Hölgyek Lapja, 1877 (1. évfolyam, 1-16. szám)
1877-09-21 / 1. szám
10 való tekintetnél fogva . . . hagyjon föl azzal a gondolattal! . . . — Nem! Nem hagyhatok föl, — kiáltott hevesen az ifjú gróf. — Ön elutasított engem; de én újra itt vagyok és esdekelve leborulok ön előtt . . . Mentsen meg! Ne hagyjon kétségbeesni! S térdre borult az öreg pap előtt. — Az istenért! méltóságos gróf! — kiáltott az öreg elrémülve; — mit csinál? Keljen föl! — Könyörüljön rajtam! — De keljen hát föl! keljen föl! . . . Ha valaki bejönne . . . Üljön oda . . . Hallgasson hát meg nyugodtan . . . Arról nem beszélek, hogy miilyen büntetést vonok magamra, ha én önt és Szidi kisasszonyt titkon összeesketem. Püspökünk igen szigorú. De arról nem beszélek. Öreg ember vagyok , mi érhetne egyéb, minthogy megfosztanak plébániámtól ? — Oh! én meg fogom hálálni önnek százszorosán, ezerszeresen. — A háláról ne beszéljünk, — szólt az öreg pap komolyan. — Ollyan öreg embernek kevésre van szüksége. A pirongatás nehezen esnék, de eltűrném. Nem örömest mennék a deficientiába, ahová a hanyag és kirúgó papokat zárják. De ezt mind semmibe sem venném, ha saját lelkiismeretem megnyugtatna, hogy kötelességemet teljesítettem. Hanem amire ön azt mondja, méltóságos uram, hogy boldogságát alapítom meg vele, félek, hogy az gyász és szerencsétlenség forrása lesz mindkettőjükre nézve, méltóságodra is és a fiatal kisaszszonyra is. Az öreg grófnő e méltósága soha sem fogná megbocsátani . . . — Hiszen épen azért épen azért tisztelendő úr ismeri anyámat,mily makacs, mily elfogult s mily rendíthetlen ragaszkodik előítéleteihez. Hiába volna minden kérés, minden esdeklés, soha sem egyeznék bele e házasságba. Soha sem engedné, hogy mást vegyek nőül, mint saját rangombelit. — Akkor az ön kötelessége, mint jó fiúé, engedelmeskedni. — Hogyan ? Ön is azt tanácsolja, hogy tagadjam meg szívemet, hogy hazugajkkal másnak esküdjem hűséget az oltár előtt ? Hogy legyen két feleségem : az egyik, a ki törvényes, de a kit utálok ? A másik, a kit szeretek, de a ki törvénytelen ? — Nem, méltóságos gróf, — felelt az öreg pap ; — nem adok más tanácsot, mint a mit a becsület és a keresztény vallás sugall. De megvan írva : „tiszteljed atyádat és anyádat.“ S az, a mit most cselekedni akar méltóságod, halálos döfés lenne édes anyja szivének, ha édes anyja azt valaha megtudja. Iván gróf reszketve kelt föl. A lázas pírosság egészen eltűnt már arczáról s ijesztőn sápadt volt az. Máskor oly szelíd szemei vadul villogtak: — Mit gondol, tisztelendő úr, melyik lesz mélyebb döfés anyám szivének: az-e, ha évek múlva, mikor talán lassanként is kibékül már e házasság gondolatával, megtudja, hogy mi történt s látja fia boldogságát? Vagy az, ha kiterítve látja fiát a koporsóban ? Mert istenemre mondom, nem bírok, nem akarok Szidim nélkül élni s inkább főbe lövöm magamat. Az öreg pap egy lépést hátra tántorgott. Az ő becsületes kövér arczát is sápadtság borította most el. — Méltóságod legyen felelős az isten előtt azért, a mi következni fog ebből. Én teljesítem kívánságát és összeesketem. Gondoskodjék két tanúról. A fiatal gróf az öröm elragadtatásával nyakába borult a papnak. Az ősz férfi elhárította az ölelő karokat s nagyon komolyan szólt: —Fogadjon el tőlem, mint öreg embertől, még egy tanácsot a méltóságos gróf. Én csak együgyű falusi pap vagyok, méltóságos uram, de ha én volnék a méltóságod helyén, mielőtt azt a lépést tenném, a mit méltóságod tenni szándékozik, őszintén kitárnám szívemet édes anyám előtt. Az férfias cselekedet volna, méltóságos uram és legalább némikép megnyugtatná a méltóságod lelkiismeretét. — Igen, igen, — viszonzá Iván gróf, bár esze ágában sem volt követni az öreg pap tanácsát. De nem akart ellenkezni s bármit megígért volna az elragadtatott öröm e pillanatában, anélkül hogy ez ígéret beváltására komolyan gondolt volna. Különben is micsoda tanácsot adhat ez a szegény pap ? Mit ismeri ez a világot ? No hiszen Iván gróf őrizkedni fog attól, hogy anyja csak távolról is sejtsen valamit. (Folytatása következik.) REGINA, AMERIKAI REGÉNY Irta : Wilson A. E. I. A rejtélyes látogató. M mondtad neki, hogy Dr. Hargrove nincs itthon ? — Igen, kisasszony, de ő be akarja várni. — Hisz nem tudjuk, mikor jő tússzá ; oly vihar van oda künn, hogy valószínűleg a városban tölti az éjjet. Mondd neki, hogy reggel jöjjön újra. — Azt már az ajtónál mondtam neki, de értésemre adá, hogy messziről jött, s addig nem távozik, míg az úrral nem beszélt. Kocsisának parancsot adott, hogy két óra múlva értte jöjjön, miután nem szeretné a vonat elindulását elmulasztani. — De ki ő ? remélem nem hagytad abban a hideg, sötét társalgóban ? — Az előszobában ült le egy székre , ott hagytam. — Ugyan csak aszerető fogadás a lelkész házánál takarod, hogy megfagyjon ? Menj és be a könyvtárba, a kandalló mellé. Miután Hanna eltöt, Mrs. Lindsay felállt s néhány kast dobott a szénhalmazra, mely a nyitoadallóban parázszsá tűzesedett, azipvatosan félrehúzta a lobogó láng méh ezüst beafőzőt, és a lelkész vacsoráját, fedett edényt. — Tessék bejöasszonyom, békében lehet itt. Nem alonással beszélni, csak a lelkész úrral! Hanna bevezeti idegen nőt, de megállt az ajtónyitás* jelt adott úrnőjének, ki tétovázva rá a sűrűn lefátyolozott idegen hölgyre .Nem szeretnének terhére lenni, asszonyom, Dr. Harg úrral óhajtok beszélni, a hideg nem tekeш! Az idegen nő ha kellemesen csengett, bár remegett, ingosan visszalépett volna, ha Mrsdsay meg nem ragadja a kilincset és nem hajtja az ajtót. — Kérem, fő 111 helyet, e szoba rendelkezésére állnna, vidd a beásedényt az ebédlőbetau lefekhercel, majd én bezárom az ajtóba fivérem hazajött. Hanna elégeínséget kifejező arczczal engedelmeske, s az ebédlő kandallójában szítva a t, mormogá : — Sokszor ottani atyámtól, hogy titkolódzás anyu kifejezése, fogadni mernék, mindig jó, ha a nő kerüli a nőt és férfiaknál kerigasztalást, jó tanácsot. — Hallgassana, — muulá a belépti úrnő. — Sokbá keresett mir itt enyhülést, vigasztalt ha nem tévedek, ezt a nőt is nehéz gomította. Nem etted észre, mint remegett tagja? — Heinéré holnap nemeszünk az ezüst közt hiányszre. Jó éjt Ivánok. Január vt felé zimánko és volt s bár a megelőzőgész napon a szakadt eső elállt, éles élki szél süvöltő s irgalmatlanul rázta ak hatalmas stukást a lelkészlak udvarán úgy, hogy az ágból lehulló nehéz cseppek verdestékz ablakok üvegét. Rigen egy csillagon volt látható s mint inkább sötétedet annál jobban dühöngt a vihar, keresztvúgott a lombtalan fám, félelmet ébreszteg fütyült azon óda téglából készült épít zugaiban s az orkzölddel befutott kaény körül, mely máhetven éve küzdött elemekkel tántorhatlanul. A kandaón kilenczet jelzett югczellán óra mintója, midőn Mrs. Luayt álmodozásából kutya-ugatás és nyugati kaparás az ajtót riasztá fel. Az aj túloz sietett, fölnyita az s egy középkorú férfi lépett be, kutyajaléretében. — Peyton, hol maradsz oly sok — Beechgevebe hívtak Mossatzsanna egyetlen leányának halálos úthoz. A lány nyolcz órakor meghalt s ott HOLQYEK LAPJA.