Hód-Mező-Vásárhely, 1878. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1878-01-06 / 1. szám

VIII-ik évfolyam. 1878. 1-ső szám. Vasárnap, január 6-án. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben ; egész évre 4 ft, félévre 2 ft, negyedévre 1 ft. Megjelen: minden­ vasárnap reggel. Egyes szám­ára 10 kr. A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő­höz, I. tized, 1176. sz. a. Barsy Gy.-féle ház, külden­dők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak : A háromhasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr. kétszerinél 5 kr, többszöri­nél 4 kr. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. A nyílttérien a háromhasá­bos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hir­detések és ezek dijai a szerkesztőhöz küldendők. Előfizetési fölhívás „HÓD-MEZŐ-VÁSÁRHELY“ 1878-ik évi 3n.3rok­ad.il2. é­vfolyramára. Midőn a jelen 1878-ik évre lapunkra előfize­tési fölhívásunkat, közzéteszszü­k, őszinte bizodalm­un­­kat helyezzük jövőre is e város nagy közönségének azon józanabb, intelligens részében, amely hét éven keresztül, mint lapunknak egyedüli pártfogó közönsége, látta s teljesen ösmeri a harcot, melyet kitartással, ernyedetlenül folytatunk egy intencióiban vészszel fe­nyegető áramlat ellen, melynek élén magukat vezér­­férfiaknak tekinteni nem átalló oly egyének állanak, kiknek a múltban és a jelenben egyaránt a kárho­­zatos demagóg szerep hivatásuk, hogy ezt önérdekeik sikerre juttatására minden pillanatban kizsákmányol­hassák. Látta és látja a harcot a t. közönség, s tapasztalhatja, hogy e harcban nem lankadunk s erőnk nemhogy fogyna, de fokozódik a további kitartásra, mert lelkesít bennünket céljaink önzéstelensége mel­lett azon erkölcsi öntudatunk, hogy oly elv harcosaivá szegődtünk , amelynek előbb-utóbb győzni, diadalra jutni kell. Mi nem árultunk zsákban macskát soha! Nem ámítottuk, nem hitegettük e város, közönségét. Nyílt kártyákkal játszottunk mindig, ha játékról szó­b­bé... Törökvéreink natterón néni lappangott ott a rut, a nemtelen önérdek, mint bizonyos egyéneknél, kik a sajtót egyéni céljaik megvalósításának hitvány és de­moralizáló eszközévé aljasították­ le s aljasítják le ma is. Több éves hírlapírói szereplésünkre önérzete­sen, bátran merünk utalni: nem fog találni a nagy­közönség lapunk eddig megjelent évfolyamaiban egyet­len sort, egyetlen betűt sem, amelylyel önönmagunk­nak tömjéneztünk volna s lapunkat egyéni célokra és érdekeknek föláldoztuk volna; nem úgy, mint a „Vásár­helyi Közlöny“ írói és munkatársai tették és teszik. Végre is a közönségnek lehetetlen felednie ezt, és ha egyéb más érv nem állana is eddigi journalisztikai működésünknek erősségére: elég szerintünk ez egy, mint fő. És mi erre nyugodt öntudattal, tiszta lelkiis­merettel és legyen szabad így szólanunk: egyéni erkölcsi méltóságunk nemes önbecsérzetével hivatkozhatunk, s e hivatkozásunk nem ámítás, nem misztifikáció, mint amazoké, évek óta; tudja, látja ezt a közönség s ítélhet! Ez önbecsérzetünkben s azon szent meggyőződé­sünkben, hogy e város közönségének legvitálisabb köz­érdekeit ellenőrizzük ezentúl is, hogy a józan, becsületes alapokon való haladás napszámosaivá szegődtünk a journalisztikai téren, hívjuk föl most is a nagy­közön­séget, de legkivált eddigi­t, előfizetőinket, lapunknak továbbra is erkölcsi és anyagi pártolására. Nem csupán nekünk, de az intelligencia köréből igen számos elv- és iránybarátainknak nézetük az, hogy ha nem léteznék, hát teremtenie kellene Vásárhely város közönségének ma egy ilyen lapot, a­mely legvitálisabb közérdekeit, az ezekkel foglalkozókat a legélénkebb, leg­­részrehajlatlanabb figyelemmel kísérje és ellenőrizze; a városi közélet mozzanatait, a törvényhatósági köz­­igazgatás tényeit vagy mulasztásait egy iránt éber és lelkiismeretes ügyelet alatt tartsa; egyszóval ellenőri szerepet vigyen egy másik helyi lap ellenében, a­mely a hatóság élén vezérszerepet vivő egyének zsoldjában áll, s nem képes egyébre, mint a nevezett vezérszereplők ténykedéseinek kizárólagos védelmére és szabadalmazott magasztalására. Mi tehát vállalkozunk továbbra is arra, hogy ez ellenőrzői szerepet vigyük, s ha a nagy­közönség tisz­tában van céljaink önzéstelenségével s megértette eddigi működésünk minden önérdektől ment intencióit , pártolja is e lapot úgy, amint megérdemli. Őszintén, bátran szólunk a közönséghez. Múltúnk garancia jövőnkre nézve! Nem ígérjük, mert nem ígér­hetjük, hogy polemizálni ezentúl nem fogunk sem tes­tületek­, sem egyesekkel; de ígérjük igen­is azt, hogy polémiáink ezentúl is egyetlen elvtől, egyetlen érdektől lesznek irányozva: a közérdektől­ és hogy mint eddig, úgy ezentúl is csak ott és akkor szólalunk föl, ahol és amely mulasztásoknál, vagy az erkölcs-társadalmi renddel ellenkező vétségeknél fölszólalnunk a hírlapírói morál kötelességünkül szabja. Ily elv és irány nyílt vallása mellett megújítjuk tehát most is előfizetési fölhívásunkat. Az előfizetési dijak maradnak az eddigiek: egész évre á frt, félévre 2 frt, évnegyedre 1 frt. H.-M.-Vásárhely, 1877. december 29. Visszatekintés az 1877-ik évre. Az örök múlandóság tengerébe ismét leáldozott egy év, melynek elmúlásán nincs okunk nem örülni. Eltekintve azon kevés jótól, mit hazánkra hozott, hogy a keleti határainkon dúló háború iszonyaitól mindezideig mentve maradtunk, hogy aratási ered­ményeink a­ múlt éviekénél kedvezőbbeknek tűntek föl: elég súlyosak a ■ ■ ^gazdasági és pénzügyi viszonyok, melyeket t­aúi a folyton növe­k­­dő adók terheiben, '!..t .a. sülled­ésében, de ipar- és üzletpar.0. szaval azon hazaszerte napirenden levő küzdelemből­, melyet a létért a má­tól holnapig számitó viszonyok között folytatnunk kell. Ily világításban kinek jutna eszébe siratni a múlt év napjait. Csalódtunk ebben is, mint a többi­ben, nincs tehát okunk utána csengeni, hiszen benne az egyptomi húsos fazekak cserepekre törtek, menjen tehát az idő egymásután szakadó örvényébe megsira­­tatlanul. Sokat elnyelt magával közülünk, igaz, sok mindenünket eltemető, de reményünket nem ragad­hatta el, ezt kénytelen volt a jövőnek örökül engedni. De talán mégis ennél több érdeme is van ránk vásárhelyiekre nézve? Ismerjük el, ha van, s próbál­juk meg ehelyütt, habár általánosságban is, részletezni azokat; nézzük, tapasztalunk-e haladást, előmenetelt a kitűzött cél felé? és ha igen, megfelel-e az táplált reményeinknek és igényeinknek, melyek közérdekeink­hez fűződtek és fűződnek? Tehát kezdjük elől. Köztörvényhatóságunk múlt évi életéről a januári közgyűlésen, mint mindég, úgy ez évben is, hiszszük, a polgármesteri hivatal fog előterjesztést adni. Ezt tehát kötelességünk bevárni s annak idejében elmon­dani arra nézeteinket. Egyebek közt azonban előre is jelezhetjük, hogy meddő törekvéseknél egyebet nem tapasztaltunk, és ha van nagyobb szabású lépés a köztörvényhatóság részéről, ezt azon egyben konsta­tálhatjuk, amely az arad-kőrösvölgyi vasútvonalaknak városunk határán keresztül tervezett kiépítése érdeké­ben a törvényhatóság s ennek kezdeményezése folytán a város közönsége körében nyilvánult. Több megelégedéssel tekinthetünk vissza egyhá­zaink múlt évi életére. Ezek közül legtekintélyesebb s lélekszámra legnagyobb ref. egyházunk ügyei, a hí­vek által közbizalommal presbiteri rangra hivatott elöljáróink kezeiben, s őrködésük alatt valóban dicsé­retes s a múlt évek eredményeihez viszonyítva min­den tekintetben kedvező sikert értek el. A ref. egy­ház elöljárói kitartó, megfeszített buzgalmának dicsé­retes s az egyház híveinek elismerésére okvetlen méltó jele az, hogy az egyház pénzügyi viszonyai nem csupán rendez­ték, de azon helyzetben vannak, melyet különösen az egyház belhivatalnokai évek óta óhajtottak. Talán nem vétünk az ott működő derék férfiak, mint elöljárók, szerénysége ellen, ha rámuta­tunk egyszerűen ama jelentőségteljes, nagymérvű ál­dozatokra, amelyeket a lefolyt évben az egyház hely­beli felsőbb tan­ügyünknek és a főgym­nasiumnak a kor színvonalára emelése érdekében valóban emelkedett szellemet és magasztos gondolkodást tanusítólag hozott. Üdv érte a derék s a kor szellemét megértő, jellemes és előretörekvő férfiaknak! Ők valóban méltók hiva­tásszerű betöltésére ama helynek, melyre őket a köz­bizalom hivta. De elismeréssel kell följegyeznünk ama dicsére­­tetes mozgalmat is, amely a helybeli, szintén tekin­télyes lélekszámúa­ bíró római kath. egyház kebelé­ben a népoktatás terén megindult. Azon reformok, melyeket a köz- és állami törvényhozásunk intézke­dései kötelességekül rónak a felekezetek vállaira, a múlt 1877-ik év folytán itt is megindultak. Óhajt­juk: áldás­dús siker koronázza azon nemeskeblű fér­fiak törekvéseit, akik a kor szellemét és törvényeink intencióit megértve, a mozgalom élére álltak. Egyleteink múlt évi életéről azonban nincs al­kalmunk ily kedvezőleg nyilatkozni. Be kell ugyan ismernünk, hogy városunk nem az utolsó helyet fog­lalja el hazánkban e tekintetben sem, s hogy bátran versenyezhet Magyarország bármelyik városával. Van egyletünk elég, polgáraink lelkesebbjei nem készek évekkel ezelőtt csoportosulni a kitűzött szép és köz­hasznú célok zászlói körül és áthatva a társulás esz­méjétől, ann­ak idejében lelkesedéssel alakultak egye­sületekké. Azonban a nagy tűz szalmaláng volt csu­pán, mert egyesületeink valóban ma már kevés, sőt épen semmi hatással sincsenek társadalmi életünkre, mert a köreiken kívül álló egyének elnevezéseiknél egyebet aligha tudnak róluk. Életüknek, fennállásuk­nak jelét legffjjabb csak a bibe-hóba tartatni szokott egyesületi mulatságokkal adják. Belmunkásságuk tit­kait féltett kincsként őrzik s Argus - szemekkel kell bírni a kiváncsinak, ki azokról csak felületes tudo­mást is óhajt szerezni. Nem szabad hinnünk, de nem is akarjuk föltenni azt, hogy a nyilvánosságtól való irtózás szülné e titkolódzást; nem kutatjuk az oko­kat sem, melyek ezt eredményezték. De kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy önérdeke ellen vét az az egyesület, amely az elzárkózottság köpenyébe burko­lózva, kevés vagy épen semmi életjelt nem ad ma­gáról s működését egyedül tagjainak titkává teszi, mert kötelessége meggondolni, hogy munkásságának nyilvánosságra hozatalával meríthetne épen tudomást a közönség úgy egyik mint a másik egylet beléle­­téről és külre irányzott tevékenységéről; ez győzhetné meg a kívülállókat egyik-másik egylet életképessé­géről és közhasznúságáról, melynek következménye természetesen az egyesület iránti élénkebb érdekeltség s ebből folyólag a tömegesebb pártolás lenne. Kevés tehát az előny, sok a hátramaradás, me­lyet a múlt év hagyott reánk. De kötelességünk, ha­zafias és polgári kötelességünk, fölegyenesedni a szo­morú napok nyomása alól, fölismerni helyzetünket férfiasan, és ha fölismertük: a hazaszeretetnek s vá­­rosunk közelőhaladása érdekében táplált legbensőbb, legszentebb törekvéseinknek adni nyílt jeleit. Ezek­ben kössük érdekeinket együvé, mi ha megtörténik, akkor még sokat helyreüthetünk s letemetjük alap­jait amaz időnek, amelyben utódaink elmondhatják: „Magyarországon kívül nincsen élet!“ E reményben üdvözöljük különösen lapunk pár­toló közönségét, de üdvözöljük városunk minden rangú és rendű polgárait egyiránt. Legyen küzdelmünk a cél érdekében szent s jelszavunk mindannyiunknak: „Előre!“ H. Nagy Lajos.­­ „Hír-Mezi-VásárMt szerke­ sítősége is kiadóhivatala. A csongrádmegyei tisztujitás. M. é. dec. 23-iki számunk ujdonsági rovatában meg­­emlitők röviden a tisztujitás eredményét. Azóta a m. hó 19-én tartott tisztújító közgyűlésről részletesebb tudósítást vettünk, mely után a megyei tisztujitás lefolyását s körül­ményeit következőkben adjuk. A közgyűlést Csongrád megye derék s lelkes főispánja, Rónay Lajos ő méltósága a szép számban megjelent kép­viselők előtt következő üdvözlő­ beszéddel nyitá meg: „Tisztelt közgyűlés! Midőn a mai napra egybehívott tisztújító rendkívüli közgyűlést megnyitottnak jelentem ki és hazafias örömmel üdvözlöm a törvényhatósági bi­zottságnak rendkívül szép számmal egybegyűlt tagjait és

Next