Hód-Mező-Vásárhely, 1878. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1878-07-07 / 27. szám
VIII-ik évfolyam. 1878. 17-ik szám. Vasárnap, julius 7-én. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben :gész évre 4 ft, félévre 2 ft, negyedévre 1 ft. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 sír. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőhöz, I. tized, 1176. sz. a. Bassy Gy.-f le ház, küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak : A háromhasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr. kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. A nyilt térben a háromhasábos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijai a szerkesztőhöz küldendők. Előfizetési fölhívás a „HÓD-MEZŐ-VÁSÁRELY 1878-ik évi 8-ik évfolyamának 2-ik felére. Lapunk fél- és negyedéves előfizetőit tisztelettel figyelmeztetjük a beállt uj évnegyedre és bizalommal kérjük, hogy további előfizetéseiket mentül előbb megtenni szíveskedjenek. Elvünk, irányunk éppen úgy nem szorult arra, hogy minden évnegyed elején nagyhangon kürtöljük s reklámot csapjunk mellette, mint nem szorultunk mi magunk arra, mint a helyi másik lap szerkesztősége és kiadója teszik, hogy időnként más-más álláspontokra helyezkedjünk. Nekünk nincs szükségünk rá, hogy ily reklámmal csábítsunk magunknak közönséget, mint a vásott gyerek teszi, ki hogy kunyerálásának az uzsonna-garasért sikere legyen, jövőre jó magaviseletet ígér. Nemes önbecsérzettel, nyugodt öntudattal és lelkiismerettel mutathatunk vissza a lap múltjára. Nem szégyeneljük az elvet, amelyet vallunk, nem az irányt, amelyet követtünk eddig és követni fogunk ezentúl. Nincs okunk pirulni a múltért s aggódni a jövőért. Fölemelt fővel, büszkén, a hűn teljesített egyéni és polgári kötelesség tudatától megszentelt benső megnyugvással haladunk ezentúl is a rég megkezdett pályán. Múltúnk tanúsítja, hogy van elég erkölcsi erőnk és férfias bátorságunk, szembekelni minden korjelenséggel, minden álszenteskedéssel és nagyképűsködő nyegleséggel, melyekkel helyi köz- és társadalmi életünkben találkozunk; múltnak a bizonysága, hogy e lap nem aljasult le az irodalmi és journalisztikai legszentebb morális érdekek arcul verésével és sárbatiprásával soha oda, hogy valamikor egyes hírhedt egyének illetéktelen és nemtelen ambíciójának, undok önérdekeinek rabszolgája és eszköze legyen. Rendületlenül küzdöttünk eddig s rendületlenül küzdünk ezentúl is az igazság mellett, bár sorakozzék ellenünk minden fegyverével egész tábora a nyegléknek, a nagyképűsködő érdekharcosoknak, kik uton-útfélén a közérdek szent nevével takaródznak, a haza s a város közjavát hangoztatják, hogy tákolgatott népszerűségük rongyait a jövő politikai és közéleti mozgalmak idejére valahogy megmentsék. Határozott megvetéssel fordulunk el tőlük, s harcolunk nemesen és önzetlenül ellenük mindenütt, ahol kell, üldözzenek, fenyegessenek bármennyire, nem ijedünk meg tőlük s nem hátrálunk meg a „bélpoklosok csatasora“ előtt. Jelszavunk: „Boldogok lesztek, mikor titeket szidalmaznak, háborgatnak, és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem! (Máté V. 11.) . . . Ez az ,,én, az igazság!! Valamint a fáradt utas, midőn fölküzdött abérc ormára, mielőtt a magaslatról a túlsó oldal lejtőjére alászállana, önkénytelenül visszanéz még egyszer, hogy áttekintse a völgyet, melynek ösvényén az illatos virágok között egyszersmind szúrós tövisekkel is találkozva, puha pázsitában nem egyszer megbotolva jutottamaz oromra: épen igy természetes, hogy mi is, kik egy hosszú évnek sok örömmel kínálkozott, de viszont nem küzdelem nélküli útját mai nappal bevégezzük, a végső ponton megállapodva a letűnt napokra visszatekintsünk, és e visszatekintés, ha valakinek, nekünk okvetlenül szükséges, szükséges tanulságul a jövőre, de kötelességünk is számadásul a múltra. A bölcs földműves is, midőn betakarította egész évi verejtékének Isten adta jutalmát, összeül háza népével és előveszi a számadás könyvét, latra veti a kiadás és bevétel tételeit s eképen állapítja meg: várjon az év az előhaladás, boldogulás éve volt-e gazdálkodására nézve, vagy a veszteség súlyos esztendeje ? és bölcs mérlegeléssel vonja el az eredményből a tanulságot akár a jövedelem fokozására, akár ha veszteség mutatkozik, a hiány jövendőbeli megszüntetésére. Nemkülönben áll a dolog a tanintézetek életében is. Minden növendék szíve egy veteményes kert, melybe mi tanítók, ama kert művesei, az erény, a tiszta erkölcs és jellem magvait, minden tanítvány lelke egy szántóföld, melybe a tudomány és ismeret életadó növényeit ültetni vagyunk hivatva, azért a mi családunknak is a tanintézetet annyi áldozattal fönntartó Nagytiszt. Egyházi Elöljáróságnak ez iskolát minden rétegében, oly meleg odaadással ápoló t. közönségnek s nekünk e tanoda szellemi ügyeit közvetlenül vezető tanférfiaknak; szellemi aratásunk bevégezte után nagyon helyén van összevetnünk az elvetett és termett mag különbözetét az évi izzadás és gyümölcse eredményeit, hogy lássuk, ha vala e munkálkodásunk? és ha a siker kielégítő, jövőre miként fokozzuk azt? ha sülyedés mutatkozik, mikép lesz az pótolható ? Mert csak a kétségtelen tények kérlelhetlen adatai nyújtanak biztos megnyugvást a múltra s üdvös tanulságot a jövőre. Engedje meg azért a Nagytiszt. Egyházi Elöljáróság és mélyen tisztelt közönség, hogy, mint ref. főgymnasiumunk ezidő szerinti igazgatója fölvegyem én is ez alkalommal tanodánk számadó könyvét s rövid vonásokban nyújtsak képet arról, hogy miként használtuk föl tanárok és tanítványok a kegyes Isten adta időt és erőt, mi tanítók hintettük-e buzgón a tiszta erkölcs és igaz tudomány magvait a tanítványok szivébe és lelkébe, és a tanítványok szive és lelke fogékony volt-e eléggé, hogy mindkét részről a megelégedés örömével gondolhatunk a számadás napjára? Miután a fölvételi és javító vizsgálatokat, a behatásokat az 1877-ik évi augusztus 31. és szeptember 1. 2, 3. napjain bevégeztük, az előintézkedéseket megtettük, a tanévet ünnepélyes isteni tisztelettel, az iskolai törvények fölolvasásával és az igazgató alkalmi beszédével megkezdettük. A tanári karban, mint ez nálunk eddig tanügyünk kárára oly gyakori eset volt, változás nem történt. Isten megőrzött hosszabb betegségtől, élhettünk feladatunknak. És ha közvetetlenebb tapasztalatom után szólanom szabad, igyekeztünk is élni, erőnk megfeszítésével. A középiskolai rendtartás, melyet teljes erejével foganatosítottunk, a minő üdvös, a lelkes tanférfira ugyanannyi terhet rovó kívánalmai erőnk teljes igénybevételét várták meg; az állami középtanodák tantervéhez való teljes alkalmazkodás pedig a rendes munkán fölül nem egy tantárgyban még az átmenet nehézségének terhét is vállainkra tolta. Egy-egy tanárra általában 22 - 24 óra esett, oly szám, mely a tanerővel kellőleg ellátott tanintézeteknél sehol sem fordul elő, pedig a gymn. tanár teendőjének csak egy részét teszi a köteles tanórák kitöltése. Nem is szólva a tanügy körébe vágó, gyakorta készítendő véleményes munkálatok, tervezetek készítéséről, elhallgatva azt, hogy egyesekre a könyvtár, vegytani szertár, természettudományi és természetrajzi gyűjtemények gondozása, majd a Petőfi Önképző-társulat vezetése vár, — nem véve számba, hogy a minden időszak kezdetén, közepén és végén 5—6 nap minden szabad óráját lefoglaló módszertani, ellenőrző, osztálytanári tanácskozások, épen az önképzés vagy üdülés, vagy a magánügyek intézésére szánható időt foglalják le, csak egyre mutatok reá, nevezetesen a nyelvekkel foglalkozó tanárnak egyenként 1500-tól 2000-ig menő dolgozatot kellett tartalmában és alakjában megbírálni, osztályozni, helyesírási vétségeiben kijavítani. Oly munka ez, melyet csak a közvetlen gyakorlat érez súlyában. Kétségtelen dolog, hogy a mai bonyolult életviszonyok közt, ha lelkesen akar élni hivatásának, bármely életpálya embere megtalálja teendőjét, de azt is állíthatom, hogy az odaadó tanférfi igen könnyen megszámlálhatja üres perceit. Nem tetszelgek magamnak és állításomnak a „quem dit odere, praeceptorem fecere“ kiszólás szavaiban, sőt azt mondom, hogy a lelkes tanárra nézve a tanítás igája gyönyörűséges, de azt el merem mondani, hogy soha sem volt ugyan könnyű a tanító és nevelő pályája, de többszörösen nehéz az ma, és — bocsássa meg a mélyen tisztelt közönség — nálunk. A nevelés terén a család, a társadalom és az iskola testvéri összhangra utalvak. Ez utóbbi nevel az előbbieknek. A társadalom műveltebb és belátóbb része már eléggé megbarátkozott, sőt tüntetőleg is hangoztatja a nevelésnek korunkban az életre, — és ne tagadjuk — a megélhetésre elengedhetetlen voltát; az emelkedettebb szempontnak egyszersmint a nemzeti érdeket is hozzá kötik, és mégis a társadalom, de főleg a családi kör, épen a gyermekek füle hallatára nem egyszer választja elmélkedése tárgyául a tanítót és iskolát. Semmi szavam ellene, hogy hiányaink észrevétel alá essenek, kiváltságot e részben egy öntudatos férfiú sem igényelhet; ámde a romlatlan gyermek a kegyelet szemeivel csügg tanárán, ártatlanságában bizonyos eszményi fénynyel környezi; és midőn ez eszmény, habár alapos is, de ott és akkor bizonyára nem ildomos megjegyzésekre porba tiportatik: lehetetlen, hogy romboló ne legyen a tanító és tanítvány közötti viszonyra, a gyermek erkölcsi irányára és szorgalmára. — Másutt, szintén tanulók hallatára, vagy az apa egyéni nézete vagy a növendék előre kinézett, de azért nagyon sok módosulhatásnak alávetett életpályája szemüvegén nézve osztályozzák a tantárgyakat. „Mire való — úgymond — az a latin vagy épen görög nyelv? mi haszna van annak a sok mathesisnek? nem lesz a fiúból sem tudós nyelvész, avagy tanár, nem lesz mérnök sem!“ Megengedem, hogy a gymnasium ma sokat is, nagy tömegben is követel, mi pedig buzgalmunkban olykor talán növendékeink korát meghaladó mélységben vagyunk tanítani; ez lehet a kor, a rendszer hibája, de a baj ily orvoslása roszabb a betegségnél, mert hisz az iskola végre sem vendégfogadó, hol kiki külön teríték mellett, ízlése vagy gyomorállapota szerint étkezhessék s fitymálva válogasson a neki nem tetsző étkekben. Összes tananyagunk egy együttesen képző szerves egész, egyes tényezők elhanyagolása csak az egyetemes képzettség kárával járhat. Ama válogatós fölfogás még az illető növendék képzettségét bénítja meg, pédája ragadós a többiekre is, s talán ez is egyik alapja korunk nem ritkán hézagos, felületes műveltségének. Más szülők meg az ellenkező végletbe csapnak. A gyermek ma különben is kora éredésre tör, mint az első ember vágyik megizlelni a mindentudás fájának gyümölcsét, a gyermek az ifjú, az ifjú viszont a férfiúi kor kedvteléseit hajhászsza, a nélkül, hogy voltaképi gyermek avagy ifjú volna s idő előtt elveszti a gyermeki kor naivságának báját, az ifjúság hamvát, és a gyöngéd szülők még tápot adnak e kora ébredésnek, midőn maguk nyújtanak arra módot és szolgáltatnak eszközöket. Tegyük ezekhez még csak azt a helyi rész szokást, hogy a szülő beadván gyermekét az iskolába, hite szerint ezzel megtette Az előfizetési feltételek lapunk homlokán olvashatók. Az előfizetéseket legcélszerűbb egyenesen szerkesztőségünkhöz küldeni be. Előfizetéseket különben elfogad a főutcán Goldberger Rezső könyvkereskedő ur, és elfogad nyugtatvány mellett lapkihordónk is. H.-M.-Vásárhely, 1878. évi junus 28. A „H.-M.Vásárhely“ szerkesztő-kiadó-hivatala. Évzáró beszéd. (Az 1877—78-iki tanév évzáró ünnepélyén elmondotta : Futó Mihály főgymnasiumi igazgató.) __ Nagytiszt. egyházi Elöljáróság! Mélyen tisztelt Gyülekezet. Kegyes Istenünk jóvolta napokká az órákat és egy egész esztendővé hagyá érlelődni a napokat; eljutottunk az 1877—78-ik tanév végére; az Úr nevére szálljon érte áldás és dicsőség!