Hód-Mező-Vásárhely, 1878. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1878-07-07 / 27. szám

VIII-ik évfolyam. 1878. 17-ik szám. Vasárnap, julius 7-én. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben :­gész évre 4 ft, félévre 2 ft, negyedévre 1 ft. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 sír. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő­höz, I. tized, 1176. sz. a. Bassy Gy.-f le ház, külden­dők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak : A háromhasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr. kétszerinél 5 kr, többszöri­nél 4 kr. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. A nyilt térben a háromhasá­bos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hir­detések és ezek dijai a szerkesztőhöz küldendők. Előfizetési fölhívás a „HÓD-MEZŐ-VÁSÁRELY 1878-ik évi 8-ik évfolyamának 2-ik felére. Lapunk fél- és negyedéves előfizetőit tisztelet­tel figyelmeztetjük a beállt uj évnegyedre és biza­lommal kérjük, hogy további előfizetéseiket mentül előbb megtenni szíveskedjenek. Elvünk, irányunk éppen úgy nem szorult arra, hogy minden évnegyed elején nagyhangon kürtöljük s reklámot csapjunk mellette, mint nem szorultunk mi magunk arra, mint a helyi másik lap szerkesz­tősége és kiadója teszik, hogy időnként más-más álláspontokra helyezkedjünk. Nekünk nincs szüksé­günk rá, hogy ily reklámmal csábítsunk magunknak közönséget, mint a vásott gyerek teszi, ki hogy kunyerálásának az uzsonna-garasért sikere legyen, jövőre jó magaviseletet ígér. Nemes önbecsérzettel, nyugodt öntudattal és lel­kiismerettel mutathatunk vissza a lap múltjára. Nem szégyeneljük az elvet, amelyet vallunk, nem az irányt, amelyet követtünk eddig és követni fogunk ezentúl. Nincs okunk pirulni a múltért s aggódni a jövőért. Fölemelt fővel, büszkén, a hűn teljesített egyéni és polgári kötelesség tudatától megszentelt benső meg­nyugvással haladunk ezentúl is a rég megkezdett pályán. Múltúnk tanúsítja, hogy van elég erkölcsi erőnk és férfias bátorságunk, szembekelni minden korjelenséggel, minden álszenteskedéssel és nagy­­képűsködő nyegleséggel, melyekkel helyi köz- és tár­sadalmi életünkben találkozunk; múltnak a bizony­sága, hogy e lap nem aljasult le az irodalmi és jour­­nalisztikai legszentebb morális érdekek arcul verésével és sárbatiprásával soha oda, hogy valamikor egyes hír­hedt egyének illetéktelen és nemtelen ambíciójának, undok önérdekeinek rabszolgája és eszköze legyen. Rendületlenül küzdöttünk eddig s rendületlenül küzdünk ezentúl is az igazság mellett, bár sorakozzék ellenünk minden fegyverével egész tábora a nyeglék­nek, a nagyképűsködő érdekharcosoknak, kik uton-út­­félén a közérdek szent nevével takaródznak, a haza s a város közjavát hangoztatják, hogy tákolgatott népsze­rűségük rongyait a jövő politikai és közéleti mozgalmak idejére valahogy megmentsék. Határozott megvetéssel fordulunk el tőlük, s harcolunk nemesen és önzetlenül ellenük mindenütt, ahol kell, üldözzenek, fenyegessenek bármennyire, nem ijedünk meg tőlük s nem hátrálunk meg a „bélpoklosok csatasora“ előtt. Jelszavunk: „Boldogok lesztek, mikor titeket szi­dalmaznak, háborgatnak, és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem! (Máté V. 11.) . . . Ez az ,,én, az igazság!! Valamint a fáradt utas, midőn fölküzdött a­­bérc ormára, mielőtt a magaslatról a túlsó oldal lejtőjére alászállana, önkénytelenül visszanéz még egyszer, hogy áttekintse a völgyet, melynek ösvényén az illatos virágok között egyszersmind szúrós tövisek­kel is találkozva, puha pázsitában nem egyszer meg­botolva jutott­amaz oromra: épen igy természetes, hogy mi is, kik egy hosszú évnek sok örömmel kí­nálkozott, de viszont nem küzdelem nélküli útját mai nappal bevégezzük, a végső ponton megállapodva a letűnt napokra visszatekintsü­nk, és e visszatekintés, ha valakinek, nekünk okvetlenül szükséges, szükséges tanulságul a jövőre, de kötelességünk is számadásul a múltra. A bölcs földműves is, midőn betakarította egész évi verejtékének Isten adta jutalmát, összeül háza népével és előveszi a számadás könyvét, latra veti a kiadás és bevétel tételeit s eképen állapítja meg: várjon az év az előhaladás, boldogulás éve volt-e gazdálkodására nézve, vagy a veszteség súlyos esz­tendeje ? és bölcs mérlegeléssel vonja el az eredmény­ből a tanulságot akár a jövedelem fokozására, akár ha veszteség mutatkozik, a hiány jövendőbeli meg­szüntetésére. Nemkülönben áll a dolog a tanintézetek életében is. Minden növendék szíve egy veteményes kert, melybe mi tanítók, ama kert művesei, az erény, a tiszta erkölcs és jellem magvait, minden tanítvány lelke egy szántóföld, melybe a tudomány és ismeret életadó növényeit ültetni vagyunk hivatva, azért a mi családunknak is a tanintézetet annyi áldozattal fönntartó Nagytiszt. Egyházi Elöljáróságnak ez isko­lát minden rétegében, oly meleg odaadással ápoló t. közönségnek s nekünk e tanoda szellemi ügyeit köz­vetlenül vezető tanférfiak­nak;­ szellemi aratásunk be­végezte után nagyon helyén van összevetnünk az elvetett és termett mag különbözetét az évi izzadás és gyümölcse eredményeit, hogy lássuk, ha vala e munkálkodásunk? és ha a siker kielégítő, jövőre mi­ként fokozzuk azt? ha sülyedés mutatkozik, mikép lesz az pótolható ? Mert csak a kétségtelen tények kérlelhetlen adatai nyújtanak biztos megnyugvást a múltra s üdvös tanulságot a jövőre. Engedje meg azért a Nagytiszt. Egyházi Elöl­járóság és mélyen tisztelt közönség, hogy, mint ref. főgymnasiumunk ezidő szerinti igazgatója fölvegyem én is ez alkalommal tanodánk számadó könyvét s rövid vonásokban nyújtsak képet arról, hogy miként használtuk föl tanárok és tanítványok a kegyes Isten adta időt és erőt, mi tanítók hintettük-e buzgón a tiszta erkölcs és igaz tudomány magvait a tanít­ványok szivébe és lelkébe, és a tanítványok szive és lelke fogékony volt-e eléggé, hogy mindkét részről a megelégedés örömével gondolhatunk a számadás napjára? Miután a fölvételi és javító vizsgálatokat, a be­hatásokat az 1877-ik évi augusztus 31. és szeptem­ber 1. 2, 3. napjain bevégeztük, az előintézkedéseket megtettük, a tanévet ünnepélyes isteni tisztelettel, az iskolai törvények fölolvasásával és az igazgató alkalmi beszédével megkezdettük. A tanári karban, mint ez nálunk eddig tanügyünk kárára oly gyakori eset volt, változás nem történt. Isten megőrzött hosszabb beteg­ségtől, élhettünk feladatunknak. És ha közvetetlenebb tapasztalatom után szólanom szabad, igyekeztünk is élni, erőnk megfeszítésével. A középiskolai rendtartás, melyet teljes erejével foganatosítottunk, a minő üdvös, a lelkes tanférfira ugyanannyi terhet rovó kívánalmai erőnk teljes igénybevételét várták meg; az állami középtanodák tantervéhez való teljes alkalmazkodás pedig a rendes munkán fölül nem egy tantárgyban még az átmenet nehézségének terhét is vállainkra tolta. Egy-egy tanárra általában 22 - 24 óra esett, oly szám, mely a tanerővel kellőleg ellátott taninté­zeteknél sehol sem fordul elő, pedig a gymn. tanár teendőjének csak egy részét teszi a köteles tanórák kitöltése. Nem is szólva a tanügy körébe vágó, gya­korta készítendő véleményes munkálatok, tervezetek készítéséről, elhallgatva azt, hogy egyesekre a könyv­tár, vegytani szertár, természettudományi és termé­szetrajzi gyűjtemények gondozása, majd a Petőfi Ön­­képző-társulat vezetése vár, — nem véve számba, hogy a minden időszak kezdetén, közepén és végén 5—6 nap minden szabad óráját lefoglaló módszer­tani, ellenőrző, osztály­tanári tanácskozások, épen az önképzés vagy üdülés, vagy a magánügyek intézésére szánható időt foglalják le, csak egyre mutatok reá, nevezetesen a nyelvekkel foglalkozó tanárnak egyen­­ként 1500-tól 2000-ig menő dolgozatot kellett tar­talmában és alakjában megbírálni, osztályozni, helyes­írási vétségeiben kijavítani. Oly munka ez, melyet csak a közvetlen gyakorlat érez súlyában. Kétségtelen dolog, hogy a mai bonyolult életviszonyok közt, ha lelkesen akar élni hivatásának, bármely életpálya embere megtalálja teendőjét, de azt is állíthatom, hogy az odaadó tanférfi igen könnyen megszámlálhatja üres perceit. Nem tetszelgek magamnak és állításomnak a „quem dit odere, praeceptorem­ fecere“ kiszólás szavaiban, sőt azt mondom, hogy a lelkes tanárra nézve a tanítás igája gyönyörűséges, de azt el merem mondani, hogy soha sem volt ugyan könnyű a tanító és nevelő pályája, de többszörösen nehéz az ma, és — bocsássa meg a mélyen tisztelt közönség — nálunk. A nevelés terén a család, a társadalom és az iskola testvéri összhangra utalvak. Ez utóbbi nevel az előbbieknek. A társadalom műveltebb és belátóbb része már eléggé megbarátkozott, sőt tüntetőleg is hangoztatja a nevelésnek korunkban az életre, — és ne tagadjuk — a megélhetésre elengedhetetlen vol­tát; az emelkedettebb szempontnak egyszersmint a nemzeti érdeket is hozzá kötik, és mégis a társa­dalom, de főleg a családi kör, épen a gyermekek füle hallatára nem egyszer választja elmélkedése tár­gyául a tanítót és iskolát. Semmi szavam ellene, hogy hiányaink észrevétel alá essenek, kiváltságot e részben egy öntudatos férfiú sem igényelhet; ámde a romlatlan gyermek a kegyelet szemeivel csügg tanárán, ártatlanságában bizonyos eszményi fénynyel környezi; és midőn ez eszmény, habár alapos is, de ott és akkor bizonyára nem ildomos megjegyzésekre porba tiportatik: lehetetlen, hogy romboló ne legyen a tanító és tanítvány közötti viszonyra, a gyermek erkölcsi irányára és szorgalmára. — Másutt, szintén tanulók hallatára, vagy az apa egyéni nézete vagy a növendék előre kinézett, de azért nagyon sok mó­­dosulhatásnak alávetett életpályája szemüvegén nézve osztályozzák a tantárgyakat. „Mire való — úgy­mond — az a latin vagy épen görög nyelv? mi haszna van annak a sok mathesisnek? nem lesz a fiúból sem tudós nyelvész, avagy tanár, nem lesz mérnök sem!“ Megengedem, hogy a gymnasium ma sokat is, nagy tömegben is követel, mi pedig buz­galmunkban olykor talán növendékeink korát megha­ladó mélységben vagyunk tanítani; ez lehet a kor, a rendszer hibája, de a baj ily orvoslása roszabb a betegségnél, mert hisz az iskola végre sem vendég­­fogadó, hol kiki külön teríték mellett, ízlése vagy gyomorállapota szerint étkezhessék s fitymálva válo­gasson a neki nem tetsző étkekben. Összes tananyagunk egy együttesen képző szerves egész, egyes tényezők elhanyagolása csak az egyetemes képzettség kárával járhat. Ama válogatós fölfogás még az illető növen­dék képzettségét bénítja meg, pédája ragadós a töb­biekre is, s talán ez is egyik alapja korunk nem ritkán hézagos, felületes műveltsé­gének. Más szülők meg az ellenkező végletbe csapnak. A gyermek ma különben is kora éredésre tör, mint az első ember vágyik megizlelni a mindentudás fá­jának gyümölcsét, a gyermek az ifjú, az ifjú vi­szont a férfiúi kor kedvteléseit hajhászsza, a nélkül, hogy voltaképi gyermek avagy ifjú volna s idő előtt elveszti a gyermeki kor naivságának báját, az ifjúság hamvát, és a gyöngéd szülők még tápot adnak e kora ébredésnek, midőn maguk nyújtanak arra mó­dot és szolgáltatnak eszközöket. Tegyük ezekhez még csak azt a helyi rész szokást, hogy a szülő beadván gyermekét az iskolába, hite szerint ezzel megtette Az előfizetési feltételek lapunk homlokán olvas­hatók. Az előfizetéseket legcélszerűbb egye­nesen szerkesztőségünkhöz küldeni be. Elő­fizetéseket különben elfogad a főutcán Goldberger Rezső könyvkereskedő ur, és elfogad nyugtatvány mellett lapkihordónk is. H.-M.-Vásárhely, 1878. évi junus 28. A „H.-M.Vásárhely“ szerkesztő-kiadó-hivatala. Évzáró beszéd. (Az 1877—78-iki tanév évzáró ünnepélyén el­mondotta : Futó Mihály főgymnasiumi igazgató.) __ Nagytiszt. egyházi Elöljáróság! Mélyen tisztelt Gyülekezet.­ Kegyes Istenünk jóvolta napokká az órákat és egy egész esztendővé hagyá érlelődni a napokat; el­jutottunk az 1877—78-ik tanév végére; az Úr ne­vére szálljon érte áldás és dicsőség­!

Next