Hirnök, 1843. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)

1843-11-19 / 92. szám

92. [55.] szám. A Hírnök kinevezések, hivatalos tudósítások, honi és külföldi politicai hírek , mindennemű statisticai adatok, pénzkeret, piaczi árak , dunavizállás és min­denféle hirdetmények minél gyorsabb közlésé­vel ; — a Századunk terjedelmest) politicai s ro­kon tudományi) értekezésekkel, a Kis futár litera­túrai , művészeti és közéletbeli jelesebb tünemé­nyek, találmányok és intézetek ismertetésével foglalkoznak főképen. H­íR. Szerkeszti s kiadja Halásfalvi Orosz József. November 19.1843. Megjelennek e lapok minden vasárnap és csütör­tökön. Előfizetés 12-ik félévre postán 6 fr 48 kr. p., helyben boríték nélkül 6 fr., borítékkal 6 fr. 12 kr. Előfizethetni a szerkesztőségnél az irgal­ma­s­o­k átellenében a 245. sz. ház lső emeleté­ben, Resten Wéber Józsefnél a Tudakozó intézetben, kinél a hirdetmények s a szerkesztőséget illető egyéb közlemények is elfogadtatnak. Minden nem-hivatalos leveleknek bérmentes bekü­ldetése kéretik. A második félévnek vége felé hajoltával figyelmeztetjük a t. ez. közönséget lapjaink jövő fajj-ik évi folyamára, melly mostani alakban s melléklapjával jelenesül meg, ugyanazon ár szerint, t. i. postán 6 írt. 48 kr.; helyben, borítékkal 6 frt. 12 kr.; boríték nélkül pedig 6 írt. pengő pénzben. — Hely­zetünk azon kedvezősége mellett, hogy az országgyűlési tanácskozás szorul — különösen a téli közlekedés nehézbültével, minden más honi lapoknál — egy, néha két számmal is — előbb adhatjuk tudósításainkat, lapunk eddigi szelleméhez s irányához ezentúl is hívek maradunk. A szerkesztőség. Tartalom. Magyarország. Kinevezés; névváltoztatás; halálo­zás. Országgyűlési közlés 102 — 104 kerületi ülés. A k. kir. levél a KKr. és RRek jun. 20-kai határozata iránt, tárgyalásba véve. Ta­nácskozási részletek. 72—74 ülések a FORReknél; a bűnt- rendsz. munkálat fölött be végzett tanácskozások. Ez iránti izenet a KK. és Ifitekhez. Magyar nyelv és nemzetiség iránti alsó táblai 4-ik izenet s újabb törvényjavaslat megvitatva, s arra költ. 4-ik vá­­laszizenet. — Városi ügyek. Tudósítások Pozsony, Temes és Va­rasd megyékből. Vegyes közlések. Nagybritannia. O’Connell pere. Francziaország. Spanyolország. A követkamara alakult. Kis futár. Hirdetések. Magyarország. Ö cs. 5 apóst. k. Felsége a városlődi megürült posta­­mesteri hivatalra idősb Tasn­er Antalt legkegyelmesben kinevezni méltóztatott. A hazaszerte köztiszteletben álló Benedeki-rend mélt. főapátja felsőbb helyen kieszközölvén az engedelmet, misze­rint a szerzet azon egyénei, kik nevöket megváltoztatni s magyarosilni kívánják, ezt megtehessék ; a nyert engedelem következtében nt. Briedl Fidel professor és m. tudós­­társasági I. tag eddigi nevét B e é I y vel cserélte föl. Nagyigu Buzini gr. Keglevich Gábor cs. k. arany­­kulcsos, valóságos belső lit. tanácsos, Magyarország k. F­őtárnoka, hét személyes főtörvényszéki közbiró stb stb. szeretve tisztelt neje Szlavniczai gr. Sándor Mat­­lu­d csillagkeresztes- s palotahölgy, huzamos sorvasztó láz kö­vetkeztében Pesten nov. 11-kén életének 43­ évében meg­­halálozott. Honunk hölgykoszorujának e díszét országos érdemű férjén, s Gyula, Béla, Eugenia, Emma és Sztefánia nagyreményű gyermekein kívül, közel távol ismerősei s a szenvedő emberiség gyászolják. Béke hamvaira­­ István Főherczeg , cs. k. Fensége külföldi utazásáról múlt szerdán esti 10 óra tájban kívánt egészségben váro­sunkba érkezett. Országgyűlési közlés: CII-dik kerületi ülés nov. fékán d. e. 9­2 órakor Elnökök Mad­yasovszky Boldizsár Szepes, és Olgyai Gáspár Pozsony megye követei. Jegyző: Palóczy László; napló­­vivő: Majláth György. Napi­rendre a nov. ukán kihirdetett k. királyi levél tárgyalása lévén kitűzve, fölötte élénk nyi­latkozások történtek , mellyek közül hat előadás a k. kir. levélnek el nem fogadhatását, egyszersmind azonban ő Fel­ségéhez intézendő e tárgybani fölirásnak szükségét fejezte ki, az elfogadás mellett pedig két követ emelt szózatot. A délutáni két óra után végződött ülésben csupán nyolczt tag­adá elő véleményét s igy a vitakozások további folyama a következő napokra halasztatott. — Az első szónok, ki azon alsó táblai junius 20-ki határozatnak létesítésekor, mellyről a k. kir. levél szól, még a KK. és RR. tanácskozá­saiban részt nem ven , — a mondott határozatot meggyőző­désével egyezőnek vallván, fölhíva érezte magát annak mos­tani pártolására, buzdító szavakat intézvén a kér. RRhez, hogy szilárd akarattal s hazafias tiszta kebellel továbbá is megmaradjanak határozatuk mellett. Ő a k. kir. levelet sem politicai sem törvényhozási tekintetben nem látta helyesel­hetnek, úgy szinte nem formájára és tartalmára nézve is. Megütközött különösen annak némelly kitételein s egyes szavain. Nem ismeré el, hogy Horvátország követeit a KK. és RR. határozata helyeztette légyen a panaszos állapotba, hanem helyeztette őket utasításuk, mellynek megváltoztatá­sán szívvel lélekkel kell vala munkálkodniok. Alkotmányos jogokkal biztosított bármilly testületnek szabadságában áll, úgymond, statútumokat alkotni, csak ezek igazságtalanok, törvénytelenek s a status czéljával ellenkezők ne legyenek ; mennyivel inkább lehetett tehát alkotniok a KKnak és RRnek olly szabályt, melly az igazsággal, méltányossággal és tör­vényekkel legnagyobb összhangzatban van. A mennyiben a k. kir. leirat törvényes szokásra hivatkozik, az ellenkező szokás sőt törvények által is már erőn kívül van helyezve, mióta a magyar nyelv diplomaticai poletra emeltetett. Ha a horvát követek a kir. leirat végszavai szerint vegyesen akartak volna fölszólalni a tanácskozásokban, megszüntet­hető lett volna minden nehézség, de ők a békülésre nyújtott kezet s módot önkint visszutasiták s most irántuk többé en­gedékenységnek helye nincs. Történjék bármi, a határozat­nak álla­ni kell, s nem is hiheti, hogy ezáltal a valódi hor­­vátok elidegenülhessenek; sőt reményű, hogy azokban még mindig rokon barátokra találandunk; mert hat százados ro­­konszenvet egy pillanat szenvedélye nem engesztethet el. — Az utána következett szónok élénken festé azon remé­nyeket, mellyek az országgyűlés kezdetéhez csatlakoztak, s azon változási tüneményeket is, mellyeket azok későbben szenvedtek. Fejtegeté a Kir. és KR. határozatának helyes és törvényes voltát, s igyekezett kitüntetni a k. kir. leiratnak a nemzet ellenébeni méltányossággal s az eddigi ország­­gyűlési tractatusok rendes folyamával összeférhellenségét, minthogy az nem fölirásra, hanem egypár hatóságnak folya­modása következtében bocsáttatott ki. Kiemelte e részben azon különbséget, melly a most érintett folyamodások és ha­zánk terv­hatóságainak a zágrábi események miatti sikeretlen fölirásai közt létezik. A kérdéses határozat, indítványnak volt következménye, melly miután elfogadtatott, a kisebbségben maradt horvát követek kötelesek lettek volna hódolni a több­ség határozatának, mint hódol bármelly törvényhatóságnak követe ; mert amazok utasítása sem bir nagyobb erővel, mint az utóbbiaké. Valamint egy hatóság sem adhat utasítást arra, hogy követei a törvénynek vagy többség határozatának ne engedelmeskedjenek, úgy nem adhatott Horvátország is, hogy követei itt magyarul ne beszéljenek. — Megjegyzése­ket von továbbá a K. kir. leirat egyes kifejezéseire, mellyeket alkotmányos ország törvényhozó teste ellenében kedvetlen hatást szülőknek állila. Szólt azon következményekről is, mellyeket a k. kir. levél el nem fogadása vonhat maga után; de az országgyűlésnek eloszlatását hihellennek állná; mert ettől a haza polgárainak milliomjai várnak boldogító ered­ményeket. A határozat megtartásával a nemzet becsületét látja a szónok összekapcsolva, mellyet föntartani a kormánynak is érdekében áll. Végül néhány figyelmez­tető szót intézett a hallgatósághoz, hogy ez, különö­sen azon országos ülésben, mellyben e tárgy szőnyeg­re kerülend, magát a legnagyobb csendben s Hiedelem­mel viselje, nehogy ellenkező esetben annak kitörései maga a követi tábla ellen használtathassanak ürügyül bár­milly bekövetkezhető események tekintetében. — Egy más szónok a két nemzetnek hajdani atyafiságos indulatát em­lítvén, a civilisatio elöhaladtával fejlődött nemzetiség iránti féltékenységet vélte alapul szolgálni a meghasonlásnak, mellyre egyébiránt semmi okot nem látott; mert ha voltak is egyeseknek túlbuzgó lépései, ezeket az egész nemzetnek tulajdonítani nem lehet, s a törvényhozás a magyar nemze­tiség fejlesztése körül semmi erőszakot el nem követett. A határozat csak az előbbi törvények szellemén alapul, s épen o­ly jogszerű mint igazságos. A törvény világosan kimondja, hogy csak a magyarul tudók viselhetnek közhivatalokat, már pedig kétségtelen, hogy a követi pálya is közhivatal, s kik arra föllépnek, magyarul tudni és az országos tanács­kozásokban a diplomaticai nyelvet beszélni kötelesek. Fáj­dalmát fejezte ki továbbá a szónok a k. kir. levél kiadatása s egyes kitételei fölött, minthogy az minden kihallgatás nél­kül, mintegy végső ítéletet mond ki, mi még egyes szemé­lyek s megyék ellenében sem gyakoroltatik. Ha e­zeirat elfo­gadtatnék, úgy majd minden indítvány ellenében jöhetne illy tartalmú levél. Ő tehát a status quo föntartása , vagyis az ügynek azon állapotban maradása mellett, mint volt az a k. kir. levél érkezésekor, szinte fölirást kíván.­ A negyedik szónok kiemelni kívánván e fontos ügyet, a virágos phra­­sisok közül, komolyan szólott a tárgyhoz. Mindenekelőtt azon túlságos nézet alaptalanságát emelé ki, miszerint so­kan a nyelvet azonosítják magával a nemzetiséggel, holott az ennek csak vehiculuma, s a nemzetiséget szokásoknak, törvényeknek, rokon gondolkozásnak, köziparnak, művé­szetnek és tudományosságnak egyetemisége teszi, mint ezt a polyglott Amerika példája elég világosan mutatja. A nemzet­élet a múlt századokban inkább a csaták mezején mőködött, most a művelődés pályáján haladva leginkább a nemzetiség szilárdításán dolgozik. Ennek szüleményei az utóbbi ese­mények, mellyekhez hasonlók Franczia- és Angolországban külön időszakonkint hasonlókép feltűntek, csakhogy nálunk a nemzetiség ébredésének korszaka a művelődés s á­talaku­­lás egyéb kérdéseivel összevág. — Szükséges volt nálunk e részben az elválasztó vonalt megvonni, de ezt gyakorlati­lag megőrizni nehéz. A horvátok lépései nemzeti nyelvünk iránti buzgóságunk ügyében sem a jog, sem a méltányosság itélőszéke előtt nem menthetők. Morális kényszerítésnek azonban, mellyben a horvátországi követek ajun. 20ki ha­tározat által tétettek, a szónok nem barátja, a minthogy azt akkor ellenezte is. De miután egyik abnormis lépés a másikat vonta maga után , nem a korábbiakról, hanem a je­lenről s a teendő lépés következéseiről kell gondoskodni. A szónok nem bocsátkozott a k. k. levél minőségének tag­­lalatába, hanem elmondván röviden az illír párt mozgalma­inak phasisait, arra kérte a kér.­seket, hogy a különféle elemeket össze nem zavarva, ne az indulat, hanem a sze­retet ösvényét kövessék, mert még megvan az alkalmi pil­lanat, m­elly megragadva biztos czélhoz vezet, s minthogy mi vagyunk az erősebbek és hatalmasabbak, mi tehetjük a kibékülés első lépését, mert ez nálunk nagylelkűségnek, a horvátoknál gyávaságnak fogna magyaráztatni; mi enged­hetünk , hogy a dolgok jóra forduljanak. Ő mélyen érzi ugyan a következetesség becsét és fontosságát, de az ön­megtagadás a legnagyobb erény, s most látja idejét annak, hogy még minden jóvá tétessék, követve egy római iró azon mondását: „sapientis est consilium mutare in melius,“ — s ennélfogva ő a kegyelmes kir. levél elfogadására hajlandó­nak nyilatkozik. — Az utána következett szónok állásunk nehézségét főkép abban látta, hogy nálunk, nem mint a boldog Angliában egykor, a nemzeti fejlődésnek majdnem minden ága s a polgárok külön osztályainak igénye , egy időben tűnik föl s kezd fejledezni. Emlité, mikép némellyek alkotmányunkkal megbarátkozni mindeddig nem tudtak, bárha e nemzet leghívebben ragaszkodott mindenkor fejedelméhez­ említett sok körülményt, melly nemzetiségünk ügyében ön­magunk és a kormány által tekintetbe veendő, s épen azok­nál fogva szilárdságot óhajtott az előbbi határozatnál meg­maradásban, nem félve semmi rész következéstől, mert a KK. és Rt. szilárdsága, erkölcsi hatását semmi esetre nem fogja eltéveszteni. — Ismét egy másik szónok terjeszté elő a júniusi végzés fentartása iránti véleményét. Beszéde ele­jén az illír mozgalmaknak okát fejtegetvén, azt nem reacti­on­a­k , hanem a nemzetiség terjesztése buzgalmának tulaj­donította, s itt nemzetiséget látott nemzetiséggel szembeál­lítva. A kibékülést csak akkor látta bekövetkezhetőnek, ha majd a horvátok magukra hagyatva, tapasztalni fogják, hogy egyedü­lségökben nagyon is gyöngék. A fölvilágosításo­­kat eredmény nélkülieknek állitá , mert a nemzetek nem szóból, hanem históriából okulnak. Szólt azon sympathi­­akról, mellyekhez a horvátok, s mellyekhez mi ragasz­kodhatnánk; a velünk való bánást mindenesetre megfog­­hatlannak nyilatkoztasd; de kétségtelennek vallá, hogy mi­előtt a reform többi kérdéseibe bocsátkozhatnának a BR., ezen kérdésnek meg kell oldatnia; mert e nélkül nincs bizto­sítéka nemzeti tételünknek, s mert ő haladni csak úgy akar, ha magyar lehet. Elmondd a jelen kérdésnek ezen or.gyűlésen történt felfedezését, mellyet most már becsület kérdésének vallott, s igy a határoz­a­ttóli elállást lehetlennek állitá.—A kö­vetkezve felszólalt tag régiebb törvények nyomán bizonyitá be, mikép a horvát nemzet még csak a XVIIk században sem használta a latin nyelvet országgyűlési tanácskozásokban; mert volt rá példa, hogy a fő egyháziaknak kellő magyarra fordítva előadni a kir. beszédet, hogy azt az országos RR. megérthessék. Az országgyűlési nyelv meghatározása ed­­dig elé törvény által nem történt, hanem idő és szokás tön rajta változtatásokat, s igy mind a két táblánál jöttek közbe módosulások, mikép ezt az 1790ki naplónak 34ik lapján foglaltak is mutatják (Felolvassa a magyar nyelvnek orszá­gos tanácskozásbani használatáról szóló tartalmát}. Az ak­kori országgyűlés jogát tartotta a tanácskozási nyelv meg­határozásához , melly jog maiglan is áll, s igy a KKnak és RRnek szabadságában állott a júniusi határozat által a lati­nul szólhatás engedelmét megtagadni. Hivatkozott a szónok az 1527-ki fejdelmi ígéretre is. Kiemelte továbbá a kor­mány bánásmódjának különbözőségét az illír párt és nem­zetünk irányában, s a csomónak ketté vágását könyv mód­nak tartja ugyan, de biztosnak nem. Ten hasonlítást a szó­nok nemzetünk és a hajó­­s aristocrátiánk és a vénfa közt, legnagyobb szerencsétlenségét hazáknak abban szemlélvén, hogy mindene van, csak embere csak hazafia nincs. A kir. levél el nem fogadása miatt nem vélte bekövetkezhetőnek az országgyűlés eloszlatását, mert erre két ember makacssá­ga nem elég fontos ok. Tart tőle, hogy a szilárdulni kezdett bizodalom ismét gyengülni fogna, s gáncsolja mind­azokat, kiknek vagy erejök v­ akaratjuk nincs magas befolyásukat úgy használni, hogy ezen aggasztó helyzet valahára megszűnjék. Még egy szózat emelkedett a k. levél elfogadása mellett azok sorából, kik a júniusi határozat hozatalát is ellenezték. Le­het, úgymond, hogy ama határozattal a legjobb eredménye­ket akarták annak létrehozói eszközleni, de im a tapasz­talás azt bizonyítja, hogy a tények nem feleltek meg az ak­kori reményeknek. Most tehát a törvényhozói bölcsességtől várja, hogy a kér. Re. más módhoz nyúljanak jobb követ­kezmények eszközlése végett. Előre látható volt, hogy azon

Next