Hód-Mező-Vásárhely, 1878. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1878-06-30 / 26. szám

VIII-ik évfolyam. 1878. 26-ik szám. Vasárnap, junius 30-án Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben : egész évre 4 ft, félévre 3 ft, negyedévre 1 ft. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztők­höz, I. tized, 1176. sz. a. Bassy Gy.-f­éle ház, külden­dők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak : A háromhasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr. kétszerinél 5 kr, többszöri­nél 4 kr. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. A nyilt térben a háromhasá­­­bos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hir­detések és ezek dijai a szerkesztőhöz küldendők. Előfizetési fölhívás a „HÓD-MEZŐ-VÁSÁRHÉT“ 1878-ik évi 8-ik évfolyamának 2-ik felére. Lapunk fél- és negyedéves előfizetőit tisztelet­tel figyelmeztetjük a beállt uj évnegyedre és biza­lommal kérjük, hogy további előfizetéseiket mentül előbb megtenni szíveskedjenek. Elvünk, irányunk éppen úgy nem szorult arra, hogy minden évnegyed elején nagyhangon kürtöljük s reklámot csapjunk mellette, mint nem szorultunk mi magunk arra, mint a helyi másik lap szerkesz­tősége és kiadója teszik, hogy időnként más-más álláspontokra helyezkedjünk. Nekünk nincs szüksé­günk rá, hogy ily reklámmal csábítsunk magunknak közönséget, mint a vásott gyerek teszi, ki hogy kunyerálásának az uzsonna-garasért sikere legyen, jövőre jó magaviseletet ígér. Nemes önbecsérzettel, nyugodt öntudattal és lel­kiismerettel mutathatunk vissza a lap múltjára. Nem szégyeneljük az elvet, amelyet vallunk, nem az irányt, amelyet követtünk eddig és követni fogunk ezentúl. Nincs okunk pirulni a múltért s aggódni a jövőért. Fölemelt fővel, büszkén, a bűn teljesített egyéni és polgári kötelesség tudatától megszentelt benső meg­nyugvással haladunk ezentúl is a rég megkezdett pályán. Múltúnk tanúsítja, hogy van elég erkölcsi erőnk és férfias bátorságunk szembekelni minden kórjelenséggel, minden álszenteskedéssel és nagy­­képűsködő nyegleséggel, melyekkel helyi köz- és tár­sadalmi életünkben találkozunk; múltnak a bizony­sága, hogy e lap nem aljasult le az irodalmi és jour­­nalisztikai legszentebb morális érdekek arcul verésé­vel és sárbatiprásával soha oda, hogy valamikor egyes hír­hedt egyének illetéktelen és nemtelen ambíciójának, undok önérdekeinek rabszolgája és eszköze legyen. Rendületlenül küzdöttünk eddig s rendületlenül küzdünk ezentúl is az igazság mellett, bár sorakozzék ellenünk minden fegyverével egész tábora a nyeglék­nek, a nagyképüsködő érdekharcosoknak, kik uton-út­­félón a közérdek szent nevével takaródznak, a haza s a város közjavát hangoztatják, hogy tákolgatott népsze­rűségük rongyait a jövő politikai és közéleti mozgalmak idejére valahogy megmentsék. Határozott megvetéssel fordulunk el tőlük, s harcolunk nemesen és önzetlenül ellenük mindenütt, ahol kell, üldözzenek, fenyegessenek bármennyire, nem ijedünk meg tőlük s nem hátrálunk meg a „belpoklosok csatasora“ előtt. Jelszavunk: „Boldogok lesztek, mikor titeket szi­dalmaznak, háborgatnak, és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem! (Máté V. 11.) . Ez az „én“ az igazság!! Az előfizetési föltételek lapunk homlokán olvas­hatók. Az előfizetéseket legcélszerűbb egye­nesen szerkesztőségünkhöz küldeni be. Elő­fizetéseket különben elfogad a főutcán Goldberger Rezső könyvkereskedő ur, és elfogad nyugtat­vány mellett lapkihordónk is. H.-M.-Vásárhely, 1878. évi junus 28. A „H.-M.Vásárhely“ szerkesztő-kiadó-hivatala. Mind ami jó, ami praktikus, ami kifizeti ma­gát* — az mind Anglia érdeme .... S mind ami szóbeszéd, ami semmibe se kerül, a mihaszna phrázis — az mind — a mienk. Anglia majmolása divat, erény. Mi a ,,törik­­szakad* ánglius népe vagyunk. S csupa öröm, hogy a „szalmaláng“ hires nem­zete, mi: hidegvérű, csökönös, spleenes nép levünk! . . . . S rákenjük Angliára mind, a mi uj s a mi jó és ánglius csökönösséggel nyeljük in aeternum mind, a mi kegyeletes ócska s — rész. * # * A tejjel-mézzel folyó Kánaán ma — Magyar­­ország. S ez a boldog ország, a hol fölszedi magát minden sehonnai országbitangló — ez a Kánaán ma Gyehenna . . . Európa Ghettója! A mit a magával nem törődés, a kába módra való pénzhajsz, a gazdasági s pénzügyi szédelgés s az önámitás szülhet — az mind megvan itt........... a miniature Angliában. S ott vagyunk, hogy már nincs meg egyebünk, mint — a nagy pipánk, a melyen majdan életké­pességünk füstbe száll. Ez a sorsa a 27-kros nemzeteknek! * * * Amerika kezdte, Anglia folytatta s ma Ma­gyarországon immár megvehetsz 27 kvért mindent. Vehetsz cipőt, kalapot, nyakkendőt, inget, fe­leséget, becsületet . . . Hanem hogy azt a 27 krt becsületes után s verítékkel megkeresed s megbecsüljed — arról gon­doskodnak a Kánaánban vándorolt jövevények, az uzsora, az ipartörvény s az adószedők — ten édes fiaid! * * * Gyáripart a nemzetnek! A gyárak dübörgő gőzkéményei viszhangozzák az életrevaló Anglia szív­verését. . . Milyen pompás költői parázis ez­t bizonyítja, hogy a múlt választáson nem kevesebb, mint 3 gyár­iparos keblű honfitársat választottak meg képvise­lőnek. Hanem aki tudja azt, hogy Magyarország a nyerstermelés országa, hogy itt a nyersterméknek nyersül érvényesitésére is kevés az emberkéz — hogy a külföld száz, meg ezer milliónyi munkása is a „manufacturing“ iparra szorul s a gyárak csak ott lehetségesek, hol kevés a nyerstermék, kevés a föld, — de aránytalanul nagy a népesség ... az sohasem fogja Magyarország öngyilkosságát léha gyárpolitikával provokálni. Ha majd ott leszünk, hogy minden kéz foglal­koztatva lesz itt s kenyerét megkeresheti — ha nyerstermékünk feldolgozatlanul kell, hogy külföldre vitessék, — ha a gyárak által nem vesz­­szük el kézműveseink kenyerét s versenyképesek le­szünk a külföld száz meg ezer milliónyi munkásai­val szemben, csak akkor hangoztassuk aztán mi is: Gyáripart a nemzetnek! Addig csak dolgozzunk — de ne legyünk ángliuso­k. * * * Kenyeret a népnek! Kenyeret — a mit a kánaáni tejbe aprítson, addig — mig kalácsot ehetnék. Adjunk eszközt a nép kezébe, melylyel azt megszerezhesse. Tanítsuk meg a népet dolgozni akkor is, mi­kor nem a mezőn van, — legyen foglalkozása a családnak otthon, míg a családfő a házon kívül mun­kál, — legyen hasznossá otthon az időtöltés, kedv­telés . . . Legyen az rendszeres háziiparrá! A háziipart politikai, törvénykezési uton nem tehetjük általánossá, nem érvényesíthetjük. Mert nem lehet kötelezővé tenni. Hanem társadalmi után annál többet vívhatunk ki e téren. Az egyes megye-kerületek, városokban, sőt mezővárosokban háziipar-kiállításokat kellene rendezni, hogy a nép tényleg láthatná, mit von­hat s hogyan munkakörébe a háziipar; a nagyobb városok- s a fővárosban a nőegyletek háziipar­­bazárt nyitnának meg, hogy e termékeknek mél­tányos piacuk legyen s végre a kormány oly intéz­kedéseket tehetne, hogy tanügyi téren is mód nyit­tatnék a nép kicsinyeinek, az egyes háziiparcikkek készítése titkának elsajátítására. Ha ily után érvényesülne nálunk is a háziipar — akkor, az igaz, még nem volnánk angliusok — de a miniature Svájc, ahol nem szoktak az emberek kölcsön kérni, hanem örege, apraja, nagyja él, — dolgozik .. . s a maga becsületéből boldogul! * * * Ily után renoválható a nép s a középosztály anyagi érdeke. Hogy megtanul a maga lábán járni, a maga eszével élni — a maga nyelvén beszélni. S aki nem tud arabusul — ne beszéljen ara­busul . . . . . . Mert lehet, hogy nem értik meg! ...S eladják! („F . . . 1.­) A­miről már régen beszélnek. Az ipar érdekében naponta lehet olvasni reklá­mokat. S nem ok nélkül. Meglehet, hogy nem min­den ok nélkül. Mennyi hálával is tartozik már nekünk ez a jó Anglia azért a milliónyi reklámáért,­­ a­melyet hasznára országgyűlési s korcsmái politikusaink el­követtek. * * * A ponyvairodalom ellen. (Vége.) Akadtak ugyan egyes buzgó emberek, kik a jobban­­jobban elharapódzó bajt fölismerve, útját akarták állni. Népies olvasmányokat indítottak meg részint havonként megjelenő füzetekben, részint apróbb könyvekben. Ennek a dicsérendő mozgolódásnak félő bökkenője az volt, hogy legtöbbnyire a vidékről indult ki, nem a fővárosból; másik bökkenője pedig az volt, hogy ritkán találták el a hangot, még ritkábban a nyelvet, melyen a népnek írnunk kell. Aztán magasra is szabták munkájuk árát, e mellett nem is esett a nép keze ügyébe, hogy könnyű szerrel hozzá juthatott volna. De tisztán pusztán füzetes vállalat még a legjobban, legcélirányosabban vezetve is nehezen vethetne gátat a ponyvairodalom gomba módra termő gizének-gazának. E mozgalomnak a fővárosból, hazai művelődésünk középpontjából kell kiindulni. A ponyvairodalom is in­nen árasztja el az országot gazzal, szeméttel; innen kell tehát kinyúlni a kéznek is, mely a gyomot irtani, a szemetet izgalom nélkül elseperni és helyébe nemes, egészséges magvakat törekszik elhinteni. Ezek az okok indítottak bennünket arra, hogy a magyar nép számára egy heti újság szerkesztésébe fog­junk. Ezt a módot azért választottuk, mert népünk már meglehetősen megszokta az újságok olvasgatását. Derék földmivelőink közt már nem egy értelmes ember meg­akad, a­ki szűre vakujjába dugja az újságot barna ke­nyere mellé, mikor szántani indul és deleléskor fennhan­gon olvasgat belőle cselédeinek. Feje felett a pacsirta dalolgat, mellette simára hízott igás jószágai kérődzenek, ő meg isten szabad ege alatti lelkét műveli akkor is.­­ Meggyőződésünk szerint tehát egy hetenként megjelenő újsággal jóval könnyebben elérhetjük kitűzött célunkat, mintha pusztán csak havi füzetekben nyújtanánk olvas­mányokat a nép számára. Újságunk célját és irányát bőségesen megmagya­rázza, a­miket fentebb elmondottunk. A ponyvairodalom garázdasága elé iparkodunk gátat vetni; a ponyvairoda­lom salakos termékei helyett olyan olvasni valókkal tö­rekszünk ellátni a magyar ember asztalát, a melyek szi­vét, lelkét gyönyörködtessék, elméjét heti fáradsága után felfrissítsék s épülésére szolgáljanak. A „Mulattató Ujság“-ban lesznek népies versek, tréfásak és komolyak vegyesen. Lesznek a nép életéből merített történetek (elbeszélések) egyszerű, világos, ma­gyaros nyelven elmondva. Országos, hírneves embereink életét, áldásos mun­kálkodását szemügyre veszszük és hébe-hóba beszélünk egyikről vagy a másikról. A hasznos ismeretek terjesztésére is gondot fordí­tunk. Legelső­sorban hazánk földjét, történetének ne­vezetesebb eseményeit, az egyes vidékek népszokásait fogjuk ismertetni és csak azután térünk át más orszá­gokra és népeire.

Next