Hód-Mező-Vásárhely, 1883. július-december (13. évfolyam, 26-52. szám)

1883-09-16 / 37. szám

Ifll-ik évfolyam ),S,S3, Ly-ik szám. Vasárnap, szeptember 16-án Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben egész évre 4 frt, félévre 56 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen: minden vasárnap reggel Lilyes szára ára 10 kr. A lap szellemét illető közlemé­nyek valamint az előfizetési pén­zek, hirdetések és ezek dijai a szerkesztőhöz, III. tized 828. sz. a. , küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak: 4 hasábos petitsor, vagy annak helye egyszeri beigtatásnál 5 kr. kétszerinél 4 kr., többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. A nyílttérien a 4 hasábos petit sor díja 15 kr. A lapot illető ügyekben naponként csak déli 12 órától délutáni 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő- közrendészeti mizériák. Piaczi viszonyaink még mindez ideig oly rendezetlenek és tarthatatlanok, hogy csak Isten a megmondhatója. Nem is em­lítve, hogy piaczunk­kal még mindég össze­vissza vagyunk, hogy a kézmű­ipar czikkek kivételével minden m­ás, még a csirke és tojás-féle is ezer helyen, a városháza köze­lében úgy, mint a vásárálláson telepre ta­lál,­­hogy a zöldség-féle a tóparton és a rácz templom előtt mindenütt szemetel és bűzösít, csupán a szoros értelemben ház­tartásra, illetőleg konyhára szánt élelmi czikkek elárusításánál örökké napi­renden levő visszaélésekre, képtelenségig fokozódott túlkapásokra kell, isten tudja, hányadik ízben fölhívnunk a rendőrhatóság figyelmét Semmi sem bizonyít inkább élhetet­lenségünk mellett, mint az a körülmény, hogy a vásárhelyi aprójószág Budapest sőt Bécs piaczain sem kél el drágábban, mint idehaza nálunk, hogy a tojás még Szege­den is olcsóbb mint, itt Nem rég történt, hogy példával­­is mustráljuk állításunkat, hogy egyik itteni úri családot az iránt keresték meg­­szegedi ismerőseik: lennének szívesek számukra télire pár száz tojást a helybeli piaczon összevásárolni, minthogy e czikk Szegeden most épen igen kelendő és keresett, leven az idő a „két asszony kö­zötti” évad, a­mikor t. i. Nagy-Boldog Asszony és Kis-Asszony napja közt vala­mire való háziasszony mind beszerzi télire való tojás szükségletét Nos, a vásárhelyi ismerősök nagy szolgálatkészséggel ipar­kodtak volna eleget tenni a szomszédok megkeresésének, de mikor készségüket tett­­leg is igazolni akarták, kitűnt...hogy m­íg Vásárhelyen 4 tojás egy hatos, addig Sze­geden 5-öt lehet kapni, hogy tehát czél­szerű lesz szerepet cserélni oly formán, hogy most már ők folyamodjanak a szege­diekhez, hadd szerezzék be azok az ő szá­mukra is a téli szükségletre való tojás­készletet. Hát nem a legképtelenebb s egyúttal a legnevetségesebb állapot ez? Vásárhely­ről Szegedre szorulni még tojásért is? Pedig e képtelenségek okát mindnyá­jan, mindenütt, lépten nyomon tapasztal­juk: élelmes csirkefogók — pardon , majd elszóltuk magunkat, tehát csirkeszenszálok bécsi, berlini, londoni stb. czégek számára hetipiacz idején­­már a korahajnali órák­ban állják el az utczákat, hogy a tanyák­ról aprójószággal betóduló népet útközben alkura s eladásra bírják. Nagy tömegben szedik össze az­­aprójószágot, tojás és vaj­félét s expediálják ki a vasúthoz. A helyi, főkép intelligens középosztálynak szeme­­szája koppan; a német sógorok meg az anglius betették lábukat hozzánk is, s el­harácsolják szánk és orrunk elől a legjobb falatokat Hát nem valóságos ázsiai állapot ez nemde úgy tűnik fel, mintha csak­ a török hódoltság korában élnénk újra ? Nem ma­gunk adunk magunkról szegénységi bizo­nyítványt akkor, a­midőn az ily nyomo­rúságot és képtelenséget a költő szerint a „szamarak és a birkák legszebb erényé­vel* tűrjük? Pedig tűrnünk kell, mert köztörvény­­hatóságunk illetékes férfiai s közegei a leg­­vitálisabb anyagi érdekeinknek napról­­napra alábbszállását, mondhatni megcsökö­­nösödve nézik. Körülbelül két év óta két első rendű szomszéd alföldi város példáját idéztük lapunkban, mint­ a­hol a polgárság és hatóság vállvetve jókor iparkodtak túl­­tenni magukat az ily szenszálak által űzött közrendellenes visszaéléseken. Mező-Túron és Csabán aránytalanul kedvezőbb viszo­nyok között él a közönség mint nálunk, pedig a termelés piaczi élelmi czikkekben, daczára vidékeik nagy kiterjedtségének, s a vidéki­­czikkek beszállításának, alig tehető nagyobbra mint nálunk. Ott hetipiacz ide­jén reggeli 9 óráig az alkuszoknak mutat­koznak sem szabad, s a csabai és túri háziasszonyok vígan szerezhetik be azok idős szükségleteiket Hogy mily áldás ez, különösen a honorácziózokra, kiknek se tanya, se nyomási föld nem áll hátuk ille­gett s a legutolsó szál zöldségért és tűzre valóért piaczra kell szorulniok, s a vidéki metropolisok hivatalnokainál sokban alan­tabb álló fizetéseikből fedezniök m­inden házi szükségleteiket, ecsetelni felesleges, mert a mi gazdálkodó közönségünk úgy sem­ hinné el, minthogy nem próbálta; úri közönségünk meg a czifra nyomorúság mi­zériái alatt — aligha el nem vesztette ép érzékét az iránt, hogy ezeken társadalmi úton is lehetne valamit enyhíteni, a társu­lások, egyletek alakítása által fogyasztási czélokra szövetkezve, mint cselekedtek né­hány év előtt Pozsony, Győr stb. polgárai. De mindenekelőtt rendőrségünknek s hatóságunknak kell komolyan venni e dol­gokat Szemébe nézni a nyomorúságnak, elhárítani az okot: ez a jóra való rendőr hatóságnak első kötelessége. Induljon a fent emlegetett városok példáján s a közönség áldani fogja üdvös kezdeményezéséért. A hegy egeret szült " Ha felületességgel és visszavonással lehetett vádolni ,valamikor magyar embereket, úgy bizo­nyára sohasem illettek e vádak jobban senkire, mint épen azokra az egyénekre, kik a szajol-szen­­tes-hódmezővásárhelyi vasút létesítése érdekében a harangot felkötötték. Emlékezhetnek olvasóink, minő lázzal fog­tak e jó urak a tervezgetéshez, minő hirtelenség­gel felajánlották a százezreket e vasútvonal kiépí­téséhez s különösen Szentes város szóvivői minő türelmetlenséggel várják az első gőzmozdony fü­tyülését. Az is általánosan tudva van, hogy mily sajátságos módon viselte magát e vasút érdekelt­ségének elnöke Sipos Orbán s,m­ily sokszor kel­lett őt e megbízatásával járó tisztére figyelmeztetni mindaddig, míg végre hosszú idő elmúltával sikerült neki félre állni az útból. A szajol-szentes-vásárhelyi vasút kiépítésé­nek azonban nemcsak Sipos Orbán állott útjában, hanem ő rajta kívül jásznagykun-Szolnok megye s a megyebeli érdekelt birtokosság is, kik mind­amellett, hogy rá voltak szorulva e vasútra, se­­hogysem akarták városunk és Szentes város példáját követni az áldozat­hozatalban s bűnös közönynyel nézték, a mint áldozatkész szomszé­dunk e miatt jogosult türelmetlenséget tanúsított. Az a körülmény is késleltette, sőt bizony­talanságban tartotta e­ vasút létrejöttét, hogy a magyar vasúti bank, mely pedig már a track­o­­zást is megejtette, időközben megszűnt s a később jelentkezett vállalkozók, nem tapasztalván a jász­­nagykun-Szolnok megyeiek részéről kellő érdeklő­dést, visszaléptek a vállalattól. Ma sem tudjuk, mi volt oka a jásznagykun­­szolnok megyei érdekeltek merev közönyösségének. Az-e, hogy tudomást szereztek a magyar kormány intenzióiról s azt gondolták, hogy ha a kormány csakugyan magyar vasúti politikát akar­­követni s a Budapestről kiinduló s Ujszászon át Szajolig és­ onnan épen Kun-Szent-Má­rtonon, Szentesen,­ Vásárhelyen keresztül menő országos érdekű vas­útvonalat nyit, versenyre kelve az osztrák-magyar államvasút fővasútvonalával, akkor ők miért ál­dozzanak nagy összegeket,­­mikor a nélkül is épen úgy meg lesz a vasutjuk ? vagy pedig más olyan körülmény, mely az érdekeltek között nem tudta az egyetértést létre hozni. így azután e vasút minaddig csak kísértett, míg Beniczky Ferencz, Jásznagykun-Szolnok megye érdemes ,és­­ tevékeny főispánja kezébe vette az ügyet. Ő, Kovács Ferencz orsz. gyűlési képvise­lőnkkel, Boross Béni és Vásárhelyi B. orsz. gyű­lési képviselőkkel és a körösvölgyi vasút megte­remtőivel együtt hozzá­látott a­ dologhoz, számít­­gatott, tervezgetett, hogy mi módon lehetne e vasutat magának az érdekeltségnek kiépítenie? S midőn már közel állott a vasút a megvalósu­láshoz, nagy hirtelenséggel előállott­ Szentes és azon épen tőle legkevésbbé várt nyilatkozattal lepte meg az érdekeltséget,­­ hogy ő neki e vasút nem kell, s erős állást foglalt az osztrák illam­­­vasut társaság mellett, melynek legfőbb érdekében áll, hogy a szajol-szentes-vásárhelyi vasút ki ne építtessék s mely épen ezért Szentesnek­ arany­hegyeket ígért, ha kilép az érdekeltségből. S a „Szentesi Lap“ a mily nagy tűzzel harczolt előbb a szajol-szentes vásárhelyi vasút kiépítésének szükségessége mellett,­­és oly nagy erőt fejtett ki a félegyháza-szentesi szárnyvonal mielőbbi kiépítése érdekében. Igazán megfogha­tatlan és bámulatos volt az a hajsza, melyet e laptársunk elkövetett a legutóbbi időben. Mi mindig méltányoltuk a szomszéd Szen­tesnek a szajol-szentes-vásárhelyi vasút érdekében tett ajánlatát, habár jól felvéve a dolgot, még­sem volt az a 600 ezer forint olyan túlságos nagy áldozat egy olyan város részéről, mely égető hiá­nyát érezte a vasútnak s mely arra van hivatva, hogy a megyének központja,­­székhelye legyen. S még azon vádját is készséggel megbocsátottuk volna, hogy t. i. a szajol-vásárhelyi vasutból azért nem lett mindez ideig semmi, mert Vásár­hely város is krajczárosk­odott, holott városunk a reá kirótt 160 ezer forintot egyhangúlag megsza­vazta, s azt hittük eleinte, hogy az osztrák állam vasuttársulathoz csak szinleg szegődött azért, hogy rá­ijeszszen a magyar kormányra, hogy ne kés­lekedjék tovább a szajol-vásárhelyi vasútvonal kié­pítésével. De midőn azt láttuk, hogy a „Szen­tesi Lap“ még akkor is elkeseredetten harczol a kor­mány ellen, midőn tudomást nyer arról, hogy a szajol-szentes-vásárhelyi vasút kiépítését egyáltalá­ban nem szándékozik elejteni, és azt képes mon­dani­­­ laptársunk, hogy a „midőn állami érdekre való hivatkozásból tagadtatik meg a szentes-félegy­­házi vasút kiépíthetése, nem volna méltányos a kormánytól, Szentestől nagyobb áldozatot kivánni, mint a­mennyit az osztrák magyar állam vasút­társaság kíván“ azt kellett hinnünk, hogy Szen­tes város füzes szóvivői mindenek felett és legelső sorban a felajánlott 600 ezer forintot szeretnék megmenteni, a­mely nélkül pedig vasutjuk nem­­ lesz.’ A szajol-szentes-vásárhelyi vasút ügyét kü­lönben azon az alapon, a melyen tervezve volt, most már elejtettnek lehet tartanunk épen a miatt, hogy Szentes visszavonta ajánlatát s e sze­rint elmondhatjuk, hogy a hegy — egeret szült, amennyiben e vasút most már — legalább egye­lőre Szajoltól csak Kunszentmártonig fog kié­píttetni. Ugyanis a vasúti érdekeltség f. hó 3-án Szolnokon Beniczky főispán elnöklete alatt gyű­lést tartván, s a jelen voltak meggyőződvén a kiép­­­itendő vasút jövedelmező voltáról kimondotta, hogy miután Szentes városa az érdekeltségből kilépett, mint „Ssajol Kunszentmártoni helyi érdekű Vasútépítő társulat megalakul Szentes tehát az érdekeltségből kilépésével eljátszotta a vasutját ha nem véglegesen is, de legalább hosszú időre, mert a kormány a szentes­­félegyházi vasút kiépítésére az engedélyt nem fogja megadni, s mert ragaszkodik a s­zajol-vásár­­­­helyi vasút kiépítésének tervéhez, a­mit azonban a legjobb akarata mellett is csak néhány év múlva valósíthat meg, minthogy a Tisza-vidéki s Budapest-Zsivonyi vasutak átvételével s illetőleg kiépítése folytán oly helyzetben van, hogy a j­övő évben még az alföld-fiumei vasútvonal megvál­tására sem áldozhat. Kár volt tehát a szentesieknek nem bízni a kormányban s meggondolatlanul visszalépni szajol­vásárhelyi vasút érdekeltségből egy olyan társulat biztatására, melyről tudnivaló, hogy első­sorban és mindenek felett csak a saját érdekét tartja szem előtt; ki tudja, nem fog-e idővel sokkal többe kerülni 600 ezer forintnál e vissza­vonása s elhamarkodottsága, ha azt akarja, hogy vasútja legyen. Most pedig vegyünk búcsút az évekig ten­geri kígyóként kisértett szajol-szentes-vásárhelyi vasútügytől, s vonjuk le belőle a kellő tanulságot. Egészségügy. A vidéki iskolák egészségügye. A napokban egy új év kezdődött az iskolák életében. Ezen alkalomból, felhasználva azon fo­kozott érdeklődés napjait,­­csak napjait, mert sokáig ezen érdeklődés nem igen szokott tartani, melylyel ilyenkor a közönség, legalább a szülők egy része, az iskolai ügyekre gondol, jónak látjuk elmondani némely fontos dolgot az iskolák egész­ségügyére vonatkozólag. Ezen elmondandók nem újak magukban véve, de újak minálunk s ha ismeretesek is némelyek előtt elméletileg, de tel­jesen ismeretlenek mindenki előtt gyakorlatilag. „Iskolai egészségügy,­ mint figyelemmel kísért­ közügy, nálunk nem létezik, egyedül a járványok idején gyakorolt, de a viszonyok miatt teljesen hatástalan orvosi látogatások hozzák az „iskola“ és „egészség“ szókat némi laza kapcsolatba egy­mással. És a­mily gyakran van szó a tankönyvek jóságáról, a különböző tanusták examenbeli ered­ményeiről, a tankötelesek feltárásának ellenőrzé­séről stb., épen oly ritkán,­ sőt talán soha sem kerül szóba az a majdnem, minden másnál fon­tosabb iskolaügyi kérdés: minő hatást tesz vala­mely iskola a tanulók egészségére? Pedig mikor gyermekünket iskolába adjuk, nagyon közelről érdeklő dolog volna tudni: mi kilátásunk lehet a­­gyermek egészségére nézve ? Lesz-e sokszor szükség orvosra az iskola miatt, s vajon mig el­méjében fejtik, testében nem satnyul-e f­el az, ki­ért dolgozunk s kinek jövője a mi­ életünk czélja ? És valóban sok oly szülőt ismerünk, ki sírva bo-­­csátotta gyermekét az iskolába, előre tudva, hogy piros arcza halvány, egyenes termete meggörbült s derült kedélye változó és mogorva lesz, mire valódi „iskolás gyermek“ lesz belőle és sokan vannak, kik számtalan apró baj miatt, néha még túlozva is, az iskolát okolják. Nem ismeretlen dolog tehát a szülők (és tanítók) előtt, hogy az iskolának egészségi tekintetben rész hatása lehet és van gyakran. Hogy esik mégis, hogy ezen rész hatás okainak megismerésére, azután pedig elhárítására alig történik valami általában, a vi­déken pedig épen semmi? Nézetünk szerint két legfőbb oka az ennek, hogy a vidéki orvosok sokkal elfoglaltabb életet élnek s közegészségügyi dolgokkal sokkal kevesebbet foglalkoznak, mint hogy e kérdésben a közvéleményt vezethetnék, és hogy az iskolai egészségügy terén épen úgy ir­tóznak az illető testületek minden pénzbe kerülő újítástól, mint más téren. Hogy az iskolának tanító és tanuló egész­ségére, de főleg az utóbbiéra, nagy hatásának kell lenni, már abból világos, hogy a gyermek , a nap egy nagy részét tölti ott, azon kívül is, házi feladatok végzése által, de főkép az iskola helyiségében oly erőszakolt s többnyire természet­ellenes viszonyok közé jut, melyek a test fejlődé­sére nézve igen rosz hatásúak. Vége van azon szabad mozgásnak, jó levegő szívásnak és gon­datlan lelki állapotnak, mely a még iskolába nem került gyermeket oly boldoggá teszi; rosz levegőt szí, a kurta vasra ítélt rabhoz hasonlóul erősza­kolt, fárasztó helyzetben ül órák hosszáig, össze­­préselt mellében még a rosz levegőből se kap eleget a tüdő; szemének az addigi szabad és könnyű távolba nézés helyett rosz világításban, rosz papírra, roszul nyomott könyveket kell nézni s e megfeszítő munkában soknak eltorzul ez leg­becsesebb érzéki szerve, rövidlátóvá lesz. És ez fizikailag biztos folyamat, mely kisebb nagyobb mértékben minden gyermeknél létre­jö; egyiket azonban, erősebb fából lévén, kevésbbé rontja meg mint a másikat. De m­ég ezekhez sok más­féle apró baj is járul, melyeket alább látni fogunk. Mielőtt e dolog részleteibe bocsátkoznánk, még egy igen csodálatos körülményt kell fölem­lítenünk.­­Topen vidéken s főkép az alföldön, a s bővebb levegőhöz s szabadabb­ mozgáshoz szokott emberek különös közömbösséggel tűrik saját la­kásuk rész levegőjét s a gyermekek összezsufol­­tatását az iskolában. Hogy nem­ lázad fel bennök a természeti ösztön, ha ezek egyszer szagolták is azon szörnyű levegőt, mely az iskolák ablakain ki­áramlik s hogy nem találják presbyter gajjja egyházi tisztviselő korukban türbetlennek azon levegőt s azon egyébféle káros körülményeket, melyek az iskolában észlelhetők s melyeket mint tanulók annak idejében bizonyára jól ismertek s érettek ? Ez igazán meglepően jellemző arra nézve, hogy mily kevéssé érzékenyek a cívilisátló átkai­hoz hozzzá szokott emberek a természetes élet­viszonyokon lett erőszakos változások iránt! Mert — hogy végre­ a dologhoz szóljunk — a természet úgy alkotta az embert, hogy tiszta levegőre van szüksége. E sokszor prédikált tételt látszólag megcsúffolja az egész élet, hiszen­ a civilizált emberek nagyobb része folyvást resz le­vegőt szí, akkor is ha dolgozik, akkor is, ha ott­hon pihen. De az ily természeti szükségek és életfeltételek elhanyagolása koszulatlan soha sem marad és a rosz levegőt szívó emberek egész életekben betegek is, kisebb vagy nagyobb mér­tékben. Ha még ehhez­ azt is tudjuk, hogy épen a fejlődésben levő gyermeki szervezetnek van arra különös szüksége, hogy tiszta, tápláló levegőt kapjon a tüdeje: elképzelhetjük, mily rész­hatást tehet reá az oly levegő, melyben minden tanuló minden egyes kilélegzésével bizonyos mérges anyag (szénsav) szaporodik s melyet a nap ne­gyed részén át kell beszivnia! A vad ember, vagyis a szabad természetben élő ember, az­ élet­folyamatai által képezett ürülékek és váladékok által nem rontja meg saját életét, m­íg a „mive­­lődés“ által házakba és városokba zsúfolt ember legtöbb veszedelmét az ily káros anyagoknak a levegőben, a földben, vízben s a lakásban felduz­zódása okozza, ugy­e­bár, szomorú különbség, a „vad“ ember előnyére? És fájdalom, a testi jóllét egyik fő eszközének, a szabad levegőnek e meg­­fertőztetése legnagyobb mértékben épen az isko­lákban észlelhető. Ennek az az oka, hogy 1) az épületek szerkezete nem jó, 2) a tanítók nincse­nek a felől tájékozva, hogy mily veszélyes leven­gőben folyik le életök, 3) sem a szellőztetést,­ sem a fűtést nem úgy intézik, a­hogy kellene. A tudomány kiszámította, hogy egy tanul, lónak mennyi térségre valt szüksége a tanterem­ben, hogy egészségi veszedelem nélkül időzhessék ott. Tudjuk, hogy minden egyes légvétel s kilós­­légzés alkalmával mennyi levegőt vesz be s mennyi rész levegőt (s benne ama vészes anya­got , a szénsavat) ad ki a tüdő; azt is tudjuk, hogy ajtókon, ablakokon s a falakon mennyi levegő szivárog be pl. egy óra alatt, kiszámítjuk tehát s ki is van számítva, hogy az iskola belső bőségének mekkorának kell lenni a tanulók szá­mához képest. Épen az a legfőbb hiba, hogy az erre vonatkozó adatokat még új iskolák építésé­vel se veszik tudomásul az erre hivatottak. Egy * * * Volnának még több rendbeli szellőz­tetni való mizériáink is, de ezeket más alkalomra hagyjuk. (..)

Next