Hódmezővásárhely, 1914. január (44. évfolyam)

1914-01-01

1914. ja­nár 1. Csütörtök. 44-ik évfolyam, politikai napilap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I. kerület Kossuth-tér, IV. reform, templombazár. Felelős szerkesztő: Társszerkesztő és laptulajdonos: Helyben. Vidékre: Lapzárta éjjel 12 órakor. Fejérváry József: Roth Antal. féuTM‘v” SS EA­V'" IS ü Telefon: 85. szám. Egész évre 6’40 K Egész évre______12 80 K uj év!... Elvonult hát végre ez a szo­morú esztendő rólunk a meg­próbáltatások, veszedelmek és életgondok keserves éve: 1913! Csakhogy túlestünk rajta! Mert halmaza szakad ránk a válság mindenfelől. A Balkán­félsziget viharos átalakulása új történeti helyezt elé állított, s érdekeink oltalmára fegyverkez­­nünk kellett. A vihar gazdasá­gi depressziókkal járt egész Európában, amit a magyar közélet is nagyon megsínylett A politikai válság visszahatás­sal volt az ország nemzetisé­geire s a társországokhoz valós viszonyainkra a pénzválság pe­dig szociális bajainkra. Elemi csapások is sújtottak: árvíz öntötte el Erdélyt s a szerény­­séget, a délvidéken pedig a ko­lera járvány mutatkozott. Hogy ez a sok baj egyike sem hatalmasodik el raj­tunk,az első­sorban a kormányunk ere­jét dicséri. Szemcse az ország­ra hogy ily nehéz viszonyok közt vezető szervül erős kor­mányt kapott. A külpolitikai krízis alatt hat hálósan támogatta a közös mi­nisztereket a monarkia érdeke­inek békés megóvásában. A pénzválság veszedelmeit tudta csökkenteni annyira, hogy az üzleti katasztrófát, amilyen 1873-ban és 1897-ben rettenetes rázkódtatást okozott, ezúttal nem következett be. Gondosko­dott róla, hogy államháztartá­sunk fejlőképes maradjon, s ál­lamhitelünk e nehéz év minden teherpróbáját kibírja. Históriai érdeme, hogy hely­reállította parlamentünkben a munkaképességet. Mi lett volna az országból, ha az obstrukci­­­ós rendszer akkor is garázdál­kodik, mikor a külső viharok kitörtek a monarkia védtelenül van nekik kiszolgáltatva, vagy törvényen kívüli módon kény­telen a maga biztosságáról g­on­­­doskodni. A Tisza kabinet az obstrukció legyőzésével az al­kotmányos jogrendet s a parla­­mentarizmus M­enktettem E kormánypolitika arra tö­rekszik, hogy benső bajaink­ban az egészséges konszolidá­ciót tegye lehetővé az egész vo­nalon. Ide céloznak igazságügyi, közigazgatási, szociális és kul­turális reformjai. Erős rendező kézzel ragad meg oly kérdése­ket is, amik hosszú idő óta ré­szint ugaron maradtak, részint elmérgesedtek. Ilyen a nemze­tiségi probléma, s a magyar­­horvát viszonyok ügye., Elsőrend­ű hazai érdek, hogy a kelet újjáalakítása a Duna­­völgyben egy konszolidált ma­gyar államot találjon, mely társ országával és nemzetiségeivel összhangzatosan él. Vajda Ti­sza István gróf hazafias kezde­­deményezése megteremthetné­­ ez összhangzat tartós alapjait. Ez év sok megpróbáltatá­sunk szerencsés lebírása a nem­zet,érdeme is, mely győzte tü­relemmel, szívóssággal és ener­giával. Közszellemünk lehetett nyomott, gondokba elmerült, de lelk­i nyugalmát, méltóságát humorát nem veszítette el.­­ Magatartása ama hajózókra vallott, kik jól tudják,, hogy hajójuk nagy hullámú vizeken jár, ahol veszélyek érhetik, de a kormány tudja erős kézben van, mely a bajokkal meg tud mérkőzni. A nehéz esztendő m­últával megújulnak reményeink a jobb jövőt­­iránt. A múltban nem­ vesztettünk semmi lényegest, s így a jövőnek megmenthetünk mindent . Biztos alapul szolgál e re­ményhez a mai helyzet, s a tör­téntek természetes logikája., . Földrengés Vásárhelyen. Sirius január elejére földren­gést jósolt a karácsonyi lapok­ban. Úgy látszik, hogy jóslása helyes, csak az időben tévedt néhány napot. Tegnapra vir­radó éjjel 3 órakor gyenge ráz­­kódtatás volt, érezhető Vásár­helyen. N­éh­ány helyen megállt az óra ingája, másutt a bú­torok recsegtek. Erősebb lökés nem volt érezhető, csupán las­­s­ú földrengés. A budapesti egyetemi földrengési obszerva­tórium ma ez irányban intézett kérdést szerkesztőségünkhöz. A rázkódás tényleg érezhető volt. A meginterjúvolt kurucvezérek. Divatos egy újév nap­ján nyilatkozatra bírni azokat a főurakat, a­kiknek szavuk suly­­lyal esik a politikai élet serpenyőjébe a mai koalíciós lapok­ban bizonyára megszó­lalnak a »brigadéro­­sok.« Mi megelőzzük a nyilatkozatokat s az alábbiakban ismerte­tünk néhány el nem mondott őszinte be­szédet. Vázsonyi. A demokraták választófeje­delme, Vázsonyi Vilmos se­lyem slafrokkban ült puha borszékében. Szájában hatal­mas dokkszivar. — Boldog újévet Felség! Szólt munkatársunk. — Szolgálhatok? Kérdé ha­nyagul a vezér. — Egy kis interjúvra­l óhaj­tanám megnyerni... Mit gon­dol Felség, bejön az új évben a progresszív adó? — Na ná, majd bejön! — Hogy méltóztatik ezt ér­teni? — Hogy nem jön, míg én itt ülök­— Talán másutt óhajt ülni, teszem azt valami bársonyszék­ben!.. — Nézze ifjú ember — szólt a vezér — én ezt soha sem mondtam. Ugyan bár demokra­ta vagyok, de én nem vetem meg a grófokat és nem va­gyok kényes, én akármelyik gróf után szívesen ülök bele a székbe, még ha éppen minisz­teri szék is az... Gróf Apponyi. — Mit akar ön fiatal ember? — Interjú­vól! — Jó csak röviden, mert még ma nem voltam misén, és gyón­ni is akarok! Kérdezzen! — Miért nem pártolta ke­gyelmes uram Csabán Fürjesz­ Lajost, az egyesült ellenzék je­lölt­jét ? — Hát nézze, őszinte leszek! Azért, mert izraelita! — Hát a pártfegyelem és faj demokrataság? — Hja barátom, maga ne­kem még nagyon pepita. De megyek a misére. Ugyő! Károlyi Mihály. — Méltóságod ma a nép leg-­­nagyobb barátja. Mit kivan az­ uj esztendőre a népnek? —■ Boldogságot! — Úgy méltóztatik ezt ér­teni, mint negyedik Henrik,­­ hogy minden embernek tyúk fej jön a fazekába? — Én ezt nem mondtam! —­ Pedig ez a jólét! — Hát akkor mi lesz­ a hiz­lalt ökrökkel. Mi?.. Justh Gyula. — Jó reggelt Kegyelmes Uram! Boldog újévet! — Nem vagyok kegyelmes, nem tudja? Micsoda ripi ma­­­ga? — Hát Nagyságos Uram, mi lesz az újévben? — Harcz! — És mi lesz a titkossal? — Az még titok! — Nincs Nagyságodnak még valami mondani valója? ■ — Nincs. Egyébként is látom hogy siet, alászolgája! Kossuth Ferencz. — Jó reggelt kívánok! — Jó reggelt ripi úr. Paran­­csol egy konyakot? Edit főzés, finom! — Köszönöm.­ Kegyelmes urnak a véleményét szeretném­ hallani az uj esztendő politi­kai kilátásairól! — Hagyja barátom, arról nem is l é­rdemes beszélni! — De m­égis! — Hát én legfeljebb a keres­kedelmi tárcát vállalom... Andrássy Gyula. — Boldog új évet kegyelmes Ur! » — Mi az, már újév van is is­mét? — Kezd már unalmas lenni a dolog, hogy az ó évre min­dig új esztendő jön!­­ Egy dem. választó. Az istenit neki, mán mégén újév. Le kéne vetni a csizmá­mat, de még harmadéve rá­szorult!.. Függöny* Kedd, — Szerda i­­ü Kei napon mni­en in Korona vasanas után egy vászon kit vagy egy bőr ridikü­lt adok ajándékba. SINGLE FERENC Katáruháza. Hunvácárscoly görög egyház palota. Saját műterem. Leszállított olcsó árak! Orosháza csirkepia

Next