Hód-Mező-Vásárhely, 1876. január-június (6. évfolyam, 2-26. szám)
1876-01-09 / 2. szám
VI-ik évfolyam, 1876. Vasárnap, január 9-én. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben , egész évre 3 ft, félévre 3 ft, negyedévre 1 ft. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes számára 10 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőhöz, III tized, 892. sz. a. Zrinyi utca küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak: A háromhasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. A nyilt térben a háromhasábos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijai a szerkesztőhöz küldendők. Előfizetési fölhívás „HÓDMEZŐ VÁSÁRHELY“ 1876-diki hatodik évi folyamára. Lapunk ma hatodik évi pályafutását kezdi meg. A viszonyok, melyek néhány év előtt szükségessé tevék e lap megindítását, azóta alig változtak valamit. Erkölcsi és társadalmi okok elsősorban sürgősen elodázhatlanul követelnék mostan is, ha nem volna meg, ennek létesítését, de követelik, mert él, életének tovább is fönntartását. Egy lap, mely öt éven keresztül becsülettel megállta helyét a vidéki közlönyök sorában, jogosult arra különben is, hogy tovább éljen. Jövőjét múltja nem csupán garantírozza, de követeli is, mert a múltjában követett irány olyan, hogy azt öt évi fönnállása igazolja, és jelzi, hogy az az irány, amelyet követett, jogosult. E lap jövőre is ezen irányt fogja követni. De ez irány mellett föladatának tekinti az olvasás vágyát, s az irodalompártolást e nagy, 50,000-nél több lakossal biró város közönségénél a lehető legnagyobb mérvben felkölteni. Nagy és fontos missió , melytől viszont senki sem fogja megtagadhatni, hogy jogosult. Hogy e tekintetben is minő szolgálatot igyekeztünk teljesíteni a sajtó és irodalom fontos érdekének, minden dicsekvés nélkül, egyenesen, bátran hivatkozunk e lap múlt 1875-ik évi folyamára, e folyam tartalmára. E tartalomra nézve nem egy-két illetékes helyről vívtunk ki elismerést, de az elismerésnek előttünk legfontosabb s legnyomósabb érvéül szolgál az is, hogy lapunk pártolói a lefolyt évben mintegy 70—80- nal szaporodtak. Ezért fölhívjuk ismét városunk minden nemesért és jóért lelkesülni törekvő, s a haladást zászlójára tűzött, józanabb eszmék harcosaiul szegődött közönségét a további pártfogásra, lapunknak ezentúl is szellemi és anyagi tekintetben való gyámolítására. Jól tudjuk mi, hogy közönségünk nehéz, nyomasztó anyagi viszonyok között él ma; tudjuk, hogy egyik csapás teljes évre a másik következett rá, s hogy talán soha sem éltünk még anyagilag terhesebb napokat, mint ma. De tudjuk azt is, hogy e miatt most fölhagynunk az előretörekvéssel, félbeszakítanunk a megkezdett művet, egyértelmű volna a kétségbeeséssel. De hát megvan még bennünk, hála a gondviselésnek, az erő, mely képesít arra , hogy jövőnk érdekében ma a legvégső áldozatokra is készek legyünk. Városunk közelőhaladása, városunk lakói közt a nemesebb, józanabb irány elterjesztése, az olvasási vágynak és az irodalomnak, mint a nemzeti műveltség legelső sarkkövének megkedveltetése és meghonosítása képezi legelső és legnemesebb törekvésünket; e törekvésünknek gyámolítására hívjuk föl t. közönségünket, s előre is fölteszszük, hogy ezt, mint egyenes érdekét az eddig tapasztalt pártfogásban, a nehéz idők dacára ezentúl is részesíteni fogja. Szerkesztőségünk nem kimél semmi áldozatot, hogy e lap életének jövőre a lehető legbiztosabb alapot megvesse, ezért, de még a föntebb jelzett okoknál fogva is, — minden kilátás nélkül az anyagi haszonra — egyenesen a lap által eddig követett józanabb irány érdekében, s a t. közönségnek ezentúl is fönntartandó becses pártfogása reményében — a jövő 1876-ik évre — a lap anyagi gondjait is átvállalta a kiadóhivataltól. Szerkesztőségünk meg van győződve arról, hogy törekvései és áldozatai e lap fönntartása körül, e város józanabb és áldozatkész lakóinál meleg viszhangra találandnak, s hogy azok nem fogják engedni egy egyén vállára nehezedni mindazon terheket, melyekkel egy ily közérdekű, társadalmi hetilapnak úgy szellemi mint anyagi fönntartása jár! E hitben, e bizalomtól indíttatva kérjük e lapnak jövőre is támogatását, s az előfizetések megújítását. Előfizetési díj mint eddig is: egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Évnegyedre 1 frt. Az előfizetési pénzeket kérjük egyenesen szerkesztői szállásunkra (III. tized, Zrinyi utca 892-ik sz. a.) küldeni be, vagy Bába Gábor lapkihordónknak nyugtatvány mellett adni át. Vidéki előfizetőinket kérjük, hogy előfizetéseiket egyenesen JHLVt.-Vásárhelyre, a szerkesztőségnek címezve (postautalványon) intézzék. H.-M.-Vásárhely, 1875. december 16. H. Nagy Lajos felelős szerkesztő és kiadó. Az önállló vámterület és a házi ipar.* A hazában nagy áramlat indult meg az önálló magyar vámterület érdekében. A fővárosi és a vidéki lapok, sőt külön röpiratok is izgatnak ez ügyben, mintegy meg akarják szavaztatni a nemzetet az önálló vámterület mellett, hogy látva a kormány a nemzet akaratát, az önálló magyar vámterületet létesítse. Azt mondják, hogy ha hazánk, a testvér Ausztriával ezután is egy közös vámterület marad, Ausztria mint erősebb és önző testvér, minket nagyon károsít, sőt el is nyom. Ausztriának sok gyárai vannak, teljesen kiképzett ügyes iparosai, ezek, élelmi, ruházati, fényűzési stb. cikkeiket, ízletesen, díszesen és olcsón állítják ki s elözönlik ezekkel hazánkat, úgy hogy a mi iparunk termékei, amelyek drágábbak, kezdetlegesebbek, talán tartósabbak, de nem oly szépek, háttérbe szoríttatnak. Ez az oka, hogy volt kevés gyáraink is elpusztultak, iparosaink nem élhetnek, a nyomor terjed és nagyobbodik.,Ha ellenben hazánk kormánya, külön, önálló Magyar vámterületet létesít, úgy hogy a testvér Ausztria s más külországok behozott cikkei, kincstárunk javára vámadóval terheltetnek , akkor egyfelől telik a haza pénztára, másfelől védve leend a magyar ipar. Az önálló magyar vámterület ily sziliben tüntetve föl, igen kellemes és kívánatos dolog. Csak az a kérdés, hogy az erősebb és önző testvér, Ausztria, nem érvényesüi-e ellenünkben, minden szép terveink dacára, amaz örökigazságot: az ügyesebbé és erősebbé a diadal?! Ausztria bizonyosan teend ellenintézkedéseket. De még az is különös, ha ez a mi önálló vámterületünk annyira kívánatos, s valóban haszonnal foganatosítható : miért szükséges annak létesítésére az egész nemzet felizgatásával kényszeríteni a kormányt? Azt hiszem, hogy ügyesség és erő ellenében, csak az ügyesség és erő a sikeres fegyver. A védfalak ma már meg nem oltalmaznak. Láttuk Metz és Páris bukását. Ha pedig magát a kormányt akarjuk kérelmekkel, szavazatokkal kormányozni, ahelyett hogy az maga tudná mi a teendő, s volna ereje is annak végrehajtásához: öltsünk gyászruhát, mert közel a vágóra! A hadsereg vezérét a katonák igazgatják-e, vagy a vezér a katonákat? Lehetséges-e képzelni is sikert ott, ahol a hadsereg népe adja az irányt, nem a vezér? Mohácsnál vitéz nép ütközött az ozmánnál, de mert a vitéz nép kormányozta a vezért, nem pedig a vezér a vitéz népet, elveszett az, és * Az iparegylet elnöke, tiszt. Draskóczy L. ur, a föntebbi közleményt a következő sorok kíséretében szíveskedett beküldeni szerkesztőségünkhöz: „Tisztelt Szerkesztő úr ! Becses lapjában olvastam önnek azon kívánságát, hogy a házi iparól tartott „fölolvasásom“-at közlés végett beküldjem. Örömest megtenném, hanem hát én csak szóbeli előadást tartottam, nem pedig „fölolvasást,“ s így természetesen kéziratom nincs. Ha azonban hasznát veheti, megkísérlem az elmondottakat lehető röviden leírni. A szabad iparról tartott előadást megelőzőleg szólottam az önálló magyar vámterületről. Ezt is leírom, mert ez mintegy előkészítője voltam annak. Egyleti elnök,és irt ásott az egész nemzetnek. Ha vezéri műveletekről van szó, legyen a vezérnek ereje a gondolkodásra, akarata a kivitelre, ellenkezőleg bizonyos a veszedelem. A tengernek hány hajója érne partot, ha azokon a kapitányon kívül azok népe volna kormányozó ? A legválságosabb pillanatokban, a halálos veszedelmek között csak egy ember parancsol, s ez a kapitány. Ha még van lehetőség, partra hozza a hajót, ha nincs, legalább megmenti a hajó népét, ha ő maga a hajójával vész is. Nem tartozik szorosan tárgyamhoz, de elmondom : Olvastam, hogy egy angol hajót egy másik hajó oldalbaütés által javíthatlanul megsértett, de megrongált hajónak fiatal kapitánya s ennek fiatal neje volt. A kapitány a hajónépét mentőbárkára rakatta. Neje nem kérte, hogy velük ő, a férj is meneküljön, mert kötelességszegésre nem kérhette, de arra kérte, hogy ő, a nő, vele, férjével halhasson meg. A kapitány nem engedett. A nő térdre esett s a férje térdeit görcsösen átkulcsolá s bizonyitá, hogy neki is kötelessége férjével meghalni. A kapitány nejét erőszakkal a mentőbárkára viteté, ő maga a hajóval meghalt. Ha nem ő parancsol, vele együtt a nép is elvész. Csak akkor lehetséges az egyes nemzeteknek is aknek s virulniok, ha kormányaik a kormányzási dolgokban, mint a hadvezérek, mint a hajók kapitányai, függetlenül, önállóan kormányoznak. A mi kormányunk is — ha jónak látja, mondja ki egész Európával szemben az önálló vámterületet, — s ha ellenkezőleg a közös vámterületben lát biztos adatok nyomán üdvöt, hajtsa végre egy nemzettel szervben, ily kormányzás még partra hozhat. De ha szavazatok vagy kérelmek kormányozzák a kormányt, bukásunk bizonyos. Egyéni nézetem szerint helyesnek találom, ha a sajtó minden dolgot fejteget, világosít, ismertet, de bizonyos veszedelmet látok az oly izgalmakban, melyek a kormányra természetellenesen nyomást akarnak gyakorolni, s lelkemben megrendülnék, mint e nemzet halálos órájának kongása előtt, ha ez izgalmak lehetetlenné tennék hazánknak természetes kormányzását. Azon nagy baj azonban, mely szerint minket a testvérország gyárai s ügyes iparosai elnyomnak, megvan, az létezik. Ne tegyünk-e hát e tekintetben magunk semmit, hanem csak bízzunk mindent a kormányra ? Ez megint viszás dolog volna. Igaz ugyan, hogy a jó vezér, jóvá képezi a katonát is, de azért a katonának csak magának kell elvégeznie saját kötelességét. A jó kormány is képezhet jó honpolgárokat — de ezeknek is maguknak kell elvégezniük saját kötelességeiket. Mit tegyünk hát a jelzett bajjal szemben? Azt, hogy ha a német testvérek ügyesek, legyünk mi ügyesebbek; ha ők erősek, mi erősebbek ; ha ők szorgalmasak, mi szorgalmasabbak; ha ők takarékosak, mi takarékosabbak, s igy tovább. Ez harc lesz, de olyan harc, amely a két fél között való barátsággal s mind a két félnek anyagi és szellemi jóllétével végződik. De ha ilyen harc nekünk nem kell, a mi miniszterünk a világ minden vámját a mi kincstárunkba szedje bár, mi csak elpusztulunk, mert annyi képzett s szorgalmatos nemzet között, kitartó erőfeszítés, okos és képzett szorgalom nélkül nem élhetünk; elfogy a kenyerünk, eladogatjuk vagyonúnkat, mások szolgáivá leszünk s igy végződik ősi dicsőségünk. De azért Gócsa téréin fel fog az ipar is virágzani, de nem a magyarnak fog gyümölcsözni; — ennek rónáin dús aratás is leend, de nem a magyar fog aratni; jóllét is fog uralkodni mindenütt, de nem a magyar örvend neki! Ázsiának és Amerikának még gazdagabb földjei vannak, de azért nem a műveletlen és henye benszülött az úr, hanem a képzett, szorgalmatos idegen. A szorgalmas nyugat, elszedő az ábrándozó keletnek gyémántjait, gyöngyeit, nem ragadmányképpen, hanem az ábrándozás büntetéséül s a szorgalom jutalmául. Harcolnunk kell tehát, mégpedig jó fegyverek-