Hölgyek Lapja, 1877 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1877-09-21 / 1. szám

У аштзиш.». f^Pialjon az ilelje nyugtát, Fenekén halomnak, A kit az tettei Minden öregcsúfoltak. Haljon az ',a ki nem lelt Sona szívebert, hálát. Kinek mindtetteit Arcza, — › közé vágták. Haljon az minek szíve Százfélekép itszúrva, A ki nem tugbocsátni, És gyáva letoszúra. Haljon az ůе nem tudja Mért kinoztálért szenvedi, S az égben ist veszte, Mert bünhözetoszat nem tett. Haljon az megg, minden Ceei és eszme sévé lett, Ki rettegi már 2t, Haljon óh az, -Íjak én meg. th Kálmán. А Щ. Elbeszél Vértesi Aritól. АЙР Itt ragyog a fen a hajnali harma, minden nandalol, csiripel a fái galljain, a ntisztán süt a kék égről s az gesz levegő telan a hársfavirág illatával. Két fiatal emb sétál vasárnap reggel a srk kanyargóain. Darutollas kanászklapjaikat kissé levágva hordják fejükön fehérpettyes konyakkendőt viselnek, s miről tíz meddnyire köröskörül ngismerik őket, így a kökényesi uradalo írnokai. Dyke legények, gallér legények, ismeriket a czigány s nemegy szép leányszem várogva tekint utáik. Úgy látszik, most olyan szép szemek várnak, mert nagyi nyalkán ki vanik csípve, újdonat szarvasbőr keztyü papát kezeiken s napon nézegetnek jobra-balra a fasoroközé. Most világoskék és rózsaszín ruhák tünk elő egy fasor véén. Szép sugár fias leány jön két kisebb leánynyal, kik élla nyolcz-kilencz éves is lehetnek. Első szpillantásra láthatni fogy a nevelőnk. Az ifjak köszönnek darutollas kalapjaal s az egyik még meg is szólítja a fiú nevelőnőt. jr Gyönyörű tavaszi reggel, Szidi Ь'вР-— Igen, — felel ez, a nélkül, hogy pillanatra is megállna, vagy legkisebb kedvet mutatna a beszélgetés folytatására. Büszke mosolylyal megbillenti szép fejecskéjét s a két kis leánynyal tovább megy. Lángpirosság jut át a fiatal ember arczán. Társa jóakarón vállára üt. — Sohase búsulj. Egy fecske nem csinál nyarat. Van még több szép leány is a világon. — Tan . . . van, — dadogja amaz, de egy nehéz fohászt nem bír elfojtani. — Bolond ember fut ollyan szekér után, amelyik nem veszi föl, — tálalja ki tovább vigasztaló bölcseségét a jóbarát. — Igaz, szent igaz, — szól a másik sóhajtva, de mikor úgy Szeretem! Hej, Pali! ha te akkor este láttad volna, mikor a tiszttartóéknál tánczoltunk . . . ha láttad volna azokat a nyájas, szende szép szemeit! . . . Most már persze a tiszttartóékhoz sem jár. — Hagyd abba pajtás. Ki mint vet, úgy arat. Mondtam már neked, hogy Iván gróf jár szüntelen körülte. Jó vége nem lesz, annyi bizonyos. A másik ifjú nem felelt. Mélyen szemébe vágta kalapját s némán lépdelt társa mellett. Csak jó hosszú perez múlva szólalt meg s erős hangja úgy rémlett, mintha kissé reszketne s széles vállai kissé megrándultak. — Azt hiszed, hogy elveszi Iván gróf? — Dehogy hiszem! Alpáry Iván gróf e méltósága a nevelőnőt! — Iván gróf becsületes ember. — Hát hiszen azért becsületes ember marad. A ki tűzzel játszik, maga az oka, ha megégeti kezecskéit. A mágnások nem szokták nőül venni a nevelőnőket, annyit tudhat még a legártatlanabb libácska, is, aki ma került ki a zárdából. Aztán, ha Iván grófnak még lágyabb vajból volna is a szíve, ott az öreg méltóságos asszony, a kinek gránitból van a szive. Az ugyan soha meg nem engedné fiának ezt a házasságot. A másik nem szólt, csak keményen taposta a földet s izgatottan nyomkodta fejébe a kalapot. — Lehet pletyka is, — szólt végre. Nem nézett föl, csak a földön jártatta szemeit. — Bár az volna, ■— felelt barátja váll vonva. — Hanem ! Ilyen a leányfajta; ha egy kicsit szép, ha egy kicsit hízelegnek neki, mindjárt megszállja a hiúság. És ez a leány mindig ollyan büszkének látszott. Nem neked való volt, Zsiga, nyugodjál meg benne. — Nyugodjam meg? — fakadt ki amaz indulatosan. — Nyugodjam meg, mikor látom, hogyan töri össze e szép, kedves teremtménynek egész életét egy könnyelmű nagyúri szeszély, míg én a tenyeremen hordtam volna őt, szerettem volna, megbecsültem volna . . . — Csitt! Ott jönnek. Látod-e? A világoskék ruha megint előtűnt a fák közt s a mint a keresztútra ért, egészen tisztán lehetett látni a sugár szép leányt. Most már nemcsak a két rózsaszínbe öltözött kis grófnő kisérte, hanem ott ment oldala mellett Iván gróf is. Egymáshoz hajoltak és suttogtak. A két gazdasági írnok hátrább húzódott a fák mögé. — Na most magad láthatod, ■— szólt az, a melyiket társa Palinak szólított. — Istenem! — hörgött amaz és elfordította fejét. II. A madarak nem dalolnak már a park lombjai közt, csak a békák kurutytyolnak a kiszáradt tó körül, a virágok fejei lekonyulnak a rekkenő augusztusi hőségben. Az uradalmi írnokok kán izzadnak a szérűn a cséplő gép mellett. Iván gróf átballag a plébániára. Ma már másodszor megy át ő méltósága. Kétségkívül nagyon unatkozik ebben a szörnyű melegben és nem találja sehol helyét. Nem bír sehol nyugodtan maradni. Ez a fullasztó hőség háborgatja, a szúnyogok háborgatják s talán még valami más is háborgatja.Egyre törülgeti a verítéket homlokáról, halántékai egészen vörösek, arczizmai hevesen meg-megrándulnak s egész arcza annyira megváltozottnak látszik, hogy ha valaki összehasonlítná azzal a szép szőke fiatal emberrel, ki ott egy arany keretben mosolyog szobája falán, bizony nem hinné el, hogy ez a két arcz ugyanazon egy személyé. Az öreg plébános egy ingre gyürközve heverész és pipázik s szinte megijed, mikor a fiatal grófot belépni látja. Hirtelenében magára vet egy porköpönyeget, félre teszi hosszúszárú selmeczijét s dadog valamit, hogy minek köszönheti a szerencsét ? de szembetűnőleg látszik rajta a megdöbbenés, a félelem, az aggodalom s világos, hogy kimondatlan örülne, ha ettől a szerencsétől megszabadulna. A fiatal gróf leül, azaz inkább leroskad egy székre. Szólni akar, de egy perczig úgy látszik, mintha nem tudná, mit mondjon. Aztán hirtelen föláll, megragadja az öreg papnak mindkét kezét. — Édes tisztelendő úr, édes, kedves tisztelendő úr, ha szeret engem, ha azt akarja, logy boldog legyek ha azt akarja, hogy az isten is megáldja önt, tegye meg, a mire kértem . . . tegye meg! Az öreg pap nem bírja kiszabadítani kezeit a szorongató kezek közül s a nagy megindulás miatt maga sem talál szavakat. — De hiszen, istenem! megmondtam . . . megmondtam már ... a mit méltóságod kíván tőlem, lehetetlen... Az Шуей titkos esketések tilosak. És méltóságod különben is még kiskorú . . . Könyörgöm saját javáért ... a méltóságos édes anyjára -r~?-Z- • " . ' ■ GIÖLGY KJÍ LAPJA.