Hirnök, 1842. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)

1842-02-14 / 13. szám

13. szám. A Hírnök kinevezések, hivatalos tudósítások, honi és külföldi politicai hírek , mindennemű statisticai adatok, pénzkeret, piaczi árak, dunavizállás és min­denféle hirdetmények minél gyorsabb közlésé­vel, — a Századunk terjedelmest­ politicai s ro­kon tudományu értekezésekkel, a Kis futár litera­túrai , művészeti és közéletben]­ jelesebb tünemé­nyek, találmányok és intézetek ismertetésével foglalkoznak főképen. HÍRNÖK Tartalom. Magyarország. Kinevezések; Dessewffy Aurél gróf és Bölüni Farkas Sándor if; mérséklet és egyetértés; honi elegytár; Ung megye közgyűlése; nemzeti színház; magyar gazdasági egye­sület; székesfehérvári gazdasági egyesület; sáros­pataki tisztvá­lasztás; Burg József bocsánatkérése; a pesti és kassai jótékony nőegyesület; adakozások a vakok intézetére. Ausztria. Hermina Főherczegnő aggodalmas betegsége. Nagybritannia. Bucking­ham hg. a cabinetbő­l kilép; a porosz király; dublini követválasztás. Spanyolország. Több főpap Espartero által elűzetik. Belgi­um. A fölfedezett összeesküvésnek volt czélja. Törökország. Tartományi és státus-viszonyok. Mexico. A szorongatott pap­ság ajánlata. Hayti. A presidens és franczia consul közti meg­­hasonlás. China és Kelet ind­ia. Az angolok győzelmei és ve­reségei. Elegy. Kis futár. Levél töredékek kis-ázsiai Habau- Madenból; galambposta; függelék. Hirdetések. jf Magyarország Ő cs. s apost. kir. Felsége Markovics József rozsnyói kanonokot keheli apáttá, Steinhauser Antal kun-szent-már­­toni plébánost typulthai apáttá, Fejér Jánost nyugalmazott plébánosok intézete elöjáróját egri főkáptalani tiszteletbeli kanonokká, Borbola Miklós nagyváradi egyesült­ görög szé­kesegyházi őrkanonokot éneklőkanonokká s helyébe Erdélyi Vazul iskoláskanonokot őrkanonokká méltóztatott legke­gyelmesebben kinevezni. (Privát tud.) Ö cs. s apost. kir. Felsége Kiss Miklós somogy-me­­gyei tiszteletbeli aljegyzőt a m. kir. Helytartó-Tanács tisz­teletbeli fogalmazójává m­éltóztatott legkegyelmesebben ki­nevezni. (Privát tud.) A nm. magyar kir. helytartótanács Schwartzer Károlyt a siket-némák váczi intézeténél tanítóvá alkalmazá. Kesserüen lepettünk meg azon szom­orító gyászhír ál­tal, hogy gr. Dessewffy Aurél, m. k. hely­tartósági ta­nácsos, rövid betegség után, korának teljes világában, f. h. 8. és 9. közti éjszakán, Pesten meghalálozott. Benne fel­séges Urunk egyik leghívebb szolgáját, a haza legjelesb fi­ainak egyikét, a törvényhozás alig kipótolható észrehetséget és publicistát vesztettek. A szent koronának valamint az aris­­tocraliának jogait nálánál senki bátrabban, tántoríthatla­­nabbul és diadalmasbban nem védette, s ha valakiről, róla mondhatni, benne minden lángész és hazafiság volt. Európai hírre kapott neve élend a jövendő századok emlékében. Vesztesége valódi csapás az egész hazára, kivált a mos­tani körülményekben. Érdemkoszorus ősz atyja s tisztelet­re méltó családja fájdalmuk némi enyhítését azon orszá­gos gyászban találandják, mellyel e szomorú esemény ho­nunk minden nemesljeit tölti. Áldás hamvainak! ” E gyá­szos eseményt a Pesti Hírlap szerkesztője következő neve­zetes szavakkal közli: „Mély megilletődéssel s a legőszin­tébb bánattal jelentem Dessewffy Aurél gróf halálát. Tegnap szerdán, febr. 9én reggeli 5­­­ órakor múlt ki kevés napi szenvedés után világban. — Mennyi ész, mennyi aka­rat, mennyi tettvágy, milly lángoló érzelem, mennyi re­mények s mi fényes jövendő voltak e névhez csatolva; s néhány napi láz, és — vége mindennek! — Illy férfiú sír­jánál jeges kezekkel ragadja meg ember kebelét a semmi­ségnek érzete, s a merész lélek szárnyaszegetten törpül el a múlandóság mutatóujja előtt. — Énnekem gróf Dessewffy Aurél politicai ellenem volt; de épen mivel az volt, mély tiszteletem, mellyel értelmi felsőbbségének hódolék, nem elfogultságból eredett, s akit igy tisztelek életében,kit sze­retni magamban ösztönt érezek, annak sírjánál mély bánat­tal mondom: „legyen áldott emlékezete!“ — Családja pedig (ha illy csapásnál enyhítésről szólhatni) keressen vi­gasztalást a gondolatban, hogy könyei közé szinkü­lönbség nélkül egy nemzet részvét-könye vegyül; — és legyen szabad hozzátennem, hogy bár sokan osztoznak is a gr. Dessewffy ház fájdalmaiban, de őszintébb részvéttel senki, mint én. — Kossuth.“ Bölöni Farkas Sándor erdélyi kormányszéki fogalmazó, a m. t. társ. levelező tagja, f. hó­rkán estvéli 8 órakor köz­hasznú becses éltét tüdövész következésében bevégezte. A néhai „Éjszakamerikai utazás“­ czimü becses munkájáért 1835 ben a m. t. társaságtól 200 darab arany jutalmat nyer­­ett erdélyi irók jutalmául alapítványképen visszaaján­vén , -----------­............ dékozta. Erdély történeteit tárgyazó nagybecsű munkáját kéziratban hagyta hátra. A kolosvári casino és fegyveris­kola alapítására gyakorlott nagy befolyása ismeretes, mi országszerte kihatott. Az unitárius statusnak, mellynek buz­gó hive volt, főkép az Augustinovics alapítvány körüli sike­res fáradozásával új éltet ígérő hasznot tett; végrendeleté­ben könyveit és pénzét a kolosvári unitar. főoskolának hagyta. A néhai érdemteljes férfiú halálát mindenek, kik is­merték, méltán fájlalják. (E. H. Kerekes János diósgyőri koronás uradalmi erdőkerülő jan. 2-kán meghalálozott. (Mérséklet és egyetértés.) z7 Poz­so­ny, feb. 10. „Eddig s ne tovább m intenek jelenben nemzetünk bölcsei. Ideje is, hogy a belviszályok kölcsönös egyetértés, mérsé­kelt és józan felvilágosítások által kiegyenlítessenek és mellőztessék minden, mi ingerlésre s káros visszahatá­sokra okot szolgáltathatna. Jegyen bölcseink intő szava jelszó, melly a háromszinű zászló mindkét oldalát disze­jtse és jelölje ki a határt, mellyen túllépni nem tanácsos. Reméljük is, hogy ez intő szónak, e korlát-sorompónak min­den el nem fogott, józan gondolkozásu hódoland, hacsak a pártérdek tiszta látását el nem homályositotta s politikai meggyőződése — legyen bármiilyen — fanatizmussá nem fajult. Ne vádoltassanak következetlenséggel azok, kik ma nem azt vagy tán ellenkezőjét javalják annak, mit a körül­ményekhez képest évtizedek előtt helyeseknek, üdvösek­nek tartottak. A nemzetek kül- és belviszonyainak olly rög­töni változásánál napjainkban nevetség a politikai elveket változhatlanoknak bélyegezni. Nem dogmák ezek, hanem a körülmények szülöttjei. Hódoljunk a bölcsek intő szavá­nak, tartsuk meg az „eddig s nem tovább“-ot politicai áta­lakulásunk szakában, mérsékelten, s törekvésben egyetértő­leg folytassuk a megkezdett pályát. Ha az ügyek azon stádiumát elértük — mint a Hírnök zágrábi levelezője a minap megjegyzé — mellyen nyíltan szólha­tunk, ám szóljunk, de szenvedély nélkül, hogy szeretet­­ben egyesülve, nem felingerelve eltávozva, az egyetértés terén találkozhassunk. Ne ragaszkodjunk makacsan e vagy amaz elvhez s ne gondoljuk, hogy a haza boldogsága attól függ, Péternek vagy Pálnak van e igaza a hosszas és ingerült perlekedés végén. — A tárgyak, mellyek iránt nézetkülönb­ség uralkodik, könnyen kiegyenlíthetők, ha minden oldalról indulatosság nélkül felvilágosíttatva, a pártkérdések körén kívül helyeztetnek. Nem voltak e hajdan is félreértések, ellenségeskedések, s nem léteznek jelenleg is más nem­zeteknél? s van e vagy volt e valaha más kiegyenlítési módjuk mint a kedélyek lecsendesítése s a szeretetnek és észnek a szenvedélyek feletti diadalma? Nem kell e en­nek most is úgy lennie nemzeti természetünk s alkotmá­nyunk erejénél fogva. Egészen más világban tünendik fel előttünk a nyelv-és vallásügy, a földbirtok s ennek képessé­ge, földművelés, kereskedési viszonyok stb. ha azokat párt­érdekek feletti magasztos, honpolgári tekintetből fogjuk fel. Most ajkainkon hordjuk mindig csak a kor intő szavait, mert egyik főhibája az emberi nemnek, de különösen a magyar nemzetnek, hogy csak a jelenben él, csak mindig legköze­lebb körülményeit veszi tekintetbe; s ha ollykor dicsőségből vissza is varázsolja magát az ős­múltba, vagy kénytelenség­­ből figyelemre méltatja a tőle távolabb eső, de azért talán mégis igen lényeges körülményeket és összefüggéseket, a jövendőséggel keveset törődik. — Legyen szabad a mér­­sékeltség elve mellett, túlemelkedve korunkon, visszapil­lantani a múltba s nem veszteni el szemeink elől a jöven­­dőséget, s ezen elvvel szólani a viszályszülte tárgyakhoz; legyen szabad az ellenvél­eményeknek is helyt adni, mert a történetek tolmácsa köteles, pártatlan kézzel följegyezni az eseményeket, hogy lássa a jövendőség, mikép atyáink nem feledkezének meg szent kötelességekről, mert felke­resték az igazságot, megvallották hibáikat, kitüntették pol­gári erényeiket s igy kimutatták nekünk a követendő ös­vényt. Mi most már a jelen szilárd útmutató szövétnekeket ismerhetjük, a nemzetek értelmes férfiai óvatos ujjal mutat­hatják meg a bolygótüzeket. — Minthogy pedig a jövendő­­ségnek csak a pártatlan történeti évlapok szolgálhatnak maradandó hív tükörül, nálunk, a pártok országában, azok, kik a felszólalásra hivatva érzik magukat, mérsékelten, mint a pártatlansághoz legközelebb esőn, szóljunk, s fogjuk fel legelsőbb is nyelvünk ügyét. Mellőzve a magyar nyelvügy állását hazánkban, hol annyi akadályokkal küzdve végre mégis elismertetett or­szágos nyelvnek, tekintsük mikép áll az a szomszéd testvér hazában. A bizalom szó sehol sincs inkább helyén mint a család tagjai közt, egynyelvű nemzet pedig egy család; — ne csodáljuk tehát, ha Erdély nemzetének egy része, melly­nek édes anyanyelve a német, hőn ragaszkodik ehhez, ne csodáljuk ha féltékenységében néha felbőszülten látjuk. Mi is igy tennénk ha édes nyelvünket veszélyeztetve lenni gondolnék; mi se tegyünk fel szász atyánkfiairól rósz szándékot s bizodalommal szóljunk hozzájuk! Századok tapasztalása bizonyítja­, hogy a magyar idegen nemzetek iránt, még a meghódítoitokat sem véve ki, soha sem volt türelmetlen, soha nemzetiségéből egyet is kivetkeztetni nem akart, mert fájdalomdústa kebellel érezte, mit tesz a nem­zetiség vesztése. Sokkal több csapás érte e nemzetet, sem­hogy képes lett volna még negédeségből is más nemzeteket zsarolni; tanúságai állításunknak Magyarország számos el­­tótosodott, elnémetesedett helységei; hogy pedig most tehetné ezt, midőn egyetértésre soha sem volt nagyobb szüksége, nem hihetjük. Számtalanszor kimondódott, de nem eléggé ismé­telhető elv, mikép mi magyarok nem akarjuk a velünk egy hazában, egy családban élő népek nemzetiségét elfojtani, nyelvét elélni, mert mi is a nemzetiség iránti szeretetben tartjuk legnagyobb dicsőségünket, s ha akarjuk hogy idegen nyelvű atyánkfiai szóljanak nyelvünkön, ezt nem élő anya­nyelvük rovására, hanem a holt deákéra óhajtjuk. Hogy pedig e testvér hazában a magyar nyelvnek, nem másnak kell hi­vatalossá válnia, azt parancsolja földészeti helyzetünk, ta­nácsolják a politikai elvek, de a méltányosság és józan fel­fogás is szükségesnek mutatják. Vagy nem méltányos e, hogy a leghatalmasabb, legtúlnyomóbb s legeredetibb, leg­ősibb elem legyen az uralkodó? Nem látjuk e ezt szüksé­gesnek policailag is, ha a határokon kívül éjszak felé csak egy pillantást is vetünk? Ha a magyarok jószándékát feltesszük, mellyel el kell ismerni, lehetetlen el nem szomorodni amaz ellenséges hangon, mellyen szász atyánkfiai Erdélyben bo­­szosokat koránkint a brassói német heti lapban közzé teszik, olly társ nemzet iránt, mellynek hazát és alkotmányt, tü­relmet és jólétet köszönhetnek. Valóban csak hidegvérűsé­­get és nyugodt felfogást tanúsít a magyar, ha e számos pas­­quiliádakat elhallgatja. — Irtsunk ki már valahára minden felekezeti boszut, minden pártdühöt keblünkből; egyedül a haza javát, népeinek boldogságát és jólétét tartván sze­meink előtt, ingerültesen discussiók mezején mutassuk meg jóakaratu, de rövidlátó idegennyelvü atyánkfiainak, hogy nem önzés, hanem hazánk közös boldogsága, az ő javuk egyesülve a mienkkel, vezérli lépéseinket. A magyar nyelv­ben s nemzetiségben fekszik e haza boldogsága , az ural­kodó ház hatalmának főbb biztosítása, az egész birodalom virágzásának csírázó magva, melly kihajtva s tenyészve, büszkén állhat Európa közepén , mint példányképe a test­véri egyetértésnek, függetlenségnek, jólétnek és nemzeti erényeknek. S ezt isten segedelmével megérjük; csak köl­csönös bizodalom, mérséklet, a haza­i trón iránti tántorít­­hatlan ragaszkodás legyen jelszavunk, csak szeretetben egyesüljenek a közös haza külön eredetű családtagjai! Hom­­e­r e­g­y t­á­r. Pozsonyban a zsidók casinót ala­kítottak, melly f. febr. 12-én nyittatott meg. Körülményeib­­ben róla tán máskor. A tél az ország minden részeiben még folyvást kemény; hó elég van, ámbár Gyertyaszentelő-Bol­dogasszony napján a nap nem sütött s igy ha medve uram kijött barlangjából s vissza nem bujt, bizony jól megfázik s koplalhat is egy darabig. 10-dikén négy beteg zsidó Sz.­­Györgyből vagy Bazinból Pozsonyba szállíttatván, éjjel kö­zülük egy megfagyottnak mondatik.­­ Mint tudva, a magyar orvosok és természetvizsgálók ez évi közgyűlésüket Besz­­tercze-Bányán tartandják; tudósítások szerint ott már­is nagy készülettel vannak, hogy e tudós és nemes czélú tár­sulatot illően fogadhassák. Minden vendég kényelmes szál­lást nyerend ingyen. Reménnyel vannak a besztercze­­bányaiak,­ hogy több idegen tudós is szerencsésítendi látogatásával, annyival is inkább, mert a gyűlésen min­den nyelven előadathatnak a tárgyak. — Bácskában a mos­tani tél nem csak hasonló az 1830—ki nagy télhez, ha­nem talán még annál is irgalmatlanabb; legalább e táj­on a hó átaljában három lábnyi magas, mellyet egy ret­tenetes orkán f. hó­fokán estve rettentő viharral kezdve s 24 óráig szakadatlanul tartva annyira összehordott s le­sulykolt, hogy a közlekedés teljesen el vagyon zárva a hely­ségek között, még nagyob bajjal s teherrel mint az lső cho­lera idejében, minek súlyát a marha és juhok tartására néz­ve sokan könnyes szemekkel látva érzik. — A Világ Írja: A napokban egy kísérlet történt Carl Henriette kisasszony porosz udvari énekesnő a nemzeti színpadon kifütyölteté­­sére. A művésznő, mint halljuk, eleve értesítve volt a szán­dékról, azonban művészetének önérzetében nem használta a szokott kikerülési módokat, miilyen egy kis rögtöni re­kedtség, hanem fellépett, s ügyét a műveltebb közönség bírálatára bízta, és nem csalódott. Mert a közönség érte­sülvén a szándékról, a kilépőt tartós tapssal fogadta. Az igazgatóság hathatós lépései hurokra keltték a botrány­in­tézőt.— Mi ezúttal az összeköttetéseket elhallgatjuk, csu­pán azt sajnáljuk, hogy Carl kassz­ olly nagy diadalt enged e nyomor fegyvereknek, azáltal, hogy a nemzeti színpa­don többé fellépni nem akar. Az igazgatóság, mellynek mi mindazok nevében, kik a botrányt gyűlölik és az igaz mű­vészetet méltányolni tudják, köszönetet mondunk, bizo­nyosan elintézendi az akadályokat, s Carl H. kisasszonyt megtartandja a nemzeti színpadnak, hol ő minden mást mel­lőzve most már csak azért is szükséges, hogy tőle fiatal szí­nésznőink tanuljanak. * Ungból. E megye közgyűlése jan. 24én kezdődött. Nevezetesebb határzatai következők: Szőnyegre kerülvén a megyei levelezések, pártolásra talált és Trench­in megye levele Cs. tábornok ismeretes ügyében. Szatmár megyé­nek a 12 pont megbuktát közlő körlevele tudomásul vétetett Több levél az országgyűlési utasítást kidolgozó küldöttség­hez utasíttatott, úgymint Tolnáé a partium tárgyában, Bi­haré az egyházi tized eltörlesztését indítványozó, Vasé a javító­háznak uj szerkezetét e megyével közlő, Bártfa vá­rosáé a Hrabovszky féle alapítvány iránt. Némelly belintéz­­kedések is figyelmet érdemelnek. Mig törvényhozásunk a botveréseket el­len törli, mennyire lehet ezt enyhíteni akarván, nehogy a scandalum egészen nyilván­os legyen, a rendek elhatározták, hogy a rabok ezután a megyeház ud­varán fenyíttessenek; a falusi bíráknak ezután bottal fényű­l­tetni keményen tilos lesz s csak 1—8 napi börtön­büntetés engedtetett általuk szabhatónak. Eltiltatott szinte az utczá­­kon közbotránkozásra fenálló kaloda-elzárási rendszer. A szolgabiráknak és esküsteknek, kik a gyűlések utolsó nap­jaiban közönségesen hiányozni szoktak, erősen meghagya­­tott, hogy ezután a gyűlésből még hivatalos foglalatosság miatt se maradhassanak el az elnök alispány tudta és en­­gedelme nélkül. Nemzeti színház. A nemzeti színházat igazgató országos választmány a nemzeti színen előadandó eredeti drámai művek jutalmaztatása iránt, következő állandó sza­bályokat hozott: a) Az illy eredeti drámai mű a nemzeti­­ színház igazgatóságának adatik át. b) Megvizsgáltatik az Február 14. 1842. Szerkeszti s kiadja Balásfalvi Orosz József. Megjelennek e lapok minden hétfőn és csütörtö­kön. Félévi elöfizetés Pozsonyban boríték nélkül 4 p. fr., borítékkal és postán 4 fr. 24 kr. Elöfizet­­hetni helyben a szerkesztőségnél a „Zöldfa“ fogadó melletti 724. sz. ház lső emeletében , Pesten Weber Józsefnél a Tudakozó intézetben, kinél a hirdetmé­nyek s a szerkesztőséget illető egyéb közlemények is elfogadtatnak. Minden nem-hivatalos leveleknek bérmentes beküldetése kéretik.

Next