Hódmezővásárhely, 1912. szeptember (42. évfolyam, 209-233. szám)
1912-09-01 / 209. szám
1912. Vasárnap szeptember hó 1. ára 2 fillér. XXXXII. évfolyam. 209. szám. politikai napilap. Szerkesztőség és kiadóhivatal. I Előfizetési díj: V., Kossuth-tér, ev. reform, templombazár. Felelős szerkesztő: Társszerkesztő és laptulajdonos I . helybeli . I Vidékrt. Lapzárta éjjel 12 órakor. Fejérváry József, Both Antal. fÍFwTk20£ FfifSJeBK 40 Telefon: 85. szám. I ___________________ Egész évre 6 K 40 f. Egész évre 12K 80 Megmásszák a Bábel tornyát! Zűrzavar a koalíciósban. Tegnap még azt hittük, hogy cukorbetegsége miatt halasztotta el Justh Gyula mára tervezett vásárhelyi útját, ma azonban tisztában vagyunk az üggyel. Nem cukorbeteg fust, hanem gyomorbajos. Megcsömörlött a saját munkájától, a második koalíciótól. Belátta, hogy nem is anynyira koalíció ez, hanem egy olyan kotyvalék, amelyben a legellentétesebb elemek, a tűz és víz, a prézli és a krumpli leves, a krémes és a kovászos uborka kerültek össze. Most azután kavarognak, pöfögnek. Olyan össze-vissszaságban beszélnek, mint a részegek. Mind beszél és mind mást mond. Valóságos bábeli zűrzavarként hat az egész. Mikor Károlyi Mihály a múlt vasárnap azt mondotta, hogy ők készek a késhegyig menő harcra, ugyanakkor Batthyány Tivadar, — a koalíciónak kétségtelenül legeszesebb, legértékesebb tagja, — a béke húrjait pengette. Mit tettek a tisztelt urak a munkapárti beszámolókkal ? Hónapokon át minden lehető és lehetetlen módon biztatták, tüzelték, izgatták a népet, hogy ne hagyja a munkapárti képviselőket szóhoz jutni, akadályozza meg a többség szólásszabadságát. Ugyanakkor, míg ők támadták a kormányt, hogy nem tiszteli a szólásszabadságot. Mindent elkövettek, hogy a gyűléseken szükség legyen fegyveres erőre, másrészt már előre kötörvendőn kiáltották, hogy fegyveres erővel kell a munkapártot védeni. S most, mikor a munkapárti gyűlések nagy sokasága a rendkívüli sikere megszégyenítette az ő néhány gyűlésüket s nem mondhatják már, hogy a többség „a fegyveres erő szuronyai mögé lapul“, — hát azt mondják : „Mit szájaskodnak a munkapártiak annyit, ha rendben van a szénájuk ?“ Ha a munkapárt hallgat, — nem mer szólni. Ha hatalmas erővel kifejezi akaratát, — minek beszél annyit ? Ez a szavuk. Ugyanezt a csűrő-csavaró, az igazságot soha beismerni nem akaró, mindig új, meg új ráfogás mögé búvó, sajnálatra méltó módszert tapasztaljuk a munkapárti beszédekről szóló ellenzéki bírálatokban is. Ezek egyrészt hevesen támadják a többségi elv jogosultságát, másrészt azonban jogokat követelnek a kisebbségnek. Védik az obstrukciót, amelyet ők mindannyian már elítéltek. S mialatt jogosultnak mondják a kisebbségi erőszakot, erőszakos merényletnek minősítik — a többségi önvédelmet. S hogy annak minősíthessék, kimutatják, hogy a többség tulajdonkép — kisebbség. A kisebbség pedig — többség. Mert — s itt nyilatkozik a legvakmerőbb szofisztika — a mai cenzusos rendszer mellett csak a lakosság kisebbsége választotta a munkapártot. Ám arról hallgatnak a jeles szofisták, hogy ha ez igaz, akkor még lesujtóbb rájuk, mert őket is ugyan a cenzusos rendszer mellett választották, őket tehát a lakosság kisebbségének a kisebbsége, még pedig a leg törpébb kisebbsége választotta meg. De a merász rabulisták egyfelől törvénytelennek, a népakarat meghamisítójának, romlottnak és eltörlendőnek mondják a mai parlamentet, másrészt mint nemzeti szentséget, úgy féltik minden avult paragrafusának minden betűjét. Egyrészt forradalmár módra rombolják a Házat, a tekintélyét, másrészt romjait és düledékeit is oltárokként szentelik. S mialatt a nemzeti akarat meghamisítójának bélyegzik a mai parlamentet, azalatt tőle várják a — saját reformját. De ugyanekkor kétségbevonják arra való hivatottságát, hogy — reformot létesíthessen, így fest ma a koalíció. Nem különb a kapkodása a választójog kérdésében sem. Egyik azt mondja : — Miért tartja titokban a kormány a tervezetet ? A másik szidja, pedig még nem is ismeri. A harmadik azt hurrogja, hogy nem kell az általános választójog. Szóval olyanok, mint a Bábeli zűrzavar emberei, vagy mint egy vásárhelyi csárda vasárnap éjjel, mindenki beszél, de mindenki mást, össze-vissza. A reform, egyház felosztása. A református egyház híveit, különösen presbitereit, élénken foglalkoztatja most az a javaslat, melyet Tereh Gyula lelkipásztor még a múlt évben nyújtott be s melyet holnap fog tárgyalni a presbitérium. Ez alkalommal helyénvalónak látjuk felhívni az érdeklődők figyelmét a javaslat következő indokolásaira : »Egyházunk már olyan nagy, hogy kormányzását a mostani szervezet mellett, a kívánt módon ellátni lehetetlen. 40000 ember gondozása, két millió értéket meghaladó vagyon kezelése, jó karban tartása és értékesítése olyan egyéneket kíván, kik teljes erővel szolgálhatják e nagy feladatokat. Egyházunk szervezete azonban olyan, hogy a kormányzásra mindenki erejének felét vagy kevesebb részét fordíthatja csak. Az elnök-lelkésznek első és fő teendője a hívek lelki életének gondozása, aztán jó az egyház kormányzása és a társadalom által állásától kívánt megszámlálhatatlan igény kielégítése. És mivel egyházi törvényeink a kormányzásnak segéderővel végezését meg se engedik és mivel a fent említett teendőket a legnanagyobb munkabíró képesség mellet sem végezheti el egy embert, azért elnök-lelkészeink munkabíró koruk dacára is kénytelenek voltak maguk mellé segédlelkészt alkalmazni és azzal végeztetni fő feladatukat, a lelki élet terén való munkálkodást, mert egyházi törvényeink csak ezt engedik meg. Az elnök-lelkész így — ugyebár — kettős erővel szolgálja egyházát. Nem azt kérdem, hogy méltányos-e ennyire megterhelni valakit s egy emberre kettőnek az igáját is ráróni ? Hanem azt, hogy helyes — és az Isten országa érdekében álló intézkedés-e elvonni a lelkészt tulajdonképeni feladatától ? mely a gyülekezet hitéletének ápolása. Az egyház anyagi ügyeinek kezelése, anyagi felelősség mellett a főgondnok és a gondnok, vagy gondnokok teendője, de mert ezeket az egyház vagyoni biztosítékkal bíró tagjai közül kell választani, azért látni való, hogy ezeknek vagyonuk és társadalmi állásuk is van és ha az egyház kormányzását tekintik is fő foglalkozásuknak, a vagyoni és társadalmi állás kívánalmainak kielégítése mellett csak egy harmadrész erővel munkálkodhatnak. Az egyház hivatalnokai: jegyző, ügyész, pénztárnok, ellenőr, számvevő és gondnokok, a nap minden szakaszában megtalálják munkájukat, pedig egymás között csak szóbelileg, rövid uton intézik el az ügyeket. Mi többi lelkészek, a lelkészi szolgálat és hittan tanítás után fentmaradó minden időnket az egyházkormányzásból reánk váró feladatok teljesítésére fordítjuk és habár naponként 10—11 órát dolgozunk is, mindazonáltal híveink lelki gondozására csak a munkánk végzése közben elaprózódó időt fordíthatjuk. Mivel a központtól 2—3 kilométerre lakunk, nekünk a hetenként elő Az iskolai és őszi szezonra ajánljuk előnyös árban. Női harisnyákat —.50 fillértől Lüszter alsót Kor. 6— Nyers selyem ernyő Kor. 4‘— Gyermek harisnyákat patent sző Flanel és barket Pongyolát ' Selyem, csipke szallag és ruha véssel 1—10-es nagyságig —.44 fillértől Csipke boltzokat 3'— K-tól 1 díszeket meglepető olcsó árért skála kötényeket, lüszter Cloth, ! Kötött berliner kabátokat ! Széles fekete zsinór la minő-és cretonból 1 kor. és feljebb 1 gomb. selyem fényű pamut —"30 fill.ség métere 18 kor. Fiú és leányka ruhákat ! Női batiszt kendő azsourozott Bőr kézitáskák 1'— k-tól Clott alsók Kor. 2-50 széllel divatos mintákban 6 drb Kor. T10 Gyapjú plaid 4— kor. Sänger Ferenc áruházában (Görög egyház-palota.)