Hódmezővásárhely, 1912. szeptember (42. évfolyam, 209-233. szám)

1912-09-01 / 209. szám

1912. Vasárnap szeptember hó 1. ára 2 fillér. XXXXII. évfolyam. 209. szám. politikai napilap. Szerkesztőség és kiadóhivatal. I Előfizetési díj: V., Kossuth-tér, ev. reform, templombazár. Felelős szerkesztő: Társszerkesztő és laptulajdonos I . helybeli . I Vidékrt. Lapzárta éjjel 12 órakor. Fejérváry József, Both Antal. fÍFwTk20£ FfifSJeBK 40 Telefon: 85. szám. I ___________________ Egész évre 6 K 40 f. Egész évre 12K 80 Megmásszák a Bábel tornyát! Zűrzavar a koalíciósban. Tegnap még azt hittük, hogy cukorbetegsége miatt ha­lasztotta el Justh Gyula mára tervezett vásárhelyi útját, ma azonban tisztában vagyunk az üggyel. Nem cukorbeteg fust, hanem gyomorbajos. Megcsömörlött a saját munká­jától, a második koalíciótól. Belátta, hogy nem is any­­nyira koalíció ez, hanem egy olyan kotyvalék, amelyben a legellentétesebb elem­ek, a­ tűz és víz, a prézli és a krumpli leves, a krémes és a kovászos uborka kerültek össze. Most azután kavarognak, pöfögnek. Olyan össze-vissszaságban beszélnek, mint a részegek. Mind beszél és mind mást mond. Valóságos bábeli zűrzavar­ként hat az egész. Mikor Károlyi Mihály a múlt vasárnap azt mondotta, hogy ők készek a késhegyig menő harcra, ugyanakkor Batt­hyány Tivadar, — a koalíció­nak kétségtelenül legeszesebb, legértékesebb tagja, — a béke húrjait pengette. Mit tettek a tisztelt urak a munkapárti beszámolókkal ? Hónapokon át minden le­hető és lehetetlen módon biz­tatták, tüzelték, izgatták a né­pet, hogy ne hagyja a munka­párti képviselőket szóhoz jutni, akadályozza meg a többség­­ szólásszabadságát. Ugyanakkor, míg ők támadták a kormányt, hogy nem tiszteli a szólássza­badságot. Mindent elkövettek, hogy a gyűléseken szükség legyen fegyveres erőre,­­ másrészt már előre kötörvendőn kiáltot­ták, hogy fegyveres erővel kell a munkapártot védeni. S most, mikor a munka­párti gyűlések nagy sokasága a rendkívüli sikere megszégye­nítette az ő néhány gyűlésü­ket s nem mondhatják már, hogy a többség „a fegyveres erő szuronyai mögé lapul“, — hát azt mondják : „Mit szájaskodnak a mun­kapártiak annyit, ha rendben van a szénájuk ?“ Ha a munkapárt hallgat, — nem mer szólni. Ha hatal­mas erővel kifejezi akaratát, — minek beszél annyit ? Ez a szavuk. Ugyanezt a csűrő-csavaró, az igazságot soha beismerni nem akaró, mindig új, meg új ráfogás mögé búvó, sajnálatra méltó módszert tapasztaljuk a munkapárti beszédekről szóló ellenzéki bírálatokban is. Ezek egyrészt hevesen tá­madják a többségi elv jogo­sultságát, másrészt azonban jogokat követelnek a­­ kisebb­ségnek. Védik az obstrukciót, amelyet ők mindannyian már elítéltek. S mialatt jogosultnak mondják a kisebbségi erősza­kot, erőszakos merényletnek minősítik — a többségi önvé­delmet. S hogy annak minősíthes­sék, kimutatják, hogy a több­ség tulajdonkép — kisebbség. A kisebbség pedig — többség. Mert — s itt nyilatkozik a legvakmerőbb szofisztika — a mai cenzusos rendszer mellett csak a lakosság kisebbsége választotta a munkapártot. Ám arról hallgatnak a jeles szo­fisták, hogy ha ez igaz, akkor még lesujtóbb rájuk, mert őket is ugyan a cenzusos rendszer mellett választották, őket tehát a lakosság kisebbségének a kisebbsége, még pedig a leg­­ törpébb kisebbsége választotta meg. De a merász rabulisták egy­felől törvénytelennek, a nép­akarat meghamisítójának, rom­lottnak és eltörlendőnek mond­ják a mai parlamentet,­­ más­részt mint nemzeti szentséget, úgy féltik minden avult parag­­rafusának minden betűjét. Egy­részt forradalmár módra rom­bolják a Házat, a tekintélyét,­­ másrészt romjait és düle­­dékeit is oltárokként szentelik. S mialatt a nemzeti akarat meghamisítójának bélyegzik a mai parlamentet, azalatt tőle várják a — saját reformját. De ugyanekkor kétségbevonják arra való hivatottságát, hogy — reformot létesíthessen, így fest ma a koalíció. Nem különb a kapkodása a választójog kérdésében sem. Egyik azt mondja : — Miért tartja titokban a kormány a tervezetet ? A másik szidja, pedig még nem is ismeri. A harmadik azt hurrogja, hogy nem kell az általános választójog. Szóval olyanok, mint a Bábeli zűrzavar emberei, vagy mint egy vásárhelyi csárda vasárnap éjjel, mindenki beszél, de mindenki mást, össze-vissza. A reform, egyház felosztása. A református egyház híveit, kü­lönösen presbitereit, élénken fog­lalkoztatja most az a javaslat, me­lyet Tereh Gyula lelkipásztor még a múlt évben nyújtott be s me­lyet holnap fog tárgyalni a pres­bitérium. Ez alkalommal helyén­való­nak látjuk felhívni az érdeklő­dők figyelmét a javaslat követ­kező indokolásaira : »Egyházunk már olyan nagy, hogy kormányzását a mostani szervezet mellett, a kívánt módon ellátni lehetetlen. 40000 ember gondozása, két millió értéket meghaladó vagyon kezelése, jó karban tartása és értékesítése olyan egyéneket kíván, kik teljes erővel szolgálhatják e nagy fel­adatokat. Egyházunk szervezete azonban olyan, hogy a kormány­zásra mindenki­­ erejének felét vagy kevesebb részét fordíthatja csak. Az elnök-lelkésznek első és fő teendője a hívek lelki életének gondozása, aztán jó az egyház kormányzása és a társadalom ál­tal állásától kívánt megszámlál­hatatlan igény kielégítése. És mi­vel egyházi törvényeink a kor­mányzásnak segéderővel végezé­­sét meg se engedik és mivel a fent említett teendőket a legna­­nagyobb munkabíró képesség mel­let sem végezheti el egy embert, azért elnök-lelkészeink munka­bíró koruk dacára is kénytelenek voltak maguk mellé segédlelkészt alkalmazni és azzal végeztetni fő feladatukat, a lelki élet terén való munkálkodást, mert egyházi tör­vényeink csak ezt engedik meg. Az elnök-lelkész így — ugye­bár — kettős erővel szolgálja egyházát. Nem azt kérdem, hogy méltányos-e ennyire megterhelni valakit s egy emberre kettőnek az igáját is ráróni ? Hanem azt, hogy helyes — és az Isten or­szága érdekében álló intézkedés-e elvonni a lelkészt tulajdonképeni feladatától ? mely a gyülekezet hitéletének ápolása. Az egyház anyagi ügyeinek ke­zelése, anyagi felelősség mellett a főgondnok és a gondnok, vagy gondnokok teendője, de mert eze­ket az egyház vagyoni biztosíték­kal bíró tagjai közül kell válasz­tani, azért látni való, hogy ezek­nek vagyonuk és társadalmi állá­suk is van és ha az egyház kor­mányzását tekintik is fő foglal­kozásuknak, a vagyoni és társa­dalmi állás kívánalmainak kielé­gítése mellett csak egy harmad­rész erővel munkálkodhatnak. Az egyház hivatalnokai: jegyző, ügyész, pénztárnok, ellenőr, szám­vevő és gondnokok, a nap min­den szakaszában megtalálják mun­kájukat, pedig egymás között csak szóbelileg, rövid uton intézik el az ügyeket. Mi többi lelkészek, a lelkészi szolgálat és hittan tanítás után fentmaradó minden időnket az egyházkormányzásból reánk váró feladatok teljesítésére fordítjuk és habár naponként 10—11 órát dolgozunk is, mindazonáltal hí­veink lelki gondozására csak a munkánk végzése közben elap­rózódó időt fordíthatjuk. Mivel a központtól 2—3 kilométerre la­kunk, nekünk a hetenként elő­ Az iskolai és őszi szezonra ajánljuk előnyös árban. Női harisnyákat —.50 fillértől Lüszter alsót Kor. 6—­­ Nyers selyem ernyő Kor. 4‘— Gyermek harisnyákat patent sző Flanel és barket Pongyolát ' Selyem, csipke szallag és ruha véssel 1—10-es nagyságig —.44 fillértől Csipke boltzokat 3'— K-tól 1 díszeket meglepető olcsó árért skála kötényeket, lüszter Cloth, ! Kötött berliner kabátokat ! Széles fekete zsinór la minő-és cretonból 1 kor. és feljebb­­ 1 gomb. selyem fényű pamut —"30 fill.­­­ség métere 18 kor. Fiú és leányka ruhákat ! Női batiszt kendő azsourozott Bőr kézitáskák 1'— k-tól Clott alsók Kor. 2-50­­ széllel divatos mintákban 6 drb Kor. T10 Gyapjú plaid 4— kor. Sänger Ferenc áruházában­ (Görög egyház-palota.)

Next