Hirnök, 1841. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1841-07-15 / 57. szám

nemkülönben a’ kir. kincstár hutájában is tetemes réz olvasztatott; végre a’ fakóérczek (Fahlerze), mellyek mindeddig csupán a’ kir. kincstár óvizi hutájában olvasztatak, sincsenek azon mennyiségbe foglalva. Ebből átláthatni, milly nagy fontosságú a’ szomolnoki kerületben a’ réztermesztés. Magyar tudós társaság. Az akadémia Xlld. nagy­gyűlése a’ fens, félig­ nádor-pártfogó helybenhagytával ’s az el­nök rendeletéből üléseit f. évi augusztus 26án, az igazgatótanács pedig 29én nyitandja meg. A’ társaság tagjai részére ennél fog­yást a’ megjelenés napja aug. 25dike, az igazgatóságra nézve pedig aug. 28dika. A’ nyilványos vagyis közülés folyamatja alatt leszen köztudomásra hozva. Pesten jul. 7. 1841. Dr. Schedel Ferencz titoknok. Nagyméltóságu Tusnádi Kovács Miklós erdélyi püspök Bras­sóban a’ négy év előtt a’ rom. kath. plébániához tartozólag meg­nyitott deák iskolára, mellynek szilárd alapját ő excja vetette meg, legújabban ismét 1000 v. forintot méltóztatott ajándékozni. Krakkóban (Alsó Fehérmegy­ében) junius 28-kán egy özvegy magyar asszony házánál tűz támadván 3 óra alatt 24 ház minden hozzá tartozó gazdasági szerekkel áldozatja lett. Az or­szágos aszály, élesztő keleti szél, víz szűke, ’s a’ lakosoknak mezőn és egyebütt elszórva létök miatt a’ tüzet akadályozni sem lehetett. A’ kevés jelenlevők kettős szorgalmat fejtettek ki az ol­tásban, majd a’ szomszéd Tibor és Királypataka helységekbeli oláhlakosok is segítségre siettek. A’ járási szolgabiró Jablanczay József meghallván az égést, rögtön a’ hely­színén termett, az út­jában eső A. Gáld és Mindszent helységeket felköltvén. Ezen ifjú, de hivatalában jeles igyekezetü tisztviselő czélszerű intézkedései, ’s a’ szél fuvallatának változása elejét vevék végre a’ tűz hara­­pozásának. Elégett két grófi csűr, a’ katonatiszti szállás, több ne­mesi udvarház, ’s a’ közlakosok legvagyonosabbjak Ausztria. Változások a’ cs. kir. hadseregnél. Előléptettek, hadiszertármesterekké és lovassági tábornokokká következő al­­tábornokok: Marlonitz András báró a’ magyar kir. testörség al­­kapitánya, hivatalában; Szász-Coburg Gotha Ferdinánd herczeg ,(a lovasság tábornokává­; Csollich Márkus báró parancsnok­tábornok Gallicziában és Syrmiában; Kunig­­ Hermán gróf, a’ pattantyussági főszertárhivatalnál; Trapp Verner báró, a’ kö­­zöns. hadi feltörvényszék elnöke, mind hivatalaikban. Tábornok­­őrnagyokká következő ezredesek: Szerelem Antal, a’ 12. sz. nádor-huszárezredből, mint brigádos Kőszegen; De le Comte Ferencz, pallantyussági parancsnok Mainz szövetségi várában, hivatalában; Graevenbergi Mesner József, a’ szász király 3 sz. vasasezredéből, mint brigádos Székesfehérvárott; Schaffgotsch Ferencz gróf, Schwarzenberg herczeg 2. sz. dzsidás-ezredéből, mint brigádos Brünnben. Őrnagyokká következő kapitányok: Harbachi Rainer József Leiningen gróf 31. sz. gyalogezredéből, Wurmbrand Ferdinánd gróf, Hardegg Ignácz gróf 8. sz. vasas­­ezredéből, szolgálati kamrás Ferencz-K­ároly Főherczeg Ő Fen­ségénél, hivatalában, mindketten ezredüknél; Reischach Zsig­­mond báró, Sándor császár 2. sz. gyalogezredéből, Paumgarten báró 21. sz. gyalogezredéhez; Szendrői Török Sándor gróf, Jó­zsef Főherczeg 2. sz. huszárezredéből, szolgálati kamarás István Főherczeg Ő Fenségénél, Eugen savoyai herczeg 5. sz. drago­­nyos ezredéhez; Strohe Vincze a’ gallicziai pattantyusságtól a’ slavoniaihoz; Citibanki Lechky Vincze, helykapitány Bécsben, helyőrnaggyá ugyanott. Treuenwerthi Schön Mihály, altábornagy, várparancsnokká lett Thereziavárosban; Woyna Bódog gróf, al­tábornagy és osztályos, a’ 4. sz. császár-dzsidásezred második tulajdonosává; Rastic János, nyugpénzes őrnagy, katonai pa­rancsnokká Charlopagoban. Nyugalmaztalak: Fürstenwürther Lajos báró, Leopold két­ szicziliai herczeg 22. sz. gyalogezred­ben őrnagy; továbbá a’ következő kapitányok: Heinrich Károly, a’ pattantyussági táborszerhivataltól, őrnagyi ranggal ’s nyug­­pénzzel; Koczok Sándor, Wacquant báró 62. sz. gyalogezredé­ből; Poppovich Lukács, a’ sz.-györgyi határőrség 6 sz. gyalog­ezredéből, őrnagyi ranggal „ad honores“; Schwarzenberg Fridrik herczeg ismét megnyerte az előbb viselt alezredesi rangot „ad honores“; Koller Ádám, nyugpénzes lovaskapitány, előbb Men­gen báró 4. sz. vasasezredében, pótlólag őrnagyi rangot nyert szinte „ad honores“. London, jun. 30. Csak ma délután 2 órakor tudatott meg a’ serif hivatalos közzététele által a’ szavazatok hiteles száma, mellyeket a’ London hídvárosa részére kiálló különféle lory és whig-jelöltek nyertek a’ tegnapi választásnál. Következő soroza­tuk: Mastermann (lory} 6339, Wood (whig} 6315, Ly­all (tory} 6290, Russell (whig} 6221, Atwood (tory} 6212, Pattison (whig} 6070, Crawford (whig} 6065, Pikie (tory} 6017. — Rus­sell lord tehát csakugyan megválasztott, de nem első hanem utolsó a’lajstromon, ’s csak kilencz szavazattal nyert többet Atwood toryjelöltnél; sőt még a’ belvárosi whigek veteránja sir Mathew Wood is csak a’ második ’s Mastermann tory által 24 szavazattal meghaladtatott. — A’ nagy, és minden részről várat­lan csapás a’ whigekre nézve az épen most határozott választása Westminsternek, hol Rolls tory, ki még e’ fölött alig 5—6 napja jelentette magát jelöltül, ’s mind e’ mellett csaknem 200 szóval többet nyert mint a’ ministeriek legmagasban állója. Itt tehát is­mét egy tagot (de Lacy Evans) veszítettek. Windsorban is veszí­tettek a’ ministerek egy tagot, hasonlólag Newark, Lincolnban (hol sir E. Lyton Bulwer, a’ regényíró, félrevettetett­ ’s egyéb helyeken. Lambethben ’s Granwichben azonban a’ ministeriek győzelme bizonyosnak látszik, ’s örömök a’ fölött nagy, hogy a’ nottinghami toryjelölteket ’s köztük az olly igen gyűlöletes Wal­­tert (a’ Times főtulajdonosát) kivethették, midőn ott a’ kelelin­­diai ügyek hivatalának elnöke, sir J. Cam Hobhouse ’s Larpent ur, ki az utóbbi választásnál Walter ur által legyőzetett, válasz­tattak meg. A’ toryhirlapok álllása szerint e’ választásnál roppant megvesztegetések történtek, ’s 25—50 guinea fizettetett egy szavazatért. — Tamworthban sir R. Peel ’s­­ Court kapitány mindkettő toryjelölt nyerték el a’ koszorút. London, junius 28. Egyenesen Guildhallból jövök nem ugyan összenyomva, de helyszerint elkábulva; mert a’legélénkebb képzőtehetséggel nem lettem volna képes felfogni, mikint erőtel­­heti meg magát megszakadás nélkül ennyire az emberi­sége. Há­rom óra hosszáig reszketett Guildhall kiáltás, nyihogás, tetszés­taps és lábtap szakadatlan ’s leirhatlan dörgésében. A’ city palo­tájának roppant ’s 10,000 embert magába fogadó teteme tömve volt. A’ mai szertartás csak a’ jelöltek kinevezésében nem pedig a’ választásban állott. A’ kinevezés kézfelemeléssel történik; a’ serifek kinyilatkoztatják, hogy a’ választók szavazata erre vagy amarra esik; ezután a’ kinevezett választársai rendes szavazást indítványoznak, melly más napra következik. A’ reformbill előtt 14 napig tartott ’s mindennapi tusák sorozatában állott, most egy napra van szorítva. Mitsem mondandók a’ mai beszédekről; meg nem foghatom, hogy érthetnek a’ gyorsírók csak egy szót is be­lőlük, habár ők a’ szónokok közelében vannak. Csak annyit mondhatok, hogy 16 beszédet azaz 16 személyt láttam, ki egyik a’ másik után a’ szószékben megjelent, meghajtotta magát, szá­ját megnyitotta, ’s e’ mellett mindenféle tagmozdulatokat tön, mellyek hihetőleg szép beszédektől kísérletének; de komolyan erő­síthetem , hogy egészen a’ némajátékra szorítkozhattak és mit­sem beszélhettek volna, a’ közönségre nézve mindegy lett volna. A’ city négy képviselőt választ nyolcz jelölt közül. Mindegyik je­lölt egyik barátjától nyilványosan bemutattatik. Midőn Wood al­­dermant ajánlák, a’ szorongatott tömeg között olly lárma tá­madt, hogy felülmulását nem hihettem, de még ez semmi volt ahhoz képest, mellyel a’ jelöltek beszédei fogadtattak. A’ kiabá­lás, orditás, nyivácskolás mesterségének ez országbani olly ma­gasra emelése ’s tökélyesülése valóban megfoghatlan. Ehhez még a’ karok széthányása, a’ kalapok ’s kendők lobogtatása képze­lendő. Annyit mondhatok , hogy a’ gyülekezet teryrésze a’ kala­pok ’s kendők lógatásában erősebbnek látszik, hihetőleg mivel az ellenesek illy közönséges eszközöket megvetének; de hogy igazságos legyek, azt is meg kell vallanom, hogy a’ whig és ra­dical gégék is valóságosan mesés tetteteket vivének végbe. Időről időre falragasztványok is előtűntek. Egy whig szomszédjának vál­lára állott ’s egy roppant ivet bontott ki e’ szavakkal: Hurrah John lordért. De az ív egy conservativ esernyővel azonnal ke­resztül szúratott, kardhegyen széthordatott ’s a’ romokért vitat­kozó száz kezeknek átadatott. Egy másik falragasztványon két férfi vala látható zsákokba varrva, kik menni próbáltak. Mind­egyik e’ felírással volt ellátva: Corn­laws (gabnatörvények­ ’s az előttök álló sir R. Peelhez igy szólottak: „We cannot walk sol“ (nem tudunk igy menni!} Továbbá két kenyeret lehet­ látni, egy nagyot és egy kicsit; az első e’ felírással volt: „adó alá nem vetett kenyér,“ a’ másik: „adó alávetett kenyér.“ Mindezen nép­szerű rájátszások a’ Guildhallt betöltő 8—10,000 embertől tet­szés és piszegés dörgésétől fogadtattak, ’s valahányszor a’ nyolcz jelölt egyike megjelent, hasonló kitöréssel fogadtatott. E’ különös jelenetek közepette tartotta a’ szónok beszédét, mintha mindegyik minden legkisebb szavát értette volna. Ugyane’ jelenés tizenhat­­szor ismételtetek, a’ nélkül hogy csak egyetlenegy szónok hall­gatást nyert volna. Ezután bekövetkezett a’ show of hands (két felemelés). Egy magasan álló táblára a’ jelölt neve igen olvas­ható betűkkel kitétetik, ’s hívei végtelen hurrah kiáltások közt emelik fel kezeiket. Ezen tény nyolezszor ismételtetek. A’ seri­fek a’ show of hands-t négy whig-kijelölt részére kedvezőnek nyilatkoztaták. Egyébiránt általányosan elismert dolog, hogy illy zavart demonstratiok után bizonyost nem következtethetni. (A’ határozok választást fenebb maradtak.) A’ M. Chronicle a’ whigekre nézve szerencsétlen ’s a’ Sun kifejezése szerint a’ londoni város parlamenti befolyását közönbösitő guildhaili választás felek igy nyilatkozik: „A’ londoni belváros két reformert ’s két toryt választott. A’ toryk ezzel mint nagy dicső­séggel dicsekednek, ’s mindenesetre sajnálatos, hogy a’ belváros a’ székesvárosi választóknak illy rész példát adott. Haszontalan jelenleg a’ toryk e’ részenkinli győzelmének okát kifejteni. Eddigelé az ország nagy városai, Londont kivéve, megfeleltek várakozá­sunknak: Southwark, Portsmouth, Bath (Duncan lord és Boebuck ur­ Nottingham (sir J. Hobhouse a’ keletindiai ügyek hivatalának elnöke, ’s Larpent ur­ Leicester, Derby, Coventry reformereket választottak, ’s Walter ur sajnálhatja azon napot, mellyen lábát Nottingham a fellegvárába emelé. A’ reggeli órában, mellyben jelenleg írunk a’ reformerek 7, a’ toryk 11 üléssel bírnak; de a’ választások haladtával a’ whigek nyilsebesen érendik el a’ tory­­kat. Ez utóbbiak köztudomás szerint erősek a’ kis földművelő helységekben, honnan az első választási eredmények jelentettek. A’ nagy városokban egyenesen a’ reformerek a’ győztesek. A’ mai nap nagy változást szülend.“ — De ez nem látszott bekövet­kezni, mert junius 30-kaig este Londonban máris 150 városi vá­lasztások eredménye tudatott, ’s ezek közül a’ Courier szerint 61 ministeri, 89 conservativ érdekben ütött ki. A’ szabadelvű lapok ugyan még nem látszanak megijedni, annyi azonban bizonyos, hogy, ha a’ ministerek a’ városi választásokban a’ sorykat jóval felül nem múlják, az új parlamentben meg kell bukniok, mert a’ grófságokban egyébként sem remélhetnek semmit. London, julius 1. Ma estig a’ 122 conservativ ’s 121 whig választásai tudattak. Ezek közt, a’ Globe számítása szerint, 22 whig lépett a’ conservativek helyébe, ellenben 29 conser­­vativ tag a whigek helyébe. Ha ehhez tekintetbe vesszük, hogy eddigese meg csak angol városok és mezővárosok (cities and boroughs) tudatnak, mellyek által remélték a’ ministerek egyedid a’ többséget, úgy az eddigi eredmény reájok nézve igen kedve­zőtlennek mutatkozik. London, jul. 2. A’ Sun 29 us conservativ ’s 29 us whig választást jelent angol városok részéről, úgy hogy a’whigek a’ toryknak egy szóval még mindig hátrább állnak (150 151 ellen). Az angol városok választásai ezzel csaknem egészen kimerítvék. London, jul. 3. Ma délután 5 óráig 333 választás tudatott, mellyek közül a’ hírlapokban foglalt felszámolás szerint 178 a’ whigek, 155 a’ toryk részén van, mi mellett megyjegyzendő, hogy ezek közt Scótiából négy városi választás is foglaltatik, mellyek mind a’ whigekre estek. A’ whigek fenebbi többsége egyébiránt csak látszólagos, mert az előbbi parlamenttel összeha­­sonlítólag az angol városi választásoknál, mellyek főerejöket te­szik több szavazatot vesztettek, ’s ha a’ skót és izlandi választá­sok, rajok nézve még olly kedvezően ütnének is ki, mégis azon, erős veszteség mellett, melly őket a’ grófságokban fenyegeti, az uj parlamentiem kudarczuk alig szenved már most kétséget. — A’ mai Morning­ Chronicle ezt maga is megváltani látszik , de azzal iparkodik vigasztalni magát, hogy az egyedárusság ’s egyedáru­, sok sorsa mégis már elhatározva, mert olly oppositio, melly a’ főváros tizenhét képviselői közt tizennégyet számit körébe, ’s ezenkívül Manchestert, Birminghamot Sheffieldet ’s egyéb gyár- és kereskedési városokat maga részén bir, ’s mellynek élén a’ parlament legügyesebb embere (Russell lord) áll, semmi esetre sokáig oppositio nem maradhat. Általányos politicája felett sir. R.­peel választási beszédé­ben többek közt igy nyilatkozott: „Uraim! Nyilványos életem nagy czélja koránsem volt magamnak politicai állást azaz hivata­los hatalmat megnyerni, hanem ama nagy pártot felépíteni, melly fokonkint mind nagyobb erőre jutott az országban, ’s melly az azon alapuló alapvonalakat lassankint kitágasítá, — ama nagy pártot, melly pártoltatását időről időre elleneseitől kölcsönzé ama pártot, melly eleinte alig 100 tagot számlálva jelenleg szilárd ’s összesített testületet képez, melly 300 parlamenti tag zárt pha­­lanxát foglalja magában. Olly testület, melly nem is számra, ha­nem az országa előtti jó hírére nézve erős, ’s az ország tiszte­letteljesei ’s értelmesei nagy részének bizalmát birja. Ama párt, melly szerencsésitett tanácsomat elfogadni ’s javaslataimat követ­ni, egyértelmű ’s szilárd párt, mellynek ölében az általa pártolt elvek ’s azon eljárás felett, mellyet követni óhajt, a’ legcseké­lyebb vélemény különbség nem uralkodik. Helyemről a’ parla­mentben a’ ministerium lépéseit pártos ellenzés által nem töreked­tem akadályoztatni. Sohasem bocsátkoztam túlzó politicai nézetű férfiakkal természetelleni összeköttetésbe, sem soha meggyőződé­sem ellen nem szavaztam a’ népkegy megnyeréséért. (Tetszés.) A’ nép hangulata ingerléséül soha a’ szükséget nem túloztam, mellyet minden polgári társulatokban a’ nép egy részének mindig szenvednie kell. Gyakran kimentettem a’ ministeriumot azon ne­hézségekből, mellyektöl környeztetett, mihelyt az általa javallott eljárást ’s tervet közszü­kségünek ’s üdvösnek találtam (Hangos tetszés.­ Uraim ! Én mindig a’ políticának mérsékeltebb elveihez tartottam magam. Azon eljárásra hivatkozhatom, mellyet olly rendszabályoknál követtem, mellyektöl azt lehete várni, hogy a’ conservativ pártot a’ leghevesebb ingerültségbe hozandja. Maxon londoni könyvárus nehány nap előtt az esküitek ál­tal az Istenkáromlás vádban vétkesnek találtatott, mivel Shelley „Queen Male“ művének új kiadását eszközölte. Törökország­. ■f Gala ez, jul. 10. A’ ma reggel ide érkezett I. Ferdinánd gőzhajó azon hivatalos tudósítást hozá, hogy Candia szigetén a’ törökök és felkelt görögök közt öldöklő csata történt, melly alka­lommal a’ törökök közül 2000 halott maradt a’ hareztéren ’s 250 fogságba esett. A’ törökök minden puskapora ’s minden ágyúja a’ görögök hatalmába esett, vagyis ezek által elfoglaltatott, mi­által a’ törökök megijedvén futásnak eredtek ’s Rethimo várba zárkozának. E’ himek Konstantinápolyba érkezte után tüstint egy török hajóhad vitorlázott a’ török katonaság segítségére; de azt a’ győzedelem által nekibátorult görögök készen várják, teljes erővel ellene szegülendök, ’s igy e’ szigeten nagy események várhatók. Konstantinápolyi június 30-kai legújabb tudósítások jelentik: „Ma jelent meg a’ három patriarcha ’s a’ főrabbi a’ por­ta elött, hol Rifaat basa külügyi minister a’ négy cultus védelmé­re Ferik Tayar basához (Jeruzsálem utan kinevezett kormányzó­ja) bocsátott fermán példányait adá nekik át. Rifaat basa ez al­kalomhoz mért beszédet tartott, mellyben a’ szultán kormányel­­veit ’s jó akaratú szándékait összes nem-mohamedani alattvalóira nézve kifejtette. Ezután az említett praelatusok és a’ főrabbi, kik teljes diszöltözetben jelentek meg, a’ nagyvezérhez vezettettek, ki a’ nagyúri jóakarat ugyanazon biztosításaiban részesítette őket. — Tayar basa a’ fővárosba máris megérkezett. — Az Alexand­rából várt „Nil“ egyiptomi gőzös ez óráig még nem érkezett ide. Egyiptombéli legutóbbi tudósítások azon rettenetes pusztításokról értesítnek, mellyeket a’ dögvész ama tartományban elkövet. Da­­mietteben a’ kilenczedik, ott őrségben levő ezred ez Isten osto­rától rettenetesen meglátogattatott. Ugyanaz 1354 egyént, köztök több tisztet ’s Ah­med Hassim-bey ezredest, elvesztette. Egész­ben az egyiptomi sereg az utolsó hónapokban 4—5 ezer embert vesztett e’ dögvész által. — A’ nyilványos egészségi állapot itt folyvást kielégítő. — Az itteni vesztegintézet igazgatósága 25kén ismét egy körlevelet bocsátott az idegen követségi kanczelláriák­­hoz, őket a’ nemrég Alexandrából jött pestises hajó és utasai­nak tisztítására alkalmaztatott intézkedések szerencsés sikeréről tudósítva. A’ Dardanelláknál is Renkes faluban a’ dögvész kiü­tése következtében használt rendszabályok a’ legörvendetebb si­kerrel voltak.“ Alexandria, jun. 19. Nagy csodálkozást gerjesztett, hogy Mehemed Ali a’ felruházási fermánt elfogadta, miután néhány nappal azelőtt határozottan kijelenté visszavetését. Most azonban tudjuk, hogy a’ hivatalos fermant egy bizalmas irat Konstantiná­polyból kísérte, melly szerint a’ legterhesebb feltételeket illetőleg a’ jövendő végrehajtás bizonyos körülményektől feltételeztetik. E’ szerint a’ hatiserif, valamint közzé tétele Alexandriában ágyulárma és hajólobogás közt, nem egyéb comediánál. Saib Muhib effendi e’ napokban „Nílus“ gőzösön Konstantinápolyba visszatérend ’s egyszersmind 5 millió piasztert az adó fejében álviend. Azt is állítják, hogy a’ basz 2 millió tallér adót ajánl évenkint, ha a’ benső kormányzásra nézve szabad rendelkezés hagyatik neki, különben csak egy milliót fizet. Harmadnap Kon­stantinápolyból mintegy 400 egyiptomi, kik Syriába szöktek vagy elfogattak, visszatért. Azonnal vizsgálat alá vetettek, s elold­­atóbb, habár a’sultán hazájokbal visszatérésöket rendele meg, ismét a’ katonaság közé jutandhatnak. Még többen kva étkezné­nek. — A’ porta Mehemed Alival tudata, hogy minden további összeütközések a’ konstantinápolyi díván előtt egyenlitessenek ki, mert nem akarják az európai hatalmakat Törökország benső ügyeivel terhelni. A’ közététel után két napj­a a nemzeti őrség szokás szerint fegyvergyakorlatot lön, s máig feloszlására pa­rancs nem érkezett. Az erőségekeni munkálatok nem szűnnek meg, szintolly kevéssé az egyiptomi csapatoknak a’ bensebeni ide ’s oda mentek. Ibrahim Felsöegyiptomban állott,’s a’ nagyúri fermán közzétele után még egy csapat kiállítást rendelt meg. Tyler az éjszakamerikai statusok elnöke üzenetében az unió benső ügyei taglalása alkalmával azon­ szomorú következmé­nyek Nagybritannia, Amerika.

Next