História 1984
1984 / 1. szám - BORUS JÓZSEF: Atombomba - atomrakéták
Településhálózat és hidegháború. A decentralizáció az egyetlen védekezés — hirdeti a Life 1947. július 7-i száma. Az USA 40 millió lakóházát egyenletesen elosztva egy négyzetmérföldre 12 épület kerülne (felső kép). Ha egyenletesen vagy kis csoportokba (középső sor, bal ill. jobb oldali kép) koncentrálva helyezkednének el, egy-egy bomba csak 100 házat rombolna le. A rácsszerű megoldásban (harmadik sor jobb oldali képe, illetve a kinagyított alsó kép) az USA lakható területe 25 mérföldnyi oldalú, négyzet alakú egységekre van elosztva, a négyzetek igéjén a házak, középen pedig a gyárak. (A négyzet oldala mentén mérföldenként 160 ház és 600 lakos.) Így egy atomtámadás 500 házat rombolna le, és körülbelül 2000 embert ölne meg. Összevetésként: egy mai alaprajzú nagyvárosban ugyanez a bomba 50 000 embert ölne meg, anyagnak megfelelővé, sőt ez alá csökkenteni. A döntő változást azonban az atomfegyvernek a rakétával való kombinálása, a rakéta-atomfegyver megjelenése jelentette. Rakétákat már a második világháborúban több állam hadereje alkalmazott, ezeket a háború után rohamosan továbbfejlesztették. Az amerikaiak az ötvenes évek közepétől rendszeresítették az „Honest John” elnevezésű tüzérségi rakétát. Ez a 8 m hoszszú, 762 mm átmérőjű, 2,5 t tömegű rakéta atomtöltetét hangsebességnél gyorsabban repítette 8,5 km legkisebb és mintegy 30 km legnagyobb távolságra. Szilárd hajtóanyaga jelentős előrelépést jelentett a korábbi cseppfolyós, tehát minden kilövés előtt hosszadalmas feltöltést igénylő alkohol — cseppfolyós oxigén keverékkel szemben. (Igaz, az indításhoz a hajtóanyagnak meghatározott hőmérsékletűnek kellett lennie, ezért 48, de legalább 24 órával korábban a rakétát fűtőtakarókkal kellett burkolni.) A hetvenes évek első felében az amerikaiak megkezdték az „Honest John” felváltását a nagyobb teljesítményű, több mint 100 km hatótávolságú „Lance” rakétával. Ez a rakéta szintén atomrobbanófejet szállít, folyékony hajtóanyagát a rakétatestben tárolják, tehát feltöltött állapotban is szállítható. 1960-ban kezdték meg Amerikában a napjainkban is sokat emlegetett „Pershing” rakéta első változatának kipróbálását. A mintegy 10 m hosszú, 4,6 t tömegű, szilárd hajtóanyagú, kétfokozatú rakétát mozgó kilövőállásról indítják; óránkénti 4800 kilométeres sebességgel 720 km távolságra repülhet; atomtöltetének robbanóereje 60- tól 400 kilotonnáig terjed. Európában a hatvanas évek végétől 180 db Pershing 1A típusú rakéta volt, részben a nyugatnémet Luftwaffe kötelékében, de amerikai rendelkezés alatt. A Pershinget folyamatosan tökéletesítették. Mint ismeretes, a mostani Pershing 2 hatótávolsága 1600 km, a Német Szövetségi Köztársaság területéről Kijevet vagy Leningrádot nyolc perc alatt érheti el. Tíztől húsz kilo tonna erejű robbanófeje önirányítással, nyugati közlések szerint a kijelölt célponttól legfeljebb 40 m távolságra csapódik be. A Pershing 2 az amerikaiak egyik legmodernebb, de nem legnagyobb rakétája. Az ötvenes-hatvanas években gyártott rakétáknak közös „őse” az eredetileg A 4 típusjelzésű, közismert néven V 2 német rakéta. Ebben használtak először cseppfolyós oxigén-alkohol keveréket, ami a rakéta mintegy 13 t össztömegéből közel 9 tonnát tett ki. Ez a mennyiség mintegy egy perc alatt égett el, s az égésidő végén a rakéta másodpercenkénti sebessége 1800 m volt. Valamivel kevesebb, mint egy tonna robbanóanyagot juttatott a célba, s egyetlen ilyen rakéta mintegy 140 000 márkába került (ugyanakkor a német propaganda által agyonreklámozott Tigris harckocsi 800 000 márkába). A V 2-ből jó háromezer darabot indítottak részben angliai, később nyugat-európai célpontokellen. Mindvégig megoldatlan maradt a rakéta stabilitása, ti. az égésidő befejezése, tehát a hajtómű leállása után is cipelte magával a közel 14 m hosszú, immár 5