Hód-Mező-Vásárhely, 1876. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)

1876-12-03 / 49. szám

VI-ik évfolyam. 1876. 40-ik szám. Vasárnap, december 3-án Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben :­gész évre 4 ft, félévre 3 ft, negyedévre 1 ft. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő­höz, I tized, 1876. sz. a. Barsy Gy.-féle ház, külden­dők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak: A háromhasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszöri­nél 4 kr. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. A nyilt térben a háromhasá­bos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hir­detések és ezek díjai a szerkesztőhöz küldendők. A métely mai társadalmi életünkben. („B.“) Napról-napra újabb panaszokat hallunk, de panaszok nélkül is meggyőződhetünk afelől, hogy a társasélet mindenfelé haldoklik. Az emberi szív vonzalmi tárgyat keresett min­den időben. A szív e kifelé törekvése vetette meg alapját mindenkor a barátságnak , szerelemnek, ez a családi szűkebb­ és a társadalmi tágabbkörű életnek. A szív vonzalma most is megvolna még, csak­hogy óriási rázkódásokon kelle az utóbbi időben ke­resztül mennie. Az általános romlottság megölte az emberekben a bizalmat, s a szív vonzalma befelé fordult önma­gához és most szereti önmagát. A régi, tiszta , hamisítatlan alap, melyen an­­nakelőtte a barátság, a társadalmi élet és a családi élet állott, meg van mérgezve; a hízelgés, a kétszí­nűség kiirthatatlan gyomai burjánzottak föl, melyek­nek buja levelei közül a bizalmatlanság, csalárdság sima kígyói öltögetik lappangva undok nyelveiket. Csoda-e, ha az alap r­egromolván, magát az épületet végveszedelem fenyegeti? Legveszélyesebb pedig e dologban az, hogy a kór egészen általánossá vált már! Fent és alant egy­aránt pusztít ama veszélyes szörnyeteg, a corrupció, mely míg egyik kezével a politikai élet tisztaságá­nak gyökerére veté évek előtt a fejszét, a másik ke­zével a családi életet ma mind fenyegetőbb mérvben kezdi szorongatni, fojtogatni, mely alapja a társada­lomnak. „Kitűnő helyzetbe emeltetni magunkat anyagi­lag és szellemileg! Nem törődve semmit mások, ba­rátaink, rokonaink, embertársaink jólétével, előmene­telével!“ Ez a jelszó korunkban általánosságban véve. Hozzunk-e föl példákat a bizonyításra? Hozha­tunk nem százat, ezret. Hiszen az élet, a minden­napi tapasztalatok rémséges jelenetekkel utalnak ben­nünket napról napra, időről időre arra, hogy aggo­dalommal tekintsünk a jövő felé, melyben barátság, hűség, bizalom, szeretet, áldozatkészség, családi bol­dogság s mindenekfölött a társasélet ismeretlen fogal­mak gyanánt fognak nemsokára föltűnni. Már ma is csaknem egészen igy van ez! Baráti kezet nyújt valaki azért , hogy rászed­hessen, s barátjának tart addig , mig szüksége van rád, amig rászedhet, azután nagyot nevet, amikor rászedhetett, bárgyuságod fölött. A családfők szemben mosolyognak s a háttér­ben ellenséges terveket szőnek egymás megbuktatá­sára. Közöttük nem egy érdek a rugó , nem egy a cél, t. i. a családi béke, a jólét előmozdítása, a gyer­mekek jövőjének biztosítása, hanem igenis cél: az erkölcstelen szenvedélyek és nemtelen indulatok ki­elégítése. Ama nemesebb erkölcsi elvek és eszmék, melyek néhány év előtt vezették az embereket családi életük­ben és a társadalmi érintkezéseknél, kihalóban, pusz­­tulóban vannak. Egy, az idealizmust teljesen meg­semmisítő, s mindent, mi ennek sugalmazása, irány­zása mellett létesülhetett, fölforgató, rettenetes elv az, amelynek korunk hódol, még­pedig mindenütt, min­denben: a létért való küzdelem! E küzdelem szintere ma a család, a társada­lom. A családi és a társadalmi élet alkotó elemeit, a kölcsönös vonzalmon, szereteten, bizalmon épült vi­szonyt földúlni, megsemmisíteni törekvő kor állt be a régi helyett. A legvastagabb önzés kora. Mi volt az, ami eddig összehozta az embere­ket? az egyenes jóindulat, a kölcsönös rokonszenv, a vágy, hogy a köznapi élet egyhangú , sokszor fá­rasztó foglalkozásai közül kibontakozva, szív- és lélek­emelő társaságok zajában az emberek kedélye, lelke fölfrissülést nyerjen. Most mi hozza össze az embereket társaságokba ? Az érdek. Ha még látunk koronként egy-két reszelgő társaságot, ott nem fogunk találni többé semmi ben­sőséget. Külszín, látszat és csillogás ma a társaséletet mozgató elemek. A nagyvilági hölgy ma estélyt és mulatságot ad, hogy újonan érkezett piperecikkeit, ékszereit bá­­multassa, hogy bámultassa dudoros tunikáját, mely a legújabb divat szerint készült, vagy éppen üresfejű udvarlókkal űzesse el magától az unalom nehézkes ködét, amelylyel a gyűlölt férj életunalma vagy félté­kenysége, vagy émelygős édelgései körülvevék tág lel­­kiismeretű kedélyvilágát. A férfi mulatságot ad, hogy kártyaasztalai meg­népesüljenek , hogy tárcáját megtömhesse , vagy ha éppen üzletember, egy-két jó üzletet csináljon s az avatatlanokat becsalhassa a kelepcébe. Érdekhajhászat, tettetés, képmutatás mindenütt! A tettetést egyiknél az önhaszonlesés, a ravasz­ság űzi, hogy ezzel ismerőseit, barátait befonhassa. A másiknál és a tapasztalatlanabb emberek legna­gyobb részénél az álszemérem. Az előbbieknél napi­renden az emelkedés, az utóbbiaknál a bukás. Az előbbiek gyűlöletes, kárhozatos alakjai a mai társa­dalomnak, ez utóbbiak sajnálatraméltó, botor teremt­mények. A játék, mely e két külön felek közt folyik, az utóbbiakra nézve a világ szemében szégyenletes véget ér rendszerint. Sok ember szeret ma gazdagnak látszani, fény­leni, s inkább tönkreteszi magát és családját, mint az a szégyen érte, hogy el kelljen árulnia szegénysé­gét, vagyontalanságát, vagy hogy neki gazdálkodnia kell jövedelmével, el kell vonnia olykor magát a megszokott társaskörtől, a­ nyilvános helyektől, csa­ládját a nyilvános mulatságoktól, s azzal együtt megvonultan kell élnie, olcsóbb ruhában járnia s ke­vesebb szobában laknia. E helyett inkább, csakhogy meglegyen a látszat, a fény: uzsorásokhoz folyamo­dik, akik jól el tudják titkolni a madarat, amely léptükre került; ezek megtartják a titkot mindaddig, míg kölcsönadott pénzük és jól fölszámított nyeresé­gük veszélyben nem forog a kölcsönzőnél, s ha rosz­­szat gyanítanak, kockáztatva látják pénzüket, akkor már késő minden; az, aki hálójukba kerülni botor volt, menthetetlenül elbukik. Helyesen írja egyik laptársunk: „mennyi nyo­moznak, mennyi bűnnek lehetne elejét venni, ha az emberekből ezen álszemérmet, ezen bűnös gőgöt ki lehetne irtani? Akit sorscsapás látogat, aki a mások gonoszsága miatt jut veszélybe, az méltán érdemli meg szánakozásunkat; de ki a saját kezével ássa meg romlása sírját, afölött nem érdemes könyeket hullatni. Akinek nem telik hintóra, járjon gyalog ; aki négy tál ételre valót nem bír keresni, érje be hárommal, akinek erszénye nem selyemruhához való, járjon in­kább darócban, mintsem övéi átkát hallja uszálya suhogásában.“ „És mi szégyenelni való van abban, ha valaki magán tisztességes kölcsönnel akar segíteni? Nem becsülendő-e az, ha a pazarló megtér s előbbeni hi­báját takarékosság által igyekszik helyrehozni ? Inkább mondjuk az emberről azt, hogy magához tért, mint elveszni lássuk gondatlansága s makacs, üres büsz­kesége miatt.“ Csupán egy kép, egy példa a sok közül, de ezer hasonlóval az életben mindenütt találkozha­tunk ma, és amidőn ezekre reflektálunk, szinte nehéz a kibontakozás, a visszatérés oda, ahol elmélkedésünk fonalát mintegy megszakítók. Valóban komoly a veszély, mely társadalmi életünkben dúl. Ki tudja, hol, mikor leend vége? s ki tudja, mi lehetne orvossága? A baj, a kór gyökeres, sőt kezd idültté válni. Tehát csak gyökeres kúra segíthetne rajta, s ez sem itt alant, de odafent kezdve. Nem azok vagyunk mi, akik társadalmi uton a bajok orvoslását lehetetlennek tartják s mindent csupán a vezérlő, a kormány élén levő férfiaktól várjunk, de ezen a téren csakugyan oda kell térnünk­­ a magasba. Egy nagy lélek, egy nemes jellem az ország kormányán, kinek lenne ereje és erélye egy­szerre, és lenne akarata fölforgatni a megrögzött gyepüket,­­ összetépni a korrupció irtózatos hálóza­tának szálait, mely egy nemzetnek, egy országnak társadalmi életét fogja körül, — egy ilyen Messiás kellene ma e nagy munkához! Közegészségügy. Tiszti főorvosi jelentés a roncsoló toroklokról, 1876. évi március 1-től november 25-ig. Az alább következő városi tiszti főorvosi jelentés, mely e napokban a városi polgármesteri hivatalhoz ter­jesztetett be, egész minőségében, leplezetlenül tárja föl egyfelől a nevezett kor dúlásait városunk területén há­rom évnegyeden keresztül, őszintén rámutat másfelől a baj forrásaira s elősegítő eszközeire, amelyek egyképen népünk tudatlanságában s legtöbbször közönyében nyer­nek alapot. Mindkét ok alkalmat szolgáltat nekünk arra, hogy a jelentést egész terjedelmében megismertessük a közönséggel. A jelentés következőleg hangzik: Tekintetes Polgármester úr! Folyó hó 22-én kelt 7247/876. igt. sz. alatti becses felszólítása folytán a városunkban 9 hónap óta járvá­nyosan uralgó roncsoló toroklob eddigi lefolyásáról a következőkben van szerencsém teljes tisztelettel jelenté­semet beterjeszteni: Nevezett kór f. é. március hóban fellépvén, csak­hamar járványos jelleget öltött, amennyiben már e hó­ban is az általa okozott halálesetek száma 34 volt.­­ Első fellépése a város IV. tizedében, még pedig annak alantabb fekvő mocsáros s leginkább szegényebb sorsú családoktól lakott részében észleltetett, s különösen a zsenge korú gyermekek közül, úgy nagyfokú belterjessé­génél, mint gyors lefolyásánál s ragályos természeténél fogva ragadá el áldozatait. A kórnak öldöklő hatását elősegíték: 1) a lakviszo­nyok, amennyiben tapasztalat szerint egyrészt a mocsá­ras, nedves talaj, másrészt a szűk lakások okozta küz­­hödt légkör tetemesen előmozdítja annak úgy kül-, mint belterji tovafejlődését s vészes lefolyását. Ugyanez ok­ból nyilvánult annak ragályos természete is, mert átalan, amely családnál jelentkezett, többnyire 2—4—5 gyer­meket ejtett áldozatul; — 2) az általa okozott gyakori halálozást elősegité, továbbá, fájdalom, a szülők megbo­­csáthatlan közönye, melynélfogva, dacára a hatósági fi­gyelmeztetéseknek s a hivatalbeli orvosok részéről tett azon ajánlatnak , mely szerint az e kórban megbetegül­­teket, vagyoni állapotra való tekintet nélkül, szegényt, gazdagot egyaránt, díjtalanul gyógyítanak, sőt az azok által rendelt orvosi szereket is egyelőre ingyen kapják, csak a vagyonosabbak lévén kötelesek utólagosan a gyógy­szerek árát a városi hatóságnak megtéríteni, a nagy­­közönség átalán e jótékony intézkedést figyelemre sem méltatva s az orvosi rendelvények iránti bizalmatlanság­nak nyíltan kifejezést adván, sajnálatraméltó közönnyel nézé a halál dús aratását kisdedei között, mert az oly egyes ritka esetekben is, hol az orvosok rábeszélése folytán néhány családapa gyermeke részére az orvosi rendelményt el is fogadá, azt a gyógy tárban vagy el sem készitteté, vagy elkészítve felbontatlanul hagyá, vagy végre a gyermek állítólagos ellenállásánál fogva vagy éppen nem, vagy kellő módon nem alkalmazó; 3) elő­segité továbbterjedését végre a köznépnek azon kárho­zatos szokása, melynélfogva gyermekeiket úgy a bete­gek, mint a halottak látogatására rendesen elviszi, kik az ekként zsúfolásig telt szobában hulla-feloszlás okozta mérges párákkal telitett levegőből e vészes kór csiráit besziván, azokat saját labukba átültették, hol csakhamar annak hatása egész borzasztóságában nyilvánult. Ekként terjedt át ez öldöklő kór nagyobbrészt ki­deríthető ragályozás folytán a város egyéb részeibe, hol mindenütt azon sajátságát tünteté föl, hogy leginkább a mélyebben fekvő mocsáros, nedvdús talajon levő la­kásokban szedé különösen a zsengekorú gyermekek kö­zött tetemes áldozatait. Mint az idemellékelt rovatos kimutatásból kitűnik, a halálozás májusban (13) legkisebb, októberben (85) legnagyobbb volt, amidőn a szóban levő kór a város minden 5 tizedében s különösen az i-sőben igen nagy­mérvben dühöngött, mely utóbbi oknál fogva e tizedben levő úgynevezett Mári Gyula-féle reformált felekezetű iskola 12 napra bezáratott, miután az abba járó gyer­mekek egy hét alatt a szó szoros értelmében általa meg­tizedeltettek ; a járvány ott csillapulván, az iskola ismét megnyílt. Hasonló módon bezáratott f. é. június hóban a IV-ik tizedben levő úgynevezett Daru-féle reformált iskola, hol az iskola helyiségében a tanító kis­fiánál fordult elő haláleset ezen kór következtében. Az egyes városrészeket illetőleg az általa ejtett ál-

Next