Hölgyfutár, 1878 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1878-11-21 / 47. szám

Ili. évfolyam Kolozsvárt! 47-ik szám Csütörtök, november 21. 1878 HÖLGYFUTÁR —---------S3* -HEGJBXKftlK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRA : hogy87 évre . . 6 írt — kr. Félévre .... 3 „ — „ Évnegyedre . i firt 50 kr. ■-----------m.— SZÉPIRODALMI HETILAP. FELELŐS SZERKESZTŐ: n~~ ——K ! LYCEUMI NYOMDA. J I — 1 j Nem használható kézira­tok nem küldetnek vissza. ^ x_______ m ______X .k. p­ .a.p Miklós. DON RIAS. (Ballada.) Lanka Gusztávtól. Fényben úszik don Kiásnák Palotája — Casa­l P Algo Nászünnepét üli benne Szép Ineizel a hidalgo. Özönében ékszereknek, Ragyognak a marquis-k s grandok. A góthai almanachban Feltalálhatjátok rangjok. Ott van az oisz Compostella Almanzor a fösvény Croesus,­­Dugos a kopasz hitetlen, A hivő dán Munnos Jézus. A kiválóbb nővilágnak Nem egy gyöngye és virága, A szomszéd s közel vidéknek Csaknem egész ifjúsága. Ujongás, kaczaj s zenében Csapong a kedv s öröm árja, Rias a mulatság végét, Reszkető inakkal várja. Szemei tőrként kis­érik Inezt minden szege­ szugba, Ha az illem nem tiltaná Tán karja se van bedugva. Fülel, vigyáz minden szóra, Csokor s legyező játékra, Sőt lenéz az utczára is Nincs-e az ablaknál létra! ? Keserűn édes m­osolylyal Tekint a hős Diaz rája, Míg Riassal egybe nem kelt, Neki volt Inez mátkája. Még az esküvő előtt is, Ezt suga titkon fülébe, „Ha átengedsz dán Riasnak, Földi örömimnek vége.“ Inez mint egy márványszobor, Mozdulatlanul fehéren, Fejét karjára nyugasztva, Ott kesereg az erkélyen. Szomorún e fény s örömben Csak hős Diaz él szivében, .Mint a csendes tavaszeső Hullnak könnyei ölébe. Hogyha olykor elmerengve Szemök mégis összetéved Diaz édes mosolyától, Inez arcza fel-fel­éled. A mint igy bánat s örömben, Vigadnak s lakmározának, Egyszerre csak lángja fénye Kialudt minden gyertyának. Ordítások, nő sikoltás Hangzanak fel a teremben, Rias csak hogy meg nem örül A viharzó gyötrelemben. „Ajtót, kaput bezárjatok!“ Menydörög reszkető hangja, Dördül az őr karabélya, Kondul a kastély harangja. Lóra kapnak szolgákt grandok Mint a villám úgy rohannak, Sokan jóval előbb járnak, Többen már a földön vannak. De mert Diazt el nem érik, S árnya sincs a néma éjnek, Ez búsulva, az röhögve, Don Riashoz viszszatérnek. „Öcs! az ifjút szép aráddal Gondoljon bár roszra-jóra, A sötétben el nem értük Mondj le hát ez érre róla!“ így szólít az ősz Compostella, S távozásra inti társit, Ő maga még egyet iszik, Azután egy nagyot ásit. „Nem úgy bátya! Én don Rias Tisztavérír spanyol vagyok! Czimeremben asztalra Szeplőtlen csillagja ragyog. Myrthussal holló fürtiben A nászéjen szökött meg ő, S ki elvivé nem vérrokon — Hanem Diaz a szerető!“ Átdöföm ha feltalálom, Ha nem!? Élek a hazának! De Inezt!? — Bátyó te értessz! Megtarthatja már magának!“ HUGÓ VICTOR OTTHON. — Rivet Gusztávtól. — Páris 1851. nov. 18-ig mindig hitt az államcsínyben. De a­mint e nap elmúlt, sen­ki se akart többé reá gondolni, s az Elysée emberei alattomosan arra törekedtek, hogy minden gyanút eloszlassanak. Meg lehet olvasni az „Egy bűn törté­netében“ a szavakat, miket az elnök-herczeg nov. 28-án intézett de Bourges Mihályhoz: — Még ha akarnám, se követhetnék el roszat; tegnap, csütörtökön a párisi hely­őrség öt ezredese ebédelt asztalomnál; az a gondolatom támadt, hogy külön-külön min­­deniket kikérdezzem; mind az öt azt monda, hogy a hadsereg nem nyújtana segédkezet az erőszakhoz, s nem támadná meg a nem­zetgyűlés sérthetetlenségét. Elmondhatja ba­rátainak:“ Azon ebéd, melyről Lajos herczeg meg­emlékezett, vásár volt, hol az ezredesek el­adták ezredeiket. Hanem az első napok ne­hezteléseit bizonyos naiv bizalom válta fel. A herczegről igy beszéltek: „Ez egy kép­zelgő, álomlátó. Inkább ostoba, mint ártal­mas.“ És mosolyogtak. És Victor Hugó 1877-ben egy júniusi estén igy szólt: „ Könyvem kezdő szavai ezek: „1851. decz. 1-én Charras vállat vont, és kisüté pisztolyait.“ Lehetetlen szembeötlőbb módon festeni t örvény szélén alvó ország naiv bizalmát. Különben a köztársaságiak számítottak a lyoni hadsereg parancsnoka, Neumayerre. — Ha Bonaparte moerczanni mer — mondák —■ Neumayer Párisba nyomul. Öt nappal az államcsíny után Neumayer tábor­nok valóban Párisba nyomult, de nem volt hadserge élén, hanem hűséget esküdött Bo­naparténak. Hugó Victor — mint az ellenállási bi­zottmány elnöke —­ a küzdelem éltető lelke volt. Lehet képzelni, hogy az Elysée embe­rei mennyire vágytak, hogy kézre kerítsék,, Már decz. 3 óta fejére át volt kitűzve, s kezembe került id. Dumas Sándornak Boca­­gehoz intézett levele, mely igy szól: „Decz. 3. 1851. Kedves Bocagel — Ma este 25 ezer frank lett ígérve annak, ki Hugó Vic­

Next