Hód-Mező-Vásárhely, 1879. július-december (9. évfolyam, 25-50. szám)
1879-07-06 / 25. szám
IX-ik évfolyam. 1879. Előfizetési díj: Vidékre postán ás helyben egész évre 4 ft, félévre 2 ft, negyedévre 1 ft. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes számára 10 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőhöz, 1. tized, kzt. az. a. Batsy Gy.-féle ház, küldendők. 25-ik szám. Vasárnap, julius 6-án. Hirdetési dijak: A háromhasábos petitsoréregyszeri beiktatásnál 6 kr kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. A nyúttízben a háromhasábos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijai a szerkesztőhöz küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, előfizetési fölhívás a 1879-ik évi XX-ik évfolyamának második felére. Előfizetési díj félévre 2 frt. évnegyedre 1 forint. Az előfizetéseket elfogadja szerkesztőségünk (Tarján, 1176. sz. a.), továbbá elfogadják lapkihordóink, vagy végül Goldberger R. könyvkereskedő úr a főutcán. Vidéki t. előfizetőinket kérjük, hogy előfizetéseiket egyenesen a szerkesztő-kiadóhivatalhoz (postautalványon) intézzék. A »H.-M.-Vásárhely* szerkesztő-kiadóhivatala. Programmunk. (Sz.) Kilencedfél esztendő fekszik hátunk mögött, a »Hód-Mező-Vásárhely” mai számával harmincötödik negyedét kezdi meg pályafutásának. Talán nem lesz érdektelen egy rövid visszapillantást vetni múltjára s reflektálni jövőjére. Általánosan hevert szokás ez a lapirodalom terén : hódoljunk a szokásnak, hiszen ha puszta divat volna is e hódolás, nem vehetné tőlünk senki rész néven, ha együtt úsznánk az az árral, — legföljebb azt vehetné bűnül, hogy némi iszap és sár is ragadt reánk hébe—korba ! Kitehet róla ? Kilencedfél esztendő bizony nagy idő, s egy ily szerény journalisztikai vállalat, minő a miénk, nem utolsó dicsekvésének tarthatja, hogy ennyi idő részén viharán keresztül rendületlenül állta meg helyét; — hogy jelmondata mindig egy s ugyanaz volt: hazafiság és becsületesség! »De amaz »iszap és sár— mely az élet nagy áramlatában »ránk ragadt* — még is csak folt?!* mondhatják sokan. Igen, de hát a nap nem-e a legfőbb fény forrása, s még is vannak foltjai ? A mi foltjaink a sár és az iszap frecscsenései a kilencedfél éves küzdelemből, melyet lankadatlanul vívunk, ernyedetlenül folytatunk ma épen úgy, mint megkezdőink kilencedfél év előtt; foltok, melyek becsületünkre várnak, mert egy nagy magyar város közönségének józan erkölcsi és szellemi haladásáért folytatott harcunkban kaptuk azokat a demagógiától, a hitvány egyéni célok léha bajnokaitól, az álszenteskedő, nagy képüsködő érdekharcosokról, kik szájukkal prokdamálják az erényt, szivükben rejtegetik a bűnt, szóval harcfiak ugyan, de tettleg szemenszedett érdekkufárok ! Kiknek örökké imájuk volt a népboldogilás, és örökké céljuk a népámítás, kik a célért megmozdítanak minden követ, s nemesnek találnak minden eszközt, legyen az bár a legnemtelenebb. Ilyenek ellenében vettük mi fel a fegyvert, s folytatjuk a harcot kilencedfél év óta ! Ily küzdelemben lehetetlen menekülni a sár és iszap foltoktól ; de ha az ily küzdelemnek meg van a maga jogosultsága az erkölcsi világrendörök törvénye szerint: meg kell lenni azon ki-j I J Ö iváltságának is, hogy amaz »iszap és sár foltok* |— a küzdőknek dicsőségükre váljanak. És mi »nem szégyen éljük magunkat emezőiszap és sár foltok* miatt! Nem átaljuk bevallani, hogy ezek képezik egykor városunk történetében s életében a jövő nemzedék előtt a mi legelsőrendű erkölcsi bizonyítványunkat arról, hogy a józan haladásnak, a köz és társadalmi élet egészséges és biztos alapra fektetett fejlődésének 52000 magyar közt mi voltunk egy évtizeden át valódi napszámosai. Mert maholnap egy évtizede múlik el, hogye küzdelem fölé, tart; egy évtizede, hogy a közönség elvakított része gyűlölettel,- józanabb csekélyebb számú része pedig részvéttel, ámbár nem eléggé élénk érdeklődéssel kíséri e harcot. Ezen kisebb rész nagyobb érdeklődésére és jóakarata támogatására számítunk a jövőben is, s folytatjuk a harcot az ő részvéte mellett ezentúl is nemesen, fennkölten, lántoktlanul! Ezen kisebb résznek utóbbi időkben napról napra gyarapodása lehetővé teszi nekünk : a munkát megizmosodva újait erővel folytatnunk tovább a kezeiben kitűzöttjelszó alatt, s az évek hosszú során követett irány mellett. Ne teljen tőlünk, de sőt bizalommal közeledjék felénk minden vonakodás és gyanú nélkül a közéletnek minden becsületes munkása, aki akár a közigazgatási téren, akár a társadalmi és egyházi intézmények terén eddig is becsülettel megállotta helyét. És a kinek mi mindig kész támogatói voltunk s leszünk minden viszonyok közt , ne féljen tőlünk; de sőt igyekezzék velünk bizalmasabb viszonyba lépni mindenki, aki kilencedfél év óta figyelemmel kisérte munkálkodásunkat, s tapasztalta, hogy célunk becsületes, irányunk állandóan egy, hogy munkálkodásunk és küzdelmünk a valódi közjólét és haladás érdekében önzetlen. Csak az önzetlen, önérdek nélküli közjólét harcosai fogjanak egymással kezet, vessenek vállat a közcél elérésére, s meg leend mentve e nagy magyar város jövője; csak a becsületes emberek sorakozzanak s emeljék föl szavukat ott a hol kell, és mi erkölcsileg mindig támogatva leszünk ; mindig viszont készek az ő munkájok támogatására; mert jelszavunk ma és mindég egy : »Hazafiság és becsületesség!* Ez volt a mi programmunk mindég s ez marad jövőre is. Arról az 5 és 50 krajcárról. (Folytatás.) Talán sokat mondtunk akkor, midőn a halált emlegettük? Talán az ilyen nagy várost nem is lehet elpusztítani, megölni? Talán rá lehet hagyni, hogy kinek mi köze a városházához ? Kinek mi gondja, Szamecz merre bujkál? Nem mondtunk sokat, mert rosz közigazgatással tökéletlen kormányzással nemcsak egyes nagy városokat, hanem országokat is el lehet pusztítani, meg lehet ölni. Spanyolország fekvése, nagysága és fiainak hősiessége által hivatva volna Európa országai között a befolyásos államokkal együtt szerepelni, s mégis létezése is alig vételik figyelembe; az önérdek s rész közigazgatás tönkre jjuttatták. Közelébb) esik hozzánk Törökország, ugyan ezt mi szakgalja, mi tépte szét? világra szóló hősiessége s van s mégis járomba görbéd ! gazdag földjei úgyszólván erőfeszítés nélkül adják az áldást, s mégis mennyi hüllőit el éhhel! azért mert Ozmán hasa kardja megbirta verj ni a muszkát, de nem birta kiirtani saját honfiai szivéből a lelkiismeretlen haszonlesést, ez pusztítja el azt a gazdag s földön lakó hős nemzetet. Avagy Lengyelország bemoshosodott sírját nem látjuk már? Régi az, tán nem is ! igaz! Hát azt, mi okozta? Nem egyéb, mint az oktalanság s személyes érdek! No hát, ha egész országok tudtak a rosz gazdálkodás, közigazgatás miatt elpusztulni, bizony városunkat is ez a veszedelem fenyegeti. Ennek elhárítása céljából kell belenézni azokba a különféle városházi dolgokba, figyelmeztetni kell a közönséget a polgármester hibáira, a főügyész hanyagságára s lelkiismeretlenségére, Szamecz haszonlesésére s ámításaira. A polgármester p. D. a rosz főügyészt oltalma alá veszi, a kitünő közgyámot pedig váddal, gorombasággal sújtja . Szamecznak nincsen kedve a pusztát rendezni, s ezt még másoknak sem engedi; de van nagy kedve Szegedre a város pénzén küldöttségbe menni, hogy ott a királyi biztost abban a 48-as kitüntetésben részesítse, hogy ott magát neki megmutassa; s ha még — a mi hihetetlen — ő nagy méltósága nem tudná, hogy ő az a híres Szamecz András, a ki haza hozza Kossuth Lajost, — „bizonyosan, de bizonyosan, talán!* — Ő az a hatalmas ember, a ki évek óta nyeleti a 48-as olvasókkal ezen ígéret által a száraz kortyokat — bit fizetés nélkül; ő az a mindenható, a ki rajtba bírta fogni a pusztai lakosokon a vizet s esküszik, hogy ő azoknak boldogságát akarja; ő az, aki a körökbe csak 48-asokat vesz be s legelsőbb is azokat nyomorítja meg a vadvizek rendezésének gátolásával. Ő az, aki a népért, él, de haszon nélkül meg nem mozdul, még a téglaégetésből is azt, húz. Ha mondjuk , még nem látta volna Szameczot, engméltósága, városunk költségén meglássa, mert ha Szameczot a város költségén meg nem látja a királyi biztos, nem épülhet, fel Szeged. Elviheti az ördög mind a két várost, csak Szamecz uralkodása s magamutogatása maradjon, ezért született Kossuth, ezért volt 48, s ezért kell elpusztulnia a mi városunknak ; mert a hol ily viszásan cselesznek, ott pusztulásnál egyebet, várni nem lehet, s elébb utóbb koldusrezet akasztanak a nyakunkba. Azt akartuk tehát, mondani, hogy nyíljék már ki az elvakított nép szeme, vegye észre, hogy gonosz játékot űznek vele; lássa már be, hogy azok akik elmarták az 5 krt, s 50-net akasztottak a város nyakába, nem hogy csak úgy is vinnék a város ügyeit, mint ahogy az 5 kr. idejében vitték, de határozottan rosszul viszik. Hát most már a közönségen a sor ítélni. Szerintünk, 5 kr. helyett 50 krt. fizetni és annyival több jövedelmező befektetést s jobb közigazgatást kapni: örvendetes emelkedés, kivánt boldogság, de annyival roszabb közigazgatást, lelketlenebb hanyagságot sötétebb járatlanságot kapni ; iszonyatos nyomorúság, szégyenítő s pusztulásra vezető állapot. Vétek-e hát ha kérdjük a csúcsi s királyszéki testvérektől: ráismertelek-e mára jó barátokra? vesztek-e még máskor is zsákban macskát? Hiba-e ha rosszaljuk, midőn Szamecz követ csempész a malomorsó pálczái közé s az nem őrölheti le a kártékony vizek üdvös elintézésének tiszta búzáját? mint az ördög: alattomban konkolyt hint, s örül, ha, a jó lelkek szenvednek ! Bán-e, midőn ily romlott légkörben a Balogi becsületes szíve s hű szorgalma eszünkbe jut? A rosz sors juttatja eszünkbe azon kedvező állapotot, a mely ha erőszakosan meg nem háboríttatik, a legszerencsésebb kifejlődést s megerősödést eredményezte volna. (Folyt. köv.) A »H.-3/I.Vásárhely” szerkesztősége.