Református Bethlen Gimnázium, Hódmezővásárhely, 1872
És ezzel az ismereteknek, érzelmeknek az írásbeli előadás által eszközölhető kifejezésére , vagyis sajátképi tárgyamhoz értem. A középtanodai oktatásnak mennyire fontossága az anyanyelvi irályképzés, azt ma vitatni legalább is hiú idő vesztegetés. „Az irály az ember“ sokféle értelmezést megengedő tét, oda is magyarázható, hogy az irály az egyedi műveltség egyik legbiztosabb hévmérője. „Szólj, s ki vagy, elmondom“ — mondja Kazinczy. A gyakorlati élet legelemibb szükségéről a tudós lángelőei fölfedezéseinek napfényre hozataláig az írásbeli előadás a tolmács, viszont az alkotmányos polgár legerősebb fegyvere a szó hatalma mellett a toll ereje. Ámde ezen erő meghódítása a tanítvány részéről lankadatlan tanulmányt, a tanár részéről növendékének minden oldalú fokozatos és gondos vezetését követeli. Ezért mondatott föntebb, hogy a középtanoda valamennyi tárgya közvetett anyanyelvi óra, hogy az anyanyelvnek a tanítvány vérébe kell átmennie, azt gyökeresen ismernie elméletileg és gyakorlatilag, így lévén várható, hogy ismereteit szabatosan, tisztán és fokozott csínnal kifejezni értse. De miféle utat kövessünk az irály tanításnál ? Az irály, miként a beszéd, velünk született és egyéniségünkhöz idomuló tulajdon, ezért voltakép mint tudomány sem merev szabályok szerint gépileg be nem tanítható, sem mesterkélt után el nem sajátítható, sőt a mesterkéltség lenne legfőbb bűne, hanem igenis tanítható, sőt elsőrendű fontosságánál fogva tanítandó is. Az iskola, midőn az elméletre előkészít, sokat tehet, de a dolog további terhe a tanáron fordul meg. Ha már a tanítás sikerének egyik legfőbb biztosítéka az, ha a tanító növendékeiben a tárgy szeretetét fölébreszthető, kétségtelen főtényező ez az irály tanításnál is. Csak a benső kedvvel dolgozó halad elő, a robotmunkás dolgozatából hiányzik az élet. E benső kedvet fölgerjeszteni, folyton táplálni lesz már amennyire nem könnyű, annyira áldásos, de elengedhetlen tiszte is a tanárnak, mert az iskolai előzetes útbaigazítás a képnek körvonalait vonja meg, melyet kiegészíteni a tanítvány házi feladata. Ezért az volna a tanár legnagyobb szerencséje, ha tanítványaiban az önmunkásságot e részben is mintegy önkénytelenné, lelki szükséggé tudná tenni. E részben a növendék olvasmányainak kivonatoztatása, az iskolai magyarázatokról rendes jegyzékvitel — az ismeretgyarapításnak elsőrendű tényezői — alig ajánlhatók eléggé; másrészt a naplóvezetés, melybe az ifjú napi tapasztalatait, a kedélyét vagy elméjét megragadó élményeit, eszméit s azok benyomásait rakná le, s ajánlkozik kiváló irályképző foglalkozásul. Az ifjú kedély világot a maga közvetlenségében föltüntető eme följegyzések mennyire becses emlékek a későbbi talán nagy férfiúra, másrészt mennyire fejlesztő hatásúak a fogékony lélekre, csak az egy Kazinczy példája is mutatja. Az előzőkben azon kérdéshez értünk: az irályfeladat kitűzésénél előkészület nélkül bocsássuk-e útnak a tanítványt? Semmi esetre sem. Minthogy a középtanoda előhaladó osztályaiban fokozatosan újabb és újabb irály fajjal, vagy annak tágabb köri alkalmazásával áll szemben a tanítvány, minthogy a középtanodai növendék eszme- és gondolatköre még a legfelsőbb osztályokban is viszonylagosan szűk; minthogy ismeretkincsét, amennyiben nem hiányzik, meg kell termékenyíteni, annak használatában a gyakran észlelhető ingadozást, bátortalanságot megszüntetni: természetes, hogy kivált a műfaji első kísérleteknél, fent mint alant, nagyon fölfér a szakavatott, s erősebb feladatoknál a részletezőbb utasítás. Vannak tanférfiak, akik aggódnak, hogy a növendékeknek e szerintük folytonos járszalagon vezetése gondoskodásuk önállóságának rovására esik.