keleti bonyolódás felett tartandó európai congressus, neki úgy látszik, nem igért sükert. Jobb volna egy önkéntes vagy kényeszerített összhangzás Oroszország, Anglia és Francziaország közt, kiknek haderői a’színhely­hez közel állanak az ottomán birodalom’ föntartása végett. Francziaországnak magaviseletét Oroszországéhoz kell al­­kalmazni. Ha Oroszország Sebastopolból a’ Bosporusba kül­di hajóit, Francziaországnak a’ Dardanellákat kell hatalmá­ba ejteni. Ha Oroszország hadsereget küld Törökország’ nyugati határira, Francziaországnak hasonló erős állásba kell magát tenni a’ keleti határok’ valamellyik alkalmas pontj­án. Francziaország a’ hunkiar-skelessi szerződésnek el­lene mondott, ’s mindig ellene kell mondania szóval és tettel. Las­ Cases ur’fia, egy kéziratot húzván zsebéből elő, je­lenté, hogy ő a’ keleti kérdésen egész terjedelmében ke­resztül akar menni. Megijedve ettől a’ kamara, azonnal a’ leghangosabb türelmetlenséget mutató, ’s érthetőleg halla­ták vele több padról, hogy kivánatos­, ha terjedelmes kéziratát olvasatlanul ismét zsebébe dugja; ezen taná­csot követé is, de azon fenyegetéssel, hogy legközelebbi alkalommal azt ismét előhuzandja, minthogy a’ keleti ügyek még koránt sincsenek kifejtve, ’s még sok be­­szédanyagok fognának a’ kamarának nyujtatni. — Odilon­ Barrot ur Törökország’ felosztását igazságtalannak 's Eu­rópára nézve igen veszedelmesnek tartja. Francziaország­nak fen kell — úgy mond — tartani az ottomán birodalom’ épségét ’s erősen eltökélni magát. Az Egyiptom és Tö­rökország közötti háború csak mellékkérdés, a’ fődolog pedig Oroszország’ interventiója a’ török ügyekben, melly ellen egész erejét tartozik használni Francziaország. E’ nagy czélra akarja Odilon­ Barrot fordíttatottnak tudni a’ 10 milliót.— Végre még Lamartine kel föl: nem óhajtja az ottomán’ birodalom felosztását, de elkerülhetlennek tekinti. A’ jogfogalom ugyan Törökország’ megtartása mellett szól, miután azonban a’ királyok’isteni joga az uj eszmék előtt elesett, a’ népek’, névszerint a’ barbárok’, jogai sem tiszte­­lendők többé, ’s meg kell egyezni e’ népek’ enyészeté­ben mihelyt ütött órájok. „Legjobb politicája volna Fran­cziaországnak — úgy mond Lamartine — az ausztriávali szövetség.“ P­á­r­i­s, jul. 2. Valamint a’ hírlapokban úgy a’ kamarában keletre nézve a’ legfeltűnőbb véleménykülönbség uralkodik. A’ ki Valm­y, Denis, Carné, Lamartine követek’ tegnap tar­tott beszédeit ’s Villemain nyilványos oktatási minister’ vá­laszát olvasta, az kételkedni fog annak tehetségén, hogy e’ zűrzavarból összehangzó határozat ’s e’ daraboltságból egy a’ czivakodó pártoknak óhajtott rendszabály keletkeznék. Alig Valiny különösen iparkodék a’ franczia politica­ ’s di­­plomaticának a’ keleti ügyben elkövetett hibáit ’s Oroszor­­szágnak folyvást túlsúlyú befolyását kitüntetni, míg Denis a’ franczia könnyelmű politicának a’ kereskedésre lévő ká­ros hatását előterjeszté, ’s Carné az arab nemzetiség mel­lett a’ szultán ellen lépe föl. Lamartine a’ török birodalom’ mostani állapotját ábrázoló ’s beszéde, mellyben a’ képze­letező és költői nyelv uralkodók, véget nem érhetvén, egy igen élénk rajzra szorítkozott. Lamartine’ véleménye sze­rint nyugatnak, azaz mindenek előtt Francziaországnak, ....... marad egyéb hátra, mint Oroszországot előnyomulni ’s Törökországot elnyelni hagyni, föntartván magának Fran­cziaország, másutt, Oroszország’gyarapultáért, szinte egy

Next