Hód-Mező-Vásárhely, 1891. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1891-01-04 / 1. szám
Hód-Mező-Vásárhely, január 4. 1891. Huszonegyedik évfolyam, 1-ső szám. {•} •‡‡---------------------Ví fe-Előfizetési dij: (f Egész évre. . 4 frt. Fél évre . . 2 , Negyed évre . 1 „ Egyes szára ára 10 kr. Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal és a „Hungána* könyvnyomda. . Megjelenik tt minden vasárnap. . $ ________________ JIMAHLY KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, a‘„H.-m.-vásárhelyi Gazdasági-egyesület“ közlönye. »*V-------------------------\ ...ii '') Szerkesztőség kiadóhivatal IV. ker. Mária-Valériautcza (1. szám. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza, és a Hirdetések és nyitték közlemények mérsékelt si áron vétetnek fel. (5 OTs'N)______________ Felhívás előfizetésre. A bekövetkezett újévvel lapunk pályafutásának huszonegyedik évfolyamát kezdte meg. Ritka példa, hogy vidéki hetilap a közönség szolgálatában ily hosszú pályát fusson meg s lapunk két évtizedes múltja azt bizonyítja, hogy nem üzleti érdekből állott fenn, hanem a közérdeket szolgálta minden időben puffycimi czélja városunk szellemi és anyagi előmenetele volt. Munkálkodásunk sikerének megítélése nem a mi feladatunk, de ha az önzetlen igyekezet támogatásra és elismerésre méltó , akkor bátran fordulunk a t. közönséghez, hogy lapunkat jövőben is eddig tapasztalt jóakaratában részesíteni szíveskedjék. Lapunk iránya továbbra is az eddigi marad, terjedelemre nézve azonban az eddiginél jóval nagyobb s alakja tetszetősebb lett. Mindamellett előfizetési ára továbbra is az maradt, ami eddig volt : egész évre január-decemberre 4 frt. félévre január-júniusra . . 2 frt. negyedévre január-márcziusra 1 frt. Előfizethetni a szerkesztőségnél és a „Hungária“ könyvnyomdában (főutcza, Konstantin-féle emeletes házban). Akik most egyszerre egész évre fizetnek elő, azoknak egy naptárral kedveskedünk. Akik a jelzett helyeken nem fizetnek elő, azok az évnegyedekre kiállított 1artos nyugtáikat lapunk kihordóitól válthatják ki. A nyugták a szerk. és kidóhivatal pecsétjével vannak ellátva s csak az ily nyugtákat kérjük elfogadni. Vidéki előfizetőink postautalványon küldhetik be az előfizetési pénzeket. Teljes tisztelettel A „Hód-]Hező-Vásárhely‘‘ szerk. és kiadóhivatala, 1891. Ismét újév kezdetén vagyunk. Az idők örök járása forgatja fölöttünk, halandók fölött is az éveket csak úgy, mint az öröknek látszó nagy mindenség fölött; csakhogy a múlandóság érzete, tudata csak nekünk jutott osztályrészül. Megkívánjuk egymásnak a „boldog újévet“. Sokan azt mondják : talán el is hagyhatnák már e nagyon régi, elavult szokást, e már nagyon megszokott és ép azért üressé vált szavakat, melyeknek semmi jelentősége nincs ! E gondolat, ha önkénytelenül is, valóban megszokott fordulni elménkben — és mégis helytelen. Hát csakugyan van még az újévi üdvözlésekben valami ! Nem illemszerű szólamok csak azok ? Nem, még mindig nem! Még sokáig nem lesznek ezek csak üres szavak ! Még sohá nem fognak az emberi szívek annyira kihűlni, hogy egymás felé kölcsönösen meleget ne sugározzanak , anynyira eltompulni, hogy egymásnak dobbanását vissza ne hangoztassák. Ezt a kölcsönösen egymás felé sugároztatott meleget érezzük, a szivek dobbanásainak e kölcsönös visszhangját halljuk mi e szavakban: boldog újévet. S valóban emberi magasabb hivatásunk s erkölcsiségünk szempontjából csakis ily gondolatokkal, ily felfogással indulhatunk tovább földi utunkon, ez újabb pályaszakra az újév kezdetén. Mindezekhez járul még emberiségünk örök, állandó természete szerint egy égi tünemény : a remény, melylyel mindig egy szebb, boldogabb jövőt szeretünk ígérni magunknak. Pedig ha visszatekintünk az elmúlt évre, — hisz oly könnyű még visszatekinteni, alig hagytuk el, — a múltban talán több volt olyan, aminek fájdalmas emléke éledő reményünket még most is megzsibbasztja. Kinek emlékezetében ne ébresztené az elmúlt év is fájdalmas érzéseket ?! Ki ne látna nagy veszteségeket a leforgott évben, ha az újnak kezdetéről még egyszer visszatekint! ? Hányunkat sújtott pótolhatatlan veszteség, midőn szeretteink közzül kellett talán a legkedvesebbet a sötét hantok alá letenni ?! S ha ezek után annak gondolata, hogy ez új év, melynek most küszöbén állunk, talán még súlyosabbakat is mérend reánk, meg is fordul elménkben, — hisz csak az elmúltat kezdjük újra — mi mégis nemcsak illemszerű szólammal, nemcsak mert szokás, de benső, meleg hittel mondjuk, hogy : boldog újévet ! Ez a hit nemcsak erős, de jogos is bennünk! Csak a pessimismus, az emberiség eme rész szelleme, eme sötét, s az emberi érzetek közé olyannyira méltatlanul tolakodó világnézet, vagy mint gondolják : bölcselmi elv igazolhatná a csüggedést a szebb, boldogabb jövő iránti kétséget, s evvel az emberi törekvések hasztalan erőlködésének sivár képét. A mi nagy szellemeink nem erre tanítottak s tanítanak bennünket: egy Széchényi, aki azt mondá: leszünk : egy Vörösmarty, aki megjósolta, hogy még jönni kell egy jobb kornak. Mi azért minden pessimistikus nézetnek ellene mondunk. Mi hiszünk a jóslatnak, hogy még jönni kell egy jobb kornak. Hisszük és reméljük, hogy e mi városunkra is eljövend az, és e város minden lakójává, s nemcsak reméljük, de egyetértő igyekezetünkön alapuló önérzettel s bizalommal kívánjuk is a jobbat és a legjobbat. Azért tehát még egyszer és szívből: boldog újévet! ! Folyó év január hó 2-án érkezett hozzánk ama megdöbbentő távirati hír, hogy Rónay Lajos, városunknak csak a közelebb múlt időben volt főispánja, a Lipót-rend lovagja, ez év első napján reggel Budapesten, az „Angol királynő“ szállodában meghalt.. A boldogult Dáni Ferencznek, városunk törvényhatósága első főispánjának 1880. évi febr. 11-én történt visszalépése után mint Csongrád vármegye főispánja bízatott meg ideiglenesen e város kormányzatával is, mely tisztét kiváló ügyszeretettel, nemes érzelmekkel gazdagon, töltötte be két és fél éven keresztül, mindaddig, míg gyengélkedő egészsége, különösebben pedig Csongrádvármegyénél fokozottabb mértékben felmerült teendői a város vezetésétől viszszalépésre késztették. Rónay Lajos mint főispán igazán atyja volt a kormányzatára bizott megyének és városnak. Hévvel, nemes buzgalommal igyekezett hivatalos feladatát megoldani; tudott szigorú, tudott erélyes lenni ott, ahol szükség volt reá ; gyöngéd, leereszkedő és nyájas ott, ahol ügyszeretetét, hivatali buzgalmat, törekvést tapasztalt. Rónay Lajos kora ifjúsága óta a közügyek terén munkálkodott s többször kitüntette magát mint buzgó tisztviselő, mint jó hazafi. Az emlékezetes 1861-ik évi országgyűlésen Torontálmegye egyik kerületét képviselte , s a felirati párt soraiban küzdött. A megyék szervezése után Kárász Benjáminnak — aki neki iia volt — elhalálozásával 1872-ik évben , Felsége bizalmából Csongrádmegye főispánjává neveztetvén ki, ezen díszes és magas állást a városunk főispáni méltóságától megválása után is egész 1887. évi augusztus haváig viselte. Nejének, néhai Kárász Borbálának elhalálozása és már előbb Béla fiának, kihez nagy reményeket kötött, hirtelen. I RÓNAY LAJOS: f |