Hód-Mező-Vásárhely, 1873. január-szeptember (3. évfolyam, 1-38. szám)
1873-02-23 / 8. szám
s mégis aligha ez nem tett közvetlenül, közvetve is legtöbb jót a közönséggel. Közvetve is — mondom — mert sokan tudjuk, hogy ez más, szintén a közönség érdekében is működő helybeli intézeteinket sokszor, s épen a kellő időben szép összegekkel segítette. És igen bölcsen tette , hogy inkább amazokon segített, mint egyeseknek adta volna ki az erre fordított összegeket; mert azoknak segély nélkül hagyása, s talán csak pár napra is zavarba jutása, városunk nevére s lakosaira homályt is vetett volna; de még, ezen segély nélkül amaz intézetek kénytelenek lettek volna az egyeseknek több kellemetlenséget s bajt okozni, mint a mennyit teljes jogosultsággal s lehető kimélettel ugyan, és az önfentartás kötelességétől sürgetve igy is okoztak, s nem okozniok lehetetlen volt. — Annak megmutatására, hogy a megtámadott intézkedés enyhébb s jótékonyabb a közönségre, mint a száztólinak 12-re emelése, felveszem a Kis utcai úr példáját. Kölcsön kér valaki 2000 irtot, ettől fizet 11 száztalit, nem — mint K. úr mondja — csaknem 12-őt; mert a bélyegköltséget, amit minden más intézetnél is fizetni kell, nem az intézetnek fizeti. Tehát egy évnegyedre, mert a takarékpénztár, csak ennyi időre adja kölcsöneit, hanem ha teheti, s tehette és tette is még eddig, 10% törlesztés mellett három hóról három hóra meghosszabbítja fizet az adós a 2000 frt után 55 irtot. Úgy, de kényszerbetétül ott kell hagynia 200 irtot, mely után évnegyedre csak 3 irtot nyer. Ha ezen 3 irtot, melyet az évnegyed végével az adós megkap, az 55 írtból — amint kell is — levonjuk : fizet valóságos kölcsöne, t. i. 1800 frt után, egy évnegyedre 52 irtot, azaz minden 100 frtra 2 frt 88 frt, mely összeg 11 frt 551 ikt. egész évi kamatnak felel meg. Ha ide számítjuk a betét kamatjának a 3 írtnak, melyet csak utólag kap meg, évnegyedi kamatját, mely még 12 százlékval véve sem többé kínál , a K. urnák „visszatetsző és mesterkélt“ eljárás után is, csak 11 frt 64 § krra megy 100 írtnak egész évi kamatja , mert az ilyen kényszer betét — tessék csak utána nézni — azonnal kamatoz. így vétetett ez gyakorlatba, s még azt is tudni kell, hogy minden törlesztés alkalmával jogosítva van az adós, a betétet a törlesztés arányában kevesbíteni, t. i. a fentebbi példánál , midőn 1800 írtra apad, a kölcsön csak 180 irtot, midőn 1600 frtra apadt, csak 160 irtot; szóval, mindég csak a rentlevő kölcsönnek tizedrészét tartozik betétben hagyni. Ha igaz az, hogy kiki örömestebb tízet 11 írt 65 irt, mint 12 irtot, annak is igaznak kell lennie , hogy a szóba vett intézet intézkedése enyhébb és jótékonyabb a közönségre, mintha 11-ről 12-re emelte volna a száztólit s valóban figyelemben is tartotta az intézet a közönség érdekét. De gondja volt, — nem is kívánhatni, hogy ne eleyen, — saját érdekére is, s ezért tért ezen, szerintem helyes útra. A pénzintézeteknél ugyanis hova kölcsönért intézetünk sokszor folyamodik, s hova a közönséget is igen nagyban előmozdító saját érdekében, különösen a közelebb múltban gyakran kellett folyamodnia, következőket vesznek figyelembe: biztos kezek, és sikeresen vezetik-e az intézet ügyeit, s pontos-e ez kötelezettségei teljesítésében. Ez a legfőbb két szempont, de kiterjed a figyelem következőkre is: mennyi az alaptőke, mennyi a betét, minőosztalékot ad az intézet, s várjon a kölcsönzők nagyobbszerű terhelésével, vagy talán némi ügyes , okosan kigondolt - de azért épen nem ámító műtéttel neveli-e az osztalékot ? Valóban mindezek figyelembe vétetnek illető helyeken, s ne gondolja senki, hogy a K. ur által úgynevezett kényszerbetéten megütköznének. Aki több pénzintézet alapszabályaival s eljárásával ismerős fog effélékre találni példát, eleget. Hanem arra, én legalább, nem tudok, hogy az ily eljárások, valamely pénzintézetnek akár hitelét gyengítették, akár más tekintetben kárára lettek volna. Kell K. úr cikkére is tennem egy pár megjegyzést. Úgy tudom, hogy közönségünk nem épen csak végszükségben, hanem mindenkor folyamodik intézeti kölcsönhöz, midőn pénzre van szüksége, vagy a pénzt jól befektetheti, használhatja, és az intézetieknél olcsóbb kölcsönt nem kap; nem is volna nagy bölcsesség kölcsönt venni, midőn pénzre szükségünk sincs, nem is tudjuk azt jól használni, vagy drágább kölcsönt venni , midőn olcsóbbhoz is juthatunk. A végszükség akkor áll be, midőn az intézeteknél sem kaphat kölcsönt valaki, s felveszi 24 százléka és szintén három hónapos váltóra, attól, akitől így is kap. Tudok az újabb időből ily eseteket. Nem tagadom, hogy közönségünk egy része „nehézkes a mesterkélt formaságokban, s lassú a finom megkülönböztetésekre ; de hiszem, hogy miután utolsó krajcárig, világosan, egy hajszálnyira talán túlozva is kimutattam, minő kamatot vesz most az első takarékpénztár, igen könynyen és hirtelen be fogja látni, hogy 11 frt 65 kr, 35 krral kevesebb 12 írtnál; s miután most már észtörés nélkül is tisztán látja a dolgot, nem fogja óhajtani, hogy az első tarakpénztár is „a többiek nyomán“ 12 vagy talán 14 írtra emelje a kamatot, sőt gúnyosnak sem fogja magára nézve találni azon intézkedést, mely a kamatlábnak csak 12-re emelésénél is, reá nézve enyhébb, az intézetre nézve pedig, amennyiben így kölcsönhöz könynyebben s nagyobb mérvben juthat, s a közönségen szintén nagyobb mérvben és olcsóbban segíthet, s a nagyobb forgalom mellett többet is nyerhet, hasznosabb. Meg vagyok győződve, hogy még eddig minden pénzintézetünk közt az első takarékpénztár munkálta le jobban a nagyközönség javát; nem kétlem azonban, hogy amint reájuk nézve lehetővé válik, a többiek is meg fogják indítani a nemesversenyt; én ennek részemről örülni, s egyszersmind csekély körömben és erőmmel oda munkálni fogok, hogy, ha csak lehet az első takarékpénztár elől járjon. A szóban forgó intézet a közönség zaklatására soha sem mutatott hajlamot, sőt ellenkezőről tanúskodik K. úr által méltatlanul kárhoztatott eljárása is, melyet az intézeti választmány különben sem örök szabályul állapított meg, melyhez csak addig fog, de addig fog ragaszkodni, míg szükségesnek és jónak találja. Szabad talán reménylenem, hogy az évi közgyűlés tagjai, akikről felteszem, hogy az észtöréstől nem irtóznak, s nálam nélkül is kibírták volna számítani, menynyivel enyhébb a szóba vett intézkedés , a kamatlába:'.': 12-re emelésénél is, de akik előtt most már a K. ur által mesterkéltnek, gúnyosnak, fonáknak nevezett eljárásról a titok szörnyű leplét le is vontam — sem a közönség érdeke ellenére nem fogják a kamatlábnak 12-re s annyival inkább 14-re emelését elhatározni, sem az intézet feljebb kitüntetett érdekében tett intézkedésért, nem fogják az intézkedőket elkárhoztatni, s még azon esetben sem gondolják veszélyeztetettnek az intézet érdekét, ha a közönségnek azon szerintem igen csekély része, mely inkább többet, fizet mintsem eszét törte, vagy most már a tisztán kifejtett intézkedést megérteni akarja, oda fordulna is intézetüktől, ahol többet kell fizetnie. Igen csak minden ember tudja azt, hogy az eszüket törni, vagy a mondott szót érteni nem akaró emberekkel érintkezés, semmi téren sem nagyon kellemes. Rámutatok én a szóban forgó intézkedésnek egyetlen gyenge oldalára is, melyet minen nagy észtörés nélkül kiki felfedezhetett már, hogy t, ez bizony szaporítja az intézet tisztviselőinek munkáját. De én részemről úgy ismerem ezen urakat, hogy az intézet érdekében nem csak szorgalommal és sikerrel, de szívesen is fáradoznak, s annak előmenetelében kiváló örömüket találják H. M.-Vásárhely 1873. február 12. Kiváló tiszelettel Szabó Mihály. TÁBOR. BUDAPESTI TÁRCALEVÉL. Budapest, február 20. Tavaly megvénült, meghalt, eltemettük, vig halotti tort is tartottunk fölötte s gyászoltuk jó ideig Pedig csak tetszhalott volt! Az idén újra feltámadt mint kedélyes, vidor, pajzán ifjú, s hódít minden felé ... pedig most ismét már már haldoklása felé közeleg . . . Találd ki, mi ez, ha nem a farsang. Most ő mindenkié, s övé mindenki. Budapest is az övé! — Most mindenki járja a farsangot, vagy a bolondját. Most ez a divat! (Nem épen a bolondját járni, hanem farsangolni). Ha tehát időszerűvel akarok előállani, nekem is a farsang élményeit kell feltálalnom, mert most ez viszi a szerepet úgy a papák, mint a hírlapok — tárcáiban. A kedves emlékezetű Pákh Albert egykor farsang kezdetével örülve kiáltott fel: — Jön a farsang, megmarad sok pénzem! —Hogy-hogy? — kérdék csodálkozva — hisz épen most fogy a pénz. — Ó dehogy! Én, mint szerkesztő , most eleresztek minden munkatársat, s tele tömöm lapomat csupa táncrenddel!.. „S a mint mondá, meg is tévé“ — ma már nem egy lapszerkesztő . . . Hja! ez a divat. — A farsang Cliója galambtollával feljegyzé , hogy a pesti bálok fénye már elérte „fénypontját“ a korcsolyabálban. Eddig, és ne tovább ! No de tovább menni már nem is lehetne! — Mintha csak ott se lenne a bálmeghívókon a hölgyeknek ajánlott aranymondat: „Fény és pompa minek néked ? — Kedélyesség legszebb éked!“ Pedig hány variátióban ott volt, s mégse látták! Vagy nem merték elhinni annak igazságát?.. . Mi régóta a külföld divatját s fényűzését követjük , mert nem tartjuk hát divatosnak követni most, mikor ott már haldoklik az előbb divatos fényűzés!?... Jól jegyzi meg valaki, hogy a magyar termek fényűzési cikkeiből egyedül a hamuvevőt (koppantót) tudtuk csak kiszorítani!... A fényűzést megsokalták mult évben egy nemzetnél s a hölgyek bálmeghivóira egész bátran kiírták: „Aki tudja, hogy más ékessége nincs, az fényes ruhában jöhet!“ . . . Bezzeg háziasan mentek a nők, a jó kedvet elölő, hideg pompa helyett a kedélyesség mezébe öltözve . . . Csakhogy nálunk ezt a figyelmeztetést ki se lehetne tenni , mert sírjában is tiltakoznék a „madarak pajtása“. Lisznyai azon feltevés ellen, hogy nem minden magyar nő a testbe szállt égi szépség ! — De hát minek akkor a fény? hiszen irva vagyon, hogy a rózsa sokkal gyönyörűbb a nap egyszerűségében, mint arany fogába téve! Ugyan a korcsolya-bál táncrendjéről kell említést tennem, mely hazánk térképét ábrázolván, minden kerületet más táncról nevezett el. A tisza-vidéki jó magyaroknak — horribile dictu! — valami német tánc jutott. . Reményem, tiltakozni fognak ez ellen ! Hanem igy aztán keresztül- kasul táncoltak egész Magyarországban, — táncrenden. Óhajtandó volna, hogy a népszínház javára is táncolnának egész Magyarországban, — valóságban! S még óhajtandóbb volna, hogy e táncokból gyönyörű tárcacikkek jöjjenek be; nem a lapok, hanem a színházbizottság tárcájába! Ugyancsak az említett táncrenden a csárdás kerületébe tették Budát is. Szép volna, ha igazán is így volna, hanem itt már egészen elfeledték azt a szép nójtát, hogy „Három a tánc . . . Pestbudán!“ Node ezt már régen csináltak, oly régen, hogy talán nem igaz hogy ezt a nótát csinálták! ... De hogy is venné ki magát a csárdás abban az uszály és stb. hogy hívjákban ! ? Van azonban helyette itt is fényűzés! Ha nem tudnék én ezen segíteni. Beszélnék, korteskedném, és jobboldali létemre is szavaznék Iványinak javaslata mellett, mely a fényűzési cikkeket (s azok viselőit ? nem ?) megadóztatni kéri; aztán az adókivető-bizottságot meghívnám a pesti bálokra . . . Quod erat demonstrandum! — Hanem most egy érdekes történetbe jutott eszembe , mely egy itteni álarcosbálon vette kezdetét e szokásos megszólítással: — Ismerlek szép maszk! Pedig dehogy ismerte Hanem azért oly jól forgolódott mellette, hogy végre együtt mentek el. (No kérem csak azért, mert örökké ott nem maradhattak!) Azonban a hintó nem a férfi hanem a nő rendelte helyre ment, hol is midőn kiszállnának , a hely nagyon ismerős vola a férfi előtt, lévén saját házában. — A nő pedig nem vola más, mint édes — (nem ám a felesége , hanem,) édes nővére, ki a csapodért fölismerve , visszahozta az igazi akolba az eltévedt báránykát. — Ó! ó! milyenek a férfiak! ... No jer be nődhöz, ki szegény talán sir, jajgat miattad! A férj szótlanul hagyta magát vezettetni nővére által. Majd csak valahogy, nagy nehezen megvigasztalják siró, jajgató, szegény nejét! No de annak akadt aki vigasztalja! Akadt egy jószívű házibarát . . . A bűntudatában előbb szótlan férj első szava is ez volt: — _ — Ó! ó! milyenek a nők! . . . Most a jóakaratában felsült testvéren volt a sorhogy bámulatában — semmit se szóljon . . . Hanem megeredt aztán a beszéd, amint jól körülnézett, s az öcscse nejénél meglepett vigasztalóban fölismerte — — kedves férjét................Ó! ó! milyenek a férfiak ! No, ennek a farsangi történetnek a folytatása alighanem nagybőjti predicatió lett!............. Hanem ugyebár ez nagyon mindennapi történet volt ? T. Futó: Városi közgyűlés. febr 18-án. A városi ügyész a követési munkálatra vonatkozó szerződés aláíratása ügyében adja be jelentését, melyből kitűnt, hogy Braun József vállalkozó a szerződést még mind ez ideig alá nem írta, minélfogva az ügyész a múlt gyűlés határozatában foglalt utasításához képest őt bírói eljárásnak adta át. Ezen jelentés kapcsában felolvastatott Braun József beadványa, melyben előadja, hogy az aláírást eddig azért nem teljesítette, mivel a szerződésben — szerinte — némely homályos és kétértelmű kitételük úgy re, mint a városra nézve károsak lehetnének, amennyiben azok a bekövetkezhető súrlódásnak magvát foglalják magukba; minélfogva kéri a közgyűlést, hogy a szerződés végleges megállapítása, illetőleg szövegezése céljából utasítsa a jogügyi szakosztályt vagy az épen e célra kinevezendő küldöttséget, hogy a szerződés némely pontjaira általa teendő észrevételek szerint, a szerződést formulázná, ami megtörténvén, ő azt aláírandja. A közgyűlés, noha meg van győződve, hogy a szerződés az eredeti feltételek szerint és azok szellemében van szerkesztve, helyt adván Braun kérelmének, a szerződés végmeg-.................... ....... ------------ -----------