Hód-Mező-Vásárhely, 1894. július-december (24. évfolyam, 52-103. szám)

1894-07-01 / 52. szám

Hódmező-Vásárhely, 1894. julius 1. 52. sz. Huszonnegyedik évfolyam.­­ § Előfizetési díj: Egész évre . 4 írt. Fél évre 2 . Negyed évre . 1 .­­ Egyes szám ára 5 kr. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI és SZÉPIRODALMI LAP a „H.-m.-vásárhelyi Gazdasági-egyesület“ közlönye. jelenik heten kint kétszer: vasárnap és csütörtök reggel. •--------------------------a* I Szerkesztőség­i és kiadóhivatal IV. ker. Szentesi-u­tem 28. szám._ Kéziratok nem adni-­­ nak vissza. Előfizetéseket és hirdetéseket elfo­gad a kiadóhi­vatal és a HUNGÁRIA könyvnyomda.w is! • S Hirdetések és nyílt­téri közlemények mér­sékelt áron vétetnek fel. s*©■ $• f közgy­űlésünk 2-ik napja — Június 28. — Egy kis bürokratizmus­ A mai közgyűlésen egy rövid, de igen érdekes jelenet folyt le a jegyzőkönyv hitele­sítése után. K­ál­lay Albert főispán ugyanis proponálta a közgyűlésnek, hogy miután a megriasztott alügyész jelen vant, vétessék ki tőle a hivatalos eskü ott a közgyűlés színe előtt. Ezen propositlot a közgyűlés elfogadván, a megválasztott alügyész felállott, hogy meg­választatására vonatkozólag nyilatkozzék. A dolog logikai sorrendje ugyanis az volna, hogy a megválasztott tisztviselő a vá­lasztás után minden hivatalos aktust megelő­zőleg nyilatkozzék. Mert igaz ugyan, hogy va­lamely állásra nem azért szoktak pályázni, hogy azután ha megválasztatnak , ne fogadják el a választást, — de ennek lehetősége — p. o. szabálytalanul megejtett választás miatt —­épen nincsen kizárva. A megválasztott hiva­talnoknak tehát okvetlen nyilatkoznia kell: elfogadja-e a választást vagy nem. Úgy látszik azonban, hogy a bürok­­r­a­t­i­s m­­u­s szabályai mások, mert az el­nöklő főispán a megválasztására vonatkozólag nyilatkozni akaró alügyészt félbe szakította s felhívta először a hivatalos eskü leté­telére. Természetesen a bürokratismus tekinté­lye előtt a logikának engedni kellett. ■fogy ember nagy tévedése. Szin­e közmondássá vált már azon állí­tás, hogy a nagy embereknek tévedéseik is óriási nagyok szoktak lenni. Magunkhoz képest nekünk is van néhány ilyen nagy emberünk, a­kiket okkal vagy ok nélkül magunk többe emeltünk. Ilyen a töb­bek között G­a­r­z­ó Imre. Az ő szavai sokak előtt, talán még nagyobb súlylyal bírnak, mint a minő nyomatékuk valósággal van. Épen azért nem hagyhatjuk szó nélkül a közgyűlé­sen tett azon nyilatkozatát, hogy a tanköte­lezettség az az iskoláztatási kényszer mellett a tandíj­szedés egészen jogos és rendes dolog s nagy tévedés azt hinni, hogy ez az igazság és méltányosság követelményeivel ellenkezik. De ha ez így volna, akkor miért hoznák be mindenütt, elkezdve az ország fővárosán, a­hol csak lehetséges az ingyen iskoláztatást illetve a tandíj eltörlését az elemi iskolákban s miért nincs tandíj az ismétlő iskolákban ? És miért indokolják a tandijjak fennál­lását mindenütt egyedül a szükségességgel, a­melynél fogva tandíj nélkül az iskola fenttar­­tása túlságos megterheltetésével járna az is­kola fenttartó hatóságnak ? De a minden emberbe bele­oltott jog és igazságérzet is azt sugallja, hogy a cselekvési szabadsággal bíró embert ha lehet is maga­sabb közérdekből bizonyos magatartásra kény­szeríteni törvény által, de nem lehet kény­szeríteni arra, hogy ezért még fizessen is és fizessen a szegény épen annyit mint a gaz­dag. S midőn mégis ez a második kényszer is fennál az csak kivételes állapot lehet s előbb utóbb oda kell jutnunk, hogy az isko­lák költségei ne szegényre és gazdagra nézve egyforma tandíjból, hanem kizárólago­san vagyon-aránylagos iskolaadóból fedez­tessenek. A gyermekek orvosol­tatásának kényszere egészen más jellegű. Hogy vét-e valaki ez el­len azt csak akkor tudják meg ha a gyermek meghal mig a tankötelesek nyilvántartatnak. Azután a gyógyítás első­sorban egyéni embe­riességi érdek a tanulás pedig első­sorban állami érdek, hiszen hány egyén lenne sokkal boldogabb, ha nem ismerte volna meg a szel­lem országát s nem szerzett volna magának ez által egy életre való küzdelmet, a­mely hasznot csak a közérdeknek okoz, neki pedig csak szenvedést. A közgyűlés második napjáról szólló rész­letes tudósítást a következőkben adjuk : Elnök Kállay Albert főispán, jegyző: Prehoffer Lajos. Az előző napi közgyűlés­ekre felolvas­tatván : hitelesíttetett. Dr. D­r­a­s­k­ó­c­z­y Pál megválasztott alügyész a hivatalos esküt letevőn megválasz­tásáért a törvényhatósági bizottságnak köszö­netet mondott, azon ünnepélyes ígéretet téve, hogy azon lesz, hogy folyton folyvást a vá­ros és lakossága javára irányzott működése által az iránta nyilvánuló bizalmat minél előbb kiérdemelje. Olvastatott a tanácsnak a munkáskér­désben a közgyűléshez beterjesztett javaslata, a­melyet lapunk múlt számában egész terje­delmében ismertettünk és ezzel kapcsolatban a határozati javaslat, mely szerint a közgyű­lés elfogadja és egész terjedelmében magáévá teszi az ismertetett javaslatot, kimondja, hogy a katonaság számára kaszárnyát építeni haj­landó. A községi népiskolákban azok részére kik szegénységüket hatósági bizonyítványnyal igazolják, az ingyen iskoláztatást kimondja s megkeresi az iskola­fenttartó egyházi hatósá­gokat, hogy hasonló értelmű határozatot hoz­zanak, amire ha nem volnának hajlandók, tőlük a községi segélyezés elvonatik. Nép­könyvtárak felállítását szintén kimondja a közgyűlés s évenként legalább 2 népkönyvtár felállítására a szükséges összeget a költségve­tésbe felvétetni határozta úgyszintén a cselé­dek jutalmazására is évi 300 frtot. A javaslat egyéb f) pontjaira vonatkozólag pedig azok megvalósítása érdekében a minisztériumhoz felir. Szabó Mihály : azt az észrevételt teszi, hogy a javaslatnak téves azon állítása, hogy csak földbirtokos és napszámos lakosa van a városnak. Mert hiszen nagy számmal vannak kereskedők, iparosok, honorártorok, hivatalnokok is s ezeknek ismét nagy számú cselédsége van, a­kik nem a földbirtok jö­vedelméből illetve nem a mezőgazdasági munkából élnek. Ne ámítsuk tehát a világot azzal, hogy itt 27 ezer mezőgazdasági mun­kás van, hanem ezen számot akként helyes­bítsük, hogy az kereskedők iparosok stb. szá­mát vonjuk le belőle. A kaszárnya építésénél pedig az a kérdés, hogy van-e rá erőnk? Kállay Albert főispán felvilágosításul megjegyzi, hogy a kaszárnya építést a közsé­gekre nézve nyereséges vállalattá tette a tör­vény s így azok felépítése, eltekintve az úgy­nevezett fióklaktanyáktól, semmiféle megter­hel­tetéssel nem jár. Garzó Imre szerint a kaszárnyák épí­tése felett vitázni időelőttinek tartja, mert még kérdés, hogy kap-e a város katonaságot. A mezőgazdasági munkából élőknek a javas­latban kitüntetett számára nem fektet súlyt, különben az a szám igen könnyen kiigazít­ható a legközelebbi népszámlálás adataiból, melyek szerint 11.680 őstermelő van s 3707 napszámos. A javaslatban foglaltakat, mint közművelődési tényezőket nem lehet el­lenezni. A sociális kérdésre nézve azonban az a lényeges, hogy a határba levő 124 ezer hold föld úgy neveltessék, hogy az egész éven át kapjanak a munkások munkát. A jó gazdálkodásra kell tehát a vállalkozási készség emelése által rá­vezetni a lakosságot, amely természeténél fogva nem vállalkozó szellemű. A földműves iskola felállítását kevés jelentő­ségűnek tartja, mert az is kérdés, hogy lesz-e tanítványa. Kifogásolja, hogy a javaslat nem terjed ki a háziipar kérdésre s utasíttatni kéri a tanácsot, hogy a háziipar fejlesztésére is te­gyen javaslatot. Megjegyzi még hogy téves azon felfogás, mely szerint az iskolának in­gyenesnek kell lenni a törvény kényszeríti a szülőket gyermekeik iskoláztatására, hiszen a törvény kényszeríti a szülőket például gyer­mekeik orvosoltatására is. Draskóczy Lajos azon részére tesz megjegyzést, mely a gépek behozatalát mondja hátrányosnak a munkások helyzetére nézve. Egy ilyen gépet ismer, amely a viszonyaink között sok munkást feleslegessé tett, a ka­páló ekét. De már a cséplőgéphez sokkal több ember kell, mint a nyomtatáshoz kellett s a vetőgép is 3—3 embert igényel ahoz a mun­kához, a­mit kézzel vetve egy ember végzett.­­ A baj csak az, hogy a belterjes gazdál­­l­kodás nem fejlődött arányosan. Nem érthet egyet a javaslattal abban, hogy a belterjes íj gazdálkodás az éghajlati, időjárási viszonyok­­ miatt lehetetlen nálunk. Ezek csak a föld ker- r­­észeti megmunkálását akadályozzák. A bel­terjes gazdálkodásnak csak számításba kell venni az időjárási viszonyokat. A csatorna építést a munkaadás szempontjából pártolja, mert a csatornát használni a gazdának addig nem lehet, míg nem ért a belterjes gazdálkodáshoz. A csatorna tehát legfeljebb előmozdítja a belterjes gazdálkodás megindu­lását. A gyárak felállítása szerinte is szüksé­ges volna, de csak olyan gyárak felállítása amelyek a gazdálkodás érdekeivel nem ellen­keznek, e szempontból dohánygyár felállítá­sát nem pártolja. A szegények ingyen isko­láztatásánál óhajtaná, ha az iskola­fenttartó hatóságok egyszerűen csak felhivatnának a város példájának követésére s ne fenyegettet­­nének meg községi segély esetleges elvonásá­val. Garzó Imre biz.­tasnak azon állításá­ban, hogy a példaadás volna legszükségesebb a belterjes gazdálkodás előmozdítására s hogy a földmives iskolák felállítása nem lényeges ellentmondást lát, mert szakértelem nélkül nem lehet példát adni. Az egész országban csak azóta kezd a gazdálkodás belterjesebbé válni, mióta a gazdálkodás: tudomány. A szakiskolák felállítása tehát főfontosságú. S­t­a­m­e­t­z András a javaslatnak ki­­nyomatását és tanulmányozás végett a bi­zottsági tagok közötti szétosztását kéri. Kovács József a dohánygyár felállí­tása mellett van, mert az a gazdasági mun­kára teszi szervezetük gyengesége miatt alkal­matlanoknak, különösen a nőknek nyújt mun­kát. Sajnálja, hogy a javaslatban nincsen semmi azon méltánytalanság és igazságtalan­ság megszüntetésére, hogy a szegény ember fia noha semmibe sincs beleszóllása, három évig szolgál a katonaságnál, vagy hadmentes­ségi díjat fizet, azok az óriási vagyonú papok pedig a­kik még a kötelező polgári házassá­got is megbuktatták se nem szolgálnak se

Next