Hölgyek Lapja, 1877 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1877-09-21 / 1. szám

10 való tekintetnél fogva . . . hagyjon föl az­zal a gondolattal! . . . — Nem! Nem hagyhatok föl, — kiál­tott hevesen az ifjú gróf. — Ön elutasított engem; de én újra itt vagyok és esdekelve leborulok ön előtt . . . Mentsen meg! Ne hagyjon kétségbeesni! S térdre borult az öreg pap előtt. — Az istenért! méltóságos gróf! — kiáltott az öreg elrémülve; — mit csinál? Keljen föl! — Könyörüljön rajtam! — De keljen hát föl! keljen föl! . . . Ha valaki bejönne . . . Üljön oda . . . Hall­gasson hát meg nyugodtan . . . Arról nem beszélek, hogy miilyen büntetést vonok ma­gamra, ha én önt és­ Szidi kisasszonyt tit­kon összeesketem. Püspökünk igen szi­gorú. De arról nem beszélek. Öreg ember vagyok , mi érhetne egyéb, minthogy meg­fosztanak plébániámtól ? — Oh! én meg fogom hálálni önnek százszorosán, ezerszeresen. — A háláról ne beszéljünk, — szólt az öreg pap komolyan. — Ollyan öreg em­bernek kevésre van szüksége. A pirongatás nehezen esnék, de eltűrném. Nem örömest mennék a deficientiába, a­hová a hanyag és kirúgó papokat zárják. De ezt mind semmibe sem venném, ha saját lelkiisme­­retem megnyugtatna, hogy kötelességemet teljesítettem. Hanem a­mire ön azt mondja, méltóságos uram, hogy boldogságát alapí­tom meg vele, félek, hogy az gyász és sze­rencsétlenség forrása lesz mindkettőjükre nézve, méltóságodra is és a fiatal kisasz­­szonyra is. Az öreg grófnő e méltósága soha sem fogná megbocsátani . . . — Hiszen épen azért­ épen azért­ tisztelendő úr ismeri anyámat,mily makacs, mily elfogult s mily rendíthetlen ragasz­kodik előítéleteihez. Hiába volna minden kérés, minden esdeklés, soha sem egyeznék bele e házasságba. Soha sem engedné, hogy mást vegyek nőül, mint saját rangombelit. — Akkor az ön kötelessége, mint jó fiúé, engedelmeskedni. — Hogyan ? Ön is azt tanácsolja, hogy tagadjam meg szívemet, hogy hazug­ajkkal másnak esküdjem hűséget az oltár előtt ? Hogy legyen két feleségem : az egyik, a ki törvényes, de a kit utálok ? A másik, a kit szeretek, de a ki törvénytelen ? — Nem, méltóságos gróf, — felelt az öreg pap ; — nem adok más tanácsot, mint a mit a becsület és a keresztény val­lás sugall. De megvan írva : „tiszteljed atyá­dat és anyádat.“ S az, a mit most cselekedni akar méltóságod, halálos döfés lenne édes anyja szivének, ha édes anyja azt valaha megtudja. Iván gróf reszketve kelt föl. A lázas pírosság egészen eltűnt már arczáról s ijesztőn sápadt volt az. Máskor oly szelíd szemei vadul villogtak: — Mit gondol, tisztelendő úr, melyik lesz mélyebb döfés anyám szivének: az-e, ha évek múlva, mikor talán lassanként i­s kibékül már e házasság gondolatával, meg­tudja, hogy mi történt s látja fia boldog­ságát? Vagy az, ha kiterítve látja fiát a koporsóban ? Mert istenemre mondom, nem bírok, nem akarok Szidim nélkül élni s inkább főbe lövöm magamat. Az öreg pap egy lépést hátra tántor­gott. Az ő becsületes kövér arczát is sápadt­ság borította most el. — Méltóságod legyen felelős az isten előtt azért, a mi következni fog ebből. Én teljesítem kívánságát és összeesketem. Gon­doskodjék két tanúról. A fiatal gróf az öröm elragadtatásá­val nyakába borult a papnak. Az ősz férfi elhárította az ölelő karokat s nagyon ko­molyan szólt: —Fogadjon el tőlem, mint öreg ember­től, még egy tanácsot a méltóságos gróf. Én csak együgyű falusi pap vagyok, mél­tóságos uram, de ha én volnék a méltóságod helyén, mielőtt azt a lépést tenném, a mit méltóságod tenni szándékozik, őszintén kitárnám szívemet édes anyám előtt. Az férfias cselekedet volna, méltóságos uram és legalább némikép megnyugtatná a mél­tóságod lelkiismeretét. — Igen, igen, — viszonzá Iván gróf, bár esze ágában sem volt követni az öreg pap tanácsát. De nem akart ellenkezni s bármit megígért volna az elragadtatott öröm e pillanatában, a­nélkül hogy ez ígéret be­váltására komolyan gondolt volna. Külön­ben is micsoda tanácsot adhat ez a szegény pap ? Mit ismeri ez a világot ? No hiszen Iván gróf őrizkedni fog attól, hogy anyja csak távolról is sejtsen valamit. (Folytatása következik.) REGINA, AMERIKAI REGÉNY Irta : Wilson A. E. I. A rejtélyes látogató. M­ mondtad neki, hogy Dr. Hargrove nincs itthon ? — Igen, kisasszony, de ő be akarja várni. — Hisz nem tudjuk, mikor jő tússzá ; oly vihar van oda künn, hogy valószínű­leg a városban tölti az éjjet. Mondd neki, hogy reggel jöjjön újra. — Azt már az ajtónál mondtam neki, de értésemre adá, hogy messziről jött, s ad­dig nem távozik, míg az úrral nem beszélt. Kocsisának parancsot adott, hogy két óra múlva értte jöjjön, miután nem szeretné a vonat elindulását elmulasztani. — De ki ő ? remélem nem hagytad abban a hideg, sötét társalgóban ? — Az előszobában ült le egy székre , ott hagytam. — Ugyan csak a­­szerető foga­dás a lelkész házánál t­akarod, hogy megfagyjon ? Menj és be a könyv­tárba, a kandalló mellé. Miután Hanna eltöt, Mrs. Lind­say felállt s néhány kast dobott a szén­halmazra, mely a nyitoadallóban pa­­rázszsá tűzesedett, azipvatosan félre­húzta a lobogó láng méh ezüst b­eafőzőt, és a lelkész vacsoráját, fedett edényt. — Tessék bejöasszonyom, béké­ben lehet itt. Nem alonással beszélni, csak a lelkész úrral! Hanna bevezeti idegen nőt, de megállt az ajtónyitás* jelt adott úrnő­jének, ki tétovázva rá a sűrűn lefátyo­lozott idegen hölgyre .Nem szeretnének terhére lenni, asszonyom, Dr. Harg úrral óhajtok be­szélni, a hideg nem tekeш! Az idegen nő ha kellemesen csen­gett, bár remegett, ingosan vissza­lé­pett volna, ha Mrs­dsay meg nem ra­gadja a kilincset és nem hajtja az ajtót. — Kérem, fő 111 helyet, e szoba rendelkezésére állnna, vidd a b­eás­­edényt az ebédlőbetau lefekhercel, majd én bezárom az ajtóba fivérem hazajött. Hanna elégeínséget kifejező arcz­­czal engedelmeske, s az ebédlő kandal­lójában szítva a t, mormogá : — Sokszor ottani atyámtól, hogy titkolódzás a­nyu­ kifejezése, fogadni mernék, mindig jó, ha a nő kerüli a nőt és férfiaknál kerigasztalást, jó tanácsot. — Hallgassana, — muulá a belépti úrnő. — Sok­bá keresett mir itt eny­hülést, vigasztalt ha nem tévedek, ezt a nőt is nehéz gomította. Nem etted észre, mint remegett tagja? — Heinéré holnap nem­­eszünk az ezüst közt hiányszre. Jó éjt Ivánok. Január vt felé zimánko és volt s bár a megelőzőgész napon a szakadt eső elállt, éles élki szél süvöltő s irgal­matlanul rázta ak hatalmas stukást a lel­­készlak udvarán úgy, hogy az ágb­ól le­hulló nehéz cs­eppek verdestékz abla­kok üvegét. Rigen egy csillag­on volt látható s mint inkább sötétedet annál jobban dühöngt a vihar, keresztvúgott a lombtalan fám, félelmet ébreszteg fü­tyült azon óda téglából készült épít zu­gaiban s az orkzölddel befutott kaény körül, mely máhetven éve küzdött ele­mekkel tántorhatlanul. A kandaón kilenczet jelzett юг­­czellán óra mintója, midőn Mrs. Lu­ayt álmodozásából kutya-ugatás és nyugati kaparás az ajtót riasztá fel. Az aj túloz sietett, fölnyita a­z s egy középkorú fé­rfi lépett be, kutyajalé­re­té­ben. — Peyton, hol maradsz oly sok­­ — Beechgevebe hívtak Mossat­­­­zsanna egyetlen leányának halálos út­hoz. A lány nyolcz órakor meghalt s ott­­ HOLQYEK LAP­J­A.

Next