História 2003
2003 / 1. szám - ÉLETKÉPEK, HÉTKÖZNAPOK - KERTÉSZ ISTVÁN: A "tisztességes játék" Olümpiában
dásra megfelelőnek ítélt férfiakat. Ezek létszáma változott, a legnagyobb szám 12 volt. A Kr. e. 5. század elejére Olümpia sportjátékai egyre nagyobb mértékben az összgörögség ünnepévé lettek, és e változás sajátosan tükröződött a bírák elnevezésében is. A Hellanodikasz, vagyis „hellénbíró” cím azt jelzi, hogy ezeket az embereket az olümpiai sportversenyeken túlterjedő, politikai jelentőségű döntések hozatalára is feljogosították. Erre példa az az ítéletük, amellyel az istenbéke megsértése miatt pénzbüntetést róttak ki a perzsákat támogató thesszáliaiakra és boiótokra. Általános ókori vélemény szerint a bírák igazságosságával nem is volt probléma. Mindössze egyetlen olyan konkrét esetről tudunk, amikor a bírák talán megalapozottan kerültek elfogult döntés gyanújába. Kr. e. 396-ban két bíró az éliszi Eupolemoszt, harmadik társuk pedig az ambrakiai Leónt nevezte meg a stadionfutás győztesének. (Mindig csak az első helyezést kellett eldönteni, így három bíró is elegendő volt az egyébként egyszerre húsz versenyző részvételével lebonyolított stadionfutáshoz.) León fellebbezésére a bírákat felügyelő Olümpiai Tanács pénzbírságra ítélte az ellene döntő két Elefianodikaszt, ám az egyszer már kihirdetett eredményt - valószínűleg rituális okok miatt - nem másította meg. Eupolemosz és León nyilván igen szoros befutót produkált, s az Olümpiai Tanács tanúk meghallgatása után dönthetett a két bíró megbüntetéséről. Ám még ebben az esetben is fennállhat a jóhiszemű tévedés lehetősége. Figyelembe kell venni, hogy a versenyzők nemhogy rajtszámot nem viseltek, hanem teljesen mezítelenül futottak, sorrendjüket a szabad szemre hagyatkozva kellett megállapítani. Lehet, hogy a megbírságolt két bíró valóban tévedett, de egyáltalán nem biztos, hogy szándékosan. A versenybírák ellenőrző-felügyelő tevékenységét nagymértékben elősegítette az a körülmény, hogy az atléták esküt tettek a játékok megnyitása után: egyrészt megfelelnek a részvétel feltételeinek, másrészt szigorúan tartják magukat a verseny szabályaihoz. A versenyzők A részvétel feltétele a következő volt: csak teljes jogú hellén szülők gyermekei indulhattak a küzdelmekben, olyanok, akik nem követtek el le nem vezekelt vérbűnt vagy istenkáromlást, és szabályszerűen készültek fel. Más-más tartalommal esküt tettek az edzők és a versenybírók is. Az előbbiek talán alátámasztották versenyzőik esküjét, esetleg garantálták, hogy a játékok idején alkalmazkodnak a szabályokhoz, illetéktelenül nem befolyásolják a küzdelmek kimenetelét. Az elsődleges forrás, Pauszaniasz szerint az esküt tévők harmadik csoportját „a versenyzőket és a lovakat korcsoportokba osztó” férfiak alkották. Ezek csakis a bírák lehettek, akik pártatlanságot ígértek, és azt, hogy nem fogadnak el senkitől sem ajándékot. Azt is megfogadták, hogy a versenyzőkkel lefolytatott tudakozódó beszélgetések tartalmát senkivel sem közlik. Ugyancsak Pauszaniasz leírása nyomán ismerjük az atléták már említett esküjét is. A jeles görög író valószínűleg Kr. u. 173-ban látogatta meg a játékokat, ám az esküszöveg, amelyet lejegyzett, alighanem a versenyek kezdeti időszakában keletkezett. Az idő elteltével azonban nem akartak változtatni rajta, nyilván ragaszkodtak a rituális hagyományhoz. Az eskütétel meglehetősen fenyegető díszletek mellett történt. A Tanácsház (Bouletérion) 24 x 14 méteres udvarában állt az Esküvédő Zeusz (Zeusz Horkiosz) kezeiben villámot tartó szobra, és emellett egy kizsigerelt vadkan véres belső részei intették az esküvőt arra, milyen sorsra juthat, ha esküszegése révén megsérti az istenséget. Növelte az eskü súlyát az, hogy az atléták egyenként járultak eskütételre a szobor elé, másrészt velük lévő hozzátartozóik mint eskütársak csatlakozhattak hozzájuk, így osztozva az eskü által vállalt felelősségen. Durvaság A sportszerűtlenségek egyik fajtája a küzdősportokhoz kötődik, ahol nemegyszer előfordult, hogy az egyik sportoló szándékosan okozott halálos sérülést ellenfelének. Kiváltképp ökölvívásban történtek ilyen szörnyűségek. A 71. olümpián például, amely Kr. e. 496-ban zajlott le, az Asztüpalaia szigetéről származó Kleomédész a döntő mérkőzésen agyonütötte az epidauroszi íkkoszt. A ver- Az olümpiai létesítmények látképe Zeusz templomával. Rekonstrukciós rajz a 19. századból .