Hód-Mező-Vásárhely, 1889. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1889-07-07 / 27. szám
Tizenkilenczedik évfolyam. 1889. 27-ik szám, fe<*r\-----------------------------v Előfizetési dij: vidékre postán és helyben: egész évre 4 írt, félévre 2 írt, negyedévre 1 írt. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemét illető közlemények, valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijjai a szerkesztőhöz, (Illik tized 828. sz. a.) küldendők. \ is ______________________ pj KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, a h.-m.-vásárhelyi „Gazdasági Egylet“ közlönye. BK*T\ __________________Vf $ Hirdetési dijak: 4 hasábos petit sor, vagy annak helye egyszeri beigtatás , nál 6 kr. kétszerinél 6 kr. többszörinél 4 kr. Bélyeg dij minden beigtatás után 30 kr. A nyilt térben a 4 hasábos petitsor dija 15 kr. A lapot illető ügyekben naponként csak déli 12 órától délután 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő. Aratáskor. Az aratás ideje elérkezett, de mezőgazdáink az idei terméssel megelégedve nincsenek. Sok helyen eléggé kedvező volt az időjárás de sok helyen meg olyan volt, hogy leteperte a félig ért kalászokat a szélviharral jött zápor és jégverés. A hol elég korán jött a csapás, ott a sújtott földmivelők némileg csak kárpótolhatták magukat , a letarolt kalászokat lekaszálták, felhasználták takarmányul s a földet bevetették kukoriczával. De ott a hol a csapás későbben jött, ott a veszett fejszének nyele sem fordult s most már saját kárán tanulhatta meg gazdáink nagy része, hogy az okos, érdek nélküli figyelmeztetést, bár honnan jöjjön, érdemes megszívlelni, érdemes elfogadni. Városunk határában is kedvezőtlen eredménynyel ér véget a gazdasági év. A vetések sok helyt kivesztek, a tavaszon a kedvező időjárás mellett szépen fejlődtek a gabonaneműek, de a korán beállott forróságban megszorultak a szemek s a búza sok helyen fekete foltos, rosdát kapott. Ezek mind olyan csapások, melyeknek elejét venni egyetlenegy gazda sem képes. De vannak oly csapások is, melyeket megelőzni biztosan lehet. Ilyen többek között a biztosítás. Az időjársi viszonyok megfigyelése alapján az idei gabonafejlődés megelőzőleg a sajtó majdnem egyhangúlag megtette a figyelmeztetést, hogy tekintettel a szeszélyes időjárásra s a napirenden levő viharokra, nagyon jó lesz az idén biztosítani. Akik akár a figyelmeztetésekre, akár saját előrelátásukból biztosítottak, legtöbb helyen nem volt okuk megbánni. Szenvedett káruk kárpótolva lesz. De azoknak, kikre a veszteség teljes súlylyal nehezül, ismét egy tapasztalattal több okuk van elhinni, belátni, hogy igazuk van a nemzetgazdászati állapotunk fejlődésén, jövőjén aggódó honfiainknak, kik folyton azt hangoztatják, azt hangsúlyozzák, hogy Magyarországon nem szabad a különböző oldalról jelentkező és kifejlődött versenynyel szemben immár nem is lehet tisztán a földmivelés álláspontjára helyezkedni. A magyar földmivelő gazdáknak okvetlenül kell űzni oly foglalkozást, melylyel az elemi csapások folytán beálló károkat vagy a termés mennyiségi és minőségi viszonyok útján bekövetkezett gabonaversenyből eredő árcsökkenést vagy veszteséggel járó ársüllyedést legalább némileg ellensúlyozni legyenek képesek. Ezzel még természetesen nincs az mondva, nincs is czélozva, mintha nálunk a földmivelés, a gabonatermelés másodrendű dologgá sülyedt volna. Nálunk a földmivelési érdekek a fenforgó viszonyok és állapotok között még mindig elsősorban nyomulnak előtérbe. És e kérdést nemhogy másodrendű dolognak nem lehet, nem szabad tekintenünk, hanem a hazafias aggódás egész odaadásával munkálnunk kell annak előbbre vitelén, haladásán. De ki volna az, ki örömmel ne látná a földmivelés terén mutatkozó haladást? Ki ne üdvözölné örömmel a gazdasági egyesületnek szaporodását ? Hiszen oly üdvös, oly szép cselekvési terük, oly szép missziójuk van a földmivelési érdekek előmozdítása, hatalmas támogatása szempontjából! Különösen a nép körében! Mert valljuk meg őszintén, hogy népünk — daczára annak, hogy egyben-másban örvendetesen haladt — még a földmivelés egyik-másik ágában nagyon hátra van s még nem birt mindenben szakítani azzal a haladást megakasztó elvvel, hogy a miképen jó volt öregapáinknak, nekünk is jó lesz úgy. Pedig a régi földmivelési viszonyok és állapotok egészen mások voltak, mint a maiak. Termesztőinknek kivétel nélkül (a legkisebb birtok a gazdától a legelső nagybirtokosig) ismerniük kellene ama hatalmas tényezőket, amik nemzetgazdászati állapotaink fejlődésének más irányt, de annak egyúttal nagy lendületet is adtak. E nélkül nem foglalhatunk méltó állást a gabonatermelést s általában a földmivelés produktumait illetőleg nemcsak a mennyiség, hanem a minőség szempontjából is beállott nagy világversenyben. És csak meg kell szakértő szemmel vizsgálnunk a köznép gabonatermelését, akár lábán, akár kicsépelten, — azt kell tapasztalnunk, hogy az minőség tekintetében nagyon messze áll — hogy egyebet ne említsünk — a rendszeresen a földmivelés haladottságának igényeihez mérten gazdálkodó uradalmaktól. Pedig elvégre is a gabonatermés nagy mennyiségét köznépünk adja, tehát az a gabonája minőségéről van föltételezve általában, hogy mily fokon állhatunk meg a körülmények szerint változó s kisebb nagyobb mértékben nyilvánulni szokott világversenyben. Épen azért most az aratás idején nem zárkózhatunk el ama gondolat és óhajtás elől, hogy mily üdvös irányú működést végeznének gazdasági egyesületeink, ha gabonatermelő köznépünket gyakorlatias eszközökkel rávinnék, hogy a gabonaminőségre nagyobb súlyt sőt fő súlyt fektetve, hazai gabona terményeinknek nagyobb tér biztosíttatnék a világversenyben. Ez fontos hazai érdek. Igazgatói évzáró beszéd. Futó Mihály főgymn. igazgató tanártól. Nagytiszteletű és Tek. Egyházi Elöljáróság és Tanári Kar ! Igen tisztelt Közönség ! Kedves tanuló Ifjúság ! Valamint a bölcs és vallásos érzületli férfiú, ha az áldást hintő nap sugarai leáldoznak, még egyszer végig tekint az napi teendőin ; újra számot vet magával és végzett dolgaival, volt-e azokban olyan a melyre édes megelégedéssel gondolhat vissza , vagy olyan, amelynél az irányt és eszközöket elvétve, a tévedésből jövőre bölcs tanúságot menthessen ; és csak miután hálát rebegett a jóságos isten segítő kegyelméért, hajthatja le fejét a megérdemelt nyugalomra , épen úgy illő nekünk, a növendék sereg nevelőinek és oktatóinak, épen úgy illő a tanuló ifjúságnak, hogy egy hosszú tanév alkonyán vessünk egy röpke pillantást, ama napok örömére és bánatára, küzdelmeire és eredményeire, édes jutalmul, ha helyesen cselekvénk, oktató intésül, ha netalán eszközeinket eltévesztettük. És valamint isten nevével indultunk kétes pályafutásunkra , mielőtt a megérdemelt nyugalomra térnénk : neki adjunk hálát gyámolító karjaiért, amelyekkel ingadozó lépteinket támogatta, neki az áldásokért, amelyekkel fáradozásainkat kegyelmesen megkoronázta. Emberé a munka, istené az áldás. Az isten is csak munkára fizet. Nagy életbevágó igazságok ezek nem csak a köz- hanem az iskolai életben is, tanárra és tanulóra egyaránt. Szerencsés a ki megértette, boldog lesz mindenkor, a ki tanácsukat híven követi is. Az a tanár, a ki magasztos hivatását elevenen érezve, lelkének legjobb erőit, idejének összességét tanítványai erkölcsének nemesítésére, lelki tehetségeknek összehangzó fejlesztésére igaz odaadással fordítja ; ki tisztének terhét nem a robotos számító lelketlenségével, nem is képmutatás szemfényvesztésével, hanem egész becsületességgel hordozza : isten segítségével bizonyára meglátja és élvezi munkálkodásának ízletes gyümölcsét. Sőt ha netalán vállaira súlyosodnak az élet terhei, ha netalán félreértés, avagy méltatlan bántalom illeti is : szivének sajgásai között is öntudatában végre oly benső nyugalmat talál, amely hányatott lelkének mindezekért bőséges kárpótlást nyújt ; és mert munkája hiú és igaz vala : előbb-utóbb a szülők áldásában, a társadalom méltánylásában, a tanítványok hálájában még életében, sírja felett bizonyára azok áldós emlékezetében gazdag jutalom kiséri azt. Éltünk e mi tanárok e letűnő tanévben ily hűséggel feladatunknak ? nyúljunk keblünkbe és az a meg nem vesztegethető kis biró kinek-kinek igazán megfelel. A kinél ez nem emel vádat, az nyugodtan zárhatja le ez évi számadó könyvét és megelégedetten nézhet a szünidő pihenő órái felé. Az a tanuló, aki a tanárai által hirdetett erkölcs igéinek befogadására fogékony szivet tár ki és ártatlan lelke szeplőtlenségét megőrzeni féltő gonddal igyekezett; a ki engedelmes volt szülői akaratának, készséggel meghajolt tanárai intéseinek, testvéries melegséggel karolta tanuló társait ; a ki a tisztelet tudó az érdemek iránt, a kinek szavaiból és tetteiből mindenhol kisugárzott a nemes tanuló; az a növendék a kinek fő-fő dolga kötelességeinek hű betöltése volt, a ki idejét okosan beosztva, megadta a testi üdülésnek, a lankadt lélek fölelevenítésének a magáét, de viszont gondosan fölhasználta a szellemi tehetségének erősbítésére, az ismeretének gazdagítására gondos tisztaságot scsintkedvelő rendelteráruházatában és taneszközeiben : az ily tanulókat, aki munkásságát, midőn nem is sejti, nyomon kiséri az isten áldása és a szivébe s lelkébe egész éven át elvetett magvak, miként az evangyéliomi szántóvetőé, erős gyökeret verve, már most felvirulnak és hoznak jövőben gazdag gyümölcsöt, némelyek száz, mások hatvan ismét mások harmincz annyit; az ily tanuló bátran tekint a számadás órája elé; derült homlokkal siet az örvendező szülök karjaiba és a jól betöltött kötelesség boldogító tudatában lesz neki még kedvesebb a szünidő. Kicsoda volt köztetek ilyen kedves tanítványok : megmondja majd osztályozástok, de megmondja már most csak kérdezétek meg őszintén, lelketek ösmerete. De a melyitekre a föntebbi rajz nem illik : szivében az marczangoló önváddal távozik tőlünk a szülői körbe ; háta mögött egy eltékozolt évnek busitó árnya, a szülői meghiúsult remények, a porba hűlt költekezés szomorú alakja kiséri a szünidőben is. Sőt ha nyer is kivételes módot mulasztásainak pótlására, miként a lusta munkásnak, aki elkésve fogott teendőjébe, a pihenés perczeit kell hanyagságának kiengeszteléséül áldozatul hoznia, íme a kérlelhetlen bűnhödés ! Vajha az ilyenek legalább okulást merítsenek és ösztönt a későbbi munkára és szomorú sorsuk eszméltető példa legyen másokra nézve is. A jó isten kegyelmébe vetett erős hittel lógtunk tehát mi tanárok az év munkájához és azon szilárd elhatározással, hogy a kezeinkre bízott gyermek- és ifjúsereget hűséggel vezéreljük a tiszta erkölcs és vallásosság gyönyörűséges mezejére, az ismert és tudomány életadó forrásához. Én úgy tartom, hogy az égi atya kegyelme nem is vonta meg tőlünk fáradozásunk sikerét, sőt megadta tanárnak és tanítványnak a jutalmat a szerint a milyen hűséggel sárfárkodott a reábízott talentumokkal. Tanítványaink vallásos érzületének ápolása, mint az előzőkben, ezen tanévben is fő gondunk vola, erkölcsiségük fejlesztése nemes törekvésünk. És hála az égnek, növendékeink erkölcsi maguk viselete ma sem mutat hanyatlást. Ne tagadom, voltak gyermekkori tévedések, nem hiányzottak ifjúkori botlások, hiszen láttátok e kertet, amelyben a leggondosabb kéz mellett is egy-egy gyom időnként itt és ott fel ne ütné fejét. De egy egy jóakaró intés, egy idején és helyén alkalmazott dorgáló szó csaknem fölöslegessé tette, hogy szigorúbb eszközökhöz is nyúljunk ; különösen miután hat, mind más nemzetiségű — korosabb, szorosan összetartó növendék, — köztük három tanácsomra — tanintézetünket csendesen elhagyta, velük a könnyen terjedhető ragály is eltávozott tanintézetünkből. Nem utolsó helyen gondoltunk tanítványaink testi erősbítésére, ügyességük, erejük fejlesztésére. Igazán sajnáljuk, hogy egész jóakaratunk mellett is ez irányban tehettünk legkevesebbet. Ez idő szerint nincs tanintézetünknek égetőbb hiánya, mint a téli tornahelyiség, adja isten, hogy mostanhoz egy évre ezen, ma már annyira nélkülözhetlen intézményünknek létesülésével dicsekedhessen. Valóban az a néhány hét, amennyit tornatanítónk a tanév kezdetén, majd mintegy hat hónap közbejöttével, annak végén osztályonként heti két óra mellett a testgyakorlásra fordíthat, mely a czélnak és szükségesnek nemcsak meg nem felelő, hanem még jelentékenyen csorbul, ha az időjárás esetleges szeszélyeit is számba veszszük. Az az egy két kirándulás , melyre pedig tisztársaim, — ez évben Dr. Imre Lajos, Gyulai Kálmán és Dr. Hantz Jenő — annyi készséggel vállalkoznak, a sok akadályozó körülmény mellett számba is alig jöhet. Nincs alkalmas játszó, nincs kirándulási terünk ; máskor, kivált a tanév utolsó heteiben, tehát a legalkalmasabb évszakban, tanároknak és tanítványoknak egyaránt felhalmozódott, gyakran szoros időhöz kötött teendői, majd az időjárás szeszélyei , azok a tényezők, amelyek ha teljesen meg nem hiúsítják, de valóban megnehezítik e részbeli legjobb törekvéseinket. (Folyt, köv.)várt akarok még megemlíteni, amely a tőlünk nyugatra eső országokban, mint ilyen, nem ismeretes. Az egyik a honvédbogár (Entomoscelis Adonidis), amely a repezét rontja és gyakran csaknem egészen tökre teszi. A másik nem növényevő ugyan, de azért nem kevésbbé kártékony és veszedelmes ; ez a kolumbácsi légy (Simulia columbaczensis), mely Délmagyarország marhaállományának minden évben ismétlődő endemikus csapása. Tekintve mind azokat a valóban óriási károkat, melyeket a kártékony rovarok a mezőgazdaság különféle ágaiban tesznek és melyek a mezőgazdaságot kivált mostani válságos helyzetében oly súlyosan érintik, nemzetgazdasági szempontból is kiváló fontosságú feladat azoknak a módoknak és eszközöknek a megállapítása, melyeknek segélyével a kártékony élősdiek pusztításait, amennyire lehet, megakadályozni s az évről-évre fokozódó rovarkárokat csökkenteni lehetne. Az élősdiek kártételeinek és nevezetesen a rovarkároknak lehető ellensúlyozására mindenek előtt ajánlható, hogy a gazda földjét jól megmunkálja, jól trágyázza, hogy azután a rajta termesztett növények kevésbbé szenvedjenek a támadásoktól, vagyis, hogy a támadásokkal szemben — amint mondani szoktuk — nagyobb ellentálló képességet fejthessenek ki. Nem akarom ezzel azt állítani, hogy az élősdiek inkább meglepik és megtámadják a gyenge növényeket de csak azt kívánom jelezni, hogy a gyenge növésű, hiányosan mivelt növények — ceteris paribus — mindig többet szenvednek, és előbb mennek tönkre, mint az erősebbek. Nem szabad továbbá arról a fontos szerepről megfeledkeznünk, amelyet a rovarevő állatok a természet háztartásában játszanak. A rovarevő apró emlősök, madarak és csúszómászók legjobb, leghűségesebb és leghasznosabb szövetségeseinek a kártékony rovarok ellen; s azért a rovarkárok ellen teendő intézkedések között e hasznos állatok oltalmazásának mindig kiváló helyet kell elfoglalni. a mezőrendőrségről szóló törvényjavaslat, melyet a magyar kormány a képviselőháznak nemrég benyújtott, részben gondoskodik e tekintetben is, ámbár idevágó rendelkezései nem egészen kielégítők. Bízvást remélhető azonban, hogy a törvényhozás kellően pótolni fogja benne a hiányokat. A szőlőpusztító fillokszéra ellen hazánkban két törvény van érvényben. Az egyik (1882 : XV. t.-cz.) a berni nemzetközi fillokszéra egyezményt az ország törvényei közé iktatja, a másik (1883 : XVII. t.-cz.) pedig a fillokszéra ügyre vonat többi intézkedéseket tartalmazza. A magyar kormány, ezeken a törvényhozási intézkedéseken kívül, sem hagyja figyelmen kívül, a kártékony élősdiek és főleg a káros rovarok kérdését. A földmivelés-, ipar és kereskedelemügyi minisztérium a fillokszéra ellen folytatott küzdelem vezetésén kívül esetről esetre figyelmezteti a gazdaközönséget egyes kártékony rovarokra és közli a legalkalmasabbaknak ismert módokat irtásukra vagy legalább kártételeik csökkentésére. Ilyen figyelmeztetéseket és — részben színes képekkel ellátott — útmutatásokat adott ki a sáskák, a gabona-futrinka, a fillokszéra, a besszenlégy, a szőlő-iloncza, a kolumbácsi légy, a vértetü, a kolorádó-bogár és ,a gyümölcsfákat károsító hernyókról Ez utóbbiak irtására s az e czélra szükséges intézkedések megtételére az említett minisztérium 1872 ben külön szabályrendeletek alkotására hívta fel a törvényhatóságokat s egyszersmind közölte velük azokat a főbb irányelveket, amelyek efféle szabályrendeletek alkotásakor szem előtt tartandók. Hasonló értelemben intézkedett 1885 ben a vértelüt illetőleg abban a néhány vármegyében, amelynek területén az almafának ez a veszedelmes ellensége befészkelődött. A rovarkárok nálunk 1883. óta országszerte rendszeres megfigyelés tárgyai. A megfigyeléseknek egész szervezete, melylyel Magyarország minden más európai államot megelőzött, és oly egyszerű, mint gyakorlati é S az állandó gazdasági tudósítók, akiknek állása, mint tudjuk, csak tiszteletbeli, arra van hivatva, hogy havonként kétszer jelentést tegyenek a földművelési minisztériumnak vidékükön a vetések állásáról és a mezőgazdasági állapotról. Ez időszakos jelentésekben már azelőtt is gyakran voltak némi tudósítások egy vagy más kártékony rovar fellépéséről és kártételeiről. Hogy az efféle tünemények szemmel tartása és bejelentése ne csak így mellékesen, hanem folyvást kellő figyelemmel és rendszerességgel történjék, a földművelési minisztérium felhívást intézett valamennyi állandó gazdasági tudósítóhoz, hogy kik volnának közülök hajlandók az eddigi általános jelentéseken kívül még a káros rovarok tüzetesebb megfigyelésére s a rovarkárokról külön tudósítások beküldésére vállalkozni, és egyúttal kilátásba helyezte, hogy az illetőknek e külön fáradságát szakmunkák vagy műszerek adományozásával fogja jutalmazni. E felhívásra már az első évben száznál több A rovarok okozta károk a gazdaságban. [Vége.] Nagyon hosszúra nyúlnék czikkem, ha a kultivált növényeinket károsító rovarokat habár csak a nevezetesebbeket is mind felsorolnám. Azért csak két olyan hazai káros ro Hód-Mező-Vásárhely, július 7-én.