Hód-Mező-Vásárhely, 1889. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1889-07-07 / 27. szám

Tizenkilenczedik évfolyam. 1889. 27-ik szám, fe<*r\-----------------------------­v Előfizetési dij: vidékre postán és helyben: egész évre 4 írt, félévre 2 írt, negyedévre 1 írt. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemét illető közlemé­nyek, valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dij­­jai a szerkesztőhöz, (Ill­ik ti­­­­zed 828. sz. a.) küldendők. \ is ______________________ pj KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, a h.-m­.-vásárh­elyi „Gazdasági­ Egylet“ közlönye. BK*T\ __________________V­­f $ Hirdetési dijak: 4 hasábos petit sor, vagy an­nak helye egyszeri beigtatás­ , nál 6 kr. kétszerinél 6 kr. több­szörinél 4 kr. Bélyeg dij min­den beigtatás után 30 kr. A nyilt térben a 4 hasábos petitsor dija 15 kr. A lapot illető ügyekben na­ponként csak déli 12 órától délután 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el lá­­t­­ogatásokat a szerkesztő.­­ Aratáskor. Az aratás ideje elérkezett, de me­zőgazdáink az idei terméssel megelé­gedve nincsenek. Sok helyen eléggé kedvező volt az időjárás de sok helyen meg olyan volt, hogy leteperte a félig ért kalászokat a szélviharral jött zápor és jégverés. A hol elég korán jött a csapás, ott a sújtott földmivelők némileg cs­ak kár­pótolhatták magukat , a letarolt kalá­szokat lekaszálták, felhasználták takar­mányul s a földet bevetették kukoriczá­­val. De ott a hol a csapás későbben jött, ott a veszett fejszének nyele sem fordult s most már saját kárán tanul­hatta meg gazdáink nagy része, hogy az okos, érdek nélküli figyelmeztetést, bár honnan jöjjön, érdemes megszívlelni, érdemes elfogadni. Városunk határában is kedvezőtlen eredménynyel ér véget a gazdasági év. A vetések sok helyt kivesztek, a tava­szon a kedvező időjárás mellett szépen fejlődtek a gabonanemű­ek, de a korán beállott forróságban megszorultak a sze­mek s a búza sok helyen fekete foltos, rosdát kapott. Ezek mind olyan csapások, melyek­nek elejét venni egyetlenegy gazda sem képes. De vannak oly csapások is, me­lyeket megelőzni biztosan lehet. Ilyen többek között a biztosítás. Az időjársi viszonyok megfigyelése alapján az idei gabonafejlődés megelő­zőleg a sajtó majdnem egyhangúlag megtette a figyelmeztetést, hogy tekin­tettel a szeszélyes időjárásra s a napi­renden levő viharokra, nagyon jó lesz az idén biztosítani. A­kik akár a figyelmeztetésekre, akár saját előrelátásukból biztosítottak, legtöbb helyen nem volt o­kuk meg­bánni. Szenvedett káruk kárpótolva lesz. De azoknak, kikre a veszteség teljes súly­­lyal nehezül, ismét egy tapasztalattal több okuk van elhinni, belátni, hogy igazuk van a nemzetgazdászati állapo­tunk fejlődésén, jövőjén aggódó hon­fiainknak, kik folyton azt hangoztatják, azt hangsúlyozzák, hogy Magyarorszá­gon nem szabad a különböző oldalról jelentkező és kifejlődött versenynyel szemben immár nem is lehet tisztán a földmivelés álláspontjára helyezkedni. A magyar földmi­vel­ő gazdáknak okvetlenül kell űzni oly foglalkozást, melylyel az elemi csapások folytán be­álló károkat vagy a termés mennyiségi és minőségi viszonyok útján bekövetke­zett gabona­versenyből eredő árcsökke­nést vagy veszteséggel járó ársüllyedést legalább némileg ellensúlyozni legyenek képesek. Ezzel még természetesen nincs az mondva, nincs is czélozva, mintha ná­lunk a földmivelés, a gabona­termelés másodrendű dologgá sülyedt volna. Ná­lunk a földmivelési érdekek a fenforgó viszonyok és állapotok között még min­dig első­sorban nyomulnak előtérbe. És e kérdést nemhogy másodrendű dolog­nak nem lehet, nem szabad tekintenünk, hanem a hazafias aggódás egész oda­adásával munkálnunk kell annak előbbre vitelén, haladásán. De ki volna az, ki örömmel ne látná a földmivelés terén mutatkozó ha­ladást? Ki ne üdvözölné örömmel a gazdasági egyesületnek szaporodását ? Hiszen oly üdvös, oly szép cselekvési terük, oly szép missziójuk van a föld­mivelési érdekek előmozdítása, hatalmas támogatása szempontjából! Különösen a nép körében! Mert valljuk meg őszintén, hogy népünk — daczára annak, hogy egy­­ben-másban örvendetesen haladt — még a földmivelés egyik-másik ágában na­gyon hátra van s még nem birt minden­ben szakítani azzal a haladást meg­akasztó elvvel, hogy a miképen jó volt öregapáinknak, nekünk is jó lesz úgy. Pedig a régi földmivelési viszonyok és állapotok egészen mások voltak, mint a maiak. Termesztőinknek kivétel nélkül (a legkisebb birtok a gazdától a legelső nagybirtokosig) ismerniük kellene ama hatalmas tényezőket, a­mik nemzetgaz­dászati állapotaink fejlődésének más irányt, de annak egyúttal nagy lendüle­tet is adtak. E nélkül nem foglal­ha­­tunk méltó állást a gabona­termelést s általában a földmivelés produktumait illetőleg nemcsak a mennyiség, hanem a minőség szempontjából is beállott nagy világversenyben. És csak meg kell szakértő szem­mel vizsgálnunk a köznép gabonater­melését, akár lábán, akár kicsépelten, — azt kell tapasztalnunk, hogy az mi­nőség tekintetében nagyon messze áll — hogy egyebet ne említsünk — a rendszeresen a földmivelés haladottsá­gának igényeihez mérten gazdálkodó uradalmaktól. Pedig elvégre is a ga­bonatermés nagy mennyiségét közné­pünk adja, tehát az a gabonája minő­ségéről van föltételezve általában, hogy mily fokon állhatunk meg a körülmé­nyek szerint változó s kisebb nagyobb mértékben nyilvánulni szokott világver­senyben. Épen azért most az aratás idején nem zárkózhatunk el ama gondolat és óhaj­tás elől, hogy mily üdvös irányú mű­ködést végeznének gazdasági egyesüle­teink, ha gabonatermelő köznépünket gyakorlatias eszközökkel rá­vinnék, hogy a gabonaminőségre nagyobb súlyt sőt fő súlyt fektetve, hazai gabona ter­ményeinknek nagyobb tér biztosíttat­nék a világversenyben. Ez fontos hazai érdek. Igazgatói évzáró beszéd. Futó Mihály főgymn. igazgató tanártól. Nagytiszteletű­ és Tek. Egyházi Elöljáróság és Tanári Kar ! Igen tisztelt Közönség ! Kedves tanuló Ifjúság ! Valamint a bölcs és vallásos érzületli fér­fiú, ha az áldást hintő nap sugarai leáldoznak, még egyszer végig tekint az napi teendőin ; újra számot vet magával és végzett dolgaival, volt-e azokban olyan a melyre édes megelé­gedéssel gondolhat vissza , vagy olyan, a­mely­nél az irányt és eszközöket elvétve, a téve­désből jövőre bölcs tanúságot menthessen ; és csak miután hálát rebegett a jóságos isten se­gítő kegyelméért, hajthatja le fejét a megér­demelt nyugalomra , épen úgy illő nekünk, a növendék sereg nevelőinek és oktatóinak, épen úgy illő a tanuló ifjúságnak, hogy egy hosszú tanév alkonyán vessünk egy röpke pillantást, ama napok örömére és bánatára, küzdelmeire és eredményeire, édes jutalmul, ha helyesen cselekvénk, oktató intésül, ha netalán eszköze­inket eltévesztettük. És valamint isten nevével indultunk kétes pályafutásunkra , mielőtt a megérdemelt nyugalomra térnénk : neki ad­junk hálát gyámolító karjaiért, a­melyekkel ingadozó lépteinket támogatta, neki az áldá­sokért, a­melyekkel fáradozásainkat kegyelme­sen megkoronázta. Emberé a munka, istené az áldás. Az isten is csak munkára fizet. Nagy életbevágó igazságok ezek nem csak a köz- hanem az iskolai életben is, tanárra és tanulóra egyaránt. Szerencsés a ki megértette, boldog lesz min­denkor, a ki tanácsukat híven követi is. Az a tanár, a ki magasztos hivatását elevenen érezve, lelkének legjobb erőit, idejének összes­ségét tanítványai erkölcsének nemesítésére, lelki tehetségeknek összehangzó fejlesztésére igaz odaadással fordítja ; ki tisztének terhét nem a robotos számító lelketlenségével, nem is képmutatás szemfényvesztésével, hanem egész becsületességgel hordozza : isten segít­ségével bizonyára meglátja és élvezi munkál­kodásának ízletes gyümölcsét. Sőt ha netalán vállaira súlyosodnak az élet terhei, ha netalán félreértés, avagy méltatlan bántalom illeti is : szivének sajgásai között is öntudatában végre oly benső nyugalmat talál, a­mely hányatott lelkének mindezekért bőséges kárpótlást nyújt ; és mert munkája hiú és igaz vala : előbb-utóbb a szülők áldásában, a társadalom méltánylásában, a tanítványok hálájában még életében, sírja felett bizonyára azok áldós em­lékezetében gazdag jutalom kiséri azt. Éltünk e mi tanárok e letűnő tanévben ily hűséggel feladatunknak ? nyúljunk keblünkbe és az a meg nem vesztegethető kis biró kinek-kinek igazán megfelel. A kinél ez nem emel vádat, az nyugodtan zárhatja le ez évi számadó könyvét és megelégedetten nézhet a szünidő pihenő órái felé. Az a tanuló, a­ki a tanárai által hirde­tett erkölcs igéinek befogadására fogékony szivet tár ki és ártatlan lelke szeplőtlenségét megőrzeni féltő gonddal igyekezett; a ki en­gedelmes volt szülői akaratának, készséggel meghajolt tanárai intéseinek, testvéries meleg­séggel karolta tanuló társait ; a ki a tisztelet tudó az érdemek iránt, a kinek szavaiból és tetteiből minden­hol kisugárzott a nemes ta­nuló; az a növendék a kinek fő-fő dolga kö­telességeinek hű betöltése volt, a ki idejét okosan beosztva, megadta a testi üdülésnek, a lankadt lélek fölelevenítésének a magáét, de viszont gondosan fölhasználta a szellemi tehet­ségének erősbítésére, az ismeretének gazdagí­tására gondos tisztaságot scsintked­velő rendelterá­­ruházatában és taneszközeiben : az ily tanulókat, aki munkásságát, midőn nem is sejti, nyomon ki­séri az isten áldása és a szivébe s lelkébe egész éven át elvetett magvak, miként az evangyéliomi szántóvetőé, erős gyökeret verve, már most felvirulnak és hoznak jövőben gaz­dag gyümölcsöt, némelyek száz, mások hatvan ismét mások harmincz annyit; az ily tanuló bátran tekint a számadás órája elé; derült homlokkal siet az örvendező szülök karjaiba és a jól betöltött kötelesség boldogító tudatá­ban lesz neki még kedvesebb a szünidő. Ki­csoda volt köztetek ilyen kedves tanítványok : megmondja majd osztályozástok, de megmondja már most csak kérdezétek meg őszintén, lel­­ketek ösmerete. De a melyitekre a föntebbi rajz nem il­lik : szivében az marczangoló önváddal távo­zik tőlünk a szülői körbe ; háta mögött egy eltékozolt évnek busitó árnya, a szülői meghi­úsult remények, a porba hűlt költekezés szo­morú alakja kiséri a szünidőben is. Sőt ha nyer is kivételes módot mulasztásainak pótlá­­­­sára, miként a lusta munkásnak, a­ki elkésve fogott teendőjébe, a pihenés perczeit kell ha­nyagságának kiengeszteléséül áldozatul hoznia, íme a kérlelhetlen bű­nhödés ! Vajha az ilye­nek legalább okulást merítsenek és ösztönt a későbbi munkára és szomorú sorsuk eszmél­­tető példa legyen másokra nézve is. A jó isten kegyelmébe vetett erős hittel lógtunk tehát mi tanárok az év munkájához és azon szilárd elhatározással, hogy a kezeinkre bízott gyermek- és ifjúsereget hűséggel vezé­reljük a tiszta erkölcs és vallásosság gyönyö­rűséges mezejére, az ismert és tudomány élet­adó forrásához. Én úgy tartom, hogy az égi atya kegyelme nem is vonta meg tőlünk fára­dozásunk si­kerét, sőt megadta tanárnak és tanítványnak a jutalmat a szerint a milyen hű­séggel sárfárkodott a reá­­bízott talentumokkal. Tanítványaink vallásos érzületének ápolása, mint az előzőkben, ezen tanévben is fő gon­dunk vola, erkölcsiségük fejlesztése nemes törekvésünk. És hála az égnek, növendékeink erkölcsi maguk viselete ma sem mutat hanyat­lást. Ne tagadom, voltak gyermekkori tévedé­sek, nem hiányzottak ifjúkori botlások,­­ hi­szen láttátok e kertet, a­melyben a leggon­dosabb kéz mellett is egy-egy gyom időnként itt és ott fel ne ütné fejét. De egy egy jóakaró intés, egy idején és helyén alkalmazott dor­gáló szó csaknem fölöslegessé tette, hogy szi­gorúbb eszközökhöz is nyúljunk ; különösen miután hat,­ mind más nemzetiségű — koro­sabb, szorosan összetartó növendék, — köz­tük három tanácsomra — tanintézetünket csen­desen elhagyta, velük a könnyen terjedhető ra­gály is eltávozott tanintézetünkből. Nem utolsó helyen gondoltunk tanítvá­nyaink testi erősbítésére, ügyességük, erejük fejlesztésére. Igazán sajnáljuk, hogy egész jó­akaratunk mellett is ez irányban tehettünk leg­kevesebbet. Ez idő szerint nincs tanintézetünk­nek égetőbb hiánya, mint a téli torna­helyiség, adja isten, hogy mostanhoz egy évre ezen, ma már annyira nélkülözhetlen intézményünk­nek létesülésével dicsekedhessen­. Valóban az a néhány hét, a­mennyit tornatanítónk a tan­év kezdetén, majd mintegy hat hónap közbe­jöttével, annak végén osztályonként heti két óra mellett a testgyakorlásra fordíthat, mely a czélnak és szükségesnek nemcsak meg nem felelő, hanem még jelentékenyen csorbul, ha az időjárás esetleges szeszélyeit is számba veszszük. Az az egy két kirándulás , melyre pedig tisztársaim, — ez évben Dr. Imre Lajos, Gyulai Kálmán és Dr. Hantz Jenő — annyi készséggel vállalkoz­nak, a sok akadályozó körülmény mellett számba is alig jöhet. Nincs alkalmas játszó, nincs kirándulási terünk ; máskor, kivált a tanév utolsó heteiben, tehát a legalkalmasabb évszakban, tanároknak és tanítványoknak egyaránt felhalmozódott, gyak­ran szoros időhöz kötött teendői, majd az idő­járás szeszélyei , azok a tényezők, a­melyek ha teljesen meg nem hiúsítják, de valóban meg­nehezítik e részbeli legjobb törekvéseinket. (Folyt, köv.)­várt akarok még megemlíteni, a­mely a tőlünk nyugatra eső országokban, mint ilyen, nem is­meretes. Az egyik a honvédbogár (Entomosce­lis Adonidis), a­mely a repezét rontja és gyakran csaknem egészen tökre teszi. A má­sik nem növényevő ugyan, de azért nem ke­­vésbbé kártékony és veszedelmes ; ez a ko­­lumbácsi légy (Simulia columbaczensis), mely Délmagyarország marha­állományának minden évben ismétlődő endemikus csapása. Tekintve mind azokat a valóban óriási károkat, melyeket a kártékony rovarok a me­zőgazdaság különféle ágaiban tesznek és me­lyek a mezőgazdaságot kivált mostani válságos helyzetében oly súlyosan érintik, nemzetgaz­dasági szempontból is kiváló fontosságú fel­adat azoknak a módoknak és eszközöknek a megállapítása, melyeknek segélyével a kárté­kony élősdiek pusztításait, a­mennyire lehet, megakadályozni s az évről-évre fokozódó ro­varkárokat csökkenteni lehetne. Az élősdiek kártételeinek és nevezetesen a rovarkároknak lehető ellensúlyozására min­denek előtt ajánlható, hogy a gazda földjét jól megmunkálja, jól trágyázza, hogy azután a rajta termesztett növények kevésbbé szenved­jenek a támadásoktól, vagyis, hogy a támadá­sokkal szemben — a­mint mondani szoktuk — nagyobb ellentálló képességet fejthessenek ki. Nem akarom ezzel azt állítani, hogy az élősdiek inkább meglepik és megtámadják a gyenge növényeket de csak azt kívánom je­lezni, hogy a gyenge növésű, hiányosan mi­velt növények — ceteris paribus — mindig többet szenvednek, és előbb mennek tönkre, mint az erősebbek. Nem szabad továbbá arról a fontos sze­repről megfeledkeznünk, a­melyet a rovarevő állatok a természet háztartásában játszanak. A rovarevő apró emlősök, madarak és csúszó­mászók legjobb, leghűségesebb és leghaszno­sabb szövetségeseinek a kártékony rovarok ellen; s azért a rovarkárok ellen teendő intéz­kedések között e hasznos állatok oltalmazásá­nak mindig kiváló helyet kell elfoglalni. a mezőrendőrségről szóló törvényjavas­lat, melyet a magyar kormány a képviselőház­nak nemrég benyújtott, részben gondoskodik e tekintetben is, ámbár idevágó rendelkezései nem egészen kielégítők. Bízvást remélhető azon­ban, hogy a törvényhozás kellően pótolni fogja benne a hiányokat. A szőlőpusztító fillokszéra ellen hazánk­ban két törvény van érvényben. Az egyik (1882 : XV. t.-cz.) a berni nemzetközi fillok­széra egyezményt az ország törvényei közé iktatja, a másik (1883 : XVII. t.-cz.) pedig a fillokszéra ügyre vonat többi intézkedéseket tartalmazza. A magyar kormány, ezeken a törvény­hozási intézkedéseken kívül, sem hagyja fi­gyelmen kívül, a kártékony élősdiek és főleg a káros rovarok kérdését. A földmivelés-, ipar és kereskedelemügyi minisztérium a fillokszéra ellen folytatott küzdelem vezetésén kívül eset­ről esetre figyelmezteti a gazdaközönséget egyes kártékony rovarokra és közli a legalkal­masabbaknak ismert módokat irtásukra vagy legalább kártételeik csökkentésére. Ilyen fi­gyelmeztetéseket és — részben színes képek­­kel ellátott — útmutatásokat adott ki a sás­kák, a gabona-futrinka, a fillokszéra, a besszen­­légy, a szőlő-iloncza, a kolumbácsi légy, a vértetü, a kolorádó-bogár és ,a gyümölcsfákat károsító hernyókról­ Ez utóbbiak irtására s az e czélra szük­séges intézkedések megtételére az említett mi­nisztérium 1872 ben külön szabályrendeletek alkotására hívta fel a törvényhatóságokat s egyszersmind közölte velük azokat a főbb irányelveket, a­melyek efféle szabályrendele­tek alkotásakor szem előtt tartandók. Hasonló értelemben intézkedett 1885 ben a vértelüt il­letőleg abban a néhány vármegyében, a­mely­nek területén az almafának ez a veszedelmes ellensége befészkelődött. A rovarkárok nálunk 1883. óta ország­szerte rendszeres megfigyelés tárgyai. A meg­figyeléseknek egész szervezete, melylyel Ma­gyarország minden más európai államot meg­előzött, és oly egyszerű­, mint gyakorlati é S az­­ állandó gazdasági tudósítók, a­kiknek állása, mint tudjuk, csak tiszteletbeli, arra van hivatva, hogy havonként kétszer jelentést tegyenek a földművelési minisztériumnak vidékükön a ve­tések állásáról és a mezőgazdasági állapotról. Ez időszakos jelentésekben már azelőtt is gyakran voltak némi tudósítások egy vagy más kártékony rovar fellépéséről és kártéte­leiről. Hogy az efféle tünemények szemmel tartása és bejelentése ne csak így mellékesen, hanem folyvást kellő figyelemmel és rendsze­rességgel történjék, a földművelési minisztérium felhívást intézett valamennyi állandó gazdasági­­ tudósítóhoz, hogy kik volnának közülök haj­­­­landók az eddigi általános jelentéseken kívül még a káros rovarok tüzetesebb megfigyelésére s a rovarkárokról külön tudósítások beküldé­­­­sére vállalkozni, és egyúttal kilátásba helyezte, hogy az illetőknek e külön fáradságát szak­munkák vagy műszerek adományozásával fogja jutalmazni. E felhívásra már az első évben száznál több A rovarok okozta károk a gazdaságban. [Vége.] Nagyon hosszúra nyúlnék czikkem, ha a kultivált növényeinket károsító rovarokat ha­bár csak a nevezetesebbeket is mind felsorol­nám. Azért csak két olyan hazai káros ro­ Hód-Mező-Vásárhely, július 7-én.

Next