Hód-Mező-Vásárhely, 1872. április-december (2. évfolyam, 16-50. szám)
1872-04-21 / 16. szám
mindig be lehetett vetni, s annaifogva miattok minden évben lehetett aratni. Nem is volt itt kár és panasz, melynek elintézése a megyei hatóságnál fölebb kerestetett volna, egész 1870 ig. Hanem ennek az évnek a tavaszán a Zsarkó-töltésen kívül, talán két lábbal is emelkedettebb talajon, hol a pusztai vízmedence a Cirják-ér torkolata felé elszökni, néhány gazda, abból a magánösztönből, hogy a Zsarkó-töltés által az ő földjükre vetett vizet ők még távolabbra kivettessék, karózott töltéssel elzárták az egész medencetölcsért. Ezt a töltést a megye ugyanazon év folytán megszemléltette ugyan, de csak a pillanatnyi állapotot tekintve : azt, mint olyant, mely a vizet csak kifelé szorítja, akkorra helyben is hagyta . Azonban az öszszes fölszaporodott vizek e töltés által sokkal magasabbra emeltetvén, mint az előtt az alantabb fekvő Zsarkó-töltés által emeltetni szoktak, ezen sík vidéken, hol egy két hüvelyknyivel magasabb viz már több ezer holddal nagyobb térségre hat ki, s nehány hüvelyknyi emelkedés vízválasztó gerincet képez; — a Tóth Jakab töltés által felnyomott vizek nemcsak hogy kifelé sokkal nagyobb tereket borítottak el, mint voltak az az előtt akár a legbővebb vizű években is elborítottak, hanem meghágták a pusztai medence partjait, s azok külső lejtőjén elöntöttek mintegy tízezer holdnyi oly belső tanyai területet is, mely soha árvizet nem látott, s melynek birtokosai meg sem álmodták, hogy nekik védelemre is kellene és lehetne gondolniok, amiért egészen készületlenül is lepettek meg, annyival inkább, mert az ő védelmükre e síkságon csak ezer meg ezer ölnyi töltések volnának elégségesek. így törtek ezen vizek maguknak utat a legjobb minőségű s árvíztől soha nem szenvedett tanyaföldeken át, a tiszaszabályozási mentesített ártérig, a melyért míg a Tisza kiöntései meglátogattak, addig senkinek se jutott eszébe erről kizárni azokat a pusztai vizeket, melyek a Zsarkó-töltés dacára is lejöttek a Cirják-éren, s a mely vizeknek annálfogva a tiszaszabályozás alkalmával az ártéren keresztül utat hagyni a társulat kötelessége lett volna; aminthogy kezdetben jelöltetett is ki tér ilyen csatornaféle számára, s még ezelőtt 7— 8 évvel, az ártéri urasági földek bérbeadásakor rendesen kiköttetett, hogy ama csatorna hely esetleg ki fog ásatni. De az ártér csatornázása elmaradt, noha a Sarkaly-ér elég világos jele volt az oda vezető vízi útnak, s ha a Cirják ér keresztül volt töltve, azért Vásárhelyen minden ember tudta, hogy az, e töltések dacára, 5—10 évenkint mennyi vizet szokott önteni a tói medencébe. Mind ezen mulasztás pedig legkevésbbé róvható föl azoknak, s mind e mulasztásnak kárát a legméltatlanabbul szenvedik azok, kik soha meg sem álmodhatták, hogy a pusztai vizeket egykor még rájok is szorítják a szokott természetes útnak elzárása által, s hogy a vizek természetes útjának ezen elzárására valaha még a törvényesség pecsétét is reá ütik. A mi legfőbb sérelmünk a csak 1870 ben magánérdekből épitett Tóth Jakab-féle töltés. Ezen töltésnek roppant mérvben káros és jogtalan voltát a téli hónapokban a megye is belátta, el is rendelte annak levontatását, de már akkor, ez nem csökkenthette a kész veszedelmet, s a rendelet végrehajtását felsőbb helyről is betiltották. — Ha ez a töltés nincs, akkor a Zsarkó töltésen átszabaduló vizek csak oly földekre jutnának, melyeket azok eleitől fogva rendesen megszoktak látogatni, a melyek azoknak alájok voltak vetve, s nem a mi gondunk volna, hogy e földek tovább hova és miként szabadittassanak föl a vizek alól, vagy is akkor a Csanádi és Sarkalyi töltésekkel nem nekünk lenne bajunk. — Most hogy a Tóth Jakab töltés miatt 1872-ben ismételve nemcsak reánk szorittatott, hanem reánk is záratott a viz, úgy hogy ez rólunk közvetlenül csak a Csanádi és Sarkalyi töltéseken át tisztulhat le, meg kell emlékeznünk ezen töltésekről is. A Csanádi és Sarkalyi töltéseket egykor a város egyedül a Tisza kiöntései ellen emeltette, s a tiszaszabályozási társulat ezeket, mint a melyek a tiszai nagy védtöltések mögött fölöslegesekké váltak, semmiseknek nyilvánította, s méltán, és a mentesített ártérbe mind bevonta azokat a földeket is, melyek nevezett töltések által védve lehettek volna. A városi hatóság pedig ugyanezen Sarkalyi töltésről, még a hatvanas években, épen az akkori tiszaszabályozási mérnök kezdeményezése folytán azt végezte, hogy az széthányassék abból az okból, mert gyönge volta, több mint egy mértföldnyi hosszúsága s a várostól ezen hosszúságnak teljes mértéke szerint eltávolodása miatt a város védelmére egyátalában nem alkalmatos abban az esetben, ha a tiszai védtöltéseket valamely rendkívüli áradás netalán elszakítaná és a várost is megtámadná, amikor sokkal biztosabban célt lehet érni az Újváros szélén vont, tehát közel érhető, nem több mint 800 öl hosszú töltéssel. Mely végzés hogy végre is nem hajtatott, az csak a sürgősség hiányának tulajdonítható. Mindezekből kitűnik, hogy a vásárhelyi árvízügyben az 1872 -ik évi február 25-ikén kelt kormánybiztosi rendelet indokolása merősophisma, annyival is inkább, mert ha a mentesített ártér a védtöltések hiányában víz alatt lenne, akkor ez a körülmény a mi földjeinkről a vizek lefolyását nem csak technikailag nem gátolná, sőt épen akkor úgy nem jutna eszébe senkinek fölszólalni a minket boritó víznek ama tengerbe ömlése ellen, mint nem jutott eszébe mikor az egész tó és rétség egy bozót volt. És mig az indokolásáé rendeletnek merő sophisma, addig mit mondjunk magáról e rendeletről, mely Temesvárott azt hagyja meg, hogy a kelet napjától számított 8 nap alatt Vásárhelyen legalább két négyszög mértföldnyi, részint víz alatt fekvő, részint a vizek miatt járhatatlan, ezer meg ezer parcellából álló terület részenkint eltöltéseztessék; az egyetlen nyílás pedig, melyen amaz összes területről lefolyhat a víz, ugyanazon határidő lejárta előtt okvetlenül betömessék ! — Azt is ki kell emelnünk, hogy ama területen, a számtalan helyi közlekedési utakon kívül három országút is vezet keresztül. — E rendelet, ha nem technikai képtelenség, mire alig gondolhatunk, akkor hivatalos, bár leplezett kimondása annak, hogy „ti pedig ezen viz által veszszetek el.“ T Á 11 C A. A gályarab. — Elbeszélés. — (Folytatás.) E találkozásunkra következő ételen nem valók képes nyugodni a nyugtalanság és az aggódás miatt. Nem tudtam menekülni azon gondolattól, hogy a Comal Károly szerelmét Aline-nak minden áron viszonoznia kel , ahonnan testvérem azon elhatározásában, melyet előttem nyilvánított, oly rejtélyes ellenmondást látok, melyet hasztalan igyekeztem magam előtt megfejteni. Nem sokára ezután arról értesítették a várbelieket, hogy Corandeuil grófnő súlyosan megbetegült. Ő, ki különben is hajlott korú volt már, Párisban egy akkor elharapódzott járványba esett, melyből csak nagy fáradsággal, s az orvosok ügyessége által sikerült megszabadulnia. Célja volt, hogy mihelyt ereje visszatér, haza jő Corandeuil-be, és pedig fia kíséretében, a ki e közben felmentését kérte s azt meg is nyeré. A felüdülő grófnő számára ünnepélyes fogadásra készültek. A várkapunál a vár összes lakói egybegyülve várták, hogy megérkeztekor Üdvözöjék. Izabella, testvérem Aline karjára támaszkodva várta anyját és bátyját, sajátszerű volt e jelenet: egy magas termetű, büszke kihívó szépségében ragyogó falusi leány, a halvány gyámoltalan grófleány mellett, aki világtalan szemeivel a semmiségbe merült. A mikor Aline a grófnőt tiszteletteljesen üdvözlő s Izabellát elébe vezető,■ tapasztaltam, hogy e feltűnő ellenesség nem egy magamra gyakorolt csupán hatást. Észrevettem, hogy a viszonlátásnál a fia ■tal gróf szemei folyvást Aline-ra voltak irányozva, s hogy a grófnő arcán a meglepetés és kételmetlen érzés saját- azerv vegyületben tükröződött. Aline még ugyanaznap este szemben velem azon észrevételt szalasztá ki száján, hogy a grófnő egy kissé sokáig is mulatott Párisban. — Miért ? — kérdem — a grófnő állapotát annyira veszedelmesnek látod ? — Corandeuilba csak meghallni jött vissza, — viszontó nőtestvérem hideg mosolylyal. — Azonban nem csupán ennyiből áll az én vélekedésem. A fiatal grófról azt veszem észre, hogy míg a várból távol volt, megtanult a maga utján járni. A meddig Corandeuil falai közt élt, oly szeretetreméltó fiatal ember volt, hogy minden tetszésére való leányt ellenmondás nélkül nőül vett volna, kit anyja neki ajánlott volna. Ma minden másképen van; ő nem hallgat anyja akaratára, s ha ez meghal, akkor kénye kedve szerint fog nősülni, vagy legalább sokat fog tartani magára, hogy ezt tegye. Az öreg grófnő két hó múlva csakugyan meghalt, s Jenő engedelmes rabszolgája lenn az én nőtestvéremnek. Egy kis korig nem tudtam elűzni magamtól a félelmet, hogy a rangtekintetek végtére is győzni fognak az ifjú gróf hajlamai felett, de majd ellenmondás nélkül csatlakozom az Aline föltételéhez, aki erősen állítá, hogy Jenő a hadseregnél beadta lemondását, s hogy hallgatást parancsolt úgy dicsvágyának, mint családja rangtekinteteinek, hogy akadálytalanul követhesse nőtestvérem iránt táplált szenvedélyét. Aline nem szerette őt, de azért visszavonhatlanul elszánta magát e házasságra, s én tudtam, hogy ő érteni fog ahhoz, hgy céljait megingathatlan tetterővel vezesse a megvalósulás felé. Csupán Comal Károly okozott nálam agyalmat. (ismertem a kettős érzelmet, mely az ő nyugalmát emészté: szerelmét Armne iránt s gyűlöletét Jenő ellen, és féltem, hogy e kettős szenvedély egyszer veszedelmet hozhat reánk — azonban sietnem kell elbeszélésemmel, mert a végzet is rohamos sietséggel hajtott bennünket testvéremmel együtt előre az eseményekben. Napóleon visszatért Elbából s Franciaországban a „száz nap“ lázas zavargásait okozta visszatérésével. Comal Károly, a császárság fanatikus hive, ekkor hozzám jött, s azon szándékát közlé velem, hogy a hadseregbe lép, amely még egyszer egybesereglett a sas zászlója alá. „Mit csináljak én itt?“ — így tört ki előttem. — „Itt, ahol legfölebb egy kócos halálára számíthatok. Most vagy soha jött el rám nézve az időpont, mert a császárság zászlója alatt mindenkire a kitüntetés és a dicsőség pályája vár, aki azt követi!“ Ezután néhány nap múlva elhagyta a falut, s az öreg Comal, aki fösvénysége és szigorúsága folytán maga is elősegíte fia eltávozását, fiától elválásakor a legkeservesebben sírt. A „száz nap“ elmúlt. A szövetségesek bevonultak Párisba, és Corandeuil Jenő, inkább elkerülhetlen okokból mint saját ösztönétől vezéreltetve, az udvarhoz sietett, hogy az ismét trónra ültetett királynak bemutathassa hódolatát. Eközben az öreg Comal fia haláláól értesült. Károly Brüszszelben egy kórházban sebében halt meg, mielőtt egyik bajtársának két levelet adott át, egyiket atyjához, a másikat Aline-hoz címezve. Az öreg Cérnálhoz intézett levél a fiúi érzés oly mélységét tüntető fel, aminőt azon sorok szerzőjétől egyátalában fel nem tételeztem. Atyjától a leggyöngédebben vett azokban hites, s kérte őt, hogy ezentúl szivében nekem, mint tulajdon fiának adjon helyet, „mivel Antal“ így szólt a levél „nekem legjobb barátom volt, s neked szeretetre méltó fiad leend“. A nőtestvéremhez intézett levelet csak későn is kaphatom meg, azonban látom őt az nap, amikor azt kezébe adták. Komoly és hallgatag volt ugyan, de egy vonással sem árulta el, hogy imádója halála valamely leverő hatást gyakorolt volna rá. Amint ekkor megint És most abban a kétségbeejtő állapotban hogy tanyai épületeink összeomlanak, hogy revelet alatti földjeinket is az idén már részint mi szint harmadik évben nem fogjuk használhati legtöbbnek közülünk minden birtoka van itt a s nemcsak hogy az adót és egyébb köztartozó bírják fizetni, hanem a napi kenyérrel és rabizonytalan jövőnek gyümölcsét emésztik föl el az állapotban vagyunk, hogy egyrészt árvíz sem látogatott földjeink vízjárta földekké erőnak, másrészt azokon a földjeinken, melyeket e futó víz látogatott, megörökíttetnek a vizek, földjeinknek eddigi biztos használhatóságárá örök értékük is tetemesen leszállittatik, tehát új van egyenesen megtámadva; és abban az állapügyünk, mely szomszédot szomszéddal viszálk ölösködni mintegy kényszeri; szóval oly állapotú ügyünk, mely készenség, és teljes testi-lelki nyomorúsággal. Nagyméltóságú Miniszter úr! a mi igazságunk az a minden törvény által védett igazság, melylyel öszsze nem fér, hogy bármiféle vizjárta terület úgy mentesittessék, hogy az annak kedvéért elzárt vizek oly rendes mivelet alatti földekre vettessenek és zárassanak," melyek részint mindenha menttek voltak a víztől, részint pedig, ha időről időre viz alá kerültek is, attól rendesen és idejében megszabadultak. Mindezeknek alapján mély tisztelettel kérjük Nagyméltóságodat, méltóztassék elrendelni, hogy a földjeinket jelenleg birtokjogunk sérelmével borító vizek haladéktalanul lebocsáttassanak azon az útón, a melyen az legcélszerűbben eszközölhető; azután pedig, addig is mig a pusztai vizek útja végleg szabályoztatok, a Tót Jakab-féle töltés semmisittessék meg, azzal a hozzáadással, hogy a Zsarkó-töltés ne legyen nagyobbra építhető, mint a mekkora az a korábbi években lenni szokott. Ez által csak az 1870. előtti status quo állíttatok viszsza, a mihez úgy az igazság, mint a gyakorlat szerint teljes jogunk van, s a pusztai vizek azon terekre és határokra lesznek utalva, a melyekre 1870. előtt mindig és rendesen utalva voltak. Különben nincs a vásárhelyi roppant határnak oly pontja, a hová ezeket a vizeket odaszoritani ne lehetne! Továbbá mély tisztelettel kérjük Nagyméltóságodat, hogy a mely években e vizek miatt földjeinket nem használhattuk, azon évekre az ezek után járandó adónak illető helyen elengdéséért közbenjárni méltóztassék, mi iránt a nagyméltóságu pénzügyminiszter urat megkérni szintén kötelességünknek ismerjük. (Következnek az aláírások). T* ——— A ref. lelkészválasztás. Megtörtént végre az anyi hírlapi cikkezésre, egymást felváltó gyűléskezésre, még több,és nemritkán szenvedélyes szóvitára alkalmat szolgáltatott lelkész választás, az előzmények után ítélve valóban csekély részvéttel, amenyiben 34.000 ref. egyháztag után összesen 715 szavazat adatott be Honnan e közöny? A ref. egyházra-