Hód-Mező-Vásárhely, 1878. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1878-01-06 / 1. szám
VIII-ik évfolyam. 1878. 1-ső szám. Vasárnap, január 6-án. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben ; egész évre 4 ft, félévre 2 ft, negyedévre 1 ft. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes számára 10 kr. A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőhöz, I. tized, 1176. sz. a. Barsy Gy.-féle ház, küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak : A háromhasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr. kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. A nyílttérien a háromhasábos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijai a szerkesztőhöz küldendők. Előfizetési fölhívás „HÓD-MEZŐ-VÁSÁRHELY“ 1878-ik évi 3n.3rokad.il2. évfolyramára. Midőn a jelen 1878-ik évre lapunkra előfizetési fölhívásunkat, közzéteszszük, őszinte bizodalmunkat helyezzük jövőre is e város nagy közönségének azon józanabb, intelligens részében, amely hét éven keresztül, mint lapunknak egyedüli pártfogó közönsége, látta s teljesen ösmeri a harcot, melyet kitartással, ernyedetlenül folytatunk egy intencióiban vészszel fenyegető áramlat ellen, melynek élén magukat vezérférfiaknak tekinteni nem átalló oly egyének állanak, kiknek a múltban és a jelenben egyaránt a kárhozatos demagóg szerep hivatásuk, hogy ezt önérdekeik sikerre juttatására minden pillanatban kizsákmányolhassák. Látta és látja a harcot a t. közönség, s tapasztalhatja, hogy e harcban nem lankadunk s erőnk nemhogy fogyna, de fokozódik a további kitartásra, mert lelkesít bennünket céljaink önzéstelensége mellett azon erkölcsi öntudatunk, hogy oly elv harcosaivá szegődtünk , amelynek előbb-utóbb győzni, diadalra jutni kell. Mi nem árultunk zsákban macskát soha! Nem ámítottuk, nem hitegettük e város, közönségét. Nyílt kártyákkal játszottunk mindig, ha játékról szóbbé... Törökvéreink natterón néni lappangott ott a rut, a nemtelen önérdek, mint bizonyos egyéneknél, kik a sajtót egyéni céljaik megvalósításának hitvány és demoralizáló eszközévé aljasították le s aljasítják le ma is. Több éves hírlapírói szereplésünkre önérzetesen, bátran merünk utalni: nem fog találni a nagyközönség lapunk eddig megjelent évfolyamaiban egyetlen sort, egyetlen betűt sem, amelylyel önönmagunknak tömjéneztünk volna s lapunkat egyéni célokra és érdekeknek föláldoztuk volna; nem úgy, mint a „Vásárhelyi Közlöny“ írói és munkatársai tették és teszik. Végre is a közönségnek lehetetlen felednie ezt, és ha egyéb más érv nem állana is eddigi journalisztikai működésünknek erősségére: elég szerintünk ez egy, mint fő. És mi erre nyugodt öntudattal, tiszta lelkiismerettel és legyen szabad így szólanunk: egyéni erkölcsi méltóságunk nemes önbecsérzetével hivatkozhatunk, s e hivatkozásunk nem ámítás, nem misztifikáció, mint amazoké, évek óta; tudja, látja ezt a közönség s ítélhet! Ez önbecsérzetünkben s azon szent meggyőződésünkben, hogy e város közönségének legvitálisabb közérdekeit ellenőrizzük ezentúl is, hogy a józan, becsületes alapokon való haladás napszámosaivá szegődtünk a journalisztikai téren, hívjuk föl most is a nagyközönséget, de legkivált eddigit, előfizetőinket, lapunknak továbbra is erkölcsi és anyagi pártolására. Nem csupán nekünk, de az intelligencia köréből igen számos elv- és iránybarátainknak nézetük az, hogy ha nem léteznék, hát teremtenie kellene Vásárhely város közönségének ma egy ilyen lapot, amely legvitálisabb közérdekeit, az ezekkel foglalkozókat a legélénkebb, legrészrehajlatlanabb figyelemmel kísérje és ellenőrizze; a városi közélet mozzanatait, a törvényhatósági közigazgatás tényeit vagy mulasztásait egy iránt éber és lelkiismeretes ügyelet alatt tartsa; egyszóval ellenőri szerepet vigyen egy másik helyi lap ellenében, amely a hatóság élén vezérszerepet vivő egyének zsoldjában áll, s nem képes egyébre, mint a nevezett vezérszereplők ténykedéseinek kizárólagos védelmére és szabadalmazott magasztalására. Mi tehát vállalkozunk továbbra is arra, hogy ez ellenőrzői szerepet vigyük, s ha a nagyközönség tisztában van céljaink önzéstelenségével s megértette eddigi működésünk minden önérdektől ment intencióit , pártolja is e lapot úgy, amint megérdemli. Őszintén, bátran szólunk a közönséghez. Múltúnk garancia jövőnkre nézve! Nem ígérjük, mert nem ígérhetjük, hogy polemizálni ezentúl nem fogunk sem testületek, sem egyesekkel; de ígérjük igenis azt, hogy polémiáink ezentúl is egyetlen elvtől, egyetlen érdektől lesznek irányozva: a közérdektől és hogy mint eddig, úgy ezentúl is csak ott és akkor szólalunk föl, ahol és amely mulasztásoknál, vagy az erkölcs-társadalmi renddel ellenkező vétségeknél fölszólalnunk a hírlapírói morál kötelességünkül szabja. Ily elv és irány nyílt vallása mellett megújítjuk tehát most is előfizetési fölhívásunkat. Az előfizetési dijak maradnak az eddigiek: egész évre á frt, félévre 2 frt, évnegyedre 1 frt. H.-M.-Vásárhely, 1877. december 29. Visszatekintés az 1877-ik évre. Az örök múlandóság tengerébe ismét leáldozott egy év, melynek elmúlásán nincs okunk nem örülni. Eltekintve azon kevés jótól, mit hazánkra hozott, hogy a keleti határainkon dúló háború iszonyaitól mindezideig mentve maradtunk, hogy aratási eredményeink a múlt éviekénél kedvezőbbeknek tűntek föl: elég súlyosak a ■ ■ ^gazdasági és pénzügyi viszonyok, melyeket taúi a folyton növekdő adók terheiben, '!..t .a. sülledésében, de ipar- és üzletpar.0. szaval azon hazaszerte napirenden levő küzdelemből, melyet a létért a mától holnapig számitó viszonyok között folytatnunk kell. Ily világításban kinek jutna eszébe siratni a múlt év napjait. Csalódtunk ebben is, mint a többiben, nincs tehát okunk utána csengeni, hiszen benne az egyptomi húsos fazekak cserepekre törtek, menjen tehát az idő egymásután szakadó örvényébe megsiratatlanul. Sokat elnyelt magával közülünk, igaz, sok mindenünket eltemető, de reményünket nem ragadhatta el, ezt kénytelen volt a jövőnek örökül engedni. De talán mégis ennél több érdeme is van ránk vásárhelyiekre nézve? Ismerjük el, ha van, s próbáljuk meg ehelyütt, habár általánosságban is, részletezni azokat; nézzük, tapasztalunk-e haladást, előmenetelt a kitűzött cél felé? és ha igen, megfelel-e az táplált reményeinknek és igényeinknek, melyek közérdekeinkhez fűződtek és fűződnek? Tehát kezdjük elől. Köztörvényhatóságunk múlt évi életéről a januári közgyűlésen, mint mindég, úgy ez évben is, hiszszük, a polgármesteri hivatal fog előterjesztést adni. Ezt tehát kötelességünk bevárni s annak idejében elmondani arra nézeteinket. Egyebek közt azonban előre is jelezhetjük, hogy meddő törekvéseknél egyebet nem tapasztaltunk, és ha van nagyobb szabású lépés a köztörvényhatóság részéről, ezt azon egyben konstatálhatjuk, amely az arad-kőrösvölgyi vasútvonalaknak városunk határán keresztül tervezett kiépítése érdekében a törvényhatóság s ennek kezdeményezése folytán a város közönsége körében nyilvánult. Több megelégedéssel tekinthetünk vissza egyházaink múlt évi életére. Ezek közül legtekintélyesebb s lélekszámra legnagyobb ref. egyházunk ügyei, a hívek által közbizalommal presbiteri rangra hivatott elöljáróink kezeiben, s őrködésük alatt valóban dicséretes s a múlt évek eredményeihez viszonyítva minden tekintetben kedvező sikert értek el. A ref. egyház elöljárói kitartó, megfeszített buzgalmának dicséretes s az egyház híveinek elismerésére okvetlen méltó jele az, hogy az egyház pénzügyi viszonyai nem csupán rendezték, de azon helyzetben vannak, melyet különösen az egyház belhivatalnokai évek óta óhajtottak. Talán nem vétünk az ott működő derék férfiak, mint elöljárók, szerénysége ellen, ha rámutatunk egyszerűen ama jelentőségteljes, nagymérvű áldozatokra, amelyeket a lefolyt évben az egyház helybeli felsőbb tanügyünknek és a főgymnasiumnak a kor színvonalára emelése érdekében valóban emelkedett szellemet és magasztos gondolkodást tanusítólag hozott. Üdv érte a derék s a kor szellemét megértő, jellemes és előretörekvő férfiaknak! Ők valóban méltók hivatásszerű betöltésére ama helynek, melyre őket a közbizalom hivta. De elismeréssel kell följegyeznünk ama dicséretetes mozgalmat is, amely a helybeli, szintén tekintélyes lélekszámúa bíró római kath. egyház kebelében a népoktatás terén megindult. Azon reformok, melyeket a köz- és állami törvényhozásunk intézkedései kötelességekül rónak a felekezetek vállaira, a múlt 1877-ik év folytán itt is megindultak. Óhajtjuk: áldásdús siker koronázza azon nemeskeblű férfiak törekvéseit, akik a kor szellemét és törvényeink intencióit megértve, a mozgalom élére álltak. Egyleteink múlt évi életéről azonban nincs alkalmunk ily kedvezőleg nyilatkozni. Be kell ugyan ismernünk, hogy városunk nem az utolsó helyet foglalja el hazánkban e tekintetben sem, s hogy bátran versenyezhet Magyarország bármelyik városával. Van egyletünk elég, polgáraink lelkesebbjei nem készek évekkel ezelőtt csoportosulni a kitűzött szép és közhasznú célok zászlói körül és áthatva a társulás eszméjétől, annak idejében lelkesedéssel alakultak egyesületekké. Azonban a nagy tűz szalmaláng volt csupán, mert egyesületeink valóban ma már kevés, sőt épen semmi hatással sincsenek társadalmi életünkre, mert a köreiken kívül álló egyének elnevezéseiknél egyebet aligha tudnak róluk. Életüknek, fennállásuknak jelét legffjjabb csak a bibe-hóba tartatni szokott egyesületi mulatságokkal adják. Belmunkásságuk titkait féltett kincsként őrzik s Argus - szemekkel kell bírni a kiváncsinak, ki azokról csak felületes tudomást is óhajt szerezni. Nem szabad hinnünk, de nem is akarjuk föltenni azt, hogy a nyilvánosságtól való irtózás szülné e titkolódzást; nem kutatjuk az okokat sem, melyek ezt eredményezték. De kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy önérdeke ellen vét az az egyesület, amely az elzárkózottság köpenyébe burkolózva, kevés vagy épen semmi életjelt nem ad magáról s működését egyedül tagjainak titkává teszi, mert kötelessége meggondolni, hogy munkásságának nyilvánosságra hozatalával meríthetne épen tudomást a közönség úgy egyik mint a másik egylet beléletéről és külre irányzott tevékenységéről; ez győzhetné meg a kívülállókat egyik-másik egylet életképességéről és közhasznúságáról, melynek következménye természetesen az egyesület iránti élénkebb érdekeltség s ebből folyólag a tömegesebb pártolás lenne. Kevés tehát az előny, sok a hátramaradás, melyet a múlt év hagyott reánk. De kötelességünk, hazafias és polgári kötelességünk, fölegyenesedni a szomorú napok nyomása alól, fölismerni helyzetünket férfiasan, és ha fölismertük: a hazaszeretetnek s városunk közelőhaladása érdekében táplált legbensőbb, legszentebb törekvéseinknek adni nyílt jeleit. Ezekben kössük érdekeinket együvé, mi ha megtörténik, akkor még sokat helyreüthetünk s letemetjük alapjait amaz időnek, amelyben utódaink elmondhatják: „Magyarországon kívül nincsen élet!“ E reményben üdvözöljük különösen lapunk pártoló közönségét, de üdvözöljük városunk minden rangú és rendű polgárait egyiránt. Legyen küzdelmünk a cél érdekében szent s jelszavunk mindannyiunknak: „Előre!“ H. Nagy Lajos. „Hír-Mezi-VásárMt szerke sítősége is kiadóhivatala. A csongrádmegyei tisztujitás. M. é. dec. 23-iki számunk ujdonsági rovatában megemlitők röviden a tisztujitás eredményét. Azóta a m. hó 19-én tartott tisztújító közgyűlésről részletesebb tudósítást vettünk, mely után a megyei tisztujitás lefolyását s körülményeit következőkben adjuk. A közgyűlést Csongrád megye derék s lelkes főispánja, Rónay Lajos ő méltósága a szép számban megjelent képviselők előtt következő üdvözlő beszéddel nyitá meg: „Tisztelt közgyűlés! Midőn a mai napra egybehívott tisztújító rendkívüli közgyűlést megnyitottnak jelentem ki és hazafias örömmel üdvözlöm a törvényhatósági bizottságnak rendkívül szép számmal egybegyűlt tagjait és