Hódmezővásárhely, 1918. szeptember (48. évfolyam)

1918-09-01

1918. Szeptember 48-ik évfolyam. Vasárnap politikai napilap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kossuth-tér, ev. reform, templombizár* Telefonszám: 85. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő : Roth Antal Előfizetési árak: Helyben: Negyed évre 5— K Ft évre 10— K Egész évre 20— K Vidékre. Negyed évre 6-— K Fél évre 12‘— K Egész évre 24*— K Lenint meggyilkolták. — Saját tudósítónk táviratai. — Budapest, aug 31. Moszkvából jelentik : Lenin ellen merényletet követet el egy szocialista,, aki három revolver lövéssel súlyosan megsebezte. A golyók a tüdőket átlyukasztották. A nagy beteget a Kremlben tudós professzorok kezelnek, azonban nincs remény ahhoz, hogy felgyógyulhasson. A bolgár király a német császárnál. Budapest, aug. 31. Berlinből jelenti a Wolf ügynökség: Vilmos német császár Neuheimban fogadta Ferdinand bolgár királyt és Cirill trónörököst. A két uralkodó több órai tanácskozáson megvitatta a politikai és katonai kérdéseket s kölcsönösen kijelentették, hogy mindvégig kitartanak egymás mellett és hűek maradnak a szövetséghez. Anglia hajlandó békét kötni a komoly németekkel. * Budapest, aug. 3. Londonból jelentik : Lord Cecil beszédet tartott, amelyben kijelenti, hogy ha a jobb belátású németek kerülnek felül, illetve a »nagy németek« letűnnek az uralomról, akkor lehet csak szó a béketárgyalásokról, mivel Anglia nem akarja a háborút felesleges módon meghosszabbítani. Szétverték a cseh-tót csapatokat. Budapest, aug. 31. Stockholmból jelentik : A szovjet csapatok elfoglalták Jekaterinoslavot, szétverték a cseh-tót csapatokat, 12,000 embert elfogtak, ezek között volt két ezredes is. Az angolok előnyomulása. Budapest, aug. 31. Amsterdamból jelentik : Az angol hivatalos jelentés szerint az angol csapatok átlépték a Somme folyót és folyton előnyomulóban vannak. Németország és Pétervár között megindult a hajóforgalom. Budapest, aug. 31. Pétervárról jelentik : Négy esztendei szünet után ma érkezett az első német gőzös Pétervárra s ezzel a rendes hajóforgalom ismét helyreállott. „A veszedelem érzetének elmúlása.“ Írta: Tisza István. Olasz harctér, aug. 25. Minket exisztenciális baj már nem érhet, — úgymond Az Újság 22-iki vezércikke — ezért sülyedtünk vissza a köznapiságba, ezért van az, hogy a háborúnak csak a nyűgét érezzük immár s többé nem a komolyságát. Istenem, hát lehet olyan vaksággal sújtott magyar ember, aki így gondolkozik ? És ha akad ilyen, ha terjed ez a végzetes illúzió és éreztetni kezdi a közszellemet megmételyző hatását, nem kötelessége e mindenkinek, a kinek szava több-kevesebb sulylyal bír az országban és mindenekelőtt nem kötelessége s a hazafias magyar sajtónak, hogy a még mindig folyó élethalálharc, a még meg nem szűnt életveszély tudatára fölrázza a nemzetet s az elfásulttá, közönyössé váltakat nap nap után fülébe harsogja, hogy ma is a mi földarabolásunkért folytatják ellenségeink a küzdelmet, s hogy ha — hála a nemzet emberfölötti erőfeszítéseinek — hazánk szent földjétől távolabb folytathatjuk is ezt a létünkért való harcot, ez csak addig tart, amíg hű marad a nemzet önnmagához, amíg kinn a harctéren és benn az országban él az első háborús évek nemes, lelkes, a győzelmet biztosító hangulata. Igaz, levertük, megőröltük éppen azoknak a közvetlen szomszédainknak erejét, akik a mi testünkre éheztek, de vájjon nem álltak e helyettük új erők az ellenséges csatasorba ? és vájjon nem hirdetik e ezek éppen napjainkban merészebben, leleplezetlenebbül mint bármikor, hogy levert ellenségeinknek a mi szétdarabolásunkra irányuló hadicéljaikat magukévá teszik. Előttem van egy olasz repülő által ledobott, a magyar katonákhoz magyar nyelven intézett fölhívás, amelyik arra figyelmezteti a magyar katonát, hogy »harcolni a ravasz urai ellen kell, akik ellenségei az ő jogainak s a nemzetek szabadságának«. Ez a fölhívás az entente békecéljai közzé ezeket sorozza: a cseh-tót állam függetlensége, amelynek fiai olyan hősiesen harcoltak az oroszok, olaszok és franciák mellett; a délszláv állam függetlensége, mely magában egyesíteni fogja a három családot: szerbeket, horvátokat és szlovéneket; Romániának visszaállítása és egyesítése az erdélyi, bukovinai és bánánáti román területekkel. Hogy ilyen fölszállításra milyen viszhang kél a magyar katona lelkében, arról bizonyára nem kell beszélnem. Itt, a magyar csapatok tiszta, nemes légkörében él az első idők halálraszánt hazaszeretetete, lehetetlenséget nem ismerő szent áldozatkészsége. Mit kell ennek a magyar katonának gondolnia, éreznie, ha addig, amíg messze olasz földön kemény elhatározással áll őrt hazájáért három világrész ránk törő túlerejével szemben, a távoli hazájából az a hir jut el felé, hogy ott visszasülyedtek a köznapiságba, marakodnak, üzérkednek és gyűlölködnek az emberek, hiszen tehetik, mert immár a háború komorsága megszűnt, elmúlt felőlünk a veszély. És vájjon nem az enyészet lehellete, a fölbomlás szaga érint e bennünket, ha egyik legelterjedtebb magyar lap annak ront neki, mint gyűlölködő békebontónak, a ki a becsületes magyar ember jogos fölháborodásával bélyegzi meg a magyar defartisták aknamunkáját s a hazafiasan gondolkodó magyarokat egyesülésre hivó szózattal szemben védelmébe veszi azokat, akik nem rajonganak a vérontásért, akik tudni szeretnék, hogy miért és meddig szenvedünk“. Mintha volna egyetlen ember az országban, aki rajongana a vérontásért és mintha nem tudná mindenki, hogy kénytelenek vagyunk szenvedni, mert életünkre törnek és addig fogunk szenvedni, amíg a cseh-tót állam, Nagy-Szerbia, Nagy-Románia és más hasonló »népfölszabadítások« gonosz merényletét csak a magyar hazaszeretet és a magyar vitézség háríthatja el fejünkről. Ugyanez a lap a »passzivitás lapos hazugságának« mondja azt, hogy »megtámadott határainkat védjük« és szemünkre veti, hogy mindenkinek van reális czélja a háborúban, csak nekünk nincs.