Hódmezővásárhely, 1918. október (48. évfolyam)

1918-10-01

Kedd 1918. október­­ 48-ik évfolyam, politikai napilap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kossuth-tér, ev. reform, t­e­m­p­l­o­m­b­a z­á­r. Telefon­szám : 85. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő: Rotc Antal Előfizetési árak: Helyben: Vidékre: Negyed évre 5­— K Negyed évre 6­— K Fél évre 10­— K Fél évre 12’— K Egész évre 20— K Egész évre 24’— K Megkezdődtek a béketárgyalások Bulgária és Anglia között. Saját tudósítónk táviratai. — Budapest, szept. 30. Szófiából jelentik megbízható helyről, hogy az angolok elfogadták a fegyverszünetre és a béketárgyalásokra vonat­kozó bolgár javaslatot s abban a véleményben vannak, hogy kielégítő eredménnyel fognak végződni. Megbukott a német kancellár és a helyettese. Budapest, szept. 30. Berlinből jelentik. A német császár szívélyes hangú levelet intézett a kancellárhoz, amelyben elismerését fejezi ki eddigi működése felett s felmenti állásától azon a címen, hogy olyan egyénnek adja át helyét, akit a nép óhajt azon a helyen látni­— Hintze alkancellár szintén megbukott. A béke órája ütött! Budapest, szept. 30. Pak­sból jelentik: Az antant nagy hadi tanácsa négy óra hosszáig tanácskozott, amely után Clemenceau minisz­terelnök egy népgyűlésre ment, ahol a közönség előtt lel­kesülten hirdette ki, hogy : »Ütött a béke órája!« A miniszterelnök szavait leírhatatlan lelkesedéssel fo­gadták.­­ Megbukott a bolgár miniszterelnök. Budapest, szept. 30. Szófiából jelentik: Malinov ministerelnök ma beadta lemondását s helyébe a bolgár király Rad­oslawovot nevezte. A német császár ma Berlinből katonai missziót kül­dött Bulgáriába fontos megbízatással. Nagy harcok Palesztinában. Budapest, szept. 30. Londonból jelentik . Az angol vezérkar jelentése sze­rint a szept. 25-iki harcok 50,000 foglyot és 325 ágyú zsák­mányt eredményeztek. ISO tank pusztulása, Budapest, szept. 30. A vasárnapi német hivatalos jelentés közli, hogy a tegnapi napon lefolyt harcokban több mint 150 páncél­ko­csit pusztítottak el a nyugati harctéren. Tisza István a helyzetről. Budapestről jelentik: Tisza István gróf Budapestre érke­zett és este megjelent a mun­kapárt közhelyiségében. A p­ár tagjai,, akik a vezér jöt­tének hirére rendkívül nagy számmal gyűltek össze, Ti­szát melegen üdvözölték. A pártvezér a hozzá intézett kérdésekre kifejtette hogy a helyzet mindenesetre ko­moly. Azt gondolhattuk — mondotta — hogy a balkán kérdés a mi kívánságunk szerint már el van intézve is ime most ismét új helyet áll elő. Ebben a pilanatban a már megtett katonai intéz­kedések mellett az a fő dolog, hogy a nemzet ne­ veszítse el erkölcsi erejét és hidegvé­rét. Egyedül ez a módja an­nak, hogy a nagyobb bajt elháríthassuk és a mielőbbi békekötés lehetőségét elő­mozdítsuk. Éppen ezért min­den magyar ember köteles­séggé odahatni, hogy a nem­zet erkölcsi ereje és hideg­vére meg ne rendüljön. Amerikai háborús őrület. Az egész semleges világ közvé­leményét meglepte Wilsonnak az az áltítólagos nyilatkozata, hogy most már akkor se tárgyalnak a a központi hatalmakkal, ha azok az elnök ismert programmjának mind a tizennégy pontját elfogad­nák. A­mint hogy Burián nyilat­kozatában és még inkább magyar és osztrák lapok cikkeiben a leg­határozottabban fölmerült a kész­ség e programpontok alapján va­ló tárgyalásban, a háborús év szörnyű szenvedései után min­denki csak ezt a pillanatot várta amíg sikerül egy közös alapot el­fogadni e tárgyalásokra és most, amikor maga ennek a tárgyalási alapnak a szerzője is megtagadja azt, mindenki az okok után ku­tat, amik az elnök elhatározása mögött rejlenek. A reklámnak és a nagyszerű igazán amerikai stílusú propa­gandának minden eszköze dogo­zik, szónoklatok, népünnepélyek, cirkuszi és színházi előadások, mozi, újságok, minden a háborús uszítás szolgálatában áll. Az ame­rikai városok utcáin óriási pla­kátokon egyetlen mondat kiált parancsolólag a járókelőkre: »Help win the war!« — Segítse­tek megnyerni a háborút! — A háború öt év előtti mézesheteinek hangulata az első napok mámora tombol az amerikai közvélemé­nyen és a háborús pszychózis hatásának talán épen a legszo­­morubb, de legmegrázóbb hatá­sát mutatja az a körülmény, hogy alvilág leginviduálisabb népe a­­végletekig szabadságszerető Yan­kee ma szinte boldogan és fel­tétlenül meghajlik az állami erő­szak akarata előtt. Bizonyos, hogy az is hizelgett a népnek, hogy az eddig büszke angolok voltak kénytelenek segítséget kérni tőle s most itt van az al­kalom, hogy az egész világ pe­rében lépjenek föl döntő hiző­képpen. A készülődés még egyre tart s vele együtt az állítólagos kémek­re való vadászat is, a newyorki rendőrség folyton titkos doszié­­ket és sifk­rozott táviratokat ku­tat. Csak most történt, hogy a kormány több egyetemet is be­záratott illetőleg átvett, hogy azokban katonai kiképző inté­zeteit helyezze el. Az egyeni halgatókat egyszerűen beírták tiszteknek és már kiképzésük alatt is a szabályszerű tiszti járulékokat kapják és az előírt egyenruhát viselik. Ilyen mó­don is 70.000 új tisztre számíta­­nak a többmilliós új hadsereg számára. Amerikában még az elején tar­tanak, rok­kantjaik, árváik és öz­vegyeik is ha vannak is, még nem tudnak róllk és az első kitüntetések és az első sebesülé­sek még ünnepet jelentenek mint

Next