Hirnök, 1842. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1842-02-14 / 13. szám
13. szám. A Hírnök kinevezések, hivatalos tudósítások, honi és külföldi politicai hírek , mindennemű statisticai adatok, pénzkeret, piaczi árak, dunavizállás és mindenféle hirdetmények minél gyorsabb közlésével, — a Századunk terjedelmest politicai s rokon tudományu értekezésekkel, a Kis futár literatúrai , művészeti és közéletben] jelesebb tünemények, találmányok és intézetek ismertetésével foglalkoznak főképen. HÍRNÖK Tartalom. Magyarország. Kinevezések; Dessewffy Aurél gróf és Bölüni Farkas Sándor if; mérséklet és egyetértés; honi elegytár; Ung megye közgyűlése; nemzeti színház; magyar gazdasági egyesület; székesfehérvári gazdasági egyesület; sárospataki tisztválasztás; Burg József bocsánatkérése; a pesti és kassai jótékony nőegyesület; adakozások a vakok intézetére. Ausztria. Hermina Főherczegnő aggodalmas betegsége. Nagybritannia. Buckingham hg. a cabinetből kilép; a porosz király; dublini követválasztás. Spanyolország. Több főpap Espartero által elűzetik. Belgium. A fölfedezett összeesküvésnek volt czélja. Törökország. Tartományi és státus-viszonyok. Mexico. A szorongatott papság ajánlata. Hayti. A presidens és franczia consul közti meghasonlás. China és Kelet india. Az angolok győzelmei és vereségei. Elegy. Kis futár. Levél töredékek kis-ázsiai Habau- Madenból; galambposta; függelék. Hirdetések. jf Magyarország Ő cs. s apost. kir. Felsége Markovics József rozsnyói kanonokot keheli apáttá, Steinhauser Antal kun-szent-mártoni plébánost typulthai apáttá, Fejér Jánost nyugalmazott plébánosok intézete elöjáróját egri főkáptalani tiszteletbeli kanonokká, Borbola Miklós nagyváradi egyesült görög székesegyházi őrkanonokot éneklőkanonokká s helyébe Erdélyi Vazul iskoláskanonokot őrkanonokká méltóztatott legkegyelmesebben kinevezni. (Privát tud.) Ö cs. s apost. kir. Felsége Kiss Miklós somogy-megyei tiszteletbeli aljegyzőt a m. kir. Helytartó-Tanács tiszteletbeli fogalmazójává méltóztatott legkegyelmesebben kinevezni. (Privát tud.) A nm. magyar kir. helytartótanács Schwartzer Károlyt a siket-némák váczi intézeténél tanítóvá alkalmazá. Kesserüen lepettünk meg azon szomorító gyászhír által, hogy gr. Dessewffy Aurél, m. k. helytartósági tanácsos, rövid betegség után, korának teljes világában, f. h. 8. és 9. közti éjszakán, Pesten meghalálozott. Benne felséges Urunk egyik leghívebb szolgáját, a haza legjelesb fiainak egyikét, a törvényhozás alig kipótolható észrehetséget és publicistát vesztettek. A szent koronának valamint az aristocraliának jogait nálánál senki bátrabban, tántoríthatlanabbul és diadalmasbban nem védette, s ha valakiről, róla mondhatni, benne minden lángész és hazafiság volt. Európai hírre kapott neve élend a jövendő századok emlékében. Vesztesége valódi csapás az egész hazára, kivált a mostani körülményekben. Érdemkoszorus ősz atyja s tiszteletre méltó családja fájdalmuk némi enyhítését azon országos gyászban találandják, mellyel e szomorú esemény honunk minden nemesljeit tölti. Áldás hamvainak! ” E gyászos eseményt a Pesti Hírlap szerkesztője következő nevezetes szavakkal közli: „Mély megilletődéssel s a legőszintébb bánattal jelentem Dessewffy Aurél gróf halálát. Tegnap szerdán, febr. 9én reggeli 5 órakor múlt ki kevés napi szenvedés után világban. — Mennyi ész, mennyi akarat, mennyi tettvágy, milly lángoló érzelem, mennyi remények s mi fényes jövendő voltak e névhez csatolva; s néhány napi láz, és — vége mindennek! — Illy férfiú sírjánál jeges kezekkel ragadja meg ember kebelét a semmiségnek érzete, s a merész lélek szárnyaszegetten törpül el a múlandóság mutatóujja előtt. — Énnekem gróf Dessewffy Aurél politicai ellenem volt; de épen mivel az volt, mély tiszteletem, mellyel értelmi felsőbbségének hódolék, nem elfogultságból eredett, s akit igy tisztelek életében,kit szeretni magamban ösztönt érezek, annak sírjánál mély bánattal mondom: „legyen áldott emlékezete!“ — Családja pedig (ha illy csapásnál enyhítésről szólhatni) keressen vigasztalást a gondolatban, hogy könyei közé szinkülönbség nélkül egy nemzet részvét-könye vegyül; — és legyen szabad hozzátennem, hogy bár sokan osztoznak is a gr. Dessewffy ház fájdalmaiban, de őszintébb részvéttel senki, mint én. — Kossuth.“ Bölöni Farkas Sándor erdélyi kormányszéki fogalmazó, a m. t. társ. levelező tagja, f. hórkán estvéli 8 órakor közhasznú becses éltét tüdövész következésében bevégezte. A néhai „Éjszakamerikai utazás“ czimü becses munkájáért 1835 ben a m. t. társaságtól 200 darab arany jutalmat nyerett erdélyi irók jutalmául alapítványképen visszaajánvén , -----------............ dékozta. Erdély történeteit tárgyazó nagybecsű munkáját kéziratban hagyta hátra. A kolosvári casino és fegyveriskola alapítására gyakorlott nagy befolyása ismeretes, mi országszerte kihatott. Az unitárius statusnak, mellynek buzgó hive volt, főkép az Augustinovics alapítvány körüli sikeres fáradozásával új éltet ígérő hasznot tett; végrendeletében könyveit és pénzét a kolosvári unitar. főoskolának hagyta. A néhai érdemteljes férfiú halálát mindenek, kik ismerték, méltán fájlalják. (E. H. Kerekes János diósgyőri koronás uradalmi erdőkerülő jan. 2-kán meghalálozott. (Mérséklet és egyetértés.) z7 Pozsony, feb. 10. „Eddig s ne tovább m intenek jelenben nemzetünk bölcsei. Ideje is, hogy a belviszályok kölcsönös egyetértés, mérsékelt és józan felvilágosítások által kiegyenlítessenek és mellőztessék minden, mi ingerlésre s káros visszahatásokra okot szolgáltathatna. Jegyen bölcseink intő szava jelszó, melly a háromszinű zászló mindkét oldalát diszejtse és jelölje ki a határt, mellyen túllépni nem tanácsos. Reméljük is, hogy ez intő szónak, e korlát-sorompónak minden el nem fogott, józan gondolkozásu hódoland, hacsak a pártérdek tiszta látását el nem homályositotta s politikai meggyőződése — legyen bármiilyen — fanatizmussá nem fajult. Ne vádoltassanak következetlenséggel azok, kik ma nem azt vagy tán ellenkezőjét javalják annak, mit a körülményekhez képest évtizedek előtt helyeseknek, üdvöseknek tartottak. A nemzetek kül- és belviszonyainak olly rögtöni változásánál napjainkban nevetség a politikai elveket változhatlanoknak bélyegezni. Nem dogmák ezek, hanem a körülmények szülöttjei. Hódoljunk a bölcsek intő szavának, tartsuk meg az „eddig s nem tovább“-ot politicai átalakulásunk szakában, mérsékelten, s törekvésben egyetértőleg folytassuk a megkezdett pályát. Ha az ügyek azon stádiumát elértük — mint a Hírnök zágrábi levelezője a minap megjegyzé — mellyen nyíltan szólhatunk, ám szóljunk, de szenvedély nélkül, hogy szeretetben egyesülve, nem felingerelve eltávozva, az egyetértés terén találkozhassunk. Ne ragaszkodjunk makacsan e vagy amaz elvhez s ne gondoljuk, hogy a haza boldogsága attól függ, Péternek vagy Pálnak van e igaza a hosszas és ingerült perlekedés végén. — A tárgyak, mellyek iránt nézetkülönbség uralkodik, könnyen kiegyenlíthetők, ha minden oldalról indulatosság nélkül felvilágosíttatva, a pártkérdések körén kívül helyeztetnek. Nem voltak e hajdan is félreértések, ellenségeskedések, s nem léteznek jelenleg is más nemzeteknél? s van e vagy volt e valaha más kiegyenlítési módjuk mint a kedélyek lecsendesítése s a szeretetnek és észnek a szenvedélyek feletti diadalma? Nem kell e ennek most is úgy lennie nemzeti természetünk s alkotmányunk erejénél fogva. Egészen más világban tünendik fel előttünk a nyelv-és vallásügy, a földbirtok s ennek képessége, földművelés, kereskedési viszonyok stb. ha azokat pártérdekek feletti magasztos, honpolgári tekintetből fogjuk fel. Most ajkainkon hordjuk mindig csak a kor intő szavait, mert egyik főhibája az emberi nemnek, de különösen a magyar nemzetnek, hogy csak a jelenben él, csak mindig legközelebb körülményeit veszi tekintetbe; s ha ollykor dicsőségből vissza is varázsolja magát az ősmúltba, vagy kénytelenségből figyelemre méltatja a tőle távolabb eső, de azért talán mégis igen lényeges körülményeket és összefüggéseket, a jövendőséggel keveset törődik. — Legyen szabad a mérsékeltség elve mellett, túlemelkedve korunkon, visszapillantani a múltba s nem veszteni el szemeink elől a jövendőséget, s ezen elvvel szólani a viszályszülte tárgyakhoz; legyen szabad az ellenvéleményeknek is helyt adni, mert a történetek tolmácsa köteles, pártatlan kézzel följegyezni az eseményeket, hogy lássa a jövendőség, mikép atyáink nem feledkezének meg szent kötelességekről, mert felkeresték az igazságot, megvallották hibáikat, kitüntették polgári erényeiket s igy kimutatták nekünk a követendő ösvényt. Mi most már a jelen szilárd útmutató szövétnekeket ismerhetjük, a nemzetek értelmes férfiai óvatos ujjal mutathatják meg a bolygótüzeket. — Minthogy pedig a jövendőségnek csak a pártatlan történeti évlapok szolgálhatnak maradandó hív tükörül, nálunk, a pártok országában, azok, kik a felszólalásra hivatva érzik magukat, mérsékelten, mint a pártatlansághoz legközelebb esőn, szóljunk, s fogjuk fel legelsőbb is nyelvünk ügyét. Mellőzve a magyar nyelvügy állását hazánkban, hol annyi akadályokkal küzdve végre mégis elismertetett országos nyelvnek, tekintsük mikép áll az a szomszéd testvér hazában. A bizalom szó sehol sincs inkább helyén mint a család tagjai közt, egynyelvű nemzet pedig egy család; — ne csodáljuk tehát, ha Erdély nemzetének egy része, mellynek édes anyanyelve a német, hőn ragaszkodik ehhez, ne csodáljuk ha féltékenységében néha felbőszülten látjuk. Mi is igy tennénk ha édes nyelvünket veszélyeztetve lenni gondolnék; mi se tegyünk fel szász atyánkfiairól rósz szándékot s bizodalommal szóljunk hozzájuk! Századok tapasztalása bizonyítja, hogy a magyar idegen nemzetek iránt, még a meghódítoitokat sem véve ki, soha sem volt türelmetlen, soha nemzetiségéből egyet is kivetkeztetni nem akart, mert fájdalomdústa kebellel érezte, mit tesz a nemzetiség vesztése. Sokkal több csapás érte e nemzetet, semhogy képes lett volna még negédeségből is más nemzeteket zsarolni; tanúságai állításunknak Magyarország számos eltótosodott, elnémetesedett helységei; hogy pedig most tehetné ezt, midőn egyetértésre soha sem volt nagyobb szüksége, nem hihetjük. Számtalanszor kimondódott, de nem eléggé ismételhető elv, mikép mi magyarok nem akarjuk a velünk egy hazában, egy családban élő népek nemzetiségét elfojtani, nyelvét elélni, mert mi is a nemzetiség iránti szeretetben tartjuk legnagyobb dicsőségünket, s ha akarjuk hogy idegen nyelvű atyánkfiai szóljanak nyelvünkön, ezt nem élő anyanyelvük rovására, hanem a holt deákéra óhajtjuk. Hogy pedig e testvér hazában a magyar nyelvnek, nem másnak kell hivatalossá válnia, azt parancsolja földészeti helyzetünk, tanácsolják a politikai elvek, de a méltányosság és józan felfogás is szükségesnek mutatják. Vagy nem méltányos e, hogy a leghatalmasabb, legtúlnyomóbb s legeredetibb, legősibb elem legyen az uralkodó? Nem látjuk e ezt szükségesnek policailag is, ha a határokon kívül éjszak felé csak egy pillantást is vetünk? Ha a magyarok jószándékát feltesszük, mellyel el kell ismerni, lehetetlen el nem szomorodni amaz ellenséges hangon, mellyen szász atyánkfiai Erdélyben boszosokat koránkint a brassói német heti lapban közzé teszik, olly társ nemzet iránt, mellynek hazát és alkotmányt, türelmet és jólétet köszönhetnek. Valóban csak hidegvérűséget és nyugodt felfogást tanúsít a magyar, ha e számos pasquiliádakat elhallgatja. — Irtsunk ki már valahára minden felekezeti boszut, minden pártdühöt keblünkből; egyedül a haza javát, népeinek boldogságát és jólétét tartván szemeink előtt, ingerültesen discussiók mezején mutassuk meg jóakaratu, de rövidlátó idegennyelvü atyánkfiainak, hogy nem önzés, hanem hazánk közös boldogsága, az ő javuk egyesülve a mienkkel, vezérli lépéseinket. A magyar nyelvben s nemzetiségben fekszik e haza boldogsága , az uralkodó ház hatalmának főbb biztosítása, az egész birodalom virágzásának csírázó magva, melly kihajtva s tenyészve, büszkén állhat Európa közepén , mint példányképe a testvéri egyetértésnek, függetlenségnek, jólétnek és nemzeti erényeknek. S ezt isten segedelmével megérjük; csak kölcsönös bizodalom, mérséklet, a hazai trón iránti tántoríthatlan ragaszkodás legyen jelszavunk, csak szeretetben egyesüljenek a közös haza külön eredetű családtagjai! Homer egy tár. Pozsonyban a zsidók casinót alakítottak, melly f. febr. 12-én nyittatott meg. Körülményeibben róla tán máskor. A tél az ország minden részeiben még folyvást kemény; hó elég van, ámbár Gyertyaszentelő-Boldogasszony napján a nap nem sütött s igy ha medve uram kijött barlangjából s vissza nem bujt, bizony jól megfázik s koplalhat is egy darabig. 10-dikén négy beteg zsidó Sz.Györgyből vagy Bazinból Pozsonyba szállíttatván, éjjel közülük egy megfagyottnak mondatik. Mint tudva, a magyar orvosok és természetvizsgálók ez évi közgyűlésüket Besztercze-Bányán tartandják; tudósítások szerint ott máris nagy készülettel vannak, hogy e tudós és nemes czélú társulatot illően fogadhassák. Minden vendég kényelmes szállást nyerend ingyen. Reménnyel vannak a beszterczebányaiak, hogy több idegen tudós is szerencsésítendi látogatásával, annyival is inkább, mert a gyűlésen minden nyelven előadathatnak a tárgyak. — Bácskában a mostani tél nem csak hasonló az 1830—ki nagy télhez, hanem talán még annál is irgalmatlanabb; legalább e tájon a hó átaljában három lábnyi magas, mellyet egy rettenetes orkán f. hófokán estve rettentő viharral kezdve s 24 óráig szakadatlanul tartva annyira összehordott s lesulykolt, hogy a közlekedés teljesen el vagyon zárva a helységek között, még nagyob bajjal s teherrel mint az lső cholera idejében, minek súlyát a marha és juhok tartására nézve sokan könnyes szemekkel látva érzik. — A Világ Írja: A napokban egy kísérlet történt Carl Henriette kisasszony porosz udvari énekesnő a nemzeti színpadon kifütyöltetésére. A művésznő, mint halljuk, eleve értesítve volt a szándékról, azonban művészetének önérzetében nem használta a szokott kikerülési módokat, miilyen egy kis rögtöni rekedtség, hanem fellépett, s ügyét a műveltebb közönség bírálatára bízta, és nem csalódott. Mert a közönség értesülvén a szándékról, a kilépőt tartós tapssal fogadta. Az igazgatóság hathatós lépései hurokra keltték a botrányintézőt.— Mi ezúttal az összeköttetéseket elhallgatjuk, csupán azt sajnáljuk, hogy Carl kassz olly nagy diadalt enged e nyomor fegyvereknek, azáltal, hogy a nemzeti színpadon többé fellépni nem akar. Az igazgatóság, mellynek mi mindazok nevében, kik a botrányt gyűlölik és az igaz művészetet méltányolni tudják, köszönetet mondunk, bizonyosan elintézendi az akadályokat, s Carl H. kisasszonyt megtartandja a nemzeti színpadnak, hol ő minden mást mellőzve most már csak azért is szükséges, hogy tőle fiatal színésznőink tanuljanak. * Ungból. E megye közgyűlése jan. 24én kezdődött. Nevezetesebb határzatai következők: Szőnyegre kerülvén a megyei levelezések, pártolásra talált és Trenchin megye levele Cs. tábornok ismeretes ügyében. Szatmár megyének a 12 pont megbuktát közlő körlevele tudomásul vétetett Több levél az országgyűlési utasítást kidolgozó küldöttséghez utasíttatott, úgymint Tolnáé a partium tárgyában, Biharé az egyházi tized eltörlesztését indítványozó, Vasé a javítóháznak uj szerkezetét e megyével közlő, Bártfa városáé a Hrabovszky féle alapítvány iránt. Némelly belintézkedések is figyelmet érdemelnek. Mig törvényhozásunk a botveréseket ellen törli, mennyire lehet ezt enyhíteni akarván, nehogy a scandalum egészen nyilvános legyen, a rendek elhatározták, hogy a rabok ezután a megyeház udvarán fenyíttessenek; a falusi bíráknak ezután bottal fényűltetni keményen tilos lesz s csak 1—8 napi börtönbüntetés engedtetett általuk szabhatónak. Eltiltatott szinte az utczákon közbotránkozásra fenálló kaloda-elzárási rendszer. A szolgabiráknak és esküsteknek, kik a gyűlések utolsó napjaiban közönségesen hiányozni szoktak, erősen meghagyatott, hogy ezután a gyűlésből még hivatalos foglalatosság miatt se maradhassanak el az elnök alispány tudta és engedelme nélkül. Nemzeti színház. A nemzeti színházat igazgató országos választmány a nemzeti színen előadandó eredeti drámai művek jutalmaztatása iránt, következő állandó szabályokat hozott: a) Az illy eredeti drámai mű a nemzeti színház igazgatóságának adatik át. b) Megvizsgáltatik az Február 14. 1842. Szerkeszti s kiadja Balásfalvi Orosz József. Megjelennek e lapok minden hétfőn és csütörtökön. Félévi elöfizetés Pozsonyban boríték nélkül 4 p. fr., borítékkal és postán 4 fr. 24 kr. Elöfizethetni helyben a szerkesztőségnél a „Zöldfa“ fogadó melletti 724. sz. ház lső emeletében , Pesten Weber Józsefnél a Tudakozó intézetben, kinél a hirdetmények s a szerkesztőséget illető egyéb közlemények is elfogadtatnak. Minden nem-hivatalos leveleknek bérmentes beküldetése kéretik.