Hölgyek Lapja, 1878 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1878-06-30 / 26. szám
//. évfolyam. 26. szám.________________________• 1378. Június 30. Az egyetlen, a képekkel és ábrákkal hetenként megjelenő szépirodalmi és divatlap. Előfizetési ára: egész évre 12 frt.; évnegyedre 2 frt. Előfizethetni a szerkesztő és kiadó Milassin Vilmosnál Budapest IV., rózsatér 5. szám. Mai számunk Junius hóban már az ötödik szám lévén, programmunk értelmében ez képek nélkül jelent meg, de a hiányt a tartalom bőségével kárpótoltuk. A jövő számok ezentúl újra párisi képekkel fognak megjelenni s ezenkívül jövő számunk még külön párisi színes divatképet is hozand mellékletül. A megölt álmok és remények Kisértet zaja zúg fülembe ; Elém szakad a mélység öble. Az örvény fodra szembe vagdal S mintha a sötétséges éjből Halavány, halott fehér arczczal Egy szomorú árny nyúllanék föl S intene, volna, átölelne Bús kéjjel, zokogón csengve, — Majd mint az éjfél látománya Tovatűnik az éjszakába És én úgy érzem, ah, úgy érzem, Követnem kell őt — nemsokára! Endrődy Sándor: 11 i JfjúU* legédesebb vágyak kérnek, Hogy még maradjak, higgjek, éljek ; Hagyjam omolni lázas könnyem, Hullani lelkem drága vérét S a tört vesszővel bús szivemben Járjak, bolyongjak mind tovább.. .. Egykorígy hiteget a vágyi Elapad majd a könyök árja S a régi, fájó sebhelyeknek Nyoma, emléke sem marad ; Kedélyem hideg némasága, Levetve lánczait, fölenged, — Mint enyhe, oldó napsugárra Enged és lassan — lassan hangot ad A jégszalaggal lekötött patak, Higgyem, hogy ködön, borán által Megjön a gyógyító tavasz, Még egyszer, újra megjön az Madárdalával, balzsamával, Színes gyönyöre hím porával S az áldatlannak tetsző ég alatt Új lombot ver a sivatagos élet, Legázolt tarlók, megkuszált vetések Mezőin áldó buzongás fakad ... A legédesebb vágyak kérnek, Hogy még maradjak, higgjek, éljek! S engednék, — jaj!de közelemben, — Talán a poklok jós szavára, — Kétes borulat árnya lebben; Egyszerre szakadoz a kárpit, A bűvös képek színpompája Színtelen ködrongyokra válik S az áradó borún keresztül Nem ismert lények hangja zendül: „Jer! Várunk ! Ne késsél sokáig.“ Gomolygó, zajló hófelhőkből Lesirogat a léleklárma, A bősz halálhang': ,Nemsokára !“ S mindüzt, amerre járok, nézek : Ж Iren Elbeszélés. Irta : Szépfaludi Ö. Ferencz. (Vége.M unt felizgatott oroszlán ugrottam föl helyemről s pattantam oda, hol a rózsa feküdt. Egy pillanat alatt felkaptam és oda emeltem ajkaimhoz és megcsókoltam tízszer, húszszor, százszor egymásután. Mintha csak azokat a szép ajkakat csókoltam volna. — Ön itt volt ? — kérdé Irén és kezét nyújtá. — Nem akartam megzavarni élvezetét, úgy belemerült. — Igazán nem vettem észre. — Hogy vett volna engem észre, midőn ez illatos virág eltűnését sem vette észre, —jegyzem meg. Irén oda nyúlt hófehér kebléhez s aztán kérdezte : hol a rózsám ? — Hűtlenül elhagyta azt a szép keblet és most büntetés vár reá! — Büntetés? — kérdé Irén. —Hogy az enyém legyen,— mondám. —Irén kisasszony beleegyezik e büntetésbe? — Őrizze meg emlékül — sokáig! Irén kezét nyújtá. Oh, mint remegett keze. — Örökre megőrzöm, mikor már szép tulajdonosnője azt sem fogja tudni, ha volt-e a világon egy ember, kit Halmos Adorjánnak hívtak. — Elhihetné ? — Hisz a dal is azt mondja: „Az asszony ingatag.“ — Csakhogy a dalnak néha nincs igaza. — Az egyszerűség, igénytelenség, bármily forrón érző szívet takarjon, csak addig remélheti, hogy számba veszik, míg szem előtt van. Ez a sors vár a távozóra. — Barátom ! Ön ismerheti a hölgyeket, de nem ismer minden hölgyet, — folytatá Irén. — Kolostort emlegetnek s nőül mennek ahhoz, kit épen legkevésbbé szeretnek. Különben kitagadhatná, amily joga van követelni helyét az észnek, oly joga van az ősi nemességnek, hogy ősiségét tiszteljék. — Nem, nem, inkább a kolostort, mint Andorffyt, vagy Szederjest! — Mert szeret. Tigye mást szeret ? — kérdem — Ki mondta ? — Látom szemeiből. Oh, ne tagadja. Mondja: kit szeret? — Érdekli önt? — Vágyom tudni,ha szívemből oltárt, vagy sírboltot építsek-e ? Elővettem a kezemben levő rózsát és csókjaimat leheltem reá, míg szemeimből a forró könyek hullottak kezemre s majd elégeték drága emlékemet. Összetornyosuló érzelmeim majd kifeszíték keblemet. — Akár élek, akár meghalok, tovább titkolni nem tudok. Nem tudom elviselni, hogy Irén mást szeressen, mint... Irén hirtelen megkapta karomat.